Denver Sports Blog

A Colorado Avalanche, a Colorado Rockies, a Denver Broncos, a Denver Nuggets és egyéb denveri csapatok friss hírei, információi magyar nyelven, egy oldalon. Áttekintő elemzésekkel, összefoglalókkal, videókkal, mindez csak a Denver Sports Blogon.

Emellett a legnépszerűbb sportágakban a coloradói egyetemi csapatok szereplésével is foglalkozunk.

Jelentkezz szerkesztőnek e-mail-en!

Kapcsolat: blog.denversports@gmail.com

Twitter

Friss topikok

Nuggets-program 2009/2010

2009.08.05. 16:30 - Filip89

A keddi nap folyamán hozták nyilvánosságra a 2009/10-es NBA-idény pontos programját, ez alapján kiderült a Denver Nuggets 82 mérkőzéses alapszakaszának menetrendje is.

A tavalyi konferencia-döntős Nuggets rögtön egymást követő két napon való pályáralépésekkel kezdi a szezont, miután október 28-án a Utah Jazz-t fogadjuk, másnap pedig már a Portland-hez látogatunk. A csapat a szezonkezdő 9 meccséből hetet, az első 13-ból pedig kilencet lesz kénytelen idegenbeli pályán lejátszani, miközben november 3-a és 11-e között a szezon egyik leghosszabb idegenbeli túráját bonyolítjuk le, egy ötmeccses sorozatot, mely során keleti együtteseknél fogunk vendégeskedni. A Nuggets programjában egyébként összesen öt legalább hárommeccses házon kívüli széria szerepel, míg hazai pályán zsinórban négy mérkőzésnél (november 27-december 3.) többet egyszer sem fogunk játszani. Érdekesség még, hogy a márciusi 16 fellépésünkből tízet vívunk idegenben, amikor lesz egy négyes és egy ötös sorozatunk is Denvertől távol.

Csapatunk a 82 meccses programban valamennyi keleti együttessel két-két alkalommal találkozik, míg a nyugatiak közül négy csapattal háromszor, név szerint a Dallas-szal, a Houston-nal, a Sacramento-val és az LA Clippers-szel, a többiekkel pedig négyszer játszunk.

Magyar idő szerint az esti órákban csupán négyszer fog pályára lépni a csapat az egész alapszakaszban: 21:00-tól január 31-én San Antonio-ban, 21:30-tól február 21-én Bostonban és február 28-án a bajnok Lakers otthonában, míg 22:00-s kezdettel december 20-án Memphis-ben játszhatunk. A hazai mérkőzéseink rendszerint 02:00 és 04:30 közötti kezdési időpontban fognak indulni a Pepsi Centerben.

Az igazi fanatikusok számára egyetlen olyan alkalom lesz a három nagy majorliga alapszakasza során, amikor mindegyik denveri csapat egy napon pályára fog lépni. Jegyezzük meg a dátumot, és a november 1-2-i estét-éjszakát kezdjük el nagyon várni, ekkor ugyanis 19 órától a Broncos Baltimore-ban fog játszani; 2-től a Nuggets a Memphis-t fogadja; 4-től pedig az Avs lép jégre Vancouverben.

Ezen kívül a Nuggets a Broncos-zal a Vadlovak utolsó három alapszakasz-meccsét fogja ugyanazon a napon játszani (mindháromszor egy-egy vasárnapi napról van szó): december 20-án éppen egyszerre fog játszani a két csapat, lévén a kosarasok 22:00-tól kezdenek Memphis-ben, a futballistáink pedig 22:05-kor az Oakland ellen az Invesco Fielden; ill. december 27-én 19:00-tól rúgják be a labdát a Broncos meccsén Philadelphiában, a Nuggets ezen a napon pedig hajnali 2-től fogadja a Dallas-t; valamint január 3-án mindkét csapat Denverben fog játszani, ugyanis a Broncos 22:15-ös kezdéssel látja vendégül a Kansas City-t, majd nem sokkal a meccs befejezését követően 2-kor indulhat el a Nuggets Philadelphia elleni találkozója.

A kettővel ezelőtti bekezdésben említett "triplázós" november 1-2-a mellett a Nuggets és az Avalanche 21-szer játszhat majd egy éjszaka, többnyire valamilyen átfedéssel egyszerre, ezek a napok a következő hajnalok lesznek: október 29-e; november 5-e, 7-e, 12-e, 18-a, 21-e, 26-a; december 4-e, 6-a, 8-a; január 3-a, 10-e, 12-e, 30-a; február 7-e; március 2-a, 4-e, 17-e, 25-e, 29-e; április 8-a.



























A Denver Nuggets programja a 2009/10-es alapszakaszban:


Október 29., 04:30 Denver - Utah
Október 30., 04:30 Portland - Denver
November 2., 02:00 Denver - Memphis
November 4., 01:00 Indiana - Denver
November 5., 01:30 New Jersey - Denver
November 7., 01:30 Miami - Denver
November 8., 01:00 Atlanta - Denver
November 11., 02:00 Chicago - Denver
November 12., 02:00 Millwaukee - Denver
November 14., 04:30 Denver - LA Lakers
November 18., 03:00 Denver - Toronto
November 21., 04:30 LA Clippers - Denver
November 22., 03:00 Denver - Chicago
November 25., 03:00 Denver - New Jersey
November 26., 02:00 Minnesota - Denver
November 28., 03:00 Denver - New York
November 30., 02:00 Denver - Minnesota
December 2., 03:00 Denver - Golden State
December 4., 04:30 Denver - Miami
December 6., 02:30 San Antonio - Denver
December 8., 01:00 Philadelphia - Denver
December 9., 01:00 Charlotte - Denver
December 11., 01:30 Detroit - Denver
December 13., 03:00 Denver - Phoenix
December 15., 03:00 Denver - Oklahoma City
December 17., 03:00 Denver - Houston
December 19., 02:00 New Orleans - Denver
December 20., 22:00 Memphis - Denver
December 24., 03:00 Denver - Atlanta
December 26., 04:30 Portland - Denver
December 28., 02:00 Denver - Dallas
December 29., 04:00 Sacramento - Denver
Január 3., 03:00 Utah - Denver
Január 4., 02:00 Denver - Philadelphia
Január 6., 03:00 Denver - Golden State
Január 9., 04:30 Denver - Cleveland
Január 10., 04:00 Sacramento - Denver
Január 12., 03:00 Denver - Minnesota
Január 14., 03:00 Denver - Orlando
Január 18., 03:00 Denver - Utah
Január 21., 04:30 Golden State - Denver
Január 22., 04:30 Denver - LA Clippers
Január 24., 03:00 Denver - New Orleans
Január 26., 03:00 Denver - Charlotte
Január 28., 02:30 Houston - Denver
Január 30., 02:00 Oklahoma City - Denver
Január 31., 19:00 San Antonio - Denver
Február 2., 03:00 Denver - Sacramento
Február 4., 04:30 Denver - Phoenix
Február 6., 04:30 LA Lakers - Denver
Február 7., 03:00 Utah - Denver
Február 10., 03:00 Denver - Dallas
Február 12., 04:30 Denver - San Antonio
Február 19., 02:00 Cleveland - Denver
Február 20., 01:00 Washington - Denver
Február 21., 21:30 Boston - Denver
Február 26., 04:30 Golden State - Denver
Február 27., 03:00 Denver - Detroit
Február 28., 21:30 LA Lakers - Denver
Március 2., 03:00 Phoenix - Denver
Március 4., 03:00 Denver - Oklahoma City
Március 6., 03:00 Denver - Indiana
Március 8., 04:30 Denver - Portland
Március 11., 02:00 Minnesota - Denver
Március 13., 02:00 New Orleans - Denver
Március 14., 02:00 Memphis - Denver
Március 16., 02:30 Houston - Denver
Március 17., 03:00 Denver - Washington
Március 19., 03:30 Denver - New Orleans
Március 21., 03:00 Denver - Millwaukee
Március 24., 01:30 New York - Denver
Március 25., 01:00 Boston - Denver
Március 27., 01:00 Toronto - Denver
Március 29., 00:00 Orlando - Denver
Március 30., 02:30 Dallas - Denver
Április 2., 04:30 Denver - Portland
Április 4., 03:30 Denver - LA Clippers
Április 8., 02:00 Oklahoma City - Denver
Április 9., 04:30 Denver - LA Lakers
Április 11., 03:00 Denver - San Antonio
Április 13., 03:00 Denver - Memphis
Április 14., 04:30 Phoenix - Denver

A bejegyzés trackback címe:

https://denversports.blog.hu/api/trackback/id/tr861290837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.08.05. 16:36:43

Azért nézze át még valaki az időpontokat, hogy nem írtam-e el valamit, mindenesetre a 82 meccs megvan ebben a programban. :)

Tomi_Tanguay 2009.08.06. 01:58:01

hát sokkal jobb ez a fajta schedule rendszer, kétszer játszani minden keletivel, NHL-ben ez luxus lenne, inkább 6szor játszunk a divellenfelekkel:S

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.08.06. 02:26:38

Igen, ez nekem is eszembe jutott. Jóval értelmesebb az NBA schedule-ja, mint az NHL-é...

Tomi_Tanguay 2009.08.06. 12:18:54

akkor induljon az Avs is az NBAben:DDD

foppa21 2009.08.07. 11:15:26

tetszik az a felsőkép a logóval:-)
remélem idén is meglesz min a konfdöntő;-)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.08.08. 03:34:27

Megszabadultunk Huntertől végre. :)

The Nuggets sent Steven Hunter, a protected 2010 first-round pick and cash to the Memphis Grizzlies in exchange for a future second rounder, Grizzlies general manager Chris Wallace said today.

Foresz 2009.08.08. 09:18:23

Hunter mint egy éve használhatatlan volt,még az sem biztos hogy valaha is felépül.Viszont volt még erre az évre valami 3,6 millás szerződése,ezt most felszabadítottuk.Az elsőkörösért most sem kár,a jövő évben is fut még Billups,Anthony,Martin, és Nené magas szerződése,és az elsőkörösnek garantált szerződést lennénk kötelesek adni,ami megint csak 1 milla felett kezdődne.
Végre már,gondolkodnak Denver-be!!!