Tegnap és tegnap elött játszotta le az elsö két idegenbeli meccsét a Colorado Rockies az NLDSben a Philadelphia Phillies ellen. Semmi nem dölt el két meccs után, és a series 1-1es állással folytatódhat hétvégén a Coors Fielden.
A szerda délutáni elsö összecsapás nagyon izgalmasan kezdödött, Cliff Lee és Ubaldo Jimenez hatalmas dobó párbajt vivott egymással, ami végül nem a mi javunkra dölt el. Az 5-6. inningben ugyanis 5 pontot kaptunk, amivel eldölt a meccs és már csak egy hajrábeli szépitésre futotta, így lett sima 1-5 a végeredmény.
A Rox a másodiktól kezdve a hetedik inningig bázishoz sem tudott jutni, ezzel az ütések aránya is 12-6 lett nem ide. Pedig az elején még megvoltak a lehetöségeink, de hol szerencsétlenül hol minket sujtó birói itéletekkel, de mindig elakadtunk valahol, pedig akkor még Lee sem dobott olyan gyilkos formában, és könnyen vezetettünk volna. Aztán Werth-ék viszont felörölték Jimenezt és a védekezésünket, és simán gyöztek.
Az élete elsö playoff meccsét játszó Carlos Gonzalez 2/4es átlaggal lett a csapat egyik legeredményesebb ütője, és az egyetlen futásunkat is ö jegyezhette fel magának, rá talán a legkevésbé sem lehetett panasz, hozta a legjobbját amit az alapszakaszban is szokott. Ennél a bizonyos runnál Troy Tulowitzki szerezte az RBIt egy szép duplával. A shortstop szintén kétszer talált a négy lehetöségböl, egész jól teljesitett még ő is. Ütött még ezen kivül a kétszer strikeoutolva lett Garrett Atkins és a bázisra jutása után birói tévedéssel kiesö Yorvit Torrealba is. Azonban a többiek totálisan impotensek voltak, Fowler, Helton, Hawpe és Barmes is képtelen volt feljutni a pályára, ráadásul védekezésben sem voltak mindig hibátlanok, tölük mindenképpen sokkal jobb teljesitményre lett volna szükség, Hawpenak még egy ronda mezöny hibája is akadt.
Ubaldo Jimenez parádésan kezdte a mérközést, az elsö három menetben sansza nem volt ellene a Philliesnek, hihetetlenül magabiztos volt. Az elsö három inningben egyetlen ütésre volt jó az ellenfél, közben négy strikeoutot vágott. Azonban késöbb vissza esett nagyon, a hatodik menetre már 9 ütést és 5 futást nyelt be, igy muszáj volt lecserélnünk. Az ötödik-hatodik játékra teljesen elveszitette sajnos a fonalat. A bullpenböl Joe Beimel egy beállásból egy ütést kapott, mehetett is le. Matt Daley egy hit és egy walk mellett legalább betudta valahogy fejeztetni a maratoni 6. inninget. Franklin Morales perfectel hozta a hetediket. A nyolcadikban pedig Jason Marquis jött be, és egy ütést kapva zárt.
Kereken 24 órával késöbb rendezték a második meccset a Citizens Bank Parkban. A Rockies védekezésben és támadásban is javult az egy nappal korábbi állapotokhoz képest, és végig vezetve gyöztünk. Na persze, ez nem jelentette azt hogy olyan baromi könnyü meccs lett volna, vezettünk 4-0ra de hamar visszazárkoztak egyetlen run különbségre, és az utolsó pillanatokig megvolt az esélye a Philliesnek a forditásra, de végül 5-4 arányban lehoztuk a meccset hatalmas szenvedések árán.
A hazaiak nem nyujtottak olyan verhetetlen produkciót mint egy nappal korábban, különösen a dobó játékuk volt sebezhetö, az ütésekkel igyis 11-9re ök végetek jobban.
Ujra az elsö ütő Carlos Gonzalez játszott kifejezetten hatékony formában, a venezuelai ugyanis öt lehetőségböl három ütést hajtott végre, egy bázis rablás és egy rablás közbeni lekapcsolás mellett pedig még egy futást is elkönyvelhetett. Az elsö két meccs során .556os átlagot jegyzett. A catcher Yorvit Torrealba a negyedik inningben beütötte a csapat első homerunját az idei rájátszásban, ami egy két emberes hazafutás volt. Torrealba végül 2/3as ütési hatékonysággal tudta le a találkozót. Más nem szerzett több hitet, a többiek közül néhányan még egy-egy darabot könyvelhettek el. Todd Helton például egy RBIt csinált, miközben egy ütést és egy futást követett el, plusz három embert hagyott bázison, valamivel jobban játszott már mint tegnap. RF poszton Ryan Spilborghs volt a kezdő Hawpe helyett, és Spilbo három beállásából egy ütést ért el egy walk mellett, szintén futást jegyezve. Továbbá még a csereként beszálló Seth Smith és a dobó Aaron Cook volt képes egy-egy hit bemutatására a csapatból. Muszáj kiemelni Dexter Fowler nevét is, aki három alkalommal is önfeláldozó ütéssel jutatta elörébb az elötte már bázison lévö embert, ezek közül kétszer ráadásul futást kényszeritett ki, vagyis két RBI került a neve mellé. Troy Tulowitzki ütö találat nélkül zárt, egy találatot viszont ö kapott a karjára a hajrában egy hit by pinchet, de ápolás után folytathatta a játékot. Tulo ma elsö sorban védekezésben tudott a csapat huzóembere lenni. Garrett Atkins és Clint Barmes egyaránt eredménytelen meccset zárt, utóbbi még 4 LOBt is produkált. Csereként még Stewart és Giambi is szóhoz jutott a fentebb már emlitett Smith mellett.
Aaron Cooknak 5.0 IP jutott, a hatodik közben cserélték le. A mérközést végül hét bekapott ütéssel és három elszenvedett futással zárta. Nem volt rossz, jól támogatta a védelem, de a hatodik menetre már kicsit megfáradt. Négy strikeoutot jegyzett, és a végén neki irták be a gyözelmet. Jose Contreras két ütést szivva hozta le a hatodik menetet. Matt Belisle nagyon magabiztosan teljesitette a hetediket. Rafael Betancourt a 8. inning 2/3áig remekül tette a dolgát, majd kapott egy HRt, és lecseréltük. Franklin Morales 0.1 IPt hozott le hibátlanul. Az utolsó játékra pedig következhetett Huston Street, aki egy walk és egy hit ellenére hatalmas izgalmak közepette hozni tudta az idei playoffbeli elsö savejét.
MLB Playoff 2009 - A párharcok állása:
NLDS:
Philadelphia Phillies - Colorado Rockies 1:1
Los Angeles Dodgers - St. Louis Cardinals 2:0
ALDS:
Los Angeles Angels - Boston Red Sox 1:0
New York Yankees - Minnesota Twins 1:0
Elkezdödött természetesen a többi párharc is a divisional seriesben. Az NLDS másik ágán a Dodgers mindkét hazai mérközését hozta a Cards ellen. Az esélyesebb LAiek igy már csak egy gyözelemre vannak a továbbjutástól, de nem dölt még el a dolog, az elsö két meccs elég szorosan alakult. A másik ligában még csak egy-egy találkozáson vannak túl a csapatok, a Yankees és az Angels is elég sima gyözelmet aratott az elsö hazai meccsén.
A Rox tehát 1-1 után folytathatja Denverben, a párharc harmadik meccsét vasárnap, 03:37töl rendezik a Coors Fielden. Megvan közben már a negyedik mérközés idöpontja is, miután biztossá vált hogy szükség van a negyedikre is, ezt majd hétfő, 04:07töl játszuk le. A series három nyert meccsig tart, vagyis ha hozzuk mindkét hazait már továbbjutunk; ha egyet nyerünk, egyet vesztünk, akkor döntömeccs kedden Philadelphiában; ha pedig a Phils elvinné mindkét meccset Denverböl, akkor ők jutnának tovább egyböl.
A hétvégén tehát Rocktober Denverben, miközben havazás várható, és város többi csapatának meccse mellett figyeljetek és szurkoljatok azért a kiemelten fontos találkozók előtt álló baseballosokra/nak is. GO ROCKIES!!!
MLB Playoff 2009: NLDS - Rockies@Phillies 1:1
2009.10.09. 09:06 - Tomi_Tanguay
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.10. 18:22:52
:(
Tomi_Tanguay 2009.10.10. 18:41:12
két nap baseball nélkül, nem birom ki:D
akkor holnap basszuk meg öket, nyert egy napot a phils:P
R i c s i · http://senators.blog.hu 2009.10.10. 19:19:14
R i c s i · http://senators.blog.hu 2009.10.10. 19:46:48
R i c s i · http://senators.blog.hu 2009.10.10. 19:47:31
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.10. 20:17:48
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.10. 20:30:28
extras.mnginteractive.com/live/media/site36/2009/1010/20091010_110355_coors_oct_5_2009.jpg
:D
foppa21 2009.10.10. 20:40:25
akkor az avsnek szurkolok most mégjobban:-)
Tomi_Tanguay 2009.10.10. 21:57:30
4.meccs: hétfö, idöpont késöbb
5.meccs(ha lesz): kedd, idöpont késöbb
azétr az fasza hogy a köcsög yankees minden második nap játszik, mi meg az elsö két meccet két nap alatt, az utolsó hármat három nap alatt játszuk le, kössz.
megyek kocsmázni, aztán a cardst és az avst igyekszem majd nézni. remélem gyözünk legalább azokban:D
Tomi_Tanguay 2009.10.11. 03:20:21
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.11. 15:39:51
Tomi_Tanguay 2009.10.11. 15:56:39
Tomi_Tanguay 2009.10.11. 15:57:11
foppa21 2009.10.11. 19:25:04
Tomi_Tanguay 2009.10.11. 20:03:46
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 03:58:01
Phillies (1-1)
SS Jimmy Rollins
CF Shane Victorino
2B Chase Utley
1B Ryan Howard
RF Jayson Werth
LF Raul Ibanez
3B Pedro Feliz
C Carlos Ruiz
LHP J.A. Happ
Rockies (1-1)
LF Carlos Gonzalez
CF Dexter Fowler
1B Todd Helton
SS Troy Tulowitzki
C Yorvit Torrealba
3B Garrett Atkins
RF Ryan Spilborghs
2B Clint Barmes
RHP Jason Hammel
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 04:07:28
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 04:14:40
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 04:18:21
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 04:23:55
nálunk fowler is ütött, single, cargo már a 3ason. 0out. nem hagyjuk magunkat:)
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 04:27:07
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 04:28:03
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 04:29:42
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 04:36:29
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 04:42:31
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 04:46:51
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 05:02:22
kcisit jó a védekezés, ha hammel is igy dob, nagyon sokra vihetjük
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 05:10:05
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 05:20:25
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 05:22:13
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 05:30:45
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 05:39:15
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 05:43:52
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 06:06:14
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 06:12:06
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 06:13:43
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 06:18:32
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 06:21:16
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 06:27:23
foppa21 2009.10.12. 06:41:34
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 06:42:57
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 06:52:14
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 06:54:36
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 06:56:26
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 06:58:21
foppa21 2009.10.12. 07:01:57
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.10.12. 07:03:25
Tomi_Tanguay 2009.10.12. 07:07:44
1out,2in,tulo c'mooon:)
Az utolsó 100 komment: