Zsinórban a hatodik esztendőben vett részt szezonvégi Bowl-mérkőzésen az Air Force Falcons egyetemi futballcsapata, de ahogy az elmúlt ötből háromszor, úgy a 2012-es naptári esztendő utolsó napjaiban is vesztettek Troy Calhoun fiai.



Az AFA múlt szombaton a Bell Helicopter Armed Forces Bowl-on vehetett részt a texasi Fort Worth városában, ellenfelünk pedig a Conference-USA élcsapatai közé tartozó Rice Owls együttese volt. A Sólymok és a Baglyok állati rangadóján mindenképpen szoros küzdelemre volt kilátás, de egyáltalán nem tűnt lehetetlen küldetésnek, hogy a Légierő aktuális végzős tanoncai sikerrel búcsúzzanak az akadémiától. Az Air Force különleges szerelésben léphetett pályára a mérkőzésen, a szokásos kék alapot a katonai akadémia terepszíneivel bolondították meg, a játékosok hátán pedig az F-22 Raptor vadászgép és a B-2 Spirit lopakodó nevei szerepeltek.

Az első támadás joga a Rice-ot illette meg, de egyetlen first down-t sem engedélyeztünk nekik, és máris punt-olniuk kellett, vesztünkre azonban mi sem jártunk jobban, mivel 4th&1-nál büntetést kaptunk, inkább a felszabadító rúgást választottuk. A második texasi drive sem tartott sokáig, köszönhetően Alex Means csodálatos sack-jének, melyet harmadik kísérletnél osztott ki. Lassan kezdett volna beindulni a futójátékunk, azonban több szép play után Lee egy 6 yardos vágta végeztével a leérkezéskor kiejtette a kezéből játékszert, így a Rice a középpálya magasságában kezdhetett támadni. Addig jobbára mindkét csapat a földön tartotta a labdát, ekkor viszont Taylor McHargue többször is passzjátékra vállalkozott, amelyek sikerültek is, vagy éppen egy 15 yardos pass interference büntetést eredményezett a harmadéves Chris Miller számára, melyet követően Jordan Taylor kapta el a 16 yardos átadást a végzóna bal oldali csücskében. Ígéretesen indult a Falcons támadása, két 1st down is összejött, aztán viszont egy false start penalty, és egy jókora mínuszos sack mindenképpen punt-ra kényszerített bennünket, így az első negyed végeztével be kellett érnünk 0-7-es állással, köszönhetően az átlagon aluli támadójátékunknak.

A védelem viszont a továbbiakban is kiválóan tartotta magát, nem engedték kibontakozni az Owls offense-t, és az ellenfél 43 yardos vonalánál a végzős Nick DeJulio tökéletes ütemű szerelésével fumble-t harcoltunk ki, melyet meg is szereztünk. Nagyon jó mezőnypozícióból kezdhettünk támadni, de a támadók Dietz vezetésével továbbra is rettentő idegesek voltak, hamar 4&11 alakult ki, és punt-olnunk kellett. Volna, de hiába álltak fel a special team-ek, gondoltunk egy merészet és a harmadéves Baska a labda elrúgása helyett kézbe vette azt, és megiramodott vele, ám a szemfüles Rice még időben megfékezte a trükkös punter-t. Bizonyára a korábbi tapasztalatokból okulva, külön figyelemmel kísérték Baska-t, mert nem állnak tőle távol a hasonló fake húzások. Így aztán visszakerült a játékszer a kék-fehérek birtokába, akik elsősorban a futásokra építve haladtak előre lendületesen, egészen a mieink 34-es vonaláig, ahol mezőnygólban állapodtak meg. Az ország legbiztosabb távoli rúgói közé tartozó Chris Boswell-nek nem jelenthetett akadályt az 52 yardos távolság, Calhoun mester időkéréssel próbálta kizökkenteni őt, pechünkre a rúgás már elindult a timeout pillanatában, és ki is maradt volna, de az egy perces szünetet követően sem változott a helyzet. Sőt, Boswell nevetségesen, sok-sok méterrel rúgta mellé a második, immár hivatalos próbálkozást. Meg akartuk lovagolni az apró momentumot egy irányítócserével, az addig nem sokat mutató Dietz-t ugyanis a sophomore Pearson váltotta fel. A fiatal QB lendülete jótékony hatással volt az egész egységre, Cobb és MacArthur futásaival szép lassan beindult a coloradói henger, fantasztikusan haladtunk előre, végül az utolsó play éppen Kale Pearson nevéhez fűződött, aki a jobb oldalon nagyszerű haladást végre hajtva vágtatott be a pontszerző területre 9 yardos távolságból, mellyel 7-7-re egyenlítettünk hat perccel a félidő előtt. A Légierő védelme továbbra is maximális fokozaton pörgött, és még a saját térfelén megfogtuk az ellenfelet, olyannyira, hogy a junior DB Steffon Batts kíméletlen szereléséből nem csak fumble lett, de a Rice irányítója, McHargue megsérült és agyrázkódás gyanúja miatt később sem folytathatta a játékot. A mieink pedig az ellenfél 35-öséről lendültek előre, először egy wildcat play-jel próbáltuk meglepni a vetélytársat, Strickland hosszú passza azonban túldobta Coleman-t. Maradtunk a futásoknál, amiben jóval sikeresebbek voltunk, Cobb, MacArthur, DeWitt és Getz carry-jeivel apránként szeltük az endzone-ig hátralévő távolságot, mígnem 3rd&goal-nál a texasi származású Wes Cobb-nak sikerült áttörnie a Rice falát, mellyel 14-7-re fordítottuk meg a találkozó állását. A hátralévő 2:36 percben az Owls a csere irányítójával, Diphus Jackson-nal igyekezett válaszolni, nagyon jól is haladtak sokáig, a védelem legnagyobb igyekezete ellenére előbb FG-távolságba, majd a red zone-ba értek, de szerencsére az utolsó pillanatokban Jackson gyermeteg hibával elvesztette a játékszert, melyet Chris Miller tudott megszerezni a saját 5 yardosunkon, így a félidőben 14-7-es előnyben lehettünk.

A harmadik negyedet támadással kezdhettünk, és fellángoló formánknak hála, egyre inkább meggyőző esélyekkel várhattuk az összecsapás második felét. Pearson vezérletével továbbra is elemében volt az offense, a másodéves irányító 3rd down-nál egy 29 yardos átadással kínálta meg Strickland-et, utána viszont többször is falba ütköztünk, és épphogy az ellenfél térfelén már punt-olni kellett. A Rice kiszorított helyzetből, saját 13 yardosáról kezdte a következő labdabirtoklást, de lépésről lépésre nagyon jól bontakoztak ki, Jackson tökéletes átadásokkal mozgatta az elkapóit, egyértelműen az AFA secondary fölé nőttek, és egy 22 yardos elkapással újra Jordan Taylor jutott be az end zone-ba, melynek jóvoltából 14-14-es döntetlenre módosult az eredmény. A következő időszakban egyik csapat sem tudott dominálni, mindkét támadó egység többször négy kísérlet után át kellett, hogy adja a pályát a másiknak, egészen kiélezetté alakult a küzdelem. A játékrész hajrájában aztán a Rice tudott változtatni, Jackson egymás után szórta a hibátlan passzokat, melyekkel látványosan haladtak előre, és már a coloradói gólvonal előtt tartottak, amikor véget ért a felvonás.

A befejező játékrész első pillanataiban Charles Ross vetődött be a következő TD-ért, mellyel 21-14 arányban visszavette a vezetést az Owls. Dietz reaktiválásával próbáltuk serkenteni az offense-t, de nem tudtunk újítani, és különösebb előrehaladás nélkül kellett felszabadítanunk. Ezzel szemben a Rice parádéja tovább folytatódott, egy hosszú futással újra a felségterületünk közelébe kerültek, szerencsére a védelem a goal line közelében ismét képes volt megfékezni a próbálkozásokat, így be kellett érniük egy 24 yardos mezőnygóllal, 24-14-re nőtt a különbség. Kezdett egyre inkább kicsúszni a kezeink közül a mérkőzés, az Owls egyértelműen uralta a meccset, a gyenge támadójátéknak hatalmasat kellett volna változnia ahhoz, hogy még visszajöhessünk a küzdelembe. Sajnos, nem így történt, hiába tért vissza Pearson, megint a saját térfelünkről kellett punt-olni, az ellenfél egyre nyugodtabban és magabiztosabban játszott, futásokra támaszkodva is magabiztosan robogtak végig a pályán, majd egy közeli mezőnygóllal 13 pontosra növelték a különbséget. Mindössze négy és fél perc maradt a találkozóból, mindent egy lapra feltéve próbáltuk meg a szépítést, de a nagy igyekezetben Pearson interception-t vétett az AFA térfelén, mellyel végleg megpecsételődött a sorsunk. A kiváló mezőnypozícióból indított drive-ot egy 34 yardos passzjátékkal fejezte be a Rice, Jordan Taylor napi harmadik TD-jét szerezve állították be a 33-14-es végeredményt.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



Az első félidő után még vezettünk is, és bár az offense mindvégig hullámzó volt, a védelem stabilitásának köszönhetően ekkor még versenyben voltunk. A második félidőben viszont az Owls minden téren maximálisan fölénk nőtt, az AFA D is legyőzetett, és a negyedik negyedet 0-19-re elveszítve, képtelenek voltunk elkerülni az egyértelmű vereséget. A kezdő QB Dietz-ről ismét bebizonyosodott, hogy tétmeccsen totálisan használhatatlan, egyetlen sikeres passza kemény 4 yardot ért, és futásban sem jeleskedett. Az őt váltó Pearson legalább átmenetileg lendületet tudott adni az egységnek és két passzal elérte a 44 yardot, miközben egy gyönyörű futásos TD-t regisztrált. Meglepetésre a legjobb futónk az elkapó MacArthur volt 48 yard-dal, megelőzve Cobb-ot (39) és Getz-et (35). Az egész offense siralmasan teljesített, mindössze 166 futott yardig jutottunk, aminek durván a kétszeresét átlagoltuk az alapszakaszban. A védelemből Austin Niklas 14 és Alex Means 12 szereléssel nyújtott átlagon felüli teljesítményt, de mint említettem, a találkozó második felében ők sem tudták megfékezni a Rice támadóit.

Az idei Armed Forces Bowl volt többek között egyetemi karrierje utolsó fellépése a csapat színeiben az irányító Connor Dietz-nek; a futó Wes Cobb-nak, Mike DeWitt-nek és Cody Getz-nek; az elkapó Drew Coleman-nek és Dontae Strickland-nek; az OL-ből Jason Kons-nak és Evan Kaufman-nak; a linebacker Alex Means-nek, Austin Niklas-nak és Jason Chambers-nek; a cornerback Brian Lindsay-nek; illetve a kicker Parker Herrington-nak.

Tehát 2012-ben is vereséggel zárult az egyetemi futballesztendő, de a remény jövőre újra élni fog, s egy év múlva ilyenkor talán több csapatunk kerülhet oda a tűz közelébe.