A 82 meccses NBA-alapszakaszból 40 mérkőzésen van túl jelenleg a Denver Nuggets gárdája, vagyis nagyjából éppen a bajnokság felénél járunk. Tehát elérkezett az idő, hogy áttekintsük, mi történt az első félévben, hogyan teljesítettek a játékosaink, és mi várható a denveriektől a második félévben.




















A legfontosabb, hogy a Nuggets pillanatnyilag a 3. helyen áll a nyugati főcsoportban 26-14-es félidei mérleggel. A második Dallas mindössze az egyel több meccsen elért egyel több győzelmével előz meg minket, míg az éllovas Lakers 5.5 GB a mieinkhez képest. Eközben a divízió-rivális Portland-nél kettővel jobb a mérlegünk.

Az október végi-november eleji rajt parádésra sikeredett ugyanis az eddigi leghosszabb győzelmi sorozatunkat közvetlenül a szezonkezdetkor jegyeztük, amikor egymás öt meccset nyertünk meg, beleértve a divíziónk két legnagyobb riválisa, a Utah és a Portland elleni sikereket is. Az első vereséget november 6-án Miamiban szenvedtük el, amikor Martin a meccs közben megsérült, és ez is kifejezetten kedvezőtlenül hatott a későbbi játékunkra. Így is a klub történetének valaha volt legjobb rajtját könyvelhettük el 2009-ben. Az ezt követő három meccsből ugyan kétszer is kikaptunk idegenben, november 13-án azonban a bajnok LA Lakers 26 pontos legázolásával bizonyosodhatott meg mindenki felőle, hogy minden a legnagyobb rendben van a csapatnál, majd a hó végén még egy négy meccses győzelmi szériára is sort kerítettünk, bár nem túl acélos csapatokat vertünk meg, inkább csak a kötelezőket hoztuk. Ez azonban elég kellemetlenül szakadt meg, amikor a gyenge második félidei játékunkkal a szezonban mindössze második győzelmét jegyző Minnesota ellen kaptunk ki idehaza, éppen ezzel a botlással szakadt meg a csapat 17 meccses hazai veretlenségi sorozata. A fiaskó még talán jól is jött, mert azzal a lendülettel nyertünk még négy meccset, beleértve a San antonio-i és a philadelphiai értékes diadalt is. Aztán egy back-to-back alkalmával Charlotte-ban és Detroit-ban is vesztesen hagytuk el a pályát, de a következő három hazai meccsünket ismét biztosan abszolváltuk három komoly nyugati vetélytárs ellenében. Ebből az utolsó meccsen, december 16-án viszont történt egy meghatározó momentum, amely komoly kihatással volt a következő hetek eseményeire, a Rockets elleni derbin ugyanis megsérült Billups lágyéka. Az irányító nélkül igencsak sebzetten kezdett el játszani a csapat, senki sem igazán találta a helyét, így New Orleans-ban és Memphis-ben is relatíve könnyedén kikaptunk. Szenteste hajnalára virradóra viszont az igen erős Atlanta 20 pontos kiütése alkalmával a csapat Billups nélkül is képes volt a varázslatra, köszönhetően főleg JR tíz hárompontosának. Ám nem sikerült kijönnünk a hullámvölgyből, Billups pedig továbbra sem térhetett vissza, csupán egy félidőt próbált játszani Portlandben, de nem érezte jól magát, a csapat pedig végül kikapott a Blazers vendégeként, mint ahogyan két napra rá itthon a Dallas, aztán pedig idegenben a Sacramento ellen is. Még rosszabb, hogy utóbbi meccsen megsérült Anthony térde is. Négy nap szünet után, 2010 első meccsén Melo és Chauncey nélkül is lemostuk a Jazz-t Salt Lake City-ben. A következő meccsen viszont Andersen is kiesett, miközben veszítettünk a Sixers ellen. A Golden State ellen már egészen tartalékos összeállításban játszottunk, főleg hogy közben Lawson is kidőlt boka sérülés miatt, de végülis kis szerencsével, na és persze JR lélekjelenlétével kiharcoltuk a győzelmet a hajrában. Az ezt követő meccset a Cavs ellen vívtuk idehaza, Billups és Andersen visszatért az összeállításba, a mieink pedig óriási lendülettel játszva kiharcolták a győzelmet a keleti sztárcsapat ellen. Másnap ugyan egy kiélezett meccsen ismét botlottunk a Kings otthonában, de érezhető volt, hogy elindultunk felfelé, ráadásul a következő, Timberwolves elleni találkozóra, immár a múlt hét elején, Melo is ismét csatasorba állhatott, így egy percig sem volt kérdéses a győzelmünk. Január 13-án a Magic elleni rangadón sem adtunk esélyt az ellenfélnek, majd múlt hétvégén a Utah-t idei harmadik meccsünkön is legyőztük, és Lawson személyében az utolsó sérült játékosunk is visszatérhetett.

Az idény első két harmada tehát közel tökéletesre sikerült, néhány kisebb hiányossággal, mint például a nem túl hatékony idegenbeli játékunkkal, abszolváltuk az első durván 30 meccset, a tavaly megszokott ütemben, amikor átlagban megközelítőleg három győzelemre jutott egyetlen vereség. Aztán a vezéráldozatok kiesése némi törést okozott, és Anthony és/vagy Billups nélkülözése alatt 4-7-es győzelem-vereség arányt könyeltünk el december 18-tól január 9-ig. A múlt héten a csapat kiegészült, újra minden játékos egészséges, és rögtön három győzelmet szereztünk, közben a játékunk ismét magabiztosnak tekinthető, így szép kilátásaink lehetnek a következő időszakra, és bízhatunk benne, hogy talán erre az idényre a sérüléseket is sikerült legyőznünk, mert úgy tűnik, hogy egyedül ez a külső probléma parancsolhat megálljt a Nuggets mindent és mindenkit elsöprő lendületének.





















Egyéni teljesítmények a félidőben:

- Carmelo Anthony: Sokak szerint az MVP-címre is esélyes lehet, miután 30-as meccsenkénti pontátlagával az egész liga legjobb játékosa, emellett 6.3 lepattanót és 3.3 asszisztot jegyez átlagosan. Melo öt meccset hagyott ki térd sérülés miatt, a 35 lejátszott meccsből három kivételével valamennyi alkalommal legalább 20 pontot dobott, 21-szer a 30 pontot is elérte, ötször fordult elő, hogy 40-nél több pontot jegyzett, és november 27-én a Knicks ellen karrierje legeredményesebb meccsét zárva 50 pontot szerzett. Melo igazi vezéregyéniség, tavaly Billups megtanította hogy kell a saját érdekeit alárendelnie a csapatéinak, idén pedig #15 az egész évben kamatoztatja a veterántól kapott tanácsokat, és egészen példás magatartással igyekszik minél feljebb szállítani a Nuggets szekerét. A Sporting News felmérése szerint Anthony volt a liga legjobb játékosa a szezon első felében, reméljük ezt a másodikban csak még tovább fogja tudni javítani.

- Chauncey Billups: Változatlanul rettentő fontos szerepet tölt be a csapatnál a rutinos irányító, aki kiváló kapitánya a fiatalos csapatunknak. Nyolc meccset hagyott ki decemberi-januári sérülése miatt, 18.3-as pont-, és 5.7-es assziszt-átlaggal bír jelen állás szerint. Nincsenek annyira veretes statisztikái, amiket megszokhattunk tőle az évek során, de igazi kulcsszereplőként nagyon jól méri fel, hogy melyek azok a meccsek, félidők, vagy negyedek, amikor vállára kell vennie csapatát, vagy mikor kell inkább a háttérbe szorulva társai játékát segítenie, és nagyon sok fontos tanáccsal szolgálhat az ifjú Lawson számára is. Kiváló pedagógus, kiváló vezér, elvesztése nagyon komoly gondot okozott az együttesnek, szerencsére viszonylag hamar visszatérhetett, és segítheti tovább a csapat boldogulását.

- Kenyon Martin: A rutinos erőcsatár az elmúlt idényekkel ellentétben kifejezetten megbízható, kiegyensúlyozottan hasznos játékra képes, talán mivel a sérülések egész jól elkerülték őt (kopp-kopp-kopp), s 37 meccsen játszhatott a Nuggets első 40 találkozójából. Eközben 34.6 perces átlag játékidejénél többet csak Melo tölt el a parketten, 11.4 pontot dob és 8.8 lepattanót szed meccsenkénti megoszlásban. A fent nevezett két klasszis távollétében valósággal vállára vette a csapatot és régi fényében csillogott, január 5-én a GSW ellen 27 pontos egyéni csúcsot szórt. Tizenkettő dupladuplája messze a legobb a csapaton belül, ráadásul ebből nyolcat december 25-e után, vagyis a nagy nevek megsérülése óta jegyzett. A legjobb denveri lepattanózó (védekező és támadó palánk alatt egyaránt), és a védekezésünk vitathatatlan kőkemény hadvezére, aki agresszív, emócionális magatartásával szintén a csapattársak egyik óriási motivátora.

- Nené Hilárió: A Nuggets egyetlen játékosa, aki valamennyi meccsen kezdőként léphetett pályára a szezonban. Meccsenként 34.2 percet van fent a parketten, 14.2 pontot és 8.3 lepattanót szerez, miközben 58.1 %-os mezőnykosár-dobó hatékonyságával idén is a liga legjobbjai közé tartozik. Nem tud egyelőre a tavalyihoz hasonló formában játszani, csak bizonyos fellángolások alkalmával, egyébként elég hullámzó, és sokszor jóval mérsékeltebb teljesítményre képes. Tőle a nyolc dupladupla sem mondható egyelőre túl soknak, s csupán öt meccsen érte el a 20 pontot, legeredményesebb mérkőzését Sacramento-ban játszotta december 28-án, ahol 25 pontig jutott el. A festéken való védekezése viszont általában megbízható, és az ellenfél sztárcentereivel is rendszerint képes felvenni a versenyt, több nagynevű centert gátolt már meg idén a jó játékban a hatalmas erejével. Ennek ellenére többet várnánk tőle, jó lenne ha kiegyensúlyozottabban tudná hozni a jobbik arcát, ahogyan egy évvel ezelőtt, mert akkor igazán megállíthatatlan lenne.

- JR Smith: Hét meccses eltiltással kezdte a szezont még az évekkel ezelőtti halálos közúti baleset okozása miatt, azóta viszont mindegyik mérkőzésen játszhatott. 15.2 pontos átlagteljesítménynél tart, miközben egészen csapnivaló dobószázalékokat produkál, túl sokszor kapja el a hév, és dobja el a labdát lehetetlen helyzetekből, ebben természetesen semmit sem változott, viszont a mezőnyjátéka talán minden eddiginél érettebb, védekezésben is hasznos, és egyre többször ad az eddig megszokottnál jóval több gólpasszt, bár a 2.5-ös éves assziszt-átlag még nem kiemelkedő, de alakulóban van. December 23-án 41 pontot dobott az Atlanta ellen, tíz sikeres hárompontosra volt képes, onnantól kezdve viszont nagyon sokat hibázik, és nincsen igazán jó dobó formában, valamivel nyugodtabban, tisztább fejjel játszva lehet, hogy hatékonyabb lenne, bár sohasem erről volt híres, de bízzunk benne, hogy némileg észhez tér, és legalább rövidesen visszatér a tavalyi formájához.

- Arron Afflalo: A nyáron érkezett dobóhátvéd mind a 40 meccsen pályára lépett, ebből 33-szor volt kezdő. Jones helyére jött, és a védekező-specialista játékos hiányát nagyon jól feledteti, rámenősen védekezik, és elődjével ellentétben lényegesen ritkábban kerül gondba a személyi hibákkal, ami szintén nem egy utolsó szempont a játékában. Ezen kívül a támadások építését is bátran tudja támogatni, s jó keze révén remek ütemű hárompontosai is sokat segítenek az együttesnek. Egyedül a kiegyensúlyozottlansága róható fel neki, vannak meccsek, amikor jóval kevesebbet vállal, és nem hozza ki magából azt a teljesítményt, ami valójában benne rejlik, ha ezt többször tudná végrehajtani, akkor csak még több hasznot húzhatna belőle a gárda.

- Chris Andersen: A Birdman sajnos eddig elmarad tavalyi formájától, nagyrészt annak köszönhetően, hogy az idény jelentős részében folyamatos térd sérülés hátráltatta, ami miatt meccseket is ki kellett hagynia még az ősszel, majd nemrégiben a bokájával is bajlódott, de végülis 38 meccsen vállalni tudta a játékot. Az első néhány héttől eltekintve pedig idén is hozni tudja a megszokott pusztító tűzet a padról a hihetetlen elszántságával és lelkesedésével. A hazai meccseken mindig a csapat legjobb játékosai között említhetjük meg a nevét, a denveri publikum előtt kettőzött erővel harcol. Andersen 68 blokkolásával a 12. legjobb az NBA-ben, a tavalyi második helyezés után ez ugyan visszaesés, de jóval fontosabb, hogy masszív védekezésével így is rendre sokat segít a Nuggets-nek. 5.9 pont-, és 6.1-es lepattanó-átlaggal bír a szezon első felében. Reméljük, a sérülések nem fogják hátráltatni őt az idény második felében, és újra hosszútávon a megszokott formájában láthatjuk játszani.

- Ty Lawson: A 2009-es drafton megszerzett fiatal irányító kiválóan felvette az egyetem után az NBA-ritmusát, és alapesetben Billups cseréje, közben fokozatosan egyre több játéklehetőséget kap. Jelenleg 22.7-es átlagpercnél jár, közben 9.6 pont és 3.8 assziszt kerül a neve mellé találkozónként. Magasságából származó hátrányát remek célzóképességével és hihetetlen gyorsaságával kompenzálja, tehetségét leginkább akkor bizonyította be, amikor Billups távollétében kezdőként játszhatott, és a megsérülését megelőző utolsó három meccsen 22.3 pontot és 8.6 asszisztot hozott átlagban. Nagyszerű csereirányító Billups mögött, mert nem csak az eredményt tudja tartani, hanem gyakran egy-egy komolyabb runt is képes vezettetni a csapattal, amíg a klasszis a padon pihen, és ez nem akármilyen erénye. Már most remek képességeivel vannak, és még egy kis tapasztalatszerzést követően néhány éven belül nagyon könnyen átveheti Billups örökségét, addig is még ebben a szezonban is egyre többet várhatunk a kölyöktől.

- Anthony Carter: A veterán PG a sérülésekkor került előtérbe, egyébként jónéhányszor még csak pályára sem lépett, s összesen 26 meccsen kapott lehetőséget a szezon felééig. Egy magabiztos átlagteljesítményt tud hozni, és viszonylag kevés hibával játszik, de lényegesen kevesebb váratlan húzásra képes, mint például Lawson (Billups-ról inkább ne is beszéljünk), egy-egy hárompontossal és jó passzokkal tudja még vezetgetni a csapatot, de kétségtelenül alaphelyzetben nem több egy 5-10 perces harmadik számú irányítónál, aki akkor jut szóhoz, amikor a csapat már 15+ ponttal vezet a negyedik negyedben. Beugrónak viszont még ideális helyettesítő ember tud lenni, és nem sok csapatnak van nála jobb harmadik irányítója.

- Joey Graham: A szezon előtt igazolt, kettes-hármas poszton bevethető játékos 28 találkozón lépett fel ezidáig. Anthony sérülése alatt kezdő SF-ként számítottunk rá, és akkor volt is néhány igazán jó mérkőzése, például január 5-én a Warriors ellen 20 pontot dobott, egyébként összesen kétszer lépte át a 10 pontos határt. Ha mindenki egészséges, ő is csak a hátsó tartalékok közt kerülhet sorra, de nem rossz képességű játékos, Melo-t is remekül helyettesítette.

- Malik Allen: Szintén új ember a csapatban, 20 alkalommal állt be csereként a szezonban, jobbára csak akkor kap lehetőséget, ha valamelyik magasemberünk megsérül vagy sok személyi hibát szed össze, esetleg amikor már lefutottá vált egy mérkőzésünk. Átlagban alig öt perceket játszik, ezalatt nem csoda, hogy nem tud sokat tenni, de egy-egy kosarat vagy lepattanót rendszerint fel tud mutatni.

- Johan Petro: A francia center még mindig nagyon kilóg a csapatból lefelé, a technikai képességei jóval szerényebbek, mint a többieké. Allenhez hasonló epizódszereplő, de a szokásos, esetlen megmozdulásait továbbra is képtelen levetkőzni.

- Renaldo Balkman: A tavaly a cserepadról előszeretettel beküldött és a játékba gyakran lendületet vívő Balkman idénre igencsak kegyvesztetté vált, és mindössze nyolc találkozón lépett pályára, egyszer még az ősszel kezdő is volt sérülések miatt. Viszont több, mint egy hónapja még csak be sem állt, és a cserepadra is csak elvétve fér oda mostanában. A hírek szerint motivációs problémái vannak, gyengén teljesít az edzéseken is, így nem csoda, hogy egyáltalán nem számítunk rá. Igencsak kifelé áll a szénája, és mivel ennél azért jobb játékos, és bizonyára több csapatban több lehetőséget is kaphatna, lehet hogy érdemes lenne őt használható értékre váltani.




















A későbbiekre nézve a legfontosabb talán, hogy a sérülések minél jobban elkerüljék ezentúl a csapatot, hiszen az első félévben a legnagyobb problémát kétségtelenül ezek okozták. Ezt nem igazán tudjuk kontrollálni, lássuk inkább a belső problémákat, amiken javítania kell a csapatnak! Mindenképpen fontosabb lenne, hogy az idegenbeli játékunkat magasabb szintre emeljük, a 8-11-es házon kívüli mutató a PO-esélyes nyugati csapatok között a leggyengébbnek tekinthető. Azt hiszem, legalább egy kicsivel az 50 % fölé illene odaérnünk, és ha közben még a jelenlegi lenyűgöző hazai mérleget is tartani tudjuk, akkor igazán elöl lehetünk az alapszakasz végén. Hazai pályán 18-3-as a mérlegünk, ennél jobb hatékonysága az egész ligában csak a Lakers-nek és a Cavs-nek van, nekik is ugyanennyi vereséggel. Dícséretes, hogy mennyire oda tesszük magunkat a fontos mérkőzésekre a nagy csapatok ellen, és le tudunk győzni egy Lakers-t, egy Magic-et, egy Cavs-t, egy Spurs-t, egy Suns-t, egy Hawks-t, egy Rockets-t vagy még sok másokat, de ugyanakkor a kötelező győzelemnek ígérkező mérkőzéseken jónéhányszor álmosabban játszunk, és könnyű sikereket szalasztunk el, saját magunkat izzasztjuk meg olyan meccseken, ahol magabiztosan játszva, könnyedén nyernünk kéne, ilyen vereségek nem férnek bele, és a minimálisra kell csökkenteni őket.

Nem gondolnám, hogy mindezek túl nagy problémák lennének, egyszerűen csak kicsit nagyobb odafigyelésre van szükség. Egyébként is mióta visszatértek a nagynevű sérültek, újra nagyon jó erőben érezhetjük a csapatot, és bizonyára az elmúlt hetek megtizedelt időszaka még inkább összekovácsolta az együttest, így kijavítva az eddigi hiányosságokat produkálhatunk egy még jobb második félévet. A végére pedig jó lenne megszerezni a második helyet a főcsoportban, hogy pályaelőnyünk legyen a playoff első két körében, és a legfélelmetesebb vetélytársnak tűnő Lakers-szel idén is csak a konferencia-döntőben találkozhassunk. Ez persze nem lesz könnyű feladat, mert mind a főcsoportban, mind a divízión belül óriási csatákat kell még megvívnunk a riválisok ellen, de reménykedjünk a legjobbakban, hiszen nagyon erős csapatunk van, akik megérdemlik, hogy bízzunk bennük és szurkoljunk nekik.