Az NHL Draftra hangolás jegyében zajló több részes sorozatunk első igazi kiadásában azzal foglalkozunk, hogy a csatárok terén milyen játékost lenne érdemes választania a Colorado Avalanche gárdájának. Először is számba vehetjük az aktív keretünket meghatározó támadók kilétét és helyzetét, illetve a klub fennhatósága alá tartozó fontosabb farmtehetségeket, majd ezek után kerülhet sor a közelgő amatőr játékosbörze legígéretesebb csatárainak egyenkénti bemutatására, akiknek esélyük lehet a denveri klubhoz kerülni.














Top centerek:

Ki mással is kezdhetnénk a névsorolvasást, mint Matt Duchene-nel, a gárda első számú centerével és vitathatatlan topjátékosával, aki a két évvel ezelőtti draft 1/3-as cetlijéből került hozzánk. Első két profi szezonja alatt tökéletesen bizonyította rátermettségét, hogy képes egy NHL-csapat élére állni, és joggal remélhetjük tőle, hogy a következő jónéhány esztendőben is a csapat ikonja lehet, és vezérletével hamarosan visszatérhetnek a jégkorongsikerek a Sziklás-hegység szívébe. Első soros jégidővel, a PP-egység alapemberének számít, s természetesen a kiélezett végjátékoknál is megkérdőjelezhetetlen a helye a pályán, egyértelműen köré kell építenünk a jövő csapatát. Vele ellentétben Paul Stastny már korántsem tűnik annyira nélkülözhetetlennek, mint például néhány évvel ezelőtti hittük róla, a lendületes berobbanás után megakadt egy szinten, és Duchene érkezése óta kiderült, hogy legfeljebb másodhegedűs center lehet a fiatalabb társa mögött. Hat évre szóló, szezononkénti 6.6 milliós szerződése miatt pedig joggal várnánk tőle többet annál a produkciónál, amit például a 2010/11-es szezonban mutatott be, képtelen a csapat vezéregyénisége lenni, sokkal inkább alárendelt szerepet tölt be, ilyen összegért ez pedig édeskevés. Az atomszerződésének még a fele hátra van, emiatt gyakorlatilag eladhatatlan a piacon, de nem lepődhetnénk meg rajta, ha mégis megpróbálnánk továbbadni őt, mivel már nem csak Duchene, ha nem több fiatal is pályázna a helyére. Igazából egyetlen előnye van a fiatalabb kollégáival szemben, hogy rutinjából kifolyólag valamivel hatékonyabb a faceoff-olásban, bár ez a különbség elmúlt szezon második felében már korántsem volt annyira szembetűnő. Duchene mellett Ryan O'Reilly is egyre inkább az egykori quebec-i legenda fia elé kívánkozik a házon belüli hierarchiai rendben, miután az évad második felében a sok sérülés következtében felkerült az első sorokba, és kifejezetten határozott teljesítményre volt képes, így amellett, hogy az egész évben kiválóan dolgozott a 3. sorban és emberhátrányban, képes volt a pontszerzésből is kivenni a részét, ami után kétségtelenül ő is helyet érdemelne magának legalább a második sorban. Tehát most igencsak kérdéses a helyzet a legjobb centereink között, tulajdonképpen három játékosunk van a két posztra, akik közül Duchene no.1. helye megkérdőjelezhetetlen.

Top szélsők:

Az előző szezonban David Jones-t végre nem gátolták sérülések, és igazán ki tudott bontakozni, a rámenős szélső pedig meg sem állt 27 találatig, ami talán egy jobb formában lévő csapat első sorában még ennél több lehetett volna. Az elmúlt esztendő kiváló bizonyíték volt rá, hogy a korábban hányattatott sorsú támadó nem veszett el végleg, épp ellenkezőleg, még csak most kezdheti meg az igazi virágzását az előző két szezon derékba törését követően. Alighanem rá is hosszú távon számíthatunk, az idei nyáron RFA-ként több éves szerződést köthetünk vele, és ha a jövőben elkerülnék a komolyabb sérülések, akkor továbbra is a gárda elsőszámú gólfelelőse lehetne. Mellette viszont csupa komoly kérdőjeleink vannak, mint például Peter Mueller esete, aki a tavaly tavaszi parádéja után pár hónapon belül kétszer is súlyos agyrázkódást szenvedett, és egy egész szezont kihagyni kényszerült, de már egészséges, és jelen állás szerint készen áll arra, hogy ősszel megkezdje a felkészülést a csapattal, és remélhetőleg a következő szezonban újra a rendelkezésünkre állhat, de finoman fogalmazva sem nevezhető biztos pontnak a sorozatos agyrázkódásai után. Tomas Fleischmann tavaly tüdőembóliával bajlódott, így csak néhány hétig tartott az a remek szárnyalás, amit megkezdett a coloradói érkezésekor, és egyelőre bizonytalan a további maradása, mivel lejárt a szerződése, és korántsem kizárt, hogy nem szeretnénk többet kockáztatni vele, s annak ellenére, hogy amíg játszott, rendkívül eredményes tudott lenni, mégis könnyen a távozás sorsára juthat. A rutinos Milan Hejduk-ra még mindig lehet számítani, az egész keretünk legidősebb játékosa, az utolsó mohikán a 2001-es Stanley Kupa-győztes csapatunkból, aki már meghosszabbította szerződését a következő szezonra, így legalább egy évig még biztosan az egyesület alkalmazásában állhat. Új klubrekordként zsinórban 11 szezonban lépte át a 20 gólos határt, azonban egyre inkább korosodik, és valószínűleg egy-két idénynél többet már képtelen lesz vállalni az NHL-ben, így most már igencsak időszerű lenne, ha tudnánk gondoskodni a megfelelő pótlásáról, és szert tudnánk tenni egy hozzá hasonló kaliberű gólérzékeny, fiatal szélsőre. T.J. Galiardi szereplése ugyancsak a sérülések miatt került más aspektusba, mivel azok után, hogy a 2009/10-es bemutatkozó szezonjában a csapat egyik élharcosa tudott lenni, a tavalyi évada a három különböző csonttörésének köszönhetően lehetetlenre sikeredett, nem tudott volt a játékra koncentrálni, folyamatosan ingadozott a formája, nem találta a helyét, de bizonyára jövőre is meg fogja kapni a lehetőséget. Remélhetőleg az elmúlt évi rontás le fog kerülni róla, s nem lesz ennyi elképesztő balszerencséje, és újra bemutathatja a legjobb tudását, amivel némi megoldást jelenthetne a szélső problémáinkra.




















Alsó soros támadók:

A kiegészítő csatárok közül egyértelműen a múlt nyáron megszerzett Daniel Winnik nyújtotta a legjobb teljesítményt tavaly, a harmadik soros bal szélső az egész szezonban elnyűhetetlen formában dolgozott, és a letámadásbeli agilis teljesítményét megkoronázva, még számtalan ellentámadásos gólt is szerzett, igazán keménykötésű hokis, akire jövőre is teljes mellszélességgel számíthatunk. A Blues-tól hozzánk került Jay McClement lassan lendült játékba, de a szezon utolsó néhány hetében már kifejezetten rámenős produkcióra volt képes, ami talán bizakodásra adhat okot vele kapcsolatban, és mivel egyébként is még élő szerződéssel rendelkezik, akarva, akaratlanul számolnunk kell vele, a negyedik sor centerposztja kinéz neki, a fentebb említett három rivális úgyis a topsorok helyeiért vannak versenyben, ő lényegesen nyugodtabban birtokolhatja a maga posztját még egy szezonig biztosan. A mindig hullámzó Kevin Porter vélhetően RFA-ként sikerrel harcolhat ki magának új szerződést, rettentő kétarcú teljesítményt nyújtott az elmúlt évadban, szerzett fontos gólokat, de számtalan komoly lehetőséget méltatlanul olcsón eltékozolt, kicsit állandósítania kéne a jobb napjain látható, motiváltabb játékát, és akár húzóember is lehetne még belőle a harmadik sorunk jobb oldalán. Cody McLeod és Brandon Yip számára az a nagy szerencse, hogy még élő szerződésük van a csapathoz, mert egyébként a 2010/11-es évad meccseinek nagy részén bemutatott alibijátékuk után nem sokan tartanák meg őket, mi azonban kénytelenek vagyunk még legalább egy évre bízni bennük, hogy talán valamivel kompetensebb játékra lesznek képesek a következő esztendő során. Kettejük közül a hegylakó a csapat egyetlen igazi verőembere, de ezen kívül másban totálisan hasznavehetetlen volt, másodéves hajdani gólvágó társa szereplését pedig folyamatosan több hetes hullámvölgyek jellemezték, csak ritkán volt képes a berobbanó szezonjában tőle látott produkció megismétlésére. Az elmúlt idény egyik rendkívül üde színfoltja volt Philippe Dupuis mindig csupaszív, odaadó játéka a negyedik sorunkban, aki ugyan csak néhány perces lehetőségekhez jutott, rendszeresen igyekezett minden egyes szalmaszálat megragadni a bizonyításra, és ez elég jól is sikerült neki, mivel a teljes szezont a nagycsapat keretében töltötte el. Kétségtelenül hasznos ember volt, de nem ismerjük a nézeteit, így nem zárható ki, hogy Hendricks példáját követve, máshol nagyobb szerepet szeretne kiharcolni magának, így egyelőre bizonytalan lehet az UFA játékos sorsa. Ezen kívül itt van még David Koci, aki a tipikus semmittevő töltelékember posztját két éve tökéletesen betölti, s nem kizárt, hogy a további terveinkben is szerepel. A napokban leigazoltunk egy európai bal szélsőt, Joakim Lindstrom-ot, aki korábban már feltűnt az NHL-ben, az elmúlt évadban pedig a svéd bajnokság pontkirálya volt, így keltette fel az érdeklődésünket. Túl sokat bizonyára nem érdemes várni tőle, mert annak idején a gyengécske Blue Jackets-ben és a Coyotes-ban sem volt képes megragadni, de talán a második tengerentúli kirándulása sikeresebb lesz, egy próbát mindenképpen megért, semmi veszítenivalónk nincsen vele.




















Farmtehetségek, prospectek:

A jelenlegi legnagyobb meglévő csatár reménységünk egyértelműen a tavalyi első körös kiválasztott Joey Hishon. Az ifjú center tavasszal már megkapta a profi szerződést a klubtól, de az AHL-ben egyelőre nem mutatkozhatott be, mivel a junior csapatával sokáig tartott az elfoglaltsága, révén Robertson Cup-győztes lett az OHL-es Owen Sound Attack együttesében, melyhez nagyszerű teljesítménnyel járult hozzá az alapszakaszban és a rájátszásban egyaránt. Az őszi edzőtábortól függ, hogy jövőre az Avs-ben kezdheti-e a szezont, mindenesetre a tavalyi formája alapján erre minden esélye megvan, de bizonyára át kell állnia szélsőnek, ha szeretne állandó játéklehetőséghez jutni a topsorokban. Mark Olver tavaly újoncként tűnt fel az Avalanche-nél bizonyos időszakokra, de a kezdeti percember szerepkörből kitörve, tavasszal, az addigra már elszálló együttesünkben elég sok lehetőséghez jutott, és kifejezetten eredményesen is tudott játszani. Ha centerként nem is lehet esélye labdába rúgni a többiek mellett, újfajta szerepkörében, befejező szélsőként még abszolút számításba vehető, nem szabadna elhanyagolni őt jövőre sem, mert komoly tehetsége van. Vele ellentétben Ryan Stoa viszont hiába kapta meg a búsás lehetőséget tavaly a bizonyításra, képtelen volt élni vele, és annak ellenére, hogy az AHL-szintet már kétségtelenül kinőtte, az NHL-ben továbbra is képtelen tőle elvárhatóan teljesíteni, így abszolút nem lenne meglepő, ha tovább nem vesződnénk vele, és annyi eltékozolt sansz után hamarosan megválnánk tőle. Komoly potenciállal rendelkezik még az erőcsatár Brad Malone, aki frissen végzett az egyetemmel, de a remekül sikerült senior szezonját képtelen volt megkoronázni a North Dakota bajnoki címével, így legalább a rájátszás alatt bemutatkozhatott az AHL-csapatunkban, ahol máris letette a névjegyét néhány remek mérkőzéssel. Jövőre várhatóan a Monsters-t erősítheti, de a formája függvényében akár a nagyokhoz is felkerülhet, mivel erős hiánycikk nálunk a hozzá hasonló, romboló szélső, így jó esélyekkel indulhat harcba. Az AHL-es fiókcsapatunkból leginkább még két fiatal hokist emelnék ki, akiknek hosszútávon esélyük lehet az NHL-es karrierre, még pedig Justin Mercier-t és Michael Carman-t. Mindketten nagyszerű kétirányú csatárok, az egész tartalékbajnokságban hírhedt volt a kettejük által alkotott PK-kettős, amely számtalan emberhátrányos gólt hozott össze az elmúlt évadban, rájuk érdemes első sorban figyelni, ha a jövőre nézve még használható fiatalokban gondolkodunk. Hishon kifutásával nem sok junior korú csatár tehetségünk maradt a "nevelőegyesületében", közülük is legfeljebb a Boston College-on az utolsó évére készülő Paul Carey tekinthető nagyobb névnek, vízválasztó lesz számára a senior szezon. Illetve hosszútávon figyelhetünk még két egyetemi csatárra, Luke Moffatt (University of Michigan) és Nathan Condon (University of Minnesota) is csupán az első tanéven van túl, még három szezon van rá, hogy elváljon mi lesz belőlük.

A 2011-es NHL Draft érdekelt csatártehetségei:

Ryan Nugent-Hopkins (Center, Red Deer Rebels, WHL)
Sokáig szinte vitathatatlan favorit volt az 1/1-es helyre, azonban a szezon végére már korántsem tűnik annyira egyértelműnek, hogy a WHL-es csatár kerülhet a top választással az Edmonton birtokába. Talán jelenleg is még ő a legnagyobb esélyes az első kiválasztásra, de gyakorlatilag négy tehetség reális lehet erre, köztük három támadó. Nem igazán lehet tudni, hogy az Oilers mit tervez a tavalyi Taylor Hall 1/1-es pick után, de érthető lenne, ha például védőt igyekeznének választani, ugyanakkor egy draft legelső pick-jéből általában érdemes a lehető legjobb játékost húzni, így pedig már könnyen lehet, hogy mégis az egyik top center irányába fognak orientálódni. RNH számára nagyszerűen sikerült a második WHL-es szezon, a 2010/11-es kiírásban ugyanis 69 meccs alatt 106 pontot vágott, negyedik lett a kanadai táblázaton, míg 75 asszisztjával az egész mezőny legjobbja volt. Egy évvel korábban a liga legjobb újoncának választották meg, miután 16 éves korában 67 meccsen 65 egységet termelt, és három év kihagyás után segített bejuttatni csapatát a rájátszásba. Az ifjú tehetség korát meghazudtoló játékintelligenciával rendelkezik, fantasztikus passzoló képessége van, sokak szerint Gretzky óta nem volt ilyen hokis, aki ennyire jól látott volna a pályán, és ilyen átadásokkal tudta volna helyzetbe hozni a társait, ráadásul fonákkal és tenyeressel is veszélyes lövéseket képes megereszteni, de első sorban inkább osztogatóként kiemelkedő. A már említett centertelítettség miatt talán leginkább nem rá lenne szükségünk, de ha bent maradna 1/2-es választásnak, akkor vétek lenne bent hagyni, főleg hogy burnaby-i származására való tekintettel számtalan amerikai szurkolónk már az új Joe Sakic-et véli felfedezni benne, s az egykori legenda nagy tisztelőjeként Nugent-Hopkins is nagyon szívesen költözne hozzánk.

Jonathan Huberdeau (Center, Saint John Sea Dogs, QMJHL)
A QMJHL-es támadó a nagyszerű szezonbefejezésének köszönhetően került oda olyannyira a tűz közelébe, hogy most már az egyik potenciális 1/1-esként említhetjük meg a nevét, pedig az évad fele magasságában még legfeljebb top5-helyezésre volt esélyes. Huberdeau az elmúlt idényt 105 ponttal (43 gól, 62 assziszt) fejezte be, ezzel a QMJHL harmadik legjobb pontszerzője volt az alapszakaszban, egyúttal új klubcsúcsot állított fel a pontok és a gólpasszok számában is a St. john-i egyesületnél, miközben +59-cel az egész liga legjobbjának bizonyult. Ezt követően a rájátszásban is fantasztikusan menetelt, a 19 PO-mérkőzés alatti 30 pontjával tevékeny részt vállalt csapata bajnoki címéből, ráadásul a playoff MVP-jének is megválasztották. A szezon végi Memorial Cup-ot is a Sea Dogs hódította el, Huberdeau pedig a torna legértékesebb játékosa lett a négy meccs alatti 3+6-os teljesítményével, miközben egy hosszabbításos győztes gólt is jegyzett. A 2010-es szezonban még csak 35 pontos volt, de a rájátszásban abban az évben is szaporán teljesített, hiszen új újonc klubrekordot ért el, amikor 11 találatot regisztrált, s csapata végül a liga döntőjéig eljutott. A quebeci származású tehetség nagyszerű vezetőképességekről tett tanúbizonyságot a juniorok közt, emellett kiválóan bánik a játékszerrel, a legtöbb szakember már most NHL-szinten is komolynak ítéli meg a korongkezelési képességeit, emellett rendkívül robbanékony, és ha szükség van rá, még a keményebb játéktól sem riad vissza. Kicsit csalóka általában a QMJHL-es statisztikákból komoly következtetéseket levonni, mert ez a legalacsonyabb színvonalú CHL-es bajnokság, de abban biztosak lehetünk, hogy Huberdeau esetében nem csak a mutatott számok miatt beszélhetünk óriási tehetségről, hanem a képességei is egyediek. Ráadásul jelenleg talán az ő 1/2-es kiválasztására nyílhat a legnagyobb esély, a denveri média egyre gyakrabban említi meg lehetséges Avs-szerzeményként, s esetében attól sem kell tartanunk, hogy újabb centert húzunk, mivel az elmúlt évad jelentős részében bal szélsőt játszott, ezen a poszton pedig óriási szükségünk lenne egy hozzá hasonló klasszis tehetség érkezésére.

Gabriel Landeskog (Bal szélső, Kitchener Rangers, OHL)
A svéd szélső a szezon felénél esedékes Central Scouting listán még az első helyén állt az Észak-amerikai mezőnyjátékosok között, ám mivel egy bokasérülés miatt volt egy kis kihagyása az elmúlt idény hajrájában, csak a második helyen zárt Nugent-Hopkins mögött. Landeskog mindössze 53 meccs alatt 36 góllal és 66 ponttal zárta a tavalyi évadot, és további tíz pontot szorgoskodott össze a rájátszás első fordulójának vesztes párharcában. A kiváló bal szélső a Rangers közel fél évszázados történetének első európai csapatkapitánya, s mi több az elmúlt 30 év legfiatalabb C betű tulajdonosa lehetett, amikor 17 évesen megkapta a posztot. Korábban egyébként már a svéd korosztályos válogatottban, és különböző gyerekcsapatokban is gyakran kapitány volt, mindez a nem mindennapi csapatszellemét és vezéregyéniségét példázza. A szőke svéd alig volt 16 esztendős, amikor a Djurgarden történetének legfiatalabb játékosaként bemutatkozhatott a svéd elitligában néhány mérkőzés erejéig, majd a 2009/10-es évadtól kezdve már a tengerentúlon játszik. Landeskog fantasztikus eredményeket produkált néhány héttel ezelőtt a Draft Combine-on, talán az egész felhozatal legjobb fizikai állapotában lévő hokisa. Nagyszerű testi adottságokkal rendelkezik, hiszen már most 200 font felett nyom, hatékony erőcsatár válhat belőle a jövőben, éppen olyan fizikai szélső lehet, amilyenhez csapatunkban évek óta nem volt szerencsénk, ugyanakkor az összetett második választásból mégis lehet jobban megérné valamelyik centert választani, mivel technikailag mindketten képzettebbek nála, illetve a klub nem igazán híve az európai játékosok draftolásának, bár Landeskog az emigrálása óta már megszokhatta a tengerentúli körülményeket. Nemzetiségéből adódóan gyerekkori példaképe az Avs-es klasszis Peter Forsberg volt, viszont napjainkban a Detroit Red Wings a kedvenc csapata.

Sean Couturier (Center, Drummondville Voltigeurs, QMJHL)
Nem tartozik közvetlenül azok közé, akik az 1/1-re esélyesek, és talán az Avalanche második választásának sem túl valószínű, de mindenképpen a draft legjobbjai közt kell említést tennünk róla. Huberdeau-hoz hasonlóan, ő is a quebec-i junior ligában bontogatja a szárnyait, és a szépen menetelő Drummondville játékosaként 96 ponttal tudta le a magunk mögött hagyott esztendőt, mellyel a negyedik helyen végzett a ligában, és begyűjthette az alapszakasz MVP-címét. Érdekes módon, egy évvel ezelőtt pontosan ugyanúgy 96 pontot termelt, amivel Sidney Crosby óta a bajnokság első 17 éves játékosa lett, aki képes volt a kanadai táblázat élén végezni, ráadásul abban a szezonban +62-vel is kiemelkedett a csapattársai közül. Januárban a kanadai válogatott legfiatalabb tagjaként volt jelen a junior világbajnokságon, ahol ezüstérmet nyert. A korábban már bemutatott két centerrel ellentétben, Couturier nem nevezhető igazán vajkezű játékosnak, ám sokkal jobb fizikai adottságokkal rendelkezik, emellett nagyszerű munkamorállal bír, és szintúgy remekül lát a pályán, s ha kell a piszkos munkából is kiveszi a részét, illetve fiatal kora ellenére szokatlanul eredményes a bedobásoknál. Remek képességei vannak, igazán határozott két irányú center válhat belőle, aki a védekezésből sem rest kivenni a részét. Bár Arizona-ban látta meg a napvilágot, quebec-i vér csordogál az ereiben, édesapja egykori NHL-es játékos, jelneleg a QMJHL-ben edzősködik, ő maga pedig Canadiens-drukkernek vallja magát, s biztosak lehetünk benne, hogy egy remek húzás lesz, bármelyik csapat is fogja kiválasztani.

Ryan Strome (Center, Niagara IceDogs, OHL)
Az OHL-ben vitézkedő center a szezon felénél rögzített előzetes listán gyakorlatilag még a fasorban sem volt, épphogy befért a legjobb húsz Észak-amerikai mezőnyjátékos közé, a végső rangsorban viszont már a masszív nyolcadik helyen találkozhatunk a nevével, és stabil top10-várományos. Strome az utolsó junior szezonját 106 pontos termeléssel zárta, melyből 73-at asszisztot formájában ért el, s a liga pontlistájának harmadik helyére volt hivatalos. Hatékony teljesítménye jelentősen hozzájárult az IceDogs valaha volt legeredményesebb szezonjához, ráadásul 1.63-as meccsenkénti pontátlagával az egyik legjobb volt a teljes mezőnyben. A szezon végén a keleti konferencia legtöbbet fejlődött játékosának és legjobb játékmesterének is megválasztották a trénerek szavazatai alapján. Az ontariói származású tehetség két szezont töltött el eddig az OHL-ben, a már említett tavalyi idényt megelőző éve nem sikerült annyira fényesre, féltáv magasságában klubváltáson ment keresztül, amikor a Barrie Colts-ból transzferálták át mostani állomáshelyére. Strome kimondottan jól korcsolyázó center, az idei felhozatal egyik leggyorsabb lábú hokisa, aki nagyszerű játékmester hírében áll, és hajlandó agilisen támadni a kaput, több gólt szerzett már a kiváló ütemű, közeli belenyúlásainak köszönhetően, és egyébként is sok kipattanót és elvesztett korongot képes összeszedni. Az első tíz hely valamelyikére prognosztizálható a kiválasztása, extrém esetben akár a legjobb ötben is ott lehet, nem valószínű tehát, hogy lecsússzon a 11. pozícióba, amikor másodszor fogunk választani, de vélhetően egyébként sem centert szeretnénk húzni abból a lehetőségből.

Sven Baertschi (Bal szélső, Portland Winterhawks, WHL)
A helvét szélső nagyszerű bemutatkozó évet repesztett a tengerentúlon, és az évről évre komoly bajnoki esélyekkel bíró portlandi csapattal egészen a liga döntőjéig eljutottak. Baertschi a WHL legeredményesebb újonc játékosa lett 85 ponttal (34+51) 66 mérkőzésen pályára lépve, így a nyugati főcsoportban az idény legjobb elsőévesének választották, míg a rájátszás alatt újabb 27 pontot szorgoskodott össze 21 találkozón, ami a legjobb újoncteljesítmény, és a második legjobb összetett produkció volt. Tengerentúli igazolása előtt a svájci felnőtt másodosztályt, és a junior A-ligát erősítette, míg hazája korosztályos válogatottjait már két ifjúsági és egy junior VB-n is képviselhette, az idei U20-as tornán az ötödik helyen végeztek. A tehetséges bal szélső fantasztikus technikai tulajdonságokkal rendelkezik, nagyszerű korongvezetési készsége külön meghatározza a játékát, gólszerzésben és osztogatásban egyaránt megállja a helyét. Emellett kifejezetten szorgalmas játékos, a Winterhawks trénerének elmondása szerint a hivatalos tréning befejezését követően 45 perccel még úgy kell őt lerángatni a jégről, hogy fejezze be a gyakorlást. Emlékezhetünk rá, hogy egy évvel ezelőtt Baertschi csapattársa és honfitársa, Niederreiter a draft ötödik helyén kelt el, most az erősebb hátvéd-felhozatal miatt nem várható ilyen magas pozíció a svájcinak, de bizonyára az első tíz között gazdára találhat, amennyiben mégsem így történne, akkor a 11. helyen nem szabadna bent hagynunk őt.

Nicholas Shore (Center, Denver University, WCHA)
Már csak a származása miatt is külön felhívnám rá a figyelmet, lévén a Denver University első éves hallgatója éppen a kedvenc városunkban látta meg a napvilágot. A 2010/11-es egyetemi debütáló szezonjában a rájátszásba jutó Pioneers legfiatalabb játékosa volt, ám ennek ellenére a harmadik sort erősítve, 18 pontot szerzett 33 pályára lépése alkalmával, és a következő években még nagyobb szerep hárulhat rá, amikor igazán kidomborodhat a tehetsége. Az ezt megelőző két esztendőt az amerikai nemzeti utánpótlásprogram tagjaként töltötte, az U18-as és az U20-as csapatoknál, ahol szintén szépen teljesített, idén nyáron pedig ott lesz az amerikai junior válogatott bő keretének szóló edzőtáborában. Eredményes kétirányú támadó cseperedhet belőle, nagyszerű játékintelligenciával rendelkezik, és újonc létére jó faceoff-osnak számít. A két évvel ezelőtti drafton a szintén DU-t erősítő bátyját, Drew-t, a Panthers a 2/44-es helyen választotta ki, tőle ennyire magas cetli nem várható, de nekünk ez jól is jön, mivel a második-harmadik körre jelenleg nem rendelkezünk választási lehetőséggel. Nick a szezon végi rangsorban az 56. helyre került az Észak-amerikai mezőnyjátékosok közt, vagyis könnyen lehet, hogy a negyedik kör elején ki tudnánk választani, esetleg egy szolid cserét lehetne intézni a harmadik fordulóra érte, hogy egy helyi származású alsó soros csatárral gazdagodjunk egy hosszú távú befektetés keretein belül.

Akire még érdemes figyelni az 1/11-es helyre: Mika Zibanejad (Center, Djurgardens IF Stockholm, SEL); Tyler Biggs (Jobb szélső, USA-U18, USHL); Zack Phillips (Center, Saint John Sea Dogs, QMJHL); Nicklas Jensen (Bal szélső, Oshawa Generals, OHL).

Akire még érdemes figyelni az alsóbb körökben: Andrew Fritsch (Jobb szélső, Owen Sound Attack, OHL); Michael Mersch (Bal szélső, University of Wiscosin, WCHA); Colin Jacobs (Center, Seattle Thunderbirds, WHL); Austen Brassard (Jobb szélső, Belleville Bulls, OHL); Viktor Arvidsson (Bal szélső, Skelleftea, SEL-junior).

Várom az észrevételeket, hogy szerintetek melyik pozícióban kik lennének a legmegfelelőbb választások a csapat számára, amennyiben a támadókban gondolkodunk! A néhány nap múlva esedékes következő epizódban pedig a hátvédek között nézhetünk szét jobban.