Hétvégén tovább folytatódik a szezon a Denver Broncos számára. Az első fordulóban elszenvedett szoros vereség után legutóbb sikerült a javítás, a Cincinnati ellen hasonlóan kiélezett küzdelemben ezúttal nekünk jött ki jobban a lépés, megtizedelt csapatunk 2 ponttal felülmúlta a riválisát. Most vasárnap azonban várhatóan jóval keményebb erőpróba vár a Vadlovakra, amikor is a messzi Nashville-be utaznak, hogy megküzdjenek a Tennessee Titans csapatával.

















A Titánok régi ismerősök, tavaly is találkoztunk velük (egyike volt azon kevés meccsnek, ami jó emlékeket ébreszt bennünk), így már egy évvel ezelőtt bővebben be lettek mutatva. Bár Steve McNair mindenképp megérdemelné, hogy akár évente felidézzük pályafutását, sőt, talán többet is, idén ettől mégis eltekintenék. Helyette a két csapat közös múltjából választottam egy máig emlékezetes mérkőzést, ami szintén jobb sorsra érdemes sem, mint hogy a feledés homályába vesszen.

A szóban forgó meccs az 1991-es divisional playoff volt, s már a dátumból is ki lehet találni, hogy kivételesen John Elway nagyságának állítunk emléket. Azokban az időkben az AFC meghatározó csapatai közé tartozott mindkét együttes. Az akkor még Houton Oilers néven futó rivális rendszeres résztvevője volt a rájátszás megmérettetéseinek, a houstoni run 'n' gun a liga egyik legerősebb támadó alakulata volt, szolid védelemmel párosulva évről évre esélyesként lehetett őket számon tartani. Ha tavaly sok szó esett McNairről, akkor idén ugyanaz a tisztelet mindenképp kijár Warren Moon-nak is. Az Oilers Hall of Famer irányítójának nagy szerepe volt a csapat sikereiben, és ha egy ilyen kaliberű irányító négy, közel egyformán jó elkapóval van megáldva, az sok jót nem ígér az ellenfelek védelmének. Természetesen a mi csapatunkat se kellett félteni, Elway személyében a liga történelmének valaha volt egyik legjobb irányítója, s egyik legjobb tight endje, Shannon Sharpe a támadók között, a védelemben pedig Karl Mecklenburg, Steve Atwater, Dennis Smith és Tyrone Braxton alkotta a csapatot. (Több név ismerős lehet a Broncos legnagyobb draft stealjeiről szóló írásból!) Az előző évtized végén 4 év alatt három Super Bowlig jutó Broncost, kicsit megtörte a háromból három vereség, s 1990-ben mélypontra került, ám egy év alatt sikerült felállni, és újra megnyerni a divíziót. Szóval a két csapat találkozása mindenképp nagy meccset ígért, s akik erre számítottak nem is csalódtak nagyot!

Az összecsapásra a Mile High Stadiumban került sor, ám a hazai pálya ellenére a vendégek kezdték jobban a meccset, s már az első támadásukból TD-t értek el, Warren Moon és Haywood Jeffries összjátékából. Sőt, még a negyed vége előtt növelni tudták előnyüket, Moon ezúttal Drew Hillt találta meg az end zoneban. Kétségbe még nem kellett esni, a csapat nem először került hátrányba, és John Elway legendás volt az utolsó negyedes vagy perces fordításokról. Ennek megfelelően Elway révén még a negyed vége előtt csökkentettük a hátrányt, azonban a kihagyott extra pont miatt 7 helyett csak 6 ponttal. Moon ellenszerét azonban továbbra se találta a védelem, harmadik célpontját is TD-hez juttatta. Ráadásul 21-6nál is magabiztosan közeledtek a a célterületünk felé, ekkor azonban a védelem életben tartotta a meccset, mégpedig Atwater interceptionje jóvoltából. És a támadók éltek is a lehetőséggel, Sharpe-ot az 1 yardoson ugyan megállították még, ám onnan Greg Lewis bejuttatta a labdát a célterületre, így félidőben lőtávolban maradtunk. A második félidőben egy labdavesztés után field goal távolságig jutottak. Először azonban a védelem szedte össze magát, és megállították az ellenfelet, s mi több az ellenfél rugója közelről elhibázta, így maradt a 21-13. A következő támadásból egy mezőny góllal zárkóztunk feljebb, így az utolsó negyedre egy támadáson belülre kerültünk. Ez már biztató lehetett a szakértő hazai publikumnak. A labda azonban újra Moonéknál volt, akik hamar a goal lineunknál kopogtattak, ekkor azonban a védelem újra összetudta szedni magát, és az utolsó pillanatban megállították a támadást, a field goal azonban ezúttal nem maradt ki, így visszaállt a 8 pontos különbség, ami mivel TD után 2 pontos akcióra még nem volt lehetőség, csak két támadással volt ledolgozható. Nagy volt a nyomás tehát a támadókon, s ugyan még 8 perc hátra volt a meccsből a félpályánál 4&4nél Dan Reeves vezetőedző úgy döntött, hogy neki kell menni. Elway megoldotta, majd a támadást is sikerült befejezni egy újabb Lewis TD-vel, ezzel 1 pontra felzárkóztunk. A feladat nagy része azonban még mindig hátra volt, egyrészt a védelemnek ki kellett védekeznie a támadást, másrészt a támadóknak újabb pontokat kellett szerezni. Úgy tűnt, hogy már az előbbi sem valósul meg, a Moon vezette támadósor, már a 35 yardosunknál volt, ahonnan egy jobb kicker akár be is lőheti a 3 pontost. Azonban Mecklenburg tackle for loss-ja és egy büntetés okán kikerültek a FG távolságból, és a meccs folyamán először puntolni kényszerültek. 2 perc 7 másodperccel a vége előtt, a saját 2 yardos vonalunknál megkaptuk a labdát. A szituáció nem volt új Elwaynek, állt már ő a saját 2 yardosán percekkel a meccs vége előtt hátrányban. A Cleveland Browns elleni legendás driveja alkalmával 5 perc alatt 98 yardot kellett haladni, hogy egy TD-vel egyenlítsen, most egy field goal is elég lett volna, azonban csak 2 perce volt mindezt összehozni. A publikum se először láthatta a legendás irányítót a győzelemért vezetni a driveot hátrányban a meccs vége felé, s az ellenfél védői is tudhatták mi várhat rájuk. Egy 22 yardos átadással kezdődött az offenzíva, mely után a 2 minute warning miatt megállt az óra. A pihenő alatt a védők kicsit összeszedték magukat, és rákényszerítették Elwayt, hogy oldalra dobja a labdát. Egy rossz passz után, és egy rövid átadás után 1:37-tel a vége előtt 4&6-tal állt szemben a csapat. A kulcs fontosságú playben Elway nem talált célpontot, így maga indult meg a labdával, s tőle egyáltalán nem szokatlan módon lábbal megoldotta, ráadásul sikerült az oldalvonalon túlra is jutnia, hogy megálljon az óra. Három rossz passz után (vagy 2 rossz passz és egy meg nem ítélt DPI után) azonban újra 4. kísérlet jött, ahol ezúttal 10 yard kellett a first downhoz. Azonban hiába értek közel Elwayhez egy szorongatott helyzetből egy 44 yardos átadással nyerő helyzetbe hozta a csapatot. Egy futással még közelebb jutottunk a kapuhoz és Treadwell javította az extra pointnál elkövetett hibáját, ezzel 26-24-re megnyertük a meccset. Egy újabb szenzációs fordítás John Elwaytől, ami ugyan nem mérhető a 'The Drive'-hoz, de a sok hasonlóság miatt, 'The Drive II' néven emlegetik, s csapatunk történelmének egyik emlékezetes pillanata. A mérkőzésről bővebben és jóval színvonalasabban a bowl.hu-n is olvashattok!

Az AFC-döntőben aztán Jim Kelly és a Buffalo Bills ugyan jobbnak bizonyult, ezt a győzelmet azonban senki nem veheti el a csapattól. Ami pedig az Oilerst illeti - hisz' róluk van szó - nos, hiába volt ennyire erős a támadó sor, hiába volt mellettük a szolid védelem, ez a keret sosem jutott a döntőbe. A költözés után Steve McNairrel ez sikerült, de a végső győzelem máig várat magára. Akivel ez sikerülhet nekik, az mindenképpen Chris Johnson. Kezdje akármilyen gyengén a szezont tehetségét már bizonyította. Mellette hiába draftolták az idei QB class egyik legjobb irányítóját Jake Lockert 1/8-ban egyelőre nem dobják be a mélyvízbe, hanem hagyják tanulni a Seattle-lel Super Bowlt játszó veterán Matt Hasselbeckre mögött. A siker, ha jön, valószínűleg inkább a fiatal tehetséggel érkezhet, nekünk azonban van mitől tartani Hassi személyében, noha tavaly 3× is megtréfáltuk még a Seahawks színeiben.

Saját házunk táján mozgalmas hetet éltünk meg. Először is hoztuk Quan Cosbyt, hogy legyen aki helyettesíti a sérült Royalt és Lloydot elkapó poszton. A roster-hely felszabadítása érdekében, a PSből felhozott Jeremiah Johnsontól köszöntünk el. A PSbe azonban nem ő ment vissza, hanem John Nalbone, TE. Két nappal később Jeremiah Johnson mégis visszakerült a PSbe D'Andre goodwin kárára, a csapatba pedig az offseasont nálunk töltő Dante Rosario került be az újonc Mike Mohamed helyére. Erre Julius Thomas sérülése miatt volt szükség. Azonban a 6. körben draftolt újonc LBről mégse akarunk teljesen lemondani, így Nalbone máris távozott a PSből, helyét Mike Mohamed vette át. Thomas és/vagy Royal felépülésével akár a csapatba is visszakerülhet. Ez a roster keringő azért nem borítja fel a csapatot a sérülések terén viszont, ha helyzetünk nem is annyira szerencsétlen, mint a Coltsé vagy a Chiefsé, továbbra se állunk túl rózsásan:

A sérültek:

Ami mellettünk szól, hogy tavaly sikerült legyőzni őket /*és a Hassi vezette Seahawksot is*/ papíron azonban a Titans erősebb haderőt képvisel. 2010-hez képest sokat erősödtek, és az öltözőn belüli hangulat is mindenképp javult Vince Young és Jeff Fisher távozásával, ugyanez azonban rólunk is elmondható. Nem mi leszünk a meccs esélyesei, de korántsem lefutott találkozó lesz vasárnap este, 19 órától. Mi innen csak egyet tehetünk, szurkolhatunk: Hajrá Broncos!