Az első két mérkőzés sikeres megvívását követően az elmúlt játékhéten elszenvedte első vereségét az idei szezonban a Colorado Rapids csapata. A denveri labdarúgók az eddigi legnehezebb mérkőzésükön alaposan beleszaladtak a késbe, és a New York Red Bulls otthonában 4-1-es fiaskóban részesültünk vasárnap.
Nem éppen kedvező előjelekkel vártuk a NYRB elleni fellépést, ugyanis a megszokott összeállításból két alapember hiányzott, méghozzá a két legrutinosabb középpályásunkat kellett nélkülözni a múlt hétvégén. Az első fordulóban fejsérülést szenvedő Pablo Mastroeni egész héten képtelen volt edzeni az agyrázkódás-gyanús tünetei miatt, így a csapatkapitány nem utazott el a csapattal a mérkőzésre. Mellette pedig nem játszhatott a Union ellen kiállított Jeff Larentowicz sem, aki az automatikus eltiltását töltötte. Továbbra sem érkezett meg Martin Rivero játékengedélye az amerikai szövetséghez, így az Argentínából kölcsönbe igazolt tehetség bemutatkozása még mindig váratott magára. A hosszú távú sérültek közül Conor Casey a közelmúltban kezdte el az éles tréningeket az achilles-szakadásból felépülve, Jamie Smith változatlanul térdszalag-szakadásból lábadozik. A középpályára Thompson és LaBauex kerültek be a két kényszerű kimaradó helyett, más változás nem történt az első két forduló összeállításához képest: Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Zapata - Thompson, LaBauex, Castrillon - Mullan, Cummings, Cascio.
A vasárnap kora esti órákban igencsak álmosan kezdtük a játékot a Red Bull Arénában, s három perc elteltével hátul passzolgattunk a saját térfelünkön, amikor LaBauex túl könnyelműen gurította hátra a játékszert, és egyenesen ziccerben ugratta ki a lesipuskás Henry-t, aki nem is volt hajlandó elhibázni az ordító lehetőséget. Moor hiába igyekezett vissza, és Pickens is hiába nyújtózkodott, ajándék góllal juttattuk előnyhöz a Red Bulls-t. Kisvártatva megint a saját térfelünkön vesztettünk labdát, nem olyan látványosan, mint az imént, de egy jó indítás után ismét ajtó-ablak helyzet alakult ki, melyet Cooper magabiztosan fejezett be kissé éles szögből. Nem egész hat perc leforgása alatt a NYRB 2-0-s vezetéshez jutott, és teljesen padlóra küldték a mieinket. Nem is találtuk a játék ritmusát a következő időszakban, pusztán arra voltunk képesek, hogy egy kicsit rendeztük a sorokat hátul, és legalább távol tartottuk az ellenfelet a kapunktól. Így aztán sokáig szépen csendesen, számottevő esemény nélkül csordogált a játék, és a félidő második felében egyre több támadást próbáltunk vezetni. Félóra elteltével Mullan végzett el pontrúgást a jobb oldalról, éles középre játszását Castrillon csúsztatta meg középen, de a hazai kapus bravúrral kipiszkálta a sarokra tartó labdát. A szünet előtti utolsó percekben még ígéretes helyről végezhettünk el szabadrúgást, és az újonc Cascio hatalmas erejű bombája csak kevéssel a keresztléc felett hagyta el a játékteret. A végére egész jól magunkhoz tértünk, de sajnos szépíteni nem tudtunk, így féltávnál két gólos lemaradásban voltunk.
A második játékrészben is igyekeztünk lendületben maradni, többet is birtokoltuk a labdát, de valamire való helyzetet képtelenek voltunk kidolgozni, ráadásul az 53. minutumban a házigazdák minden kérdést eldöntöttek a harmadik gól megszerzésével. Egy gyorsan elvégzett pontrúgással ugratták ki Henry-t, aki Moor-ról lefordulva, magabiztosan bevágta önmaga második találatát, mellyel már 3-0-s előnyhöz juttatta a csapatát. Teljesen lefutottá vált a mérkőzés, innentől kezdve még a korábbinál is kisebb meggyőződéssel tettük a dolgunkat, nem sok elképzelést lehetett felfedezni a csapat játékában, végképp lemondtunk erről a találkozóról, halvány esélyünk sem volt már a felzárkózásra. A következő időszakban a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben, szerencsére a NYRB megelégedett ennyivel, nem szándékoztak minden áron további gólokat szerezni, így kicsit fellélegezhettünk. Menet közben két cserét is végrehajtottunk, Thompson helyére Marshall érkezett a hátsó alakzat stabilizálása végett, míg LaBauex-t a csatár Amarikwa váltotta. Negyedórával a vége előtt az apró szépségtapasz összejött a mieinknek, Castrillon leszerelte Marquez-t az ellenfél térfelén, és azzal a lendülettel Omar Cummings-t indította, a jamaicai támadó pedig néhány állítás után lendületből egy hatalmas lövéssel vette be az ellenfél kapuját. A végjátékban Akpan-t is pályára küldtük Mullan helyén, de a további felzárkózás helyett a Red Bulls-é lett az utolsó szó, a befejezés pillanataiban Miller bal oldali középre adását Cooper pöckölte a hálóba a kapu torkából. Ezzel kialakult az összecsapás 4-1-es végeredménye, sajnos megsemmisítő vereséget szenvedtünk NYC-ben, és jókora zakóval a puttonyunkban térhettünk haza a keleti túráról.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
Éppen a mai napon jelentették be, hogy leigazoltuk a 26 éves támadó Kemani Hill-t, miután az amerikai csatár hetek óta a csapattal tréningezett és a tartalékbajnokságban pályára is lépett. A UCLA egykori tehetsége igencsak tapasztalt játékosnak tekinthető, hiszen néhány évvel ezelőtt megfordult a német Bundesligában, illetve a portugál első és másodosztályban is. Pareja mester elmondása szerint, Hill leginkább a poszt mélyítése érdekében került a csapathoz, de időnként akár pályára is léphet.
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
1. Vancouver Whitecaps 2-0-1, 7 pont (3 meccs)
2. Seattle Sounders FC 2-0-0, 6 pont (2 meccs)
3. Real Salt Lake 2-1-0, 6 pont (3 meccs)
4. San Jose Earthquakes 2-1-0, 6 pont (3 meccs)
5. Colorado Rapids 2-1-0, 6 pont (3 meccs)
6. Portland Timbers 1-1-1, 4 pont (3 meccs)
7. FC Dallas 1-1-1, 4 pont (3 meccs)
8. Los Angeles Galaxy 1-1-0, 3 pont (2 meccs)
9. Chivas USA 1-2-0, 3 pont (3 meccs)
A következő meccsünket a két meccs után négy pontos Chicago Fire ellen vívhatjuk hazai környezetben, magyar idő szerint hétfőre virradóra, hajnali 01:00-től. Bizonyára nem lesz egyszerű mérkőzés a kellemetlen ellenféllel sem, de Commerce City-ben szinte kötelező lenne kijavítani a Red Bulls elleni fiaskót - reméljük nem kell csalódnunk a csapatban!
Rapids: Már nem vagyunk veretlenek
2012.03.28. 19:54 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
milo_hedgie#23 2012.03.28. 20:41:47
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.28. 21:12:50
Tomi_Tanguay 2012.03.29. 19:49:04
foppa21 2012.03.29. 20:05:04
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.30. 03:12:23
VonMiller58® 2012.03.30. 16:08:56
foppa21 2012.03.30. 17:01:32
foppa21 2012.04.01. 16:40:42
1kor kezdünk, nézzétek a meccset!:-)
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.01. 18:51:48
- Vasárnap, 22:10 Colorado Rockies - Cleveland Indians (Cactus League)
- Hétfő, 00:00 Orlando Magic - Denver Nuggets (NBA)
- Hétfő, 00:00 Texas Stars - Lake Erie Monsters (AHL)
- Hétfő, 01:00 Colorado Rapids - Chicago Fire (MLS)
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=845808
foppa21 2012.04.01. 19:46:08
www.coloradorapids.com/news/2012/03/preview-colorado-vs-chicago-april-1-2012
milo_hedgie#23 2012.04.01. 20:40:26
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.02. 00:24:25
Rapids available subs: Ceus, Palguta, Marshall, Thompson, Nane, Amarikwa, Hill
foppa21 2012.04.02. 00:59:38
www.firstrowsports.eu/watch/116767/1/watch-colorado-rapids-vs-chicago-fire.html
foppa21 2012.04.02. 01:28:29
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.02. 02:15:49
foppa21 2012.04.02. 02:25:00
foppa21 2012.04.02. 02:30:44
közben cascio helyett thompson az első csere