Szombatra virradóra játszotta le a 2010-es NLL-szezont megelőző előidény-mérkőzését a Colorado Mammoth lacrosse csapata. A denveriek pedig nagy csatában, helyenként nagyon jó játékkal végül 10-7 arányban diadalmaskodtak a csoport-rivális Minnesota Swarm gárdája felett.
Az első negyed borzasztó gyengén sikerült a mieink számára, és a vendégek villámgyorsan 3-0-s vezetésre tettek szert. Aztán a játékrész utolsó három percén belül Cory Conway és Alex Gajic találataival kezdtük meg a felzárkózást.
A következő felvonást Pallidwor kapus kapott gól nélkül hozta le, miközben Conway egymaga lőtt egy natural hat-tricket, megszerezve önmaga negyedik találatát is a mérkőzésen, utolsó gólja egy fantasztikus hát mögötti lövésből született. A nagyszünetben ezzel 5-3-as Mammoth-vezetés állt az eredményjelzőn.
Ezt követően a harmadik negyedbeli adok-kapok is a Colorado számára sikerült jobban, három gólt szereztünk a kettő kapott ellenében, miközben A. Gajic újabb találata mellett Nick Carlson és Ilija Gajic is eredményes volt. 8-5-re vezettünk ekkoriban.
A záró játékrész során kétszer is felzárkóztak két gólra a vendégek, ám A. Gajic megszerezte harmadik gólját az est folyamán, a végeredményt pedig Jamie Shewchuk révén állítottuk be. Így alakult ki a 10-7-es hazai siker.
A helyi források szerint a csapnivaló kezdést követően a csapat nagyon látványos, lendületes játékkal múlta felül az ellenfelet. Remekül tartottuk az eredményt a veteránok vezetésével, a fiatalok pedig hatalmas lelkesedéssel tették a dolgukat, és a két ifjú Gajic-fivér is számtalan jó megmozdulást hajtott végre a góljaikon kívül. A szurkolók kiemelték, hogy az új igazolások és az újoncok egyaránt nagyon jól beilleszkedtek a csapatba, és a Mammoth már most nagyon egységes gárda benyomását keltette. Az új szerzemények közül a Portland feloszlató draftján kiválasztott Conway négy gólt vágott; a draft ötödik pozíciójában megszerzett Alex Gajic háromszor volt eredményes; míg az 1/2-esként draftolt, a mieinkhez csere útján kerülő Ilija Gajic is betalált egy alkalommal. Vagyis a csapat mai tíz góljából nyolcat az offszezonban csatlakozók szereztek, ez egyrészt azt jelenti, hogy a beilleszkedés, és a franchise új alapokra helyezkedése szépen haladgat, másrészt pedig azt, hogy a régiek kissé talán a ráérősen kezdték az évet, hiszen csak Carlson és Shewchuk talált be az "ősmammutok" közül, de nincsenek kétségeim, hogy például Langtry is hamarosan oda fogja tenni magát az igazi tétmeccseken.
A Mammoth a három barátságos mérkőzést követően, melyet 2-1-es mérleggel tudtunk le, most folytathatja csendes felkészülését, aztán a szezont január 9-én a Washington Stealth otthonában kezdjük, míg a hazai idénynyitóra egy hétre rá, január 16-án kerülhet sor az Edmonton Rush ellenében.
A pár nappal ezelőtti írásomban közölt várható végleges keret immár hivatalosnak tekinthető, még annyi kiegészítést tennék hozzá, hogy két rutinos játékos, a támadó Dan Carey PuP-listán kezdi az idényt.
A Colorado Mammoth 23 fős végleges kerete:
Kapusok: 41 Andrew Leyshon, 00 Curtis Palidwor
Hátvédek: 48 Rich Catton, 28 Tom Ethington, 14 Steve Forsythe, 11 John Gallant, *24 Ryan McFadyen, 5 David Morgan, 20 Bruce Murray, *26 Matt Wilson
Középpályások: 8 Nick Carlson, 19 Nenad Gajic, *18 Brad Richardson
Támadók: 91 Cory Conway, 7 Chad Culp, *77 Shaun Dhaliwal, *10 Alex Gajic, *9 Ilija Gajic, 6 Brian Langtry, 1 Jed Prossner, 85 Jamie Shewchuk, *27 Cliff Smith, 33 Peter Veltman
(Csillaggal jelölve az újoncok!)
Mammoth: Győzelem az előidényben
2009.12.19. 10:38 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
milo_hedgie#23 2009.12.19. 15:52:43
milo_hedgie#23 2009.12.19. 16:21:21
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2009.12.19. 18:06:36
foppa21 2009.12.19. 20:05:33
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.01.02. 20:22:35
Jelentkezzetek páran, mert kevesen vagyunk még, és pénteken kezdődik! :D
milo_hedgie#23 2010.01.03. 09:52:30
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.01.04. 20:01:31
www.nllinsider.com/2010/01/03/national-lacrosse-league-nll-pre-season-rankings-no-9-colorado-mammoth/
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.01.06. 03:56:16
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.01.06. 04:30:19
F: Alex Gajic (COL), Brian Langtry (COL), Andrew Potter (ROC), Gavin Prout (EDM), Jon Harasym (BUF)
T: Jason Bloom (WSH), Nick Carlson (COL)
D: Sid Smith (ROC)
G: Andrew Leyshon (COL), Kevin Croswell (MIN)
milo_hedgie#23 2010.01.06. 09:22:41
na,majd megcsinálom nemsokára én is a csapatomat,igyekszem nem koppintani rólad:)))