Bár még a 2010-es naptári esztendő fele sem telt el, és az MLB idei szezonjának is csak az első két hónapján vagyunk túl, mindenképpen szót érdemel az az egészen kiváló sportteljesítmény, melyet a Colorado Rockies klasszis dobójátékosa, Ubaldo Jimenez művelt a bajnokság eddigi szakaszában, mert az egész városunkat tekintve is kifejezetten komoly cselekedeteket hajt végre.
A még mindig csak 26 éves dominikai származású dobó az elmúlt két szezonban már többször is megvillantotta tudását, de eddig nem tudott igazán kiegyensúlyozott lenni, csak egy-egy jól elkapott periódusa, erősebb meccse volt. Viszont 2010-ben, az elmúlt két hónapban végig gyilkos formában dobált, és szinte minden lehetséges kategóriában az egész liga legjobbjának számít, végre úgy tűnik, igazán eljött U ideje. A világéletében páratlan szorgalmáról híres Ubaldo most is a sok munkára esküszik, elmondása szerint a mérkőzései közötti napokon idén minden eddiginél keményebben készül, hogy újra és újra még jobb lehessen, és úgy látszik, ez nagyon bevált, mert az idei első 11 meccsén végig elképesztő formában szárnyalt.
Jimenez a klub történetének első dobója lett, aki kapott ütés nélkül hozott le egy mérkőzést, amikor a szezonbeli harmadik fellépésén, április 17-én Atlanta-ban a teljes mérkőzést találat nélkül abszolválta. Ezzel a meccsel együtt a 11-ből összesen hat alkalommal nem értek el pontot sem ellene, és egyetlen mérkőzésén sem kapott kettőnél több futást, kettőt is csak két alkalommal. Így aztán átlagban 0.78 futást szenved el meccsenként, amivel kiemelkedően a legjobb a bajnokságban. Emellett a séta és ütés elszenvedés inningenkénti átlagmutató terén, 0.90-es értékkel szintén az első helyen áll a mezőnyben.Ami pedig a legfontosabb, Ubaldo az idei 11 mérkőzéséből tízet megnyert a csapat számára, természetesen ez is egyedülálló cselekedet az MLB-ben, sőt, a klub történetében az All-Star-szünetig, 11 győzelem volt az eddigi rekord. Neki tehát már csupán egy siker hiányzik az eddigi csúcs beállításához, mindehhez még mindig több, mint egy hónap áll rendelkezésére a július közepén megrendezésre kerülő gáláig.
Teljesítménye elismeréseképpen mind áprilisban, mind májusban Jimenez lett a Nemzeti Liga legjobb dobójának választva, ami cseppet sem nevezhető megszokott dolognak, két éve nem volt példa hasonlóra az MLB-ben, a Rockies-ban pedig aztán egyáltalán nem.
Azok után, hogy Ubaldo az elmúlt héten a legfőbb rivális Lincecum-nak is hadat üzent, miközben a két gigász párharcát gyakorlatilag kiütéssel nyerte a mieink ásza, egyre reálisabban kerülhet szóba az év végi Cy Young-díj elhódítása, melyet ligánként a legjobbnak választott dobók kaphatják meg. Az elmúlt két hónap alapján a mi dobónk egyértelmű favoritnak számít, ezáltal elsőszámú esélyese lehet annak is, hogy az All-Star gálán a NL kezdő dobója lehessen, bár efelől megoszlanak a vélemények, hiába vitathatatlanul ő a legjobb.
Persze, kétségtelenül hosszú út áll még előttünk, még majdnem négy teljes hónap hátra van az alapszakaszból, de Ubaldo első két hónapja olyan szinten szenzációs volt, hogy amellett már nem dughatjuk homokba a fejünket, hiszen az MLB bővítése utáni, közel 60 éves időszakában ennyire jó teljesítményre, az ERA és a győzelem számokat tekintve, nem volt még példa.
Az eddigi produkciója alapján Jimenez egyértelműen egész Denver egyik legimpresszívebb sportteljesítményét mutatta be idén, a 2010-es év ezidáig jelentős részben róla szólt. Az, hogy a hősköltemény további dicső fejezeteinek írása folytatódhat-e, vagy netán a történet drámai fordulatot tesz, majd a következők során derülhet ki. Addig is, az idény előrehaladtával érdemes egyre fokozottabban figyelni a Rockies-ra, és különösen Jimenez egyedülálló produkciójára, amit minden egyes mérkőzésén képes nyújtani, blogunkban természetesen ezekután is folyamatos beszámolókat olvashattok baseballosaink szerepléséről, éppúgy mint az "U-mánia" további fejleményeiről.
2010 - Ubaldo éve?
2010.06.04. 18:45 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.