Múlthéten láthattuk a Denver Broncos történetének legjobb draft választottait, most azonban a kevésbé vidám momentumokat is fel kell idéznünk. Mert bizony akadt a horgunkra bustból is bőven, mind a régmúltban, mind a közelmúltban, és alighanem a jövőben is lesz 'szerencsénk' bőven. Az előző részhez képest a szabályok kicsit módosultak, ugyanis, ha valaki már nincs a csapatnál, az már nem is fog javítani a teljesítményén, így meg lehet bélyegezni, ha megérdemli, szóval ezúttal minden ex-Bronco versenyben van, tekintet nélkül arra, hogy hány éve jött...



















Valahol természetesen határt kell szabni, mert ha egy 12. körös választott nem csinált rostert, nem nagyon lehet okolni érte, azonban egy 1-3. körös prospecttől okkal várjuk el, hogy a csapat hasznára legyen. A magam részéről annak se örülök túlzottan, ha egy 4-5. körből jött játékos nem került a keretbe, de ha reálisan nézzük, esélyük se lenne felférni a listára sajnos, sőt még a franchise-t a romlásba vezető 3. körösök is lemaradtak, de lássuk a listát, a top 10 legrosszabb választást, ami természetesen ezúttal is teljesen szubjektív, más nevekkel és más sorrendet is fel lehetett volna állítani.

A 10. helyen rögtön egy nagy holtverseny. Ebbe a csoportba került az összes 2. körös draft bust. Mind-mind olyan játékos, aki vagy egyáltalán nem játszott Bronco-ként, vagy csak nagyon keveset, és az is nagyon rosszul. Legnagyobb részük még a '70-es években jött, amikor a scouting még messze nem volt azon a szinten, ahol most, de ők ettől kiérdemelték a helyüket a cikkben. Egy másik jelentős részük pedig már egészen a modern érában jött és Mike Shanahan 'zsenialitását' teszik halhatatlanná. Kronológiai sorrendben:

Carl Wafer: DE, Tennessee State, 1974, 2/42.
Sosem került be a Broncos keretébe. Két meccsen a Green Bay Packers, egy meccsen pedig a New York Giants csapatában volt. Egyiken se kezdett, és a nevét se sikerült beírnia az NFL statisztikákkal foglalkozó könyvekbe. Szó szerint semmit se csinált.

Charlie Smith: DE, North Carolina Center, 1975, 2/43.
Egyetlen NFL-meccsen se lépett pályára.

Kurt Knoff: DB, Kansas, 1976, 2/43.
Rossz állapotban volt a térde, ezért nem írt alá a csapathoz. A következő évtől azonban 6 évet az NFL-ben tudott tölteni. Kettőt Houstonban, majd négyet Minnesotában. Összesen 10 interceptiont és 1 sacket jegyez. Valószínűleg ő maga sem elégedett a profi pályafutásával, de azért, ha mindezt a statisztikát nálunk éri el, fel se merült volna a neve. Azonban a mi szemszögünkből egy újabb 2. körös pick volt, amit ki dobtunk az ablakon.

Clay Brown: TE, Bringham Young, 1981, 2/42.
Egy új évtized, egy újabb korszak, és egy újabb bust, hogy valami állandóság is legyen. '81-ben nem fért be a rosterre, '82-ben egy meccsig aktív volt az Atlantában, de nem lépett pályára, majd '83-ban visszatért hozzánk, de észrevétetni magát nem sikerült. 3 meccs, 0 kezdés.

Orlando McDaniel: WR, Louisiana State, 1982, 2/50.
Baljós név ez a McDaniel, noha ezt akkor még nem tudhattuk, mindenesetre a Jack Daniel's-szel kezdődő dolgokat alighanem jobban szeretjük. Orlando McDaniel pályafutása egyetlen év, 3G, 0GS.

Paul Toviessi: DE, Marshall, 2001, 2/51.
Mike Shanahan: Hogyan tegyünk pár év alatt tönkre egy Super Bowl-győztes csapatot című könyvének egyik alap esettanulmánya. Noha csak 2. körös, és akad tőle bőven majd 1. körös is, sőt akad tőle 1. körös ugyanebből az évből is. Mielőtt szeretett HC-nk kiválasztotta volna, már egy teljes évet ki kellett hagynia térdsérülés miatt, és láss csodát a TC-n rögtön megsérült a jobb térde. A kezdő évét IR-en töltötte. És miután bár ő mindent megtett, hogy sikeres legyen a rehabilitáció, a műtét nem sikerült, ami után a csapat elbocsátotta. Sosem lépett pályára az NFL-ben. Erről természetesen nem ő tehet, a csapat viszont felelős az ilyen kockázatos, és be nem vált pickekért.

Terry Pierce: LB, Kansas State, 2003, 2/51.
2 évig, 18 meccsig 'erősített' minket, amiken 8 db tackle ajándékozott meg. Egyszer se kezdett...

Alphonso Smith: CB, Wake Forest, 2009, 2/37.
Lehet-e valaki bust 2 év után?! Nos, mivel már nincs a csapatban, és nevetséges ellenértékért cserébe küldtük el, akármilyen szép pályafutást is fut be Lion-ként, Bronco-ként örökre bust marad. Nagyon friss emlék, így bizonyára mindenki emlékszik, hogy egy 2010-es első körös picket adtunk a 2/37-ért, hogy elhozhassuk Phonso-t, Champ Bailey utódjaként. Noha, a trade értékétől eltekintve, ez akkor az egyik legjobb pickünknek tűnt, nagyon nem vált be. Sokat bajlódott kisebb sérülésekkel és nem sikerült megtalálni a helyét, ezért első évében is inkább visszahoztuk a helyére az egyszer már visszavonult Ty Law-t. Második évében pedig a TC-n elé került az 5. körös újonc Cox, a 7. körös újonc Thompson és az újonc UDFA Vaughn is, őt pedig ezért elcseréltük a 2009-es év 7. körében választott TE-re, Gronkowskira. Szánalmas egy történet. Btw, a Lionsban kis híján több INT-je lett, mint ahány elkapása Gronkonak, csak hogy teljes legyen a kép. /*Mondjuk a Pats ellen láttam játszani, az alapján finoman szólva se sírom vissza*/

9. Don Latimer: NT, Miami, 1978, 1/27.
Az összes 'versenyző' közül ő töltötte a legtöbb időt nálunk, 6 évet is. Azonban pont azt a 6 évet, amíg egy SB-résztvevő csapat teljesen lezüllött a középmezőnybe, majd még tovább. 6 éve alatt 80 meccséből mindössze 7-en lépett pályára kezdőként. 1,5 sack és 1 INT fűződik a nevéhez.

8. Kelvin Clark: OT, Nebraska 1979, 1/22.
3 évig volt nálunk, mire semmi se maradt a csapat becsületéből, akkor távozott. 45 meccséből 8× volt kezdő, az alatt a 3 év alatt, amíg itt volt, a legsikeresebb futóink nem hogy az 1000 yardért küzdöttek volna, az 500-at se nagyon érték el.

7. Steve Schindler: G, Boston College, 1977, 1/18.
Bár pont '77ben játszottunk döntőt, aminek ő is részese volt, mégis vele indult el a lejtőn a csapat. Nem direkt van Latimer, Clark és Schindler egymás után a listán, de így jól látszik, hogy lehet egy 11-3-mas csapatból egy 2-7-eset csinálni. Három egymást követő évben három borzalmas első körös választás, a '77es Super Bowl után, '83-ban már 1/4ben választhattunk... Schindler 2 évig volt tagja a csapatnak, a 28 meccse közül pedig mindössze 4× kezdett. Ez mindent elmond róla.

6. Willie Middlebrooks: CB, Minesota, 2001, 1/24.
Ha láthattuk, hogyan lett tönkretéve az első aranycsapat, lássuk hogy történt mindez a harmadikkal. Már említettem, hogy Shanny is nagyon értett ehhez, sőt már a 2001-es draft is említve volt. Ahogy Toviessiről, úgy Middlebrooksról se volt titok, hogy mennyire sérülékeny. Azonban Mike Shanahan a vörös fejével inkább azt nézte, hogy mi lehet egy játékosból és nem azt, hogy mi lesz. De azt se feltétlen jól. Middlebrooks kiváló példa Shanahan "ki ha én nem, én mindent mindenkinél jobban tudok"-mentalitására, nem volt kimagasló CB-prospect, ráadásul nem egy hatalmas iskolából jött, és már az egyetemen is volt sérült. Ismét kockáztattunk, ismét nem jött be, a lejtő alján tudjuk hova jutott Mike. 4 év alatt 51 meccsből 2-n, azaz kettőn kezdő volt, közben összesen 17 tackle, 1 sack, 6 pass defense és 0, azaz nulla interception. Ő Willie Middlebrooks.

5. Marcus Nash: WR, Tennessee, 1998, 1/30.
Mert a rontás a bajnokcsapattal is már a siker óráiban megkezdődött. A draft rendszer (is) úgy lett kitalálva, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat, ennek következményeként nem könnyű címvédőként draftolni. Nem is sikerült. Marcus Nash kétség kívül elmondhatja magáról, hogy tagja volt a bajnokcsapatnak, sokkal többet viszont aligha. 8 meccsen lett nevezve a 45-ös keretbe, de kezdőként egyszer se. Pályafutása alatt 4 elkapás 76 yardra, 0 TD. A labdákat egy bizonyos John Elway hajigálta felé, aligha azzal volt a gond, igaz az egyetemen meg Peyton Manning...

4. Tommy Maddox: QB, UCLA, 1992, 1/25.
Nem csak Shanny csinált nagy hülyeségeket, hanem elődje, Dan Reeves is. A csapatot 3× Super Bowl-döntőhöz juttató vezetőedző, sosem volt igazán jóban a csapat legnagyobb sztárjával, és a franchise történelmének legjobb játékosával, John Elway-jel. Talán ezért is, kitalálta, hogy az 1. körben kiválasztja Tommy Maddoxot, aki majd átveszi Elway helyét. Nos, egész röviden: nagyon nem jött be, és ez a húzás Reeves vesztét is jelentette, helyét Wade Phillips vette át, majd jött Shanahan, és mire '97-ben és '98-ban, John Elway kétszeres bajnok lett, Tommy Maddox már rég nem volt a ligában, bár 2001-ben /*6év kihagyás után*/ visszatért és valamit sikerült kozmetikáznia a statisztikáján a Pittsburgh-gel, ahol csere irányítóként 2005-ben bajnok lett, de ami a Broncos-os pályafutását illeti: 2 év, 29 G, 4 GS, 122 Att, 67 Comp, 758 Yard, 6 TD, 9 INT, 59,4 rate. Kezdőként 0-4-es mérleg. Már maga a tény is megbocsájthatatlan, hogy egy egyértelműen future HOF irányító mellé 1. körben QB-t húzni, egy kicsit most is hasonló érzésem lenne az esetleges QB pick esetén. Noha, egyik jelenlegi irányítónk se hasonlítható össze Elway-jel, legalábbis egyelőre.

3. Dan Williams: DE, Toledo, 1993, 1/11.
Tényleg véletlen, hogy pont párban vannak a bustok. De ahogy Schindler-Latimer-Clark az 1. arany csapatunkat, ahogy Shanny hosszas munkássága köztük, Marcus Nash és Middlebooks a harmadikat, úgy Tommy Maddox és Dan Williams, és listánk későbbi győztese a másodikat, a 4 év alatt 3 SB játszó csapatot tette tönkre. Előkelő helyét elsősorban annak köszönheti, hogy ő a legmagasabb pozíciójú választottja a mezőnynek. Emellett persze azzal is rászolgált dobogós helyezésére, hogy 4 év alatt mindössze 4 sacket tudott összekapirgálni. Ami pedig ennél is fájóbb, hogy a rivális Kansas-nél ennél rövidebb idő - 3 év - alatt, 23-mat jegyzett. A KC-ben mindenképp bevált, nálunk semmi esetre se. Sok sérülés hátráltatta ugyan, de hasonlót se mutatott, mint amit egy 1/11től joggal elvár az ember.

2. Jarvis Moss: DE, Florida, 2007, 1/17.
Phonso mellett az egyetlen még aktív versenyző, azonban minthogy már 'hál Isten ő se gyengíti csapatunkat, őt is elkönyvelhetjük bustnak. Méghozzá jó nagy bustnak. 2007-2010-ig 34 meccsen lett nevezve, egyszer kezdhetett is. Ez alatt az idő alatt 3,5 sacket hozott össze 21 tackle mellett. A hozzáállásával sosem volt baj, azonban mind a 4-3mas védelemben mind a 3-4-esben súlytalan volt, és a special teamben se volt feltétlen a csapat hasznára. Végül tavaly szezon közben feladtuk, hogy kezdjünk vele valamit, és cutoltuk. A rivális Raiders azonnal lecsapott rá és másfél év után újra sikerült földre vinnie az ellenfél irányítóját. Hogy Dan Williamshez hasonlóan egy másik csapatban, ami történetesen pont egy divízió rivális, megtalálja-e a helyét és bosszút áll-e rajtunk, nos ez ügyben meglehetősen szkeptikus vagyok, de semmi se lehetetlen. De ha úgy is lesz, az a denveri szívekben nem fogja a sebet begyógyítani /*sőt, voltaképp csak további sérülést okozna*/ úgyhogy helyét mindenképp megérdemeltnek érzem.

1. Ted Gregory: NT, Syracuse, 1988, 1/26.
Minden idők legnagyobb Broncos bustja. Dan Reeves hozzáállását is jól mutatja, hogy csak a draft után találkozott vele először, és akkor derült ki számára, hogy bár a lapokon ugyanúgy 6"1' magas, mint ő maga, Ted Gregory mégis alacsonyabb volt nála. Amit viszont látatlanban is tudhatott volna a papírokból, a kisebb botrány szteroidokkal kapcsolatban, a sérülékenység, azok valahogy elkerülték a figyelmét. Miután ezek a hírek utat találtak a HC fülébe/szemébe/tudatába is, végül eltrade-eltük New Orleansba, ahol egy 'gyönyörű' 3 meccses NFL-pályafutást tudhatott magáénak. Harmadik meccsén pont ellenünk játszott, és akkor szerezte karrierje egyetlen sackjét méghozzá John Elwayen, azonban a térde pont ennyit bírt, és soha többé nem játszott. A zsinórban két elvesztett SB és az elvesztett 1. körös pick pedig sok volt a csapatnak és kiábrándító 8-8-as szezont futott...

Ők lennének tehát a Denver Broncos legrosszabb választásai. A lista természetesen teljesen szubjektív, nem kell vele egyetérteni, ahogy magam se tartom feltétlen tökéletesnek. Ezúttal is kíváncsian várom, hogy ti hogyan állítottátok volna össze a sorrendet, kik szerepelnének rajta, csak most ha lehet, kicsit többen is véleményt formálhatnátok :P :)

Azért összetehetjük a kezünket mert akkora bustokhoz, mint mondjuk Ryan Leaf vagy JaMarcus Russel, még nem volt 'szerencsénk', de azért akad pár név a sorban, akik nélkül sokkal előrébb lehetne a csapat. Ahogy az előző részből kiderült, mindhárom aranycsapat, a '77-es, a '86-'89-es és a '97-'98-as, többek között remekül felépített draftoknak köszönhető, azonban most az is látszódott, hogy pár nagyon gyenge drafttal pillanatok alatt le lehetett rombolni, mindazt amit addig felépítettünk. Az NFL-ben óriási jelentősége van a draftnak, ezért is nagyon fontos, hogy csütörtöktől szombatig olyan játékosokat válasszunk, akik inkább a múltheti cikk Bronco-ival versengek majd, és nem az itteni fekete listásokkal. Akárhogy is lesz, továbbra is Hajrá Broncos!