Denver Sports Blog

A Colorado Avalanche, a Colorado Rockies, a Denver Broncos, a Denver Nuggets és egyéb denveri csapatok friss hírei, információi magyar nyelven, egy oldalon. Áttekintő elemzésekkel, összefoglalókkal, videókkal, mindez csak a Denver Sports Blogon.

Emellett a legnépszerűbb sportágakban a coloradói egyetemi csapatok szereplésével is foglalkozunk.

Jelentkezz szerkesztőnek e-mail-en!

Kapcsolat: blog.denversports@gmail.com

Twitter

Friss topikok

Rapids: Kiábrándító fiaskó

2011.06.30. 09:31 - Filip89

A kilenc mérkőzéses veretlen sorozat megszakadása után, a Colorado Rapids immár a második súlyos vereségét szenvedte el, miután múlt vasárnap a veszélyes Columbus Crew vendégeként, részben tíz emberrel játszva, 4-1 arányban maradtunk alul. Az utóbbi idők szerényebb eredményeinek köszönhetően, a címvédő csapat csak az ötödik helyen áll a nyugati főcsoportban, egyre messzebb kerülve az első négy helyezettől.

Casey vs Columbus_DL
















A Crew otthonában rettentő kemény mérkőzésre készülhettünk, mivel ellenfelünk mindenképpen szeretett volna visszavágni a tavalyi főcsoport-elődöntőben elszenvedett szétlövéses vereségért. Erősítés volt a mieink számára, hogy tíz meccses eltiltása után újra számíthattunk a jobb szélső Brian Mullan-re, és a bal szélső Jamie Smith is pályára léphetett a múlt fordulós sérülését követően, ugyanakkor továbbra is nélkülöznünk kellett a védelemből a térdhajlítójával bajlódó Marvell Wynne-t, illetve a 2010-es döntőben térdszalag-szakadást szenvedő csatár Macoumba Kandji-t, Caleb Folan pedig a Galaxy elleni kiállítása miatt részesült egy mérkőzéses eltiltásban. Továbbá a közelmúltban felépülő Cummings és Nane egyaránt a cserepadra ülhettek le, így a kezdőcsapat nem sok meglepetést tartogatott: Pickens - Kimura, Marshall, Moor, Palguta - Mullan, Mastroeni, Larentowicz, Smith - Casey, Amarikwa.

Bő tíz ezer ohio labdarúgó fanatikus revansot követelt a citromsárga házigazdáktól, amiért a Rapids tavaly ősszel, a legutóbbi Crew Stadium-beli fellépése alkalmával, kiejtette a kedvenceiket a playoff-ból. Alig, hogy kezdetét vette a találkozó, öt perc elteltével máris komoly hideg zuhanyt borítottuk a házigazdák nyakába, miután egy bal oldali szögletrúgást követő ismétlést Smith kanyarított be a kapu előterébe, egyenesen Conor Casey fejére, aki egy fantasztikus mozdulattal bólintotta be a játékszert a hálóba. A denveri közönségkedvenc támadó öt meccsen belüli negyedik góljával villámgyorsan vezetéshez jutottunk, de sajnos amilyen könnyen jött az előny, olyan könnyen adtuk le. Bő öt perc múlva ugyanis Palguta hagyta el a játékszert felelőtlenül a félpálya közelében, Gaven pedig a kapuig gyalogolt az ajándékba kapott labdával, majd védhetetlenül gurított Pickens mellett a hosszú alsó sarokba. Nem sokkal később egy újabb kapitális védelmi megingás vezetett hazai találathoz, Kimura óvatlan passzát Mastroeni képtelen volt megszelidíteni, így Mendoza léphetett ki, és ballal magabiztosan értékesítette kínálkozó lehetőséget. Ráadásul az eset közben a becsúszva menteni igyekvő csapatkapitány kellemetlenül meghúzódott, és az ápolás ellenére már képtelen volt tovább folytatni a játékot, a kényszerű csere után az ifjú LaBauex foglalta el a védekező középpályás helyét. Az előre játékban hiába bizonyultunk aktívabbnak, a gyermeteg hibáinkkal két gólt is tálcán adtunk oda a Crew-nak, akik könyörtelenül kihasználták a helyzeteiket, és a vezetés megszerzése után egyre inkább kezdték átvenni az irányítást. Félóra játék után még nagyobb balszerencse sújtotta a mieinket, amikor egy tőle elpattanó játékszerért Casey csúszott oda keményen, miközben eltalálta Hesmer kapust, a játékvezető pedig gondolkodás nélkül piros lapot mutatott fel a Rapids gólgyárosának. Már nem csak gólhátrányban, de emberhátrányban is kellett játszanunk, azonban a félidő hátralévő részére kifejezetten szépen stabilizáltuk magunkat, és az utolsó percekben egyre többször alakítottunk ki helyzeteket, de Mullan lekészítése után Larentowicz tűzte fölé a legígéretesebb gólszerzési lehetőséget. A szünetben a házigazdák 2-1-re vezettek, a mieink pedig tíz emberrel igencsak kiszorított helyzetből, szerény esélyekkel várhatták a találkozó folytatását.

A szünet alatt Smith mester támadó poszton eszközölt változtatást, és az egyetlen pályán maradó csatárunk, Amarikwa helyére Cummings-t küldte akcióba a második 45 percre. Azonban a szerencsétlenségünk tovább folytatódott, hiába kezdtük lendületesen a második felvonást, mert a kitámadásunk közepette egy előre vágott felszabadításnak Kimura csúnyán alászaladt a kezdőkörben, a mögötte kilépő Mendozát pedig már képtelen volt utolérni, a columbusi támadó így könnyűszerrel megszerezte a második ziccergólját a találkozón. Egyre inkább kezdett lefutottá válni a mérkőzés, és egyre kevésbé erőltettük tovább a támadásokat, rövidesen pedig Moor kapott sárga lapot egy elkeseredett belépő kapcsán. Szűk tíz perccel a harmadik találatot követően, újra a denveri kapuban kötött ki a játékszer egy nagyszerű, gyors lefutású Crew-támadás végeztével, melyben a jobb szélen Palguta-t verték meg, a beadás pedig menteni igyekvő Marshall lábáról éppen középre, a második hullámban érkező Heinemann elé vágódott, aki állítás nélkül tüzelt hálóba, Pickens csak hozzáérni tudott a lövéshez, védeni képtelen volt. Még mindig több, mint harminc perc volt hátra a mérkőzésből, de innentől kezdve túl sok említésre méltó esemény már nem történt, igazából mindkét csapat csak a lefújást várta. A mieink elvesztették a csatát és a kedvüket egyaránt, s szerettek volna túl lenni a kissé megalázó összecsapáson, a Crew pedig már a siker kiélvezésére törekedett, újabb gólok szerzéséért legalább már nem nagyon tettek erőfeszítéseket. Így aztán nem is változott többször az eredmény, a citromsárgák 4-1 arányban padlóra küldték a bajnokot, miután kíméletlenül kihasználták a coloradói védelem alapvető hiányosságait.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:




Gary Smith, vezetőedző, véleménye a mérkőzésről:

"Elfogadhatatlan védelmi hibák vezettek ehhez a vereséghez, ötödik alkalommal kaptunk ki a szezonban, és ezúttal is oly módon, hogy az simán elkerülhető lehetett volna, ha nem adunk ennyi ingyen gólt az ellenfélnek. Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen az elején még vezettünk is, de alig negyedóra alatt két könnyű labdavesztésből fordítani hagytuk az ellenfelet. Aztán 1-2-nél úgy éreztem még a kiállítás ellenére is, hogy sikerült összekapni magunkat, de a második félidő elején, az újabb hibából született harmadik gól abszolút megpecsételte a sorunkat. Külön a negyedik gólért már nem okolnék senkit, egyszerűen mentünk előre, és tíz emberrel játszva lefordultak róluk, és a végén értékesítették a létszámfölényes lehetőséget. Olyan alapvető hibákat vétett a csapat, amilyeneket a Rapids élén eltöltött munkám során még soha nem tapasztaltam. Rettenetesen csalódott vagyok, komolyan el kell gondolkoznunk a továbbiakban, és mindenek előtt a fejekben kell alaposan rendet tennünk."

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

1. Los Angeles Galaxy 9-2-8, 35 pont (19 meccs)
2. FC Dallas 9-4-4, 31 pont (17 meccs)
3. Seattle Sounders 8-4-7, 31 pont (19 meccs)
4. Real Salt Lake 7-3-5, 26 pont (15 meccs)
5. Colorado Rapids 5-5-7, 22 pont (17 meccs)
6. San Jose Earthquakes 5-5-5, 20 pont (15 meccs)
7. Portland Timbers 5-7-3, 18 pont (15 meccs)
8. Chivas USA 4-7-5, 17 pont (16 meccs)
9. Vancouver Whitecaps 2-8-8, 14 pont (18 meccs)

A csapat legközelebb az aktuális keleti negyedik helyezett Houston Dynamo együttesét láthatja vendégül, magyar idő szerint hétfőre virradóra, hajnali 03:00-tól az ünnepi tűzijáték estjén, míg jövő csütörtökön, 02:30-as kezdettel máris újra pályára léphetük a Sporting Kansas City otthonában. A következő napok két meccséről majd egy írásban fogunk értekezni a jövő hét második felében, reméljük a mostaninál több sikerről lesz alkalmunk beszámolni.

Gary Smith not_DL

A bejegyzés trackback címe:

https://denversports.blog.hu/api/trackback/id/tr803026433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Coach Sacco 2011.06.30. 11:13:38

Csak most láttam az összefoglalót a meccsről, tényleg csúnya hibákból kaptuk a gólokat, rossz volt nézni. :(

foppa21 2011.06.30. 14:41:07

hát igen ez kellemetlen volt...
nem igaz hogy a szezon eleje óta nincs olyan meccsünk, hogy minden csatárunk bevethető lenne, mindig hiányzik legalább 1-2. legközelebb se lesz casey az eltiltása miatt de talán cummings már kezdő lesz

milo_hedgie#23 2011.06.30. 19:48:42

tényleg kanji mikor épül fel?

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.06.30. 21:33:36

Az utolsó pár meccsen már doubtful volt, szóval egyre közelebb van a visszatéréshez, de konkrét időpontot még nem tűztek ki neki.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.03. 20:07:56

INJURY REPORT: COLORADO RAPIDS – DOUBTFUL: FW Macoumba Kandji (L knee ACL tear); PROBABLE: DF Marvell Wynne (R hamstring strain); GK Matt Pickens (R groin strain); MF Joseph Nane (R shoulder strain); FW Omar Cummings (R ankle sprain) …

foppa21 2011.07.03. 21:43:02

@Filip89: jó lenne ha minden probable játszhatna, főleg wynne kéne nagyon a védelembe hogy rendet tegyen

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.04. 03:03:33

Rapids starting XI: Pickens, Kimura, Marshall, Wynne, Moor, Mullan, Larentowicz, Mastroeni, Smith, Cummings, Folan

foppa21 2011.07.04. 03:13:05

@Filip89: ezzel a védelemmel mindjárt több esélyünk lehet győzni

foppa21 2011.07.04. 03:22:47

smith kapufát fejelt a tizedik percben

foppa21 2011.07.04. 03:57:19

0-0 a félidő, jól kezdődött a meccs de után eléggé ellaposodott sztem

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.04. 04:18:27

Hát igen, több kéne, bele kell húznunk, ha győzni szeretnénk.

foppa21 2011.07.04. 04:46:01

jön thompson és amarikwa még van 10 percünk

foppa21 2011.07.04. 04:59:46

hát maradt a 0-0, ezzel nem megyünk túl sokra

foppa21 2011.07.05. 19:37:14

amugy azt akkor nem vettem észre, csak most az összefoglalóban hogy amarikwat kiállították a végén. az utolsó három meccsünkön volt kiállítás. szép:-D

Tomi_Tanguay 2011.07.05. 20:18:14

mert mocskos favágók vagyunk:D

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.05. 20:31:07

Nem sok múlt rajta, azt hiszem reklamált még a sárga után, azért szórták ki, igazából az ő eltiltása nem lényeg, mert szerdán lesz Cummings, Casey és Folan, és akkor a pálya közelébe se kerülhet.

foppa21 2011.07.06. 16:42:53

@Filip89: jah így van. remélem végre összeállhat a cummings casey páros a mai meccsen

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.06. 20:03:00

Smith azt mondta, hogy mától kezdve a következő hat meccsen 11 pontot kéne szereznünk.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.06. 20:06:08

COLORADO RAPIDS – DOUBTFUL: FW Macoumba Kandji (L knee ACL tear); PROBABLE: GK Matt Pickens (R groin strain); MF Joseph Nane (R shoulder strain); FW Omar Cummings (R ankle sprain)

Plusz Mullan mai játéka is erősen kérdéses, mert a hétvégén összeszedett egy hátsérülést.

foppa21 2011.07.06. 20:20:24

bizakodó vagyok a meccs előtt, talán most végre sikerül nyerni. de a döntetlenre van a legnagyobb esély:-)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.07. 02:04:12

Rapids starting XI: Pickens, Kimura, Marshall, Wynne, Moor, Larentowicz, Mastroeni, LaBauex, Thompson, Cummings, Casey

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.07. 02:12:41

Brian Mullan (lower back spasms), Jamie Smith (calf strain), and Anthony Wallace (quad strain) didn't make the trip to Kansas City

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.07. 02:13:50

Cummings és Casey utoljára a március 19-i season openeren kezdtek együtt.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.07. 02:23:07

Ők a mai cserék:

Ceus, Akpan, Earls, Folan, Nane, Nyassi, Palguta.

foppa21 2011.07.07. 02:49:10

hát úgy látom a KC sokkal jobban kezdte a meccset, szinte folyamatosan ők támadnak

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.07. 02:52:31

Most Mastroeni sérült meg, komolynak tűnik, csere lesz. :(

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.07. 02:54:07

Mondjuk most megsérülhet, mert a következő meccset úgyis ki kell hagynia a sárga lapok miatt.

foppa21 2011.07.07. 02:59:31

folytatja mastroeni...

foppa21 2011.07.07. 03:07:00

most ment le pablo, beállt nane

foppa21 2011.07.07. 03:12:27

casey góóóól! vezetünk a 32. percben!

foppa21 2011.07.07. 03:26:14

1-0 ide a félidőben.
jó lesz ez így, fekszik nekünk hogy kontrázhatunk csak védekezzünk jól mellette

foppa21 2011.07.07. 04:00:05

kiegyenlítettek egy kipattanóból a 62.percben. tudtam hogy 1-0val nem fogjuk kihúzni:-(

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.07.07. 04:20:06

Na, most még Kimura-t rúgták le, nincs így is kurvára elég sérültünk.

foppa21 2011.07.07. 04:25:02

nah még 6 perc hosszabbítás

foppa21 2011.07.07. 04:31:34

1-1 maradt! pickens óriásikat védett az utolsó percekben, még ezzel a döntetlennel is mi jártunk most jobban


süti beállítások módosítása