Új rovatunkban megpróbáljuk a Denver Broncos jelenje mellett a múltját is közelebb hozni hűséges olvasóinkhoz, bemutatni a csapat egy-egy jelentősebb korszakát, vagy egy-egy játékosát. Az első rész mivel is foglalkozhatna, ha nem azzal, ahol az egész elkezdődött. A franchise alapításával.





















A történet 1959-ig nyúlik vissza. amikor is a Minor League Baseball-ban szereplő Denver Bears tulajdonosa Bob Howsam bővítette a medvék stadionját abban a reményben, hogy csatlakozhat csapata így egy 3. major ligához, a Continental League-hez, azonban ebből nem lett semmi. Ellenben Denverben született egy 34000 férőhelyes stadion, mely a Minor League Baseballhoz túl nagy volt. Howsam azonban nagyon szerette a focit is, s mivel a városnak remek szurkolói voltak, úgy gondolta megérdemelnek egy focicsapatot, s mintegy B-tervként Howsam megpróbálkozott, hogy egy esetleges NFL bővítésbe beférjen egy denveri csapat, azonban az NFL tulajdonsok George Halas-szal az élen, ezt elutasították. Jöhetett a C-terv, Howsam további 4 kikosarazott csapattulajdonossal együtt el kezdte formálni az AFL-t, ami egy évvel később 1960-ban útjára is indult.

8 csapat alkotta az AFL-t, 2 divízióban. Keleten a Houston Oilers (mai Tennessee Titans), New York Titans (mai New York Jets), Buffalo Bills és Boston Patriots (mai New England Patriots), nyugaton pedig a Broncos mellett a jelenlegi 3 divízió riválisunk kapott helyett: Az akkor még Los Angeles Chargers, a Kansas City Chiefs elődje, a Dallas Texans és az Oakland Raiders.

A stadion maga elkészült, azonban sokkal több mindenre nem volt pénz. A headquarternek még évekig nem volt rendes épülete, a csapat használt mezekben volt kénytelen játszani. A barna-sárga csíkos mezeket pár éve volt szerencsénk élőben látni. Nos azok 50 évvel korábban se mutattak szebben, de legalább egy-két játékosra még kicsik is voltak. Nem voltak modern eszközeink az edzéseket segítendő, sőt maga az edzőnk, Frank Filchock se ismert modern edzési módokat. A legsúlyosabb probléma ugyanis, nem a létesítményekkel, vagy a mezekkel volt, hanem a játékosok Denverbe csábításával. A legjobb játékosok eleve az NFL-t választották, de az AFL csapatok között se mi voltunk a legszimpatikusabb célpont. Hiába választottunk olyan járékosokat a drafton, mint Dick Butkus, Paul Krause vagy Bob Haynes, ha nem hozzánk írtak alá. A csapatnak mondhatni lehetetlen problémákkal kellett megküzdenie. Hiába vertük meg a történelem első AFL meccsén a Boston Patriots csapatát, utolsóként zártunk a ligában. Howsman a kudarc láttán kis híján eladta a csapatot San Antonioba, azonban Calvin Kunznak, és a későbbi elnöknek Gerald Phippsnek köszönhetően végül Denverben maradt, egy újabb sikertelen esztendőre. Az akadályokat szép lassan kezdték orvosolni, először '62-ben új edző érkezett Jack Faulkner személyében, aki egy ünnepélyes ceremónia keretében elégettette az utálatos, vertikálisan csíkos barna-sárga zoknikat, a régi mezek helyét az "Orange and Blue" vette át, mely rövidesen vallássá vált a városban. Azonban kezdetben sikereket ezek se hoztak, a Broncos az AFL leggyengébb csapatainak egyike maradt az egész '60-as években, az egész AFL érában. A szurkolók mégis kitartottak. Sokan feltették a kérdést, hogy vajon miért. Sok csapattól elfordulnak hívei, akár egy gyenge szezon felénél, Denverben mégse tették. A választ talán néhány név adja. Mert hiába volt maga a csapat nagyon gyenge, kiváló játékosoknak akkor se volt híján, s erre a néhány játékosra nem úgy kell tekinteni, mint vakok között félszemű, hanem olyanokra, akik olyat tudtak le tenni a pályán, amiért érdemes volt hétről-hétre visszamenni a stadionba, s végig nézni egy újabb vereséget. Akik miatt lehetett bízni, hátha ezúttal mégis sikerül győzedelmeskedni.

Frank Tripucka: QB téren annyira rosszul álltunk, hogy Filchock egy "gála meccs" alkalmával az assistant coachnak hozott korábbi NFL QB-t, Frank Tripuckát kérte meg, álljon már be egy kicsit, hadd lássanak a nézők passz kísérletet is a pénzükért. Tripucka rövid és felejthető NFL pályafutás és 7 év kanadai kiruccanás után lépett ismét pályára, s ez a rövid visszatérés olyan jóra sikerült, hogy még 4 évvel később is csapattal volt, de nem mint assistan coach, hanem mint irányító. A veterán irányító 1960-ban és '62-ben is az AFL élén zárt passzolt yardok tekintetében, utóbbi All Star gálát is ért neki. Visszavonulása után 10 éven keresztül nem volt 2 egymást követő évben ugyanaz az első számú irányítónk (Slughter, Lee, McCormick, Choboian, Tensi, Briscoe, Tensi, Liske, Ramsy, Johnson). A csapat tisztelegve sportolói nagysága előtt, hogy a csapat kedvéért visszatért a pályára, s ott igazi vezére lett egy amatőr csapatnak, átsegítve szt a nagyon nehéz kezdeten, az ő mezszáma a #18as lett az első melyet visszavonultatott. S ugyancsak a #18as lett az első melynek visszavonultatását ideiglenes visszavonták Peyton Manning kedvéért, Tripucka ugyanis 2012 márciusában, még a 4× MVP érkezése előtt kijelentette, hogy ha PM idejön, övé lehet a #18as. Nem volt szerencsém élőben látni játszani Tripuckát, de ez az emberi gesztus sokat elárul róla...

Bud McFadin: Nem sokkal többet töltött az NFL-ben, mint Tripucka, azonban 5 éve alatt jóval több sikert könyvelhetett el magának.A Rams 2× Pro Bowler DT-je, alighanem a csapat egyik legjobb igazolásának számított 1960-ban még akkor is, ha 4 év kihagyás után tért vissza a pályára. 4 évet töltött nálunk, de ez alatt a rövid idő alatt is bőven beváltotta a reményeket. Itt töltött ideje alatt 3 All Pro, és 3 All Star meghívás fűződik a nevéhez. McFadin a védelemben és a támadók között egyaránt megállta a helyét, ha az ellenfélnél volt a labda számíthattunk rá, mint DT és mint LB egyaránt, míg amikor hozzánk került a labda az OLben szélen és középen is rendelkezésre állt amikor kellett. '63 után az Oilershez távozott, de egyéni elismeréseket tekintve, karrierje legsikeresebb szakaszát nálunk töltötte.

Willie Brown: 1963-ban csatlakozott a csapathoz, miután a drafton nem kellt el, s a Houston Oilers cutolta. Nálunk már rookieként felhívta magára a figyelmet, majd második évében All Pro és Pro Bowler lett 9INTjének köszönhetően CB poszton. 3. és 4. évében továbbra is jól játszott azonban kicsit visszább esett teljesítménye, ezért eltradeeltük az Oakland Raidershöz. A csapat történelmének talán egyik legnagyobb hibája. Willie Brown '78-ig maradt az ősellenségnél, ahol sikert-sikerre halmozott, és 1984-ben beválasztották a Hall of Fame-be. Nehéz kérdés, hogy ezek után hogyan ítéljük meg őt Broncos szemmel, az azonban biztos, hogy a nálunk töltött esztendőiért hálásnak kell lennünk neki. S míg a liga elsősorban, mint fosztogatóra emlékezik rá, mi ne feledkezzünk meg róla, hogy ahol mi útnak indultunk, egyike votl azoknak, akik ki tudtak tűnni a szürkeségből, aki miatt érdemes volt meccsre látogatni...

Goose Gonsoulin: Ő is egy a sorban akit az NFL kivetett magából. Vagy talán ponosabb lenne úgy fogalmazni, hogy be se fogadott magába. A 49ers draftolta a 17. körben (összesen 203. játékos aki elkelt a börzén), de a csapat rosterébe már nem fért be. Ellenben Denverben ő is élt a második, pnotosabban ő esetében inkább az első igazi lehetőséggel. Már újoncként 11 INTet szerzett, ami legtöbb volt az egész ligában, a következő években pedig rendre hozott 6-7et... 2× All Pro, 5× Pro Bowler. Franchise rekordja az INT-ek terén (43) visszavonulását követően 20 évig élt. (Steve Foley döntötte meg egyetlen eggyel), s azóta is ő a második. Goose Gonsoulin minden kétséget kizáróan az AFL éra kiemelkedő védője, s egyik legjobb Broncos játékosa, egyike azon nagyon kevés névnek, akik AFL szinten is ott tudtak lenni a legjobbak között, nem csak a Broncosban.

Lionel Taylor: 1960-ban a 3. héten jelent meg edzésen. Az előtte való évben Chicaagoban próbálkozott, mint LB, de nagyon nem sikerült neki.  Vicces, hogy a szeles városban, akkor az azóta HOF George Halas volt az edző, s nem fedezte őt fel, nálunk meg a rég elfeledett karrier szinten 7-20-1-es mérleggel rendelkező Filchock igen. Taylor ugyanis alighanem tényleg kevésnek bizonyult linebackerként, elkapóként azonban nem csak a csapat, hanem a korszak egyik legjobbja lett. 7 Denverben töltött éve alatt 5× volt övé a legtöbb elkapás, az AFL-t és NFL-t együtt véve is ő a történelem első játékosa aki eljutott 100 elkapásik egy szezonon belül, pedig akkor még csak 14 meccsből állt az alapszakasz, s nem volt hosszabbítás... 4× All Pro, 3× Pro Bowler, és igazi playmaker. 1999-ig tartotta a csapatrekordot elkapásokban és elkapott yardokban, s továbbra is a 3. helyen áll az örökranglistán (Rod Smith és Shannon Sharpe mögött). Ha most kéne alltime Broncos keretet összeállítani, ő továbbra is ott lenne a kezdőben 56 évvel a visszavonulása után. Azt hiszem nem kell tovább ragoznom...

Tripucka, Lionel Taylor, McFadin, Gonsoulin, Willie Brown, mind nagyszerű játékosok, akik egyénileg ki tudtak tűnni a ligából, csapat szinten azonban a Broncos-zal sikertelenek maradtak. Sajnos ugyanis rajtuk kívül nem sok játékosunk ütötte meg a mércét, s hiába nyertük meg a történelem első AFL meccsét a Boston Patriots ellen, Tripucka és Gonsoulin vezérletével, a liga lábtörlője maradtunk hosszú-hosszú évekre még. A fenti játéksoknak köszönhetően azonban átvészeltük a nehéz időszakot, s a szurkolók kitartottak a csapat mellett a rosszban, míg nem 1967-ben jött a megváltónk, "The Franchise".