MLB:
- A Rockies 5-4-es győzelmet aratott a Giants elleni hazai párharc mindent eldöntő mérkőzésén, ezzel 2-1 arányban behúztuk a series-t. A második alján Arenado duplájával szereztünk vezetést, majd a vendégek a negyedik tetején egyenlítettek ki egy double play közbeni beérésből. Egy jó darabig eseménytelenül alakult a mérkőzés, maradt az 1-1-es döntetlen, majd a hatodik alján lecsaptak a denveri bombázók: Rosario single-ből egy embert, Torrealba ground-rule double-ból kettőt küldött haza, plusz még Chacin is eredményes volt egy forceout közben, mely pontok által 5-1-es lépéselőnybe kerültünk. A nyolcadik dobórészben kerültünk gondba, Chacin távozása után Outman ellen voltak eredményesek, majd a segítségére siető Belisle kárára újabb két ember jutott haza, de szerencsére 5-4-nél közelebb már nem engedtük őket. Ezt követően ráadásul Brothers rendkívül magabiztosan lehozta a save-et, így egy pontos győzelmet arattunk. Chacin fantasztikus teljesítményt nyújtva, hét játékot hozott le, miközben csak egyetlen ütést és egyetlen futást szenvedett el, két séta mellett pedig 9 strikeout-ot szórt ki. Ő volt a meccs legjobbja, de Rosario is megdícsérhető a 72. RBI kapcsán, bár 1B-ként kissé idegenül mozgott és lányos zavarában két errort is vétett egymás után. A csütörtöki szünnapot követően péntektől három meccset fogunk vívni a Reds ellen hazai környezetben.
Napi események: 08.28.
2013.08.29. 06:10 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.