Az 1967-es NFL draft után olyan történt, amilyen előtte még soha: az AFL egyik leggyengébb csapatához, a Denver Broncos-hoz aláírt az általuk első körben, méghozzá ott is a 6-dik helyen, kiválasztott játékos. Az AFL csapatok ebben az időben ritkán szerződtethették le az ennyire jó helyen elkelt újoncokat, mivel a nagyobb múltú és presztízsű NFL csapatok rendre elhappolták őket.

Ez a bizonyos kiválasztott nagyon jó előjelekkel érkezett, hiszen futójátékos volt azon az egyetemen, amelyik már két olyan legendás futót is kitermelt, mint Jim Brown és a súlyos betegsége miatt első NFL meccse előtt elhunyt Ernie Davis. Ez az egyetem a Syracuse volt, annak a bizonyos 1967-ben draftra érkező futónak a neve pedig Floyd Little.




















Little, hűen nevéhez, alacsonynak volt mondható az NFL-ben 5’10”-es (178 cm) magasságával, valamint a csapatok úgy tartották számon, mint nem túl gyors, bár robbanékony futót. Little rácáfolt a kétkedőkre karrierje során, hiszen nagyon sokszor lefutotta az őt üldöző védőket. Nem erőből futott, hanem ésszel, ahogy ezt egy interjújában meg is jegyezte: „I don’t consider myself a power runner. I think I rely on speed, elusiveness, quickness. Actually, I run as fast as necesarry. I don’t try to run over anybody, I just try to run around as many people as I can” Idén pedig azt mondta Jerry Rice kérdésére, hogy nem az a lényeg, hogy mennyire vagy gyors, hanem csak az, hogy gyorsabb legyél, mint aki utánad fut, ami viccesnek és triviálisnak hangzik, de valóban ez a lényeg.

Jobb időpontban nem is dönthetett volna az AFL-be szerződés mellett, hiszen a ’67-es év a krízis éve volt a Broncos-nál, mivel az AFL-NFL összeolvadáshoz szükséges méretű stadionnal nem rendelkezett és a denveri szavazók egy szavazáson elutasították, hogy kizárólag az ő pénzükből történjen meg a bővítés. A csapathoz szintén ’67-ben érkező head coach, Lou Saban, Little-lel és a csapattal pénzszerző körútra indult a környékbeli városokba és sikerült is akkora összeget összegyűjteniük, ami a bővítés első szakaszára elég lett, a többit pedig a stadiont időközben megvásároló Denver városa fizette ki.

Little, akit ez után már csak egyszerűen csak a „Franchise” becenévvel emlegettek, 3-szor is bekerült egyetemi évei alatt az All-America csapatba, amire előtte utoljára Doak Walker volt képes 1945-ben és 1947-49 között. Floyd a 30 egyetemi meccse alatt 49 TD-t ért el, 5,4 yard-ot futott átlagban, 20-as átlaggal hordta vissza a punt-okat és 29-essel a kickoff-okat, emellett elkapott 50 passzot és passzolt egy TD-t.

Az első denver-i szezonjában még csak főleg visszahordóként kapott szerepet, de már ebben is kitűnt az AFL-ben: 16 punt visszahordásának hossza 16,9 yard lett átlagban, közte egy 72 yard-os TD-t érővel, a 35 kickoff visszahordása pedig 942 yard-ot hozott, ami 26,9 yard-os átlagot jelent. Bár ebben az évben is kapott szerepet futásban és elkapásban, összesen majdnem 400 yard-os (381+11) össz. teljesítménnyel és meglett az első futott TD-ja, az átlagain még volt mit javítani.

Little folyamatosan fejlesztette a technikáját és a sok kemény munka fokozatosan meghozta az eredményét. Az első évi 2,9-es yard/futás átlagát már a második szezonban sikerült 3,7-re feltornáznia, 584 yard-ot sikerült is összehoznia futásból, 3 TD-vel, amihez még az első elkapott TD-ját is hozzá tudta tenni, 331 elkapott yard-ja 19 elkapásból nagyon jónak tekinthető. Meglett karrierje második (és utolsó) punt return TD-ja is, és ez volt az utolsó éve, amikor komolyabb terhelést kapott a kickoff visszahordásban is, 26 return-ből 649 yard-ot ért el.

A harmadik szezonra tovább javult a futó átlaga, méghozzá annyira, hogy az övé lett a legjobb az egész NFL-ben, 5,0 yard-ot tett meg carry-nként. 729 futott és 218 elkapott yard-jával közel jutott az 1000 összes yard-hoz, 6+1 TD-ja pedig a legtöbbje volt egy év alatt az addigi karrierjében.

Jött a negyedik szezon és ezúttal meglett az 1000 összes yard (901+161), ami annak is volt köszönhető, hogy ez volt az első szezonja, amikor mind a 14 meccsen pályára tudott lépni. Sajnos csak 3 TD-t lehetett beírni a neve mellé, de így is ő vitte a hátán a csapatát.

1971-ben, az ötödik szezonjában, ért karrierje csúcsára. Ő lett a Broncos történetének első 1000 yard feletti futója és 1133 yard-jával az NFL-ben is ő lett az év legjobb futójátékosa. 255 elkapott yard-jával pedig még jobbá tette ezt a csodás szezont. A TD-ok terén is jobban teljesített, 6 db-ot jegyezhettek fel a nevéhez.

Bár a következő szezonban nem érte el az 1000 futott yard-ot, hiszen csak 849-ig jutott, de a 367 elkapott yard-dal együtt ismét igen hasznos volt a csapatnak, amit még tovább fokozott a karriercsúcs 13 (9+4) TD-al. Ebben az évben érkezett egy új head coach a csapathoz John Ralston személyében, aki egyrészt hozott magával egy jó QB-t, Charlie Johnson-t, másrészt teljesen új mentalitást hozott a csapathoz.

1973-ban, Floyd utolsó igazán jó évében, meg is lett a munka gyümölcse. Bár 21 yard-dal lecsúszott az 1000 futott yard-ról, de mégse volt oka bánkódni. Ennek több oka is volt. Egyrészt a 12 futott TD-ja karriercsúcs volt a számára, másrészt a 423 elkapott yard-ja is új karriercsúcs lett és harmadrészt, ami talán neki is a legfontosabb volt, a csapat a 7-5-2-es mérleggel megszerezte fennállása első győztes mérlegét. Az 1973-as draft első körében ismét futót húzott a Broncos, aminek valószínűleg Floyd öregedése lehetett a fő oka, valamint az, hogy Otis Armstrong egy nagyreményű tehetség volt.

1974-től Armstrong lett a Broncos kezdő futója (1407 yardos teljesítményével ő lett a második Bronco, aki vezette a ligát futásban), Little pedig már csak backup volt, a futásainak száma 256-ról 117-re esett vissza és kevesebb passz is szállt az irányába, de így is 600 összesített yard fölött végzett (312+344) és 1 TD-t is szerzett.

Az utolsó, 1975-ös szezonjában sem lazsált, 445 yard-ot futott és el is kapott 308-at, valamint elért összesen 4 TD-t is (2+2), tehát mondhatni szépen fejezte be a 9 éves pályafutását.

Karrierje során 6 323 yard-ot futott 1 641 futásból, ami 3,9 yard/carry-t jelent és futott 43 TD-t. Elkapásban is szép statisztikákat tudhat magának, 215 elkapásból elért 2 418 yard-ja 11,2 yard/catch-es átlagot ér és volt 9 elkapott TD-ja. Ha ehhez még hozzávesszük a 81 punt visszahordásból elért 893 yard-ot (11 yard/return), valamint az ezekből elért 2 TD-t és a 104 kickoff visszahordásból hozott 2 523 yard-ot, akkor azt kapjuk, hogy Floyd Little összesen 12 157 yard-ot hozott a Denver Broncos-nak karrierje során és 54 TD-al gazdagította a csapatot. Egészen Terrell Davis csodás éveiig ő volt a Broncos történetének legtöbb yard-ot megtett futója és még most is ő a második a csapat örök ranglistáján. 1984-ben ő lett az első tagja a Pat Bowlen által alapított Broncos Ring of Fame-nek, amibe a csapat történetének fontos játékosai kerülnek be.
























Ennek a csodás karriernek a megkoronázása lett az a szép elismerés, ami miatt ez a cikk is megszületett:

2010. február 6-án, a 44-dik Super Bowl előestéjén, a Broncos legendás #44-ét beválasztották a Pro Football Hall of Fame-be!!

Senior jelölt volt, Dick LeBeau mellett és mindketten bekerültek a 2010-es HoF class-be Russ Grimm, Rickey Jackson, John Randle, Jerry Rice és Emmit Smith mellett. (Egy kis számmisztika: SB 44, Little és LeBeau is a 44-es mezszámmal játszott és Barack Obama az USA 44-dik elnöke)

Ezzel Floyd csatlakozik John Elway-hez és Gary Zimmermann-hoz, a Broncos eddigi HoF tagjaihoz (bár Tony Dorsett és Willie Brown is játszott Denver-ben, de ők nem nálunk voltak karrierjük csúcsán) és John-on kívül csak ő az, aki egész karrierjében nálunk játszott.

Welcome to the Hall, Floyd „Franchise” Little!!!!