A múlt szombati mérkőzését sem tudta győzelemmel abszolválni a Colorado Rapids alakulata, ugyanis a vendég FC Dallas ellen 1-1-es döntetlennel zártunk a Commerce City-ben rendezett délutáni összecsapáson, vagyis sorozatban már hét meccs óta nem tudtunk három pontot szerezni.
Sajnos, az ezt megelőző mérkőzés hajrájában fej sérülést szenvedő Casey egész héten nem vehetett részt az edzéseken, így hétvégén a Dallas ellen sem tudta vállalni a játékot. A mérkőzésen az egyetlen kezdő csatárunk tehát a jamaikai Cummings lehetett, miközben a védelemben végre a négy legjobb formában lévő bekkünk várta a kezdő sípszót a pályán - Earls-t még a kispadra sem ültettük oda. A Rapids kezdő tizenegye a következőképpen festett: Pickens - Wynne, Baudet, Moor, Kimura - Mastroeni, Smith, Ballouchy, Clark, Thompson - Cummings. Az első húsz perc a koradélutáni álmosító napfényben igencsak szendergősre sikeredett, a mezőnyben azért kiegyenlített harc dúlt, de komolyabb helyzet egyik csapat előtt sem adódott. Aztán a 22. minutumban a texasiak a bal oldalon vezettek egy akciót, a kapu elé élesen középre tett beadást pedig a becsúszva menteni igyekvő Baudet a saját kapujába kotorta, ezzel a balszerencsés öngóllal szerezte meg a vezetést a Dallas. Alig telt el néhány perc, és a Smith által középre ívelt szögletünkbe a tizenhatoson belül az egyik vendég hátvéd kézzel ütött bele, így a játékvezető teljesen jogosan ítélt büntetőt a Rapids javára. A tizenegyes végrehajtását Casey hiányában a hidegvérű Ballouchy vállalta el, és a marokkói középpályás középmagasan biztosan helyezett a kapus vetődésével ellentétes irányba. A félidő hajrájában inkább a Dallas-nak voltak helyzetei, több alkalommal is a védelmünk mögé tudtak kerülni, de egyik sem értékesítették. Az utolsó percekben még Smith eresztett meg egy kőkemény szabadrúgást jó 25 méterről, de a texasi kapus bravúrral szedte ki a felső sarok felé tartó lövést. A második játékrész elején sem igazán bírtak egymással a csapatok, nem tudtunk nyomást gyakorolni a vendégekre, így aztán a félidő derekán beküldtük a hét közben az All-Star gálán szereplő Larentowicz-ot is, aki Thompsont váltotta. Ezidőtájt Pickens kapus védett egy óriásit lábbal egy váratlan közeli vendég lehetőséget követően. Kisvártatva a gólszerző Ballouchy helyére beállt a támadó Amarikwa, majd a 78. percben egy pontrúgást követően alakítottunk ki komoly lehetőséget, amikor Clark alapvonal közeléből beívelt szabadrúgásából a középhátvéd Moor fejelhetett közelről, de az ellenfél kapusa résen volt. Mindkét csapat eldönthette volna a meccset a javára a hajrában, de hasonlóan a mienkhez, a Dallas lehetőségei is kimaradtak, öt perccel a vége előtt Pickens újabb nagy fogást mutatott be egy éles szögből érkező kísérlettel szemben. A legvégén a nagyöreg Claudio Lopez pályára lépése sem segíthetett, be kellett érnünk egy újabb döntetlennel, miután 1-1-re végeztünk hazai környezetben a Dallas-szal szemben.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
Gary Smith vezetőedző véleménye:
"Nem jött jól ez a korai kezdés, nem értem miért kellett délután 2-re tenni ezt a meccset, de valami nálam okosabb biztosan tudja... Á, mindegy is. A furcsa időpont alaposan rányomta a bélyegét a meccsre, különösen a mieink játékára. Megint nem tudtunk felpörögni a kezdésre, álmosan mozogtunk az első félidőben, és a szerencse Istene sem állt a mi oldalunkra, gondolok itt főleg Baudet peches öngóljára. A második félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét csapat nyerhetett volna, ha kicsit jobban koncentráltunk volna, könnyen a magunk javára tudtuk volna fordítani a mérkőzést. Nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel, sokkal több futást és kreatívabb játékot vártam volna a csapattól, de a küzdenitudásunkra most sem panaszkodhatok. Hét meccset játszottunk le győzelem nélkül, ennek ellenére a csapat kisugárzását még mindig pozitívnak érzem, kicsit komolyabb összeszedettséggel sikereket érhetnénk el, igyekezni fogok még keményebb és pontosabb munkára ösztökélni a srácokat. Sajnos, Conor nem vállalhatta a játékot, bíztam Omar technikás játékában, de sajnos egyedüli csatárként nem sok területe volt a dallasi védők között, talán a jövő héten már Conor szerepvállalására is fogunk tudni számítani."
- A közelmúltban a klub egy csereüzletet hajtott végre a FC Dallas-szal, amikor a jövőévi negyedikkörös, valamint egy meg nem nevezett 2012-es lehetséges draftpozíciót küldtünk a texasi egyesületnek a hátvéd Anthony Wallace játékjogáért cserébe. A tehetséges védő 21 éves kora ellenére immár a negyedik szezonját tölti az MLS-ben, idén 11-szer volt kezdő a csapatában, és 15 meccsen 842 percet töltött el a gyepen. 2007-ben a Dallas az első kör kilencedik pozíciójában draftolta őt. Wallace rendszeres szereplője volt az Egyesült Államok korosztályos válogatottjainak, 2007-ben részt vett a junior világbajnokságon, majd két évvel később csak sérülés miatt hagyta ki ezt a tornát. Smith mester elmondása szerint Wallace az egyik lehetséges megoldása lehet a balhátvéd poszt jelentette gondjaink megoldásának.
- Visszatért a héten a csapathoz egyhónapos kölcsönjátékát követően az újonc Andre Akpan, aki a hosszú frizurájától megválva most egészen rövid hajjal jelentkezett be ismét a klubnál. A Tampa amatőrcsapatával egész jól formába lendülő idén draftolt fiatal támadó nagyobb önbizalommal tekint a folytatás elé, hogy ki tudja használni magának a játéklehetőséget: "Végre játszhattam, és jó erőben éreztem magamat a pályán. Még sokat kell tanulnom a főiskola után a magasabb szintű labdarúgásról, de igyekszem minél gyorsabban átállni. Várom a folytatást, reménykedem benne, hogy több lehetőséget kaphatok ezekután a bizonyításra a Rapids-ben is."
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
1. Los Angeles Galaxy 12-3-4, 40 pont (19 meccs)
2. Real Salt Lake 10-4-4, 34 pont (18 meccs)
3. FC Dallas 6-2-9, 27 pont (17 meccs)
4. Seattle Sounders 7-8-4, 25 pont (19 meccs)
5. Colorado Rapids 6-5-6, 24 pont (17 meccs)
6. San Jose Earthquakes 6-5-5, 23 pont (16 meccs)
7. Houston Dynamo 5-8-5, 20 pont (18 meccs)
8. Chivas USA 5-9-3, 18 pont (17 meccs)
Továbbra is a nyugati ötödik helyen tanyázunk, amely jelenleg ugyan rájátszást érő pozíció, de egyre aggasztóbb, hogy hét mérkőzés óta képtelenek vagyunk győzelmet felmutatni. Legközelebb ismét hazai pályán, a rivális San Jose ellen lesz lehetőségünk a három pont megszerzésére, a magyar idő szerint vasárnapra virradóra, hajnali 3-kor kezdődő mérkőzésen.
Rapids: Képtelenek vagyunk győzni
2010.08.06. 15:10 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
foppa21 2010.08.06. 18:31:14
foppa21 2010.08.06. 19:19:00
"Ja, még annyi, hogy csocsóztam, bár amúgy utálom ezt a játékot, mert csak a szerencséről szól, és értelemetlen csapkodás az egész, most viszont kurva jól ment, hogy a Rapids-játékosok neveit őrjöngve egyfajta közvetítést adva nyomtam, s Casey-vel és Cummings-szal picsanagy gólokat lőttem, de Moor is bebombázott pár rakétát a védelemből. Lehet ezentúl mindig így fogok játszani, és jobban fog menni.
"
jó lenne ha a csapatra is pozitív hatással lennél:-))
foppa21 2010.08.06. 20:35:09
foppa21 2010.08.06. 20:35:55
Coach Sacco 2010.08.06. 20:44:17
foppa21 2010.08.06. 20:49:33
foppa21 2010.08.07. 19:23:15
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.08. 03:11:19
Pickens - Wynne, Baudet, Moor, Kimura - Thompson - Mastroeni, Larentowicz, Clark - Amarikwa, Cummings összeállítás.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.08. 03:33:18
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.08. 03:42:44
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.08. 04:26:09
foppa21 2010.08.08. 04:39:46
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.08. 04:52:02
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.08. 05:04:43
foppa21 2010.08.08. 05:29:33
cummings iszonyat nagyot játszott, most elismered őt filip?:-)
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.08. 13:23:04
www.coloradorapids.com/news/2010/08/clark-undergo-scan-left-knee
milo_hedgie#23 2010.08.08. 14:44:03
foppa21 2010.08.08. 21:26:01
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.09. 19:14:22
foppa21 2010.08.09. 19:36:04
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.09. 21:01:21
Szerintem nem is baj, legalább frissebb lesz hétvégén, és nem sérül meg egy barátságos meccsen, most Casey nélkül különösen nagy szükségünk van rá.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.10. 20:18:52
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.08.11. 03:08:33
Clark-nak még várják a scan eredményét.