Denver Sports Blog

A Colorado Avalanche, a Colorado Rockies, a Denver Broncos, a Denver Nuggets és egyéb denveri csapatok friss hírei, információi magyar nyelven, egy oldalon. Áttekintő elemzésekkel, összefoglalókkal, videókkal, mindez csak a Denver Sports Blogon.

Emellett a legnépszerűbb sportágakban a coloradói egyetemi csapatok szereplésével is foglalkozunk.

Jelentkezz szerkesztőnek e-mail-en!

Kapcsolat: blog.denversports@gmail.com

Twitter

Friss topikok

Avalanche: Körút New York-ban

2010.10.19. 12:50 - Filip89

Az elmúlt napokban a Colorado Avalanche együttese egy öt mérkőzésből álló idegenbeli sorozatot fejezett be, melynek utolsó három állomásán a három New yorki illetőségű csapat otthonában léptünk fel. Közben a csapat tagjai az egyik szabadnapon a helyszínen megtekintették a David Letterman Show egyik adását, és végülis az NYC-i kiruccanáson két győzelmet értünk el, míg a teljes túra öt meccse közül hármat tudtunk megnyerni, ezzel megőriztük előkelő pozíciónkat a tabellán.

A legutóbbi bejelentkezésem óta múlt pénteken egy 3-2-es győzelmet arattunk a New Jersey otthonában; míg a nagy skalp másnapján sajnos gyengébben szerepeltünk, és kissé váratlanul 5-2-es fiaskó következett az Islanders-től; de keddre virradóra végülis pozitívan tudtuk zárni a túrát, miután 3-1-re vertük a Rangers-t a Madison Square Garden-ben.


- Az első sorunk mindhárom mérkőzésen a tőlük elvárt aktivitással küzdött, rendre nekik volt a legtöbb helyzetük, és gólokat is tudtak szerezni. Stewart megkezdte idei gólgyártását, és ezutóbbi három találkozó mindegyikén betalált, a Rangers ellen két létszámfölényes találat révén duplázott (első és második), vagyis négy góllal hagyta el a várost. Ezen kívül az Islanders-es Konopka ellen lebonyolította az idénybeli első bunyóját. Összesítésben öt góljával kiemelkedve vezeti a házi góllövőlistát. Stastny valamennyi meccsen gólpasszos volt, bár jól teljesített, többször is komoly helyzeteket puskázott el, de hat találkozót követően pont/meccs mérleggel áll 2+4-es teljesítménye révén. Galiardi visszaverekedte magát melléjük, és három pont nélküli meccset követően most három pont került a neve mellé az utóbbi három összecsapáson, beleértve két nagyszerű találatot. A mezőnyben a megszokott dolgos munkáját tudja hozni, most már pedig úgy néz ki, a pontok is kísérni tudják a játékát, ilyen formában igazi húzóember lehet.

- A másodéves Duchene pontszerző sorozata ugyan a Szigetlakók ellen megszakadt, az utóbbi két mérkőzésen a legjobb formájában pörgött, nagyszerűen tevékenykedett a támadásokban, jelenleg öt ponttal bír, és egyre jobban bulizik, a NYR ellen például 21-ből 14 faceoff-ot hozott el, így hat meccs után 54.5 %-os. Jones ezeken az összecsapásokon kevésbé tudott hallatni magáról, kissé mérsékeltebben játszott, míg a MSG-ben ismét a defenzív oldala domborodott ki, hiszen három-három ütközéssel és blokkolással zárta az utolsó meccsünket. A veterán Hejduk meglehetősen beragadt a rajtnál, továbbra sem találja a formáját, lassan mozog, és kicsit körülményes is, a legutóbbi meccsen legalább már némi igyekezetet mutatott, de a lövései nem elég élesek, viszont két assziszt már felkerült a neve mellé. Remélhetőleg hamarosan fel tudja venni a szezon ritmusát a rangidős támadónk.

- A harmadik sor két szorgalmas munkásembere, O'Reilly és Winnik ellenállhatatlanul tevékenykedett mindhárom NY-i összecsapáson. Elképesztő mennyiséget korcsolyáznak meccsről meccsre, s rendre igen magas, 16-18 perces jégidőket kapnak, mivel mindketten nélkülözhetetlen alapemberei a PK-egységünknek. A Phoenix-től megszerzett támadó remek gólt szerzett a NYR ellen, mely találat pontosan reprezentálja a párosuk nélkülözhetetlen munkáját a letámadások során. Hat meccs után mindketten kétpontosak, a center +5-ös, a szélső +3-as, de ami a legfontosabb, az a nagyon hasznos mezőnymunkájuk, ami nélkül közel sem lehetnénk ennyire eredményesek. Yip sajnos csak a Devils ellen léphetett pályára, és ott sem igazán villogott, majd a legutóbbi két találkozót kisebb lágyék sérülése miatt kihagyta, de könnyített edzéseket végzett, így talán nem kell tartanunk hosszabb pihenőtől.

- A többiek közül McLeod került fel a harmadik trióba Yip kikerülésével, még előtte a Devils ellen egy pazar góllal köszönt be Brodeur-nek, mely idei első találata volt, majd másodpercekkel később egy makacs bírói ítélet miatt végleges kiállítást kapott. Egyébként a mezőnyben kíméletlenül végzi az aprítást, de a koronggal változatlanul keveset mutat. További érdekesség, hogy 28 perc büntetésével vezeti az NHL-es PIM-listát az ottawai fenegyerek Neil-lel holtversenyben. Dupuis kiegyensúlyozott teljesítményével kiharcolta a lehetőséget magának mindhárom meccsen, de az alig ötperces szerepvállalásai alatt értelemszerűen nem tudja megváltani a világot. Porter ebből a három meccsből kétszer lépett pályára, ugyancsak keveset van fent, és akkor is minden energiáját felemészti a védekezés, de legalább hátul stabil. Az újonc Olver az Islanders ellen látványos gólpasszt adott Galiardi-nak, így négy mérkőzés után két gólpasszal bír 3:23 perces átlagos jégidő mellett. Igyekszik becsülettel, az akarására nem lehet panasz, de ennél több lehetőség nehezen fog jutni neki.




















- A védelemből Liles továbbra is ellenállhatatlan munkával emelkedik ki, amellett, hogy hátul meggyőzően takarít, az előrejátékban egyszerűen szenzációs, és még mindig minden egyes mérkőzésen pontszerző volt. Jelenleg nyolc gólpasszavál a dallasi Richards-szal karöltve ligaelső, ezzel vezeti a csapaton belüli pontlistát, és a +6-os plusz/mínusz statisztikájával is a legjobb denverinek számít. A csapatkapitány Foote az Islanders elleni összecsapásra érdekes módon szabadnapot kapott, hogy regenerálódhasson, a másik két alkalommal ismét remek munkát végzett, nagyon jól irányítja hátulról a csapat játékát, gondoskodó veteránként ügyesen vezérli a csemetéket, és rendre ott van az incidensek kitörésekor. Hannan masszív hátul, de egyre gyakrabban végez negatív tartományban, annak ellenére, hogy nem kap kifejezetten sok játékidőt, a jelenlegi -4-es mutatója mindenképpen csiszolásra szorulna. De erről is részben Quincey tehet, aki a NJD-meccsen ugyan nagyon szépen helytállt, utóbbi két alkalommal megint kifejezetten szerényen játszott, nagyon keveset vállal, és folyamatosan kisebb-nagyobb hibák tarkítják a játékát, nem él együtt megfelelően az eseményekkel. Cumiskey a 21 perces ATOI-val -2-nél tart, ugyan sok nagyon jó ütemű szerelést mutat be, a fizikai játékban rendre hiányosságai vannak, és támadásban is egyre többször teljesít várakozáson alul, azért közben megszerezte második gólpasszát. Wilson bár időnként nem túl látványosan, de annál megbízhatóbban teszi a dolgát a védelemben, a +4-es mutatója kiválóan definiálja teljesítményét, egyre jobban lehet bízni benne, Liles-szal nagyszerű duót alkotnak. A norvég Holos az első négy meccs kihagyása után az Islanders ellen végre bemutatkozhatott az NHL-ben, s a sikerre való tekintettel a Rangers otthonában is pályára léphetett, amikor hét védővel játszottunk. Mindkét találkozón kifejezetten masszív volt, jól játszotta meg a korongot, és a speciális egységekben is előszeretettel alkalmaztuk, az edzői stáb bizonyára nagyon elégedett vele, mert bátran küldték be őt a jégre a fontos helyzetekben.

- Mindhárom mérkőzésen Anderson védhette a kapunkat, és a Devils elleni győzelmet nagy mértékben a magas színvonalú produkciójának köszönhettük, hiszen 41 védést mutatott be, bizonyos periódusokban kizárólag a bravúrjaira voltunk hagyatkozva. Aztán Islanders ellen szerényebb volt (20/24), és több védhetőnek tűnő találatot is elszenvedett, nem volt túl bölcs döntés a trénerek részéről, hogy a back-to-back mindkét találkozóján őt védették, pláne egy ilyen megereltető első meccs után. Végül a Rangers ellen ismét remek formában volt, 31 hárítás mellett mindössze egy balszerencsés ziccergólt kapott. Öt mérkőzés után 92.5 %-os védési hatkonyságot jegyez három győzelemmel együtt. Budaj valamennyi alkalommal csere volt, és türelmesen várja, hogy lehetőséget kaphasson.

- Nincsenek új információk a hosszabbtávú sérültjeinkkel kapcsolatban, Mueller agyrázkódás révén bizonytalan ideig nem játszhat, míg Koci állkapocs törése miatt nem fogható játékra. Valamint ahogy feljebb már említésre került, Yip a legutolsó két meccset lágyékproblémák miatt hagyta ki.

Egyéb gondolatok:
- Tovább gyűjtögetjük a komoly ellenfelek skalpjait, a Hawks és a Wings legyőzése után értékes sikert arattunk az ugyancsak merész terveket szövögető Devils két vállra fektetésével. S bár a Rangers valaha szebb napokat is látott, azt hiszem, bármikor joggal lehetünk büszkék rá, ha diadalmaskodni tudunk az otthonukban.
- Ugyanakkor kellemetlen vereséget szenvedtünk az Islanders-től, sajnos a Devils elleni nagy sikert követő másnapon lényegesen laposabbak voltunk, az ellenfél pedig a szerencsével sem állt hadilábon. Ennek alkalmával bizony visszaköszönt egy régi probléma, mely szerint a kis csapatok ellen nem tudunk megfelelően felpörögni, nem vesszük elég komolyan őket, és kellemetlen meglepetésben van részünk.
- A harmatos emberelőnyös játékunkat a Rangers elleni derbire igencsak fel tudtuk serkenteni, lévén nagyrészt a speciális egységek remek teljesítményének köszönhetően arattunk győzelmet: három előnyünkből kettőt gólra váltottunk, miközben mind az öt PK-t kivédekeztük. Erre lehetne építeni, reméljük, nem csak egyszeri véletlen volt, hanem a javulás kezdete.
- A kapuralövések terén továbbra sem kell szégyenkeznünk, bár a Devils ellen 22 darabon tartottak minket, s az ellenfél majdnem ennek a duplájáig jutott, a másik két meccsen egyaránt túllőttük a rivális csapatot. Meccsenkénti átlagban 32 lövéssel az előkelő tizedik helyet foglaljuk el a bajnokság idevonatkozó rangsorában.


























Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):


1. Colorado Avalanche 4-2-0, 8 pont (6 meccs)
2. Vancouver Canucks 2-2-1, 5 pont (5 meccs)
3. Edmonton Oilers 2-2-0, 4 pont (4 meccs)
4. Calgary Flames 2-2-0, 4 pont (4 meccs)
5. Minnesota Wild 1-2-1, 3 pont (4 meccs)


Látható, hogy a többi ellenfélhez képest mennyire ígéretesen kezdtük a szezont, és attól függetlenül is vezetnénk, hogy több meccset játszottunk mindenkinél. A Canucks kicsit döcögősen indította a szezont, de nem lehet kérdéses, hogy egyértelmű favoritnak számítanak az ötösfogatban, viszont a másik három együttes abszolút verhető, ráadásul már el is kezdték egymás elől elvenni az értékes pontokat.

A következő mérkőzéseink:

Péntek, 03:00: Colorado Avalanche - San Jose Sharks
Vasárnap, 03:00: Colorado Avalanche - Los Angeles Kings

Jövő szerda, 04:00: Vancouver Canucks - Colorado Avalanche
Jövő péntek, 03:00: Calgary Flames - Colorado Avalanche
Jövő vasárnap, 03:00: Colorado Avalanche - Columbus Blue Jackets


Öt meccsünk van még hátra az első hónapból, most a hét második felében a Csendes-óceáni divízió két élcsapata jön a Pepsi Center-be, majd néhány közvetlen riválissal is fogunk találkozni. Kétségtelenül jó formában indítottuk az évet, de a céljaink elérése érdekében további sikerekre lesz szükség a most következő találkozókon, a beosztásunk pedig továbbra is kőkemény, legközelebb éppen három nagyon komoly játékerőt képviselő vetélytárssal fogunk megmérkőzni.

A bejegyzés trackback címe:

https://denversports.blog.hu/api/trackback/id/tr152382914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milo_hedgie#23 2010.10.19. 13:51:04

azért csak jól zártuk ezt a túrát,egyedül az islanders elleni vereséget sajnálom. azt elkerülhettük volna.

foppa21 2010.10.19. 16:12:25

köszi az összefoglalót! mindig szeretem olvasni ezeket:-)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.10.19. 16:57:03

@foppa21: Szívesen, azért ne essünk túlzásokba, az előző szerintem sokkal jobban sikerült.

Tomi_Tanguay 2010.10.19. 17:27:16

szerintem is gyenge. a letterman show se sokat dobott rajta:D

milo_hedgie#23 2010.10.19. 18:07:48

@Filip89: szerintem is érdekes lett. még nehezebb lesz a folytatás,de legalább már otthon is játszhatunk:))

foppa21 2010.10.19. 19:58:23

@Filip89: micsoda önkritika, hova lett az egoizmus?:-)
@milo_hedgie#23: jah és rögtön a sharks és a kings jön:-S

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.10.19. 21:00:51

Még az jutott eszembe, hogy kórusban zengi mindenki, hogy Liles ilyen meg olyan jó. Érdekes, szerintem egész karrierje során kurva jó volt, és akkor elég kevesen álltak mellém (konkrétan senki), amikor tavaly alattomos módon kihagyták a 42-es olimpiai keretből, meg amikor bojkottálni kellett érte a foslimpiát. Divatbuzik vagytok mind. Johnny meg nem csak USA, de az NHL legjobb védője.

foppa21 2010.10.20. 15:12:18

@milo_hedgie#23: csak a szokásos:-D

az már nem szokványos hogy wild-nucks 6-2 lett. gondolom csak egyszeri véletlen.

milo_hedgie#23 2010.10.20. 20:54:09

yip sérülésével mi van? a következő hazai meccsen már ott lesz?

Tomi_Tanguay 2010.10.20. 21:49:33

még kérdéses holnapra. meg jones is valami kéz sérülés miatt.

milo_hedgie#23 2010.10.21. 11:48:52

@Tomi_Tanguay: igen már látom. és feljött vander gulik a LEMből

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.10.21. 16:44:33

Most szögezzük le a nevét: David Van der Gulik.
Tehát a der-ből a d kis betű. Már csak azért mert kicsit hülye neve van, és nem akarok mindenféle őrjítő elírásokat látni. :)

foppa21 2010.10.21. 18:26:32

@Filip89: de én inkább kis betűvel írom az egész nevét...:-D

Tomi_Tanguay 2010.10.21. 19:12:46

ez a legjobb megoldás:D

foppa21 2010.10.21. 20:30:54

most akkor végre két hazai meccs. újra a bordó mezben játszhatunk azt jobban szeretem látni:-) sztem meglephetjük a sharksot, ha a wings és a blakhawks ellen győzni tudtunk akkor őket miért ne verhetnénk, nem jobbak náluk ők sem. csak hozni kell az extra játékunkat:-)
na meg nem bánnám ha yip és jones közül legalább az egyik játszhatnaa

foppa21 2010.10.22. 05:41:03

4-2re kikaptunk:-(
sajnálom mert jobbak voltunk, csak ilyen fasz gólokkal tudtak nyerni.

milo_hedgie#23 2010.10.22. 12:32:40

@Filip89: őrült vagy:))
kár hogy megint elcsalták,a playoffban ugyanezt volt ellenük pepitában

Tomi_Tanguay 2010.10.22. 19:08:04

:D kár az ilyen zakókért. a sok kiállítást szívtuk meg, amik meg elég vitathatóak voltak. buzi sharks:)

Tomi_Tanguay 2010.10.22. 19:09:02

ja szombaton meg a kingzel játszunk, hát azok is jó nagy tirpákok. ráadásul már foote is sérült meg jones is. bár azt láttam hogy ők meg doughtyt vesztették el. de szerintem megvernek minket most

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.10.23. 02:20:54

Foote - agyrázkódás - nem játszik a kingz ellen.
Jones visszatérhet - biztos nem fog rásérülni az alkarjára.

foppa21 2010.10.23. 05:30:31

@Filip89: rohadt jó hogy két hét alatt megint a fél csapat sérült lett:-(

foppa21 2010.10.24. 10:53:09

nah ez is egy külön történet ahogy tegnap szoptunk a kingz ellen:-(

milo_hedgie#23 2010.10.24. 12:45:08

most olvastam el filip összefoglalóit a kings meccsről,meg láttam a videót is. hát abszolút megértem az újabb kirohanásokat,elég csak a simonds-galiardi esetet megnézni,szándékosan fejre a bot végével. undoritó szabálytalanság,és gondolom még mennyi hasonló volt,amik az összefoglalóból kimaradtak...
nem szégyen két ilyen meccset elveszteni,nagyobb baj hogy elvesztettünk egy csomó kulcsembert. ki esett még ki? hannan és foote a legkomolyabb? a többiekkel mivan?:S

Coach Sacco 2010.10.24. 18:21:55

Elég szerencsétlen meccs volt. Anderson gyengén védett és a hibája mindent eldöntött az ötödik gólnál... A sérüléseket pedig már megszoktuk ellenük. Tartok tőle, hogy Hannan is agyrázkódás lesz, állítólag egy felpattanó korong találta el a tarkóját. :/

Coach Sacco 2010.10.24. 18:27:25

Nem rossz, hogy a pénteki és a szombati játéknapon összesen hatan ütöttek mesterhármast. :)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.10.24. 19:03:48

@milo_hedgie#23: Szerintem csak hétfőn lesznek pontos új infók. Hannan agyrázkódás gyanús, azon kívül Galiardi-t és Winnik-et is ápolni kellett, nem lepődnék meg rajta, ha Jones is rásérült volna a karjára, meg ki tudja még mik történtek.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.10.25. 20:27:47

Hannan már edzett, és bizonyára játszhat Vancouver-ben, a következő meccsünkön. Foote viszont nem. A csatársorok változatlanok voltak a legutóbbi edzésen, viszont a bekkek között volt egy Quincey-Holos és egy Liles-Cumiskey pár. Hát, utóbbi azért érdekes lenne élesben. :D

milo_hedgie#23 2010.10.26. 17:38:01

@Filip89: plusz akkor ma budaj véd a canucks ellen:))

foppa21 2010.10.27. 06:44:44

hosszabbitásban kaptunk a vancouvertől. nem rossz eredmény, de kicsit sajnálom mert nagyon jól játszottunk:-(

milo_hedgie#23 2010.10.27. 10:06:04

nagyon remélem,hogy anderson sérülése nem lesz súlyos,különben nagy szarban leszünk:((

milo_hedgie#23 2010.10.28. 17:56:06

grahame feljött. anderson most mennyire súlyos?

foppa21 2010.10.28. 18:41:15

@milo_hedgie#23: annyit mondtak hogy nem kell műteni, akkor talán nem olyan komoly.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.10.28. 18:51:27

@milo_hedgie#23: Te nem olvasod a GITR-et? Már tegnap késő este tudósítottam róla a "helyszínről". :)

milo_hedgie#23 2010.10.28. 20:19:05

@Filip89: dehogynem szoktam olvasni,csak ugy látszik ez most elkerülte a figyelmemet

foppa21 2010.10.29. 20:31:08

itt is írjuk le azért hogy megvertük a calgaryt tegnap:-D

foppa21 2010.10.30. 14:54:32

ma meg columbus itthon! a rapids megverte őket:-D érdekes hogy jobban állnak mint mi a tabellán

foppa21 2010.10.31. 04:40:08

jól megvertük őket 5-1re! ma minden összejött és budaj is kurva jól védett!:-)


süti beállítások módosítása