Denver Sports Blog

A Colorado Avalanche, a Colorado Rockies, a Denver Broncos, a Denver Nuggets és egyéb denveri csapatok friss hírei, információi magyar nyelven, egy oldalon. Áttekintő elemzésekkel, összefoglalókkal, videókkal, mindez csak a Denver Sports Blogon.

Emellett a legnépszerűbb sportágakban a coloradói egyetemi csapatok szereplésével is foglalkozunk.

Jelentkezz szerkesztőnek e-mail-en!

Kapcsolat: blog.denversports@gmail.com

Twitter

Friss topikok

Nuggets: Elkezdődött a 2010-11-es szezon

2010.11.02. 15:51 - -Zephyr-

Végre elérkezett az, amire a tavaszi Jazz elleni blama óta vártunk, elkezdődött az NBA 2010-2011-es idénye! Lássuk, hogyan rajtoltak a Denver Nuggets kosarasai, következzen az első három mérkőzés összefoglalója!























Hazai idő szerint csütörtök hajnalban kezdte meg a szezont a csapat. Rögtön egy nagy rivális, a Utah Jazz ellen rajtoltunk, korán megadatott a lehetőség, hogy valamicskét törlesszünk a tavaszi kiesésünk után. A Jazz tavalyhoz képest némiképp átalakult, a kezdőcsapatukban két új játékos is helyt kapott, nálunk nem volt meglepetés, Karl az előre tervezett ötöst küldte pályára. A mérkőzés számunkra kedvezően kezdődött, sikerült 6-8 pontnyi előnyt felépíteni, amit meg is őriztünk, sőt növelni is sikerült. Az első félidőben egész jól tartottuk a Jazzt, csak 40 pontig jutottak, amire részünkről 60 érkezett. Komoly előnnyel ment szünetre a csapat. A második félidőben sem nagyon változott a játék képe, a Utah nem tudott közelebb kerülni, így nem kellett izgulni a Pepsi Center közönségének azon, hogy ki lesz a mérkőzés győztese. Nagyon magabiztosan, 110:88-ra nyertük a nyitómeccsünket. Az egyéni teljesítmények közül érdemes kiemelni Afflalot, a fiatal játékos ott folytatta, ahol abbahagyta az előszezonban, nagyszerűen dobott 8/11-es FG mutatóval és 22 ponttal zárt. Shelden Williams nagyon hasznos volt, főleg védekezésben, 16 lepattanót szerzett ebből 7-et támadásban. Nené halványabban játszott, csak négy lepattanót szerzett. Billups jól irányított, szépen vezette a csapatot 14 ponttal és 8 assziszttal zárt. A kezdőből Anthony szerzett még 23 pontot. A padról beszállva bemutatkozott Al Harrington, nem játszott valami nagyot, még kereste a helyét a csapat játékrendszerében, volt két hárompontosa, összesen 10 pontot és 7 lepattanót szerzett a mérkőzésen. A cserék közül Smith elég kiábrándítóan játszott hét dobásból csak egyet értékesített. (videóösszefoglaló)

Egy nap pihenő után a Nuggets New Orleans-ban vendégszerepelt. Jól kezdett a csapat egy 8:0-ás futással rögtön előnybe kerültünk, de aztán megtorpantunk és gyorsan visszakapaszkodott a Hornets, innentől kezdve szorosan alakult a mérkőzés és jobbára mi futottunk az eredmény után. Védekezésben nem találtuk a ritmust, a festéket gyengén védtük, kaptunk is belőle 42 pontot. A magas embereink határozatlanok voltak, összesen 2 blokkot osztottunk ki ezen a meccsen, ebből egyet Afflalo, egyet Nené vállalt. Támadásban is voltak gondok, sok labdát adtunk el, és ritkán tudtak az ellenfél táblája alatt fölénybe kerülni a játékosaink. A harmadik negyedben jobban ment a játék sikerül is egy pontra feljönni a záró negyedre. A negyedik felvonásban azonban jobban koncentrált az ellenfél, Paul is rákapcsolt így kikaptunk 95:101-re. Nem játszott jól a csapat, nem voltak kellően koncentráltak a játékosok, sokat hibáztak, így megérdemelten szenvedtünk vereséget. Egyénileg Billupsot érdemes kiemelni, szerintem jól játszott, Pault többször szépen megverte, és amikor Ő a pályán volt, akkor érezhetően jobban ment a játék, 20 ponttal és 5 assziszttal zárt. Nené ezen az estén sem villogott, négy lepattanója és 6 pontja lett, Shelden Williams viszont ismét odatette magát, újra a lepattanókban járt élen, ezúttal 13-at szedett belőlük össze. Afflalo ezúttal kevesebbet vállalt magára, ugyan jól dobott, de kevesebb lehetősége volt, 10 pontig jutott. Anthony a mérkőzés második felében kezdett el játszani, akkor egész jól is ment neki, végül összehozott egy dupla-duplát 24 ponttal és 10 lepattanóval. A padról sem érkezett olyan lendület, amivel behúzhattuk volna ezt a meccset, Lawson gyengén játszott, nem is kapott sok lehetőséget, Harrington nagyvonalakban lemásolta a Jazz elleni teljesítményét, egyedül JR-nak voltak pillanatai, de nagy átütőerő benne sem volt. (videóösszefoglaló)

Pihenő nélkül utazott tovább a csapat Houstonba, ahol a helyi Rockets volt az ellenfél. Szorosan alakult ez a találkozó, eleinte Yao Ming sok problémát okozott a Nené-Williams párosnak, később, ahogy fáradt a kínai center Scola lépett elő, így a festékben nem volt könnyű dolgunk. A Rockets nem tudta kihasználni ezt az előnyös helyzetet, komolyabb fórt nem tudott felépíteni, és egész meccsen fej-fej mellett haladtak a csapatok. A döntés az utolsó negyedre maradt, itt most pont az ellenkezője történt, mint a Hornets ellen, ezúttal mi voltunk a jobbak a mérkőzés döntő szakaszában és 107:94-re nyertünk idegenben. Nené játéka nagyon tetszett, sokat küzdött a Yao-Scola kettőssel, ebből a nehéz helyzetből is összehozott egy szép dupla-duplát, 12 ponttal és 12 lepattanóval, ráadásul az első félidő végén még egy fantasztikus buzzer hármast is dobott, mindössze karrierje második triplját dobta az NBA-ben. Billups nagyjából a teljes meccsen megbújt a mezőnyben, aztán a végjátékban lépett elő és állt a csapat élére, ekkor jól osztogatott és pontokat is hozott, Afflalo főleg a védekezéssel volt elfoglalva és a mérkőzés nagy részén jól tartotta Kevin Martint. A padunk is egész szépen teljesített, különösen Harrington, akinek máris összejött az első nagy meccse Nuggets mezben, 28 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplát ért el, és Nené mellett egyértelműen a csapat legjobbja volt. Ilyen teljesítményt várunk tőle a továbbiakban is! Lawson egy kicsit bizonytalan volt, négy labdát is eladott, Smithnek voltak jó pillanatai, de továbbra is nagyon hullámzó teljesítményt nyújt, tőle mindenki jobb teljesítményt vár. (videóösszefoglaló)























Az eredmények alapján elfogadhatóan kezdtük a szezont, ami a játékot illeti, abban még jócskán van mit javulni, különösen védekezésben, de támadásban is előfordultak üresjáratok. Kevés még ez a három mérkőzés arra, hogy különösebb véleményt formáljunk, de az már látszik, hogy az új igazolások valódi erősítést jelentenek, Williamsnek és Harringtonnak is voltak már jó meccsei. A rajt alapján bizakodóak lehetünk az előttünk álló szezonnal kapcsolatban. Továbbra is nagy kérdés azonban, hogy mi lesz Anthonyval, hova, mikor és milyen ellenértékért cserébe távozik, és milyen hatással lesz ez a csapat játékára. Reméljük, hogy most már hamarosan megoldódik az ügy és nyugodt körülmények között folytatódhat tovább a szezon!

A közeljövő mérkőzései:

Csütörtök, 02:00 Dallas Mavericks @ Denver Nuggets
Szombat, 03:30 LA Clippers @ Denver Nuggets
Vasárnap, 02:00 Denver Nuggets @ Dallas Mavericks


Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Portland Trail Blazers 3-1 (4 meccs)
2. Denver Nuggets 2-1 (3 meccs)
3. Oklahoma City Thunder 2-1 (3 meccs)
4. Utah Jazz 1-2 (3 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 1-2 (3 meccs)


A bejegyzés trackback címe:

https://denversports.blog.hu/api/trackback/id/tr812416333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.03. 19:40:14

Garnett 'cancer patient'-nek nevezte meccs közben Villanueva-t, akinek van valami betegsége, és többen kicsit fennakadtak rajta, hogy ilyennel viccelődik, beleértve Karlt is...

Tomi_Tanguay 2010.11.03. 20:15:56

egy bostoni köcsögtől mit várhatnánk

Tomi_Tanguay 2010.11.03. 20:51:48

akkor gyertek éjjel nézni a meccset! 2kor kezdünk:)

-Zephyr- 2010.11.03. 21:30:28

Én bírom Garnettet, de ez azért durva volt. Ez már nem nagyon fér bele a "trash talk"-ba. Remélem, kap majd valamilyen büntetést a ligától, ha már a technikait így megszorították, akkor ez is megér olyan 2-3 meccset minimum!

-Zephyr- 2010.11.04. 02:11:17

Kezdünk! Filipen és rajtam kívül lesz még valaki?

-Zephyr- 2010.11.04. 02:16:31

Nenével mi van? Forbes kezdett, egyedül Williams aki klasszikus magas ember a kezdőben.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 02:17:52

Nene will NOT play tonight. He's dealing with a strained left groin. Suffered at end of Houston game

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 02:20:24

Fantasy miatt ma Afflalo-nak és Harrington-nak szurkolok külön. :)

-Zephyr- 2010.11.04. 02:20:25

Ez így érdekes lesz. Ennek ellenére jól kezdtünk, talán a Dallast is meglepi, hogy kényszerűségből még a szokásosnál is alacsonyabb szerkezettel leszünk kénytelenek játszani.

Tomi_Tanguay 2010.11.04. 02:21:14

hát ezt nem értem akkor miért nem harrington kezdett négyesben és williams ötösben. forbes SG magasságú:D

-Zephyr- 2010.11.04. 02:23:55

@Tomi_Tanguay: Karl ezt találta ki ma estére:). Így akarja izgalmassá tenni a meccset.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 02:31:41

Hamar jött a Forbes-Harrington csere (Karli bácsi olvasott minket :D), szerintem játékidőben azért Forbes nem fog annyit kapni, mint Nené szokott, hanem a valódi magasak osztoznak majd a fennmaradó időn.

foppa21 2010.11.04. 02:33:20

@Filip89: nálam ez a stream eléggé akadozik, másikat tudtok adni?

-Zephyr- 2010.11.04. 02:34:27

Nowitzkit nem bírjuk tartani, de hát JR nem is fog egy klasszis négyesnek problémákat okozni, erre ki kell találni valamit!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 02:38:01

Az első negyed: 27-23. Nem rossz, eddig Billups a legeredményesebb a két triplájával. Támadásban jók vagyunk, védekezésben kevésbé, Melo mellett ma is ingyen lehet dobni a kosarakat.

Tomi_Tanguay 2010.11.04. 02:45:59

forbes azért elég állat, ilyen formában nála jobb kinti dobó négyes/ötös nem nagyon létezhet:D
ma talán lawson is nagyobb többet tud segíteni elég agresszíven hajt

-Zephyr- 2010.11.04. 02:49:57

Szerintem, kulcskérdés lehet a büntetőzés, meg az, hogy a könnyű pontokat beverjük (openek, ziccerek).

Tomi_Tanguay 2010.11.04. 02:50:24

forbes a meccs embere:D ott hagytuk őket egy tízessel

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 03:06:17

Anthony pocsékul játszik, támadásban sorra elhagyja a labdákat; védekezésben meg nulla, a Dallas sorra alakítja ki a tiszta dobó helyzeteket róla. Ez lehet, hogy a Knicks-ben elmegy, itt kevés.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 03:12:41

52-50-es félidő. Billups 13 pont, Afflalo és Forbes 12-12. :)

-Zephyr- 2010.11.04. 03:16:21

Melo már csak papíron Nuggets játékos, ez meg is látszik azon, ahogy játszik. Ezt az alibi játékot hozta a Hornets meg a Rockets ellen is.

foppa21 2010.11.04. 03:20:19

hát szoros meccs, pár ponttal végig vezettünk. de nagyon izgalmas lesz a második félidő és nehéz lesz behúznunk. ha melo megrázná magát a második félidőre akkor jobbak lennének az esélyeink

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 03:21:49

Utah-Toronto 66-47 a szünetben. Ma Kleiza is kevés a Raptors-ben, eddig csak 4 pont.

Tomi_Tanguay 2010.11.04. 03:36:39

a 3.negyedet ők kezdték jobban. remélem tudunk menni velük:S

Tomi_Tanguay 2010.11.04. 03:40:16

elmentek 8al. most elvileg melo leül szóval van esélyünk vissza zárkózni:D

-Zephyr- 2010.11.04. 03:44:52

Kezdünk szétesni, gyorsan lépni kell valamit, mert így elúszik ez a meccs!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 03:45:29

Egyre inkább úgy érzem, hogy már "ordít" ez a csapat a Melo-cseréért...

foppa21 2010.11.04. 03:47:14

ahelyett hogy mi javultunk volna a második félidőre, ők tudtak ellépni. kezd elmenni a meccs:-(

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 03:49:37

JR-nak végre szóltunk, hogy itt zajlik egy mérkőzés. :)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 03:50:43

Egyébként nem igazán értem, hogy Forbes-t miért nem erőltetjük többet a második félidőben, az elsőben kb difference maker szerepe volt, remélem a hajrában még előhúzzuk őt.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 03:53:43

Csak 84-80-ra vezetnek az utolsó negyed előtt. A végén szépen felzárkóztunk. Így tovább!

-Zephyr- 2010.11.04. 03:54:49

Visszajöttünk, lesz még izgalom az utolsó negyedre. Melo-t tradelni kell minél előbb, már csak vergődik és ezzel a csapatnak árt!

-Zephyr- 2010.11.04. 03:56:08

Visszajöttünk, lesz még izgalom az utolsó negyedre. Melo-t tradelni kell minél előbb, már csak vergődik és ezzel a csapatnak árt!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 04:24:47

Hát, úgy néz ki elveszítjük, de nagyot küzdött a csapat.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 04:27:52

A fasznak kellett passzolni losermelo-hoz, Billups-nak egyedül be kellett volna törnie, aztán fault vagy ziccer. Faszba...

-Zephyr- 2010.11.04. 04:30:18

Nagy meccs volt, kevésen múlott, hogy nem lett meg a győzelem. Nehéz volt így, hogy Shelden és Harrington volt bevethető magas ember. Mindegy, majd Dallasban lerakjuk őket!

-Zephyr- 2010.11.04. 04:32:49

@Filip89: Ez az új tetkója, ami az egész nyakát borítja, nekem már sok(k) :D. Mi lesz vajon a következő, már csak az arcán van hely, lehet, hogy jövőre már azt is kidekoráltatja.

foppa21 2010.11.04. 04:36:07

sajnálom mert nyerhettünk volna:-(
talán a következő meccsen vissza vágunk nekik. a clipperst pedig kötelező verni!

melo15 2010.11.04. 04:45:33

a végét néztem hát kár ezért a meccsért. melo 20 pont és 15 lepattanó. látom szeretitek :P nem dobott túl jól és éreztem hogy nem fog menni neki az utolsó kosár. mindegy ez bele fér tudtuk hogy nehéz meccs lesz velük.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.04. 16:44:48

Melo sérült könyékkel játszott, kicsit felmentés a gyengébb játékára, de attól függetlenül tartom, hogy el kéne cserélni minél előbb.

melo15 2010.11.04. 20:46:54

@Filip89: így talán nem haragszotok rá annyira. a negyedik negyedben nagyon igyekezett hogy visszazárkózzon a csapat, akkor nem is ment neki olyan rosszul. előtte lehetett szar, azt nem láttam :) de megértem ha nem akarjátok már itt látni én is kicsit csalódtam benne :(

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.05. 01:45:07

Nené ma edzegetett, de game-time decision lesz holnap.

Azt írják, hogy a 2003/04-es szezon óta Forbes volt az első újonc játékos a kezdőcsapatunkban, Melo opening night meccse óta. - De ez hülyeség, mert tavaly Lawson kezdett néhányszor...

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.05. 09:47:30

A csütörtöki játéknap előtt Afflalo hatodik volt a mezőnydobó-hatékonyságban (63.6 %), és negyedik a tripladobó-hatékonyságban (61.5 %).

melo15 2010.11.05. 14:34:13

@Filip89: jó lenne ha nené játszhatna mert nélküle még a clippers ellen is bajban lehetünk. nincs igazi magas ember a csapatban, harrington és williams sem igazi center és melo sem erőcsatár.

Foresz 2010.11.05. 16:40:31

Ez a hajnali időpont a Clippers ellen tuti?Csak hogy ne keljek se túl korán,se túl későn.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.05. 17:11:58

@Foresz: 3:30-kor kezdődik most az óraátállítás szerint, én is akkor kelek. :)

Foresz 2010.11.05. 17:28:46

Oké,kösz!Linket majd hagy kérjek hajnalban,jó?
És úgy látom itt kommentáljátok élőben,ugye?

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.05. 17:38:14

Igen, most itt leszünk élőben. :)

Elvileg ez a link működni fog, de majd hajnalban keresünk másikat, ha mégsem:
atdhe.net/27459/watch-los-angeles-clippers-vs-denver-nuggets

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.05. 19:06:30

Karl a délelőtti edzés után is megerősítette, hogy Nené game-time decision lesz. Ha nem lesz akkor is biztos, hogy nem Forbes lesz a starting PF, a Clippers magasai miatt, hanem bizonyára Harrington vagy Ely fog kezdeni.

foppa21 2010.11.05. 20:54:58

erre a meccsre én is jövök hajnalban!

Tomi_Tanguay 2010.11.06. 03:38:14

kicsit lehet később kezdünk majd amikor vége a boston-chicagonak

Foresz 2010.11.06. 03:38:26

Nem megy még a meccs,ugye?Mert nálam nincs kép a linkelt oldalon Filip.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 03:43:29

@Foresz: Most már elkezdődtek a reklámok, a meccs még nem megy.

Foresz 2010.11.06. 03:45:34

@Tomi_Tanguay: Hát ha ezen múlik,akkor várunk még egy darabig mert hosszabbítás lesz.Nem tudom mit csinált Rose az utolsó akciónál,mert az utolsó támadásnál még 5 mp-nél is a félpályánál pattogtatott!?!Már a festékben kellett volna tartania akkor....

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 03:49:02

@Foresz: Amúgy nemsokára kb 4:20-ig nem nagyon fogja elküldeni a kommenteket a napi karbantartás miatt, majd ne aggódj. :)

Foresz 2010.11.06. 03:56:21

Afflalo-nak kapkodnia kell majd a virgácsait,mert a Gordon-Butler kettős állandó mozgásban van,és feszt leválnak róla,illetve a váltások akadoznak ezért voltak idáig tiszta dobóhelyzetei kintről a Clippers-nek.

Foresz 2010.11.06. 03:57:26

Afflalo-nak kapkodnia kell majd a virgácsait,mert a Gordon-Butler kettős állandó mozgásban van,és feszt leválnak róla,illetve a váltások akadoznak ezért voltak idáig tiszta dobóhelyzetei kintről a Clippers-nek.

Tomi_Tanguay 2010.11.06. 04:06:43

hát a védekezés megint elég szar. ez a rohanás nem feküdt nekünk az elején. griffint meg abszolut nem tudjuk tartani. ne menjenek el jobban.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 04:27:16

24-28-as első negyed. Jó lesz összeszedni magunkat.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 04:28:08

A másodikban már volt egy kis tűz Aff és JR vezérletével, de ez az adok-kapok nem biztos, hogy jó lesz nekünk.

-Zephyr- 2010.11.06. 04:29:59

Biztos, hogy ebből a rohanásból rosszul jövünk majd ki, a szűk rotáció, meg a magasak hiánya miatt jobban elfáradunk a végére így.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 04:35:17

Elég komoly össze-visszaság van a védelemben. Már tízzel mennek, végre visszajön Billups, talán egy kis megrázza a bandát.

Tomi_Tanguay 2010.11.06. 04:37:12

konkrétan a rakás fos az amit védekezés címén müvelünk:P

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 04:37:40

Na, hiányoltam már Harrington tripláit, eddig eléggé szenvedett belül, végre volt egy kis váratlan a játékában. :)

-Zephyr- 2010.11.06. 04:38:08

Látom a Hornets megverte a heat-et, akkor annyira nem gáz, hogy mi is kikaptunk tőlük :D.

Közben visszajöttünk megint egy támadáson belülre, jó lenne most egyenlíteni, esetleg fordítani!

-Zephyr- 2010.11.06. 04:47:42

Na, Karl mester ezt jól felrajzolta, megérte időt érni :D

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 04:47:48

Billups TD-passzt akart dobni, de nem volt receiver az endzone-ban. :D

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 04:50:00

53-54 a félidőben. Legalább visszazárkóztunk, de komolyan össze kéne szedni magunkat a második félidőre, nehogy leégjünk.

-Zephyr- 2010.11.06. 04:52:04

Kicsit összeszedettebbnek kellene lenni védekezésben és már azzal sokkal beljebb lennénk. Harrington ma is egész jó, Anthony is próbálkozik rendesen, voltak jó megoldásai, Lawson néha túl kombinálj a játékot. Smith-t nem értem, miért nem képes már 5 percet egyhuzamban jól játszani?!

Foresz 2010.11.06. 04:53:36

Védekezésünk nincs,főleg a festékünk átjáróház,mindig akkor kettőzzük középtávolról az embereket,amikor nem kéne,így teljesen üresen marad az ellenfél játékosa a palánk alatt.Éppen ezért a védőlepattanóink is katasztrofálisak,abban sem ártana javulnunk,mert az dupla esély a Clippers-nek.
A futást hanyagolnunk kéne,mivel az ellenfél rendkívül fiatal csapat,Kaman és Butler kivételével,de utóbbi is gyors,atletikus játékos.Szóval ők bírni fogják a futást...jobban mint mi.
Az eladott labdáktól meg égnek áll a hajam.Mert nem passzsávban nyomjuk el őket,hanem labdakezelési hibákból,az meg a kellő figyelem hiányát veti fel.
Nem elég csak a mezt kiküldeni erre a meccsre,mert gondjaink lehetnek,és eddig csak mi mentünk az eredmény után.

Tomi_Tanguay 2010.11.06. 04:54:25

bazzeg én azt hittem ez már a 3.negyed vége volt:)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 05:09:52

Nagy lendülettel kezdtük a második félidőt, és már vezetünk is. :)

Tomi_Tanguay 2010.11.06. 05:13:18

na végre elkezdtünk játszani:D kicsit jobban figyelünk egyből elmentünk

Foresz 2010.11.06. 05:14:59

Na,elkezdtünk végre odafigyelni kicsit.Meg is van az eredménye,csak ne álljunk le.
Közben a Raptors nagyon szorítja a Lakers nyakát LA-ben,teljesen nyílt a meccs,néha bele-bele lesek amikor itt szünet van.Szorítok a kanadaiaknak!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 05:33:30

82-71 a harmadik negyed után. Hát igen, ilyesmi játékot vártam már az elejétől. Ez már jobban emlékeztet a csapatunkra. :)

-Zephyr- 2010.11.06. 05:36:22

Ely nem egy nagy labdazsonglőr, azért hasznosan játszik, 8 lepattanója van.

Foresz 2010.11.06. 05:38:19

Kaman teljes betli náluk,az nagy szerencsénk.Viszont Griffin-nel nem tudunk mit kezdeni,1-1-ben veri feszt az emberét.Gordon-t jól kettőzük,ne adjunk neki továbbra sem levegőt,mert ha ő beindul,akkor még izzadhatunk is.

foppa21 2010.11.06. 05:40:20

ez a negyed nagyon rendben volt csak ne engedjünk ki a végére sem

Foresz 2010.11.06. 05:47:00

Lehet hogy most Lawson megkímélt minket egy fordulattól ezzel a labdavisszaszerzéssel.

-Zephyr- 2010.11.06. 06:00:56

Ebben a szezonban most látom Melót először úgy játszani, meg hozzáállni a csapathoz, mint ahogy tavaly.

foppa21 2010.11.06. 06:10:12

nah a második félidő tetszett, nem volt nagy játék de annyit hoztunk amennyi ma kellett. bátran küzdött a clippers de visszavertük őket:-)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 06:14:26

111-104 win! Szépen harcoltunk, Melo elérte a 30 pontot, most sokkal jobban igyekezett, mint a múltkor. Végre JR-nak is voltak jó pillanatai. Azon kívül még Afflalo és Harrington játszott nagyot szokás szerint.
Holnap Mavs idegenben.

Foresz 2010.11.06. 06:20:24

Elég rosszul büntetőzött az ellenfél akkor,amikor kapaszkodhattak volna.Főleg Gordon volt ebben a listavezető.
Nehezen kezdtünk,mert szerintem kicsit le is írtuk nagy előre a Clippers-t,de aztán a második negyed felétől elkezdtünk odafigyelve játszani,és amikor beállt a 10 pontos különbség,akkor azt nagyjából mindig tartani tudtuk.
Anthony jól játszott,nekem Afflalo is tetszett,meg Lawson is.Palánk alatt jobban kéne teljesíteni,mert ez lufi volt.Aztán az is figyelmeztető jel,hogy Griffin dupla-duplát rámolt nekünk.Egy domináns négyes szétkapja a védekezésünket mint foxi a lábtörlőt.
Ez kötelező győzelem volt,az utolsó percekben már néha-néha túl is játszottuk a figurákat.
Közben a Raptors sajna nem bírta a végét LA-ben,és érdekes a Hornets nagy menetelése,érdemes lesz rájuk komolyabban figyelni.

Tomi_Tanguay 2010.11.06. 06:32:53

jók voltunk a második félidőben, igaz párszor bele aludtam már:D azért szerencsére fel pörögtünk a lapos első félidő után és biztosan behúztuk a meccset. de a mavs ellen komolyabban kell játszani az elejétől fogva

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.06. 15:08:24

Ma éjjel majd az Avs chat-re gyertek élőben szurkolni, mert szintén 2-től fogunk játszani jégkorongban is Dallas ellen! :)

www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=28931264

A mai denveri program:
- Szombat, 21:00 Columbus Crew - Colorado Rapids (MLS, rájátszás, főcsoport-elődöntő, 2. mérkőzés)
- Vasárnap, 02:00 Colorado Avalanche - Dallas Stars (NHL)
- Vasárnap, 02:00 Dallas Mavericks - Denver Nuggets (NBA)

melo15 2010.11.06. 17:55:27

@Filip89: komoly lesz mindkét csapat a dallas ellen jtászik :) szerintem benézek éjszaka!

foppa21 2010.11.06. 19:01:29

@melo15: én is biztosan nézni fogom mind a két meccsünket éjjel


süti beállítások módosítása