Az esztendő legnagyobb denveri sportsikerét, azt hiszem még a város egyes csapatainak legelkötelezettebb fanatikusai is elismerhetik, hogy a Colorado Rapids labdarúgói aratták 2010-ben, azzal hogy a közelmúltban a csapat megnyerte az MLS idei kiírását. Néhány héttel a hatalmas bravúrt követően már leülepedtek bennünk az élmények, eljött tehát az ideje, hogy a naptári esztendő végéhez közeledve, visszaemlékezzünk a Rapids páratlan idényére.




















De ne szaladjunk még ennyire előre, sőt, menjünk vissza az időben, egyenesen 1996-ig, ebben az évben alapították meg ugyanis a Rapids egyesületét, amikor a '90-es évtized derekánál jókora fejlődésen ment keresztül a sportélet a Sziklás-hegység szívében, és három éven belül három különböző majorligába is csatlakozott egy-egy denveri egyesület - a Rapids mellett a Rockies 1993-ban és az Avalanche 1995-ben. Ekkoriban, s a következő jónéhány esztendő során a Rapids egy kisköltségvetésből élő, szerény sportkörnek számított, igazi sztárjátékosok nélkül, legfeljebb néha karrierje levezetése céljából került a csapathoz egy-egy szebb napokat is megélt hullócsillag-játékos. A csapat egyetlen igazi sikerének az 1997-es MLS-döntő számított hosszú időn át, amikor a rájátszásbeli néhány meglepetésgyőzelem jóvoltából karnyújtásnyira kerültünk a bajnoki címtől, de hatalmas csodának számított volna, ha sikerült volna elhódítani a trófeát. Nem sikerült, s a következő évekre a Rapids visszasüllyedt a szürke középszerűségbe, a klub folyamatosan a rájátszás-helyezések határán táncolt, a 2001-es szezont leszámítva azért rendre bejutottunk a playoff-ba, de az utószezonbeli menetelésünk mindannyiszor véget ért legfeljebb a második körben. A csapat egészen 2006-ig a Broncos albérlője volt a Mile High Stadium-ben (majd a későbbi Invesco Field at Mile High stadionban), és a hatalmas létesítményben alig 2000 néző előtt játszották a hazai meccseiket. Nagy változást jelentett, amikor 2007-ben a tulajdonos Stan Kroenke felépíttetett egy saját birtokot labdarúgócsapata számára a külvárosi Commerce City-ben, ahol a Dick's Sporting Goods Park-ban egy 19 ezres stadion mellett további 24 füves vagy műfüves gyakorlópálya szolgálta ki a csapatot. Az új otthon létrehozása egy design-váltással is járt, ekkor öltözött ugyanis az egyesület a mostani, bordó-fehér megjelenésébe, és tulajdonképpen erre az időszakra tehető a klub függetlenedése, a Rapids valódi kialakulása. A vezetőség terveiben szerepelt, hogy az alapoktól kezdve egy új csapatot szeretett volna építeni, így jónéhány fiatal játékos érkezett a gárdához, illetve a teljesség igénye nélkül ezalatt került Colorado-ba például Pickens, Kimura, Casey, vagy Cummings, akik meghatározó sikerkovácsai voltak a 2010-ben trónra kerülő egyesületünknek, de éppen a fiatal Gary Smith vezetőedző kinevezése is ekkortájra tehető, 2008-ra. A csapat pedig kétségtelenül megkezdte a fejlődést, és egyre figyelemreméltóbb eredményeket tudtunk elérni, főleg hazai környezetben, de valahogy az évad végére mindannyiszor kipukkadt a gárda, így egymást követő három évben lemaradtunk az utószezonról.






















Ezt követően érkezett el a 2010-es szezon, mely előtt jókora játékosmozgás ment végbe az egyesületnél, és mint utóbb kiderültek, abszolút minőségi változások köttettek meg, több új igazolás húzóemberré tudott válni, és segítségükkel az addigi közepesről szintet tudtunk lépni. A múlt téli offszezon során két cserével hajtottunk végre komoly erősítéseket, az egyik esetben a New England-től két középpályást szereztünk meg, Larentowicz-ot és Thompson-t, a másikat pedig a Toronto-val kötöttük meg, s tőlük a hátvéd Wynne került hozzánk. Rajtuk kívül az offszezon alatt jobbára csak kiegeszítő emberekkel gyarapodtunk a meglévő alapmagra építve, amikor leigazoltunk néhány légiós szabadügynököt. Így aztán a kapuban továbbra is Pickens-re számíthattunk, a védelem kiegészült a belső védő Wynne-vel, aki kezdetben Moor-ral alkothatott párost, miközben a két szélen Kimura, illetve Earls vagy Baudet kaptak lehetőséget. A középpályássorban a két NE-i szerzemény mellett Ballouchy és Mastroeni, illetve időnként bal szélsőként Smith jutott szóhoz, míg elöl természetesen a Casey-Cummings duóval riogattuk az ellenfeleket.

A március végi rajt jól sikerült a csapat számára, s Cummings találatával 1-0-s sikert arattunk a Chivas USA vendégeként, komoly bizakodásra adott okot, hogy a klub fennállása során első alkalommal voltunk képesek megnyerni egy idegenbeli évadnyitót. Néhány nap múlva pedig a csapat végrehajtott egy érdekes igazolást, amikor a szebb napokat is megélt argentin klasszis, a veterán Claudio Lopez írt alá a mieinkhez. Egy héttel később 2-2-es pontosztozkodás következett a Chicago elleni hazai szezonnyitó találkozón, ezen a fordulatos összecsapáson Cummings és Casey voltak eredményesek csapatunkból. A következő kanyarban a Toronto ellen arattunk magabiztos, 3-1-es sikert, Casey két gólt lőtt tizenegyesből, Larentowicz pedig egy mesteri szabadrúgásgólt tekert a kanadai kapuba. Az utolsó áprilisi mérkőzésen újabb siker jött, a New England otthonában Ballouchy és Mastroeni góljaival 2-1-re vertük a Revs-t. Aztán kisebb megtorpanás történt, s május 1-jén 1-0-s vereséget szenvedtünk San Jose-ban, majd négy nappal később ugyanilyen arányban a remek játékunk ellenére a tavalyi döntős LA Galaxy győzni tudott a Dick's Sporting Goods Park-ban. Két vereséget követően kellően felpaprikázódott a csapat, s a következő pályára lépés alkalmával egy Ballouchy-találatnak köszönhetően megtörtük a 11 éves nyeretlen szériánkat Washington-ban. A folytatásban a harmatos Seattle-t vertük hazai környezetben egy nagyszerű Casey-góllal 1-0-ra, majd egy héttel később ugyanilyen arányú sikert arattunk a két évvel ezelőtti bajnok Columbus felett, akik ellen tíz emberrel játszva vittük be a győztes találatot egy hajrábeli fantasztikus felhőfejes által, a középhátvéd Moor jóvoltából. Hárommeccses győzelmi sorozat birtokában látogattunk június 9-én Chicago-ba, s a Fire ellen hasonlóan a korábbi hazai fellépéshez, ismét 2-2 lett a végeredmény, az elején Cummings góljával még vezettünk, majd Casey a 91. percben mentett meg egy pontot a fejesgóljával.




















Ezután a Dél-afrikai labdarúgó világbajnokság miatt, ahol a klub fennállása során először nem vett részt Rapids-képviselő, három héten át szünetelt az MLS, majd a folytatásban a Houston otthonában harcoltunk ki egy 2-2-es remit, miután Casey gólja mellett a texasiak egy öngólt vétettek. A július 4-i ünnepi mérkőzésen egy igazán patinás ellenfél látogatott hozzánk, végül a New York Red Bulls elleni találkozó nagy csatában 1-1-es döntetlennel zárult, a denveri találat Cummings nevéhez fűződött. A következő fordulóban megszakadt a hat meccses veretlen sorozatunk, mivel a kedvezőtlen déli időpontban rendezett találkozón 1-0 arányban veszítettünk házon kívül a Toronto-val szemben. Ezzel a fiaskóval pedig a pozitív sorozatunk egyenesen negatívba csapott át, mert a következő körökben sem igazán tudtuk megtalálni a ritmust, s a sorozatos jó játékaink ellenére képtelenek voltunk eredményesen játszani, bár hazai környezetben a Galaxy május eleji sikere óta továbbra sem találtunk legyőzőre. Így aztán a Kansas City ellen csak 1-1-es döntetlent értünk el, a Seattle ellen egyenesen kikaptunk 2-1-re, és a nagyon jó erőkből álló Dallas ellen is be kellett érnünk egy 1-1-es döntetlennel. Július végén egy negyedik körös draft lehetőséget bocsátottunk az FCD számára, hogy szert tegyünk a tehetséges ifjú hátvéd, Anthony Wallace játékjogára, hogy némileg a védelmünket serkentsük. Az első augusztusi mérkőzés már végre meghozta a sikert a csapat számára, és hazai pályán visszavágtunk a San Jose-nek, amikor Cummings lövésszerű beadását a vendégek kapusa bevédte a saját kapujába. Ezután az újonc Philadelphia otthonában egy felejthető, unalmas mérkőzést játszottunk le, melynek vége 1-1-es döntetlen lett egy Larentowicz-góllal. Ismét idegenbe látogattunk, és a Columbus vendégeként az erős első félidő után 3-1 arányban, meglehetősen simán alul maradtunk, amikor az egyetlen találatunkat a kapitány Mastroeni szerezte. Hazai pályán azonban továbbra is szépen iparkodtunk, s újabb két meccsel hízlaltuk a honi veretlenségi szériánkat, miután augusztus utolsó hétvégéjén villámrajtot véve Smith, Cummings és Casey találataival 3-0-ra iskoláztuk le a Houstont, míg az első szeptemberi fordulóban a Chivas USA-t mostuk le ugyancsak 3-0-ra, amikor már inkább a második félidőben domináltuk, ekkor váltott Cummings cipőt a szünetben, s húzta fel a lábára az elhíresült aranyszínű csukát, mellyel két gólt vitt be Casey egy találata mellett a gótok hálójába. Szeptember 11-én éppen New York-ban lépett pályára a denveri együttes, és a Red Bulls ellen 3-1 arányban maradtunk alul, részünkről Cummings az MLS-szezon egyik legszebb találatát szerezte egy döbbenetesen nagy góllal, míg a meccs után Smith mester élesen bírálta a játékvezetőket, mivel elmondása szerint valamennyi hazai találatot szabálytalanság előzött meg.

A hónap közepén volt esedékes az MLS-ben a trade deadline, vagyis az a határnap, ameddig az egyes csapatok egymás közt csereüzleteket hajthattak végre az idei szezonban. A Rapids pedig meglehetősen aktívan részt vett a trade-ekben, Paul Bravo klubigazgató két komoly tranzakcióra szánta el magát, amely igencsak megosztotta a szurkolókat, de mint később bebizonyosodott, a szakembernek lett igaza, amikor Ballouchy-t a NYRB-hoz küldte Kandji-ért, valamint a másfél éven belül másodszor térdszalag-szakadást szenvedő közönségkedvenc Clark-ot elcserélte Mullan-re a Houston-nal. Az afrikai támadó személyében végre szereztünk egy potenciális harmadik csatárt Casey és Cummings mögé, míg Mullan egy igazán rutinos középpályásnak számít, aki főleg Ballouchy helyét vehette át a jobb szélen.

Az új játékosaink bemutatkozása meglehetősen jól sikerült, mivel sorozatban a harmadik hazai meccsünkön arattunk 3-0-s sikert, amikor a New England-et ütöttük ki Cummings, Casey és éppen az ex-Revolution-játékos Thompson találataival. Ezután a Sziklás-hegységbeli rivális Salt Lake otthonában bár Casey góljával sokáig vezettünk, képtelenek voltunk megtartani a vezetésünket a hatalmas nyomásban, így az utolsó utáni pillanatban elért esett gól miatt 1-1-es döntetlennel kellett beérnünk. Szeptember utolsó napjaiban még egy hétközi meccset játszottunk le, amikor pótoltuk a korábbról elhalasztott fellépést a Philadelphia ellen, és hasonlóan az előző DSG-beli meccseinkhez, ismét kiütéses sikert arattunk. Bár négy hazai találat után a hajrában szépítést engedélyeztünk az ellenfélnek, a 4-1-es sikerre is büszkék lehettünk, legfeljebb Pickens volt bosszús a shutout elszalasztáa miatt, de Cummings ismét duplázott, akit kisvártatva a hónap legjobbjának választottak meg - Thompson és Amarikwa pedig ugyancsak betaláltak. Pár nappal később kissé elaltattak minket a sorozatos sikerek, és éppen a ligautolsó DC ellen szakadt meg az addigi tíz meccses hazai veretlenségi sorozatunk egy hidegzuhankényt ható 1-0-s fiaskó által. Nem tudtuk ezzel bebiztosítani a rájátszás-helyezést, és az utolsó három körben a három legerősebb nyugati csapat ellen kellett még játszanunk, cseppet sem ígérkezett könnyűnek a befejezés. A Dallas otthonában egy fordulatos összecsapás végén 2-2-es döntetlent értünk el, miután mindkét találatunkat Larentowicz szerezte, az egy ponttal tulajdonképpen elégedettek lehettünk. A következő meccsünkön pedig a Wizards vereségével már biztos playoff-résztvevőként futhattunk ki a gyepre Los Angeles-ben, és ezen felbuzdulva 3-1-re leléptük a sztárcsapatot, nagyon éretten játszottunk, a pompás csatárkettősünk pedig nem egyszer megtréfálta a nagyra tartott Galaxy-védelmet. A befejező körben a Rocky Mountain Cup volt a tét a RSL elleni hazai összecsapáson, de Cummings és Casey találataival hiába vezettünk magabiztosan 2-0-ra 90 perc után, a hajrában annyira elkényelmesedtünk, hogy engedtük kiegyenlíteni az ellenfelet, így sorban a negyedik évben csúszott ki a kezeink közül a helyi rivális elleni külön trófea.






















A végjátékbeli pontvesztés által nem az összesítésbeli hatodik, hanem csak a hetedik pozícióban zártuk az alapszakaszt, így a rájátszás első körében, az oda-visszavágós alapon megrendezésre kerülő főcsoport-elődöntőben a két évvel korábbi bajnok Columbus Crew sodródott az útunkba. A hazai közönség nagy izgalommal várta, hogy a Rapids első mérkőzésére idehaza kerülhetett sor, amely ráadásul a csapat legelső playoff-meccse volt a Dick's Sporting Goods Park-ban, miután 2006 után jutottunk be újra a rájátszásba. Az itthoni odavágón pedig végül 1-0-s előnyt sikerült szerezni a párharcban, miután Mastroeni nevéhez fűződött az egyetlen gólunk, de a játék képe alapján akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Bő egy héttel később Ohio-ban került sor a visszavágóra, s a denveriek lámpalázas kezdése korai hátrányba kerülést eredményezett, a második félidőben már jól játszottunk, és 0-2 után sikerült kiharcolnunk a hosszabbítást érő találatot Casey jóvoltából, majd egy drámai tizenegyespárbaj végeztével a mieink jutottak tovább. A Columbus játékosai hibái tartották igazságtalannak a Rapids sikerét, jobban tették volna, ha a saját portájukon söprögetnek.

Mi pedig készülhettünk a konferencia-döntőre, melyre nem akármilyen meglepetésre a New York Red Bulls helyet az őket kiütő San Jose Earthquakes ellen kerülhetett sor. Mivel a kaliforniai csapat mögöttünk végzett az alapszakaszban, a mieink lehettek a pályaválasztók az évadbeli legfontosabb mérkőzésen. Az elképesztő hideg ellenére a Rapids-szurkolók hatalmas lelkesedéssel buzdították a csapatot, és a mérkőzés végeztével együtt mehettek mennybe a játékosokkal, miután a coloradóiak 1-0-s sikert arattak Kimura beadásnak szánt góljának köszönhetően, így a csapatot - a lebonyolítás szeszélyeinek köszönhetően - a keleti konferencia bajnokává avatták a győzelmet követően.


Hihetetlen izgalmakat hozó egy hét állt a csapat előtt a november 21-i nagydöntőt megelőzően, melyen az ellenfelünk a korábban a címvédőt és az alapszakaszgyőztest is elbúcsúztató FC Dallas alakulata lehetett. A finálét semleges helyszínen, Toronto-ban rendezték meg, mindkét nyugati együttesnek jócskán kellett tehát utaznia az utolsó fellépés előtt. A mérkőzés esélyese bár a Dallas volt, a Rapids drámai körülmények között hosszabbításban aratott 2-1-es sikerével elhódította a bajnoki címet. Pedig az első félidőben az év játékosának választott Ferreira találatával a texasiak szerezték meg a vezetést, a második játékrész elején azonban Casey harcias találata révén egyenlítettünk, majd a túlóra vége előtt nem sokkal a cserecsatár Kandji hősies küzdelemben kiharcolt öngóljával (mely közben térdszalag-szakadást szenvedett), valamint a hajrábeli tíz emberrel való elképesztő védekezésünknek köszönhetően, elértük a nem mindennapi sikert. A Rapids a klub történetében tehát először lett bajnok, nem mellesleg az Avalanche 2001-es kupagyőzelme óta egy denveri csapat első alkalommal jutott fel újra egy majorbajnokság tetejére.

A városban természetesen kitört az örömünnep, a siker másnapján önfeledt szurkolók ezrei várták a repülőtéren a friss bajnokokat, akikkel ezt követően együtt ünnepelhettek Commerce City-ben, majd a következő napokban a belváros különböző pontjain. A csapat tagjai igyekeztek maximálisan kiélvezni a feledhetetlen pillanatokat, hiszen a játékosok jelentős része pályafutása első bajnoki címét ünnepelhette, lévén a többségük egyáltalán első alkalommal járt még csak a rájátszásban is.






















Egyéni értékelések posztonként:

- A csapat kapuját egy mérkőzés kivételével, valamennyi alkalommal Matt Pickens védte, aki csak sérülés miatt kényszerült távol egyszer a pályától, még egy alapszakasz-mérkőzésen. Összességében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, 11-8-10-es győzelem-vereség mutatót regisztrált az alapszakaszban, miközben hét alkalommal nem kapott gólt, s a rájátszás négy meccsén további két shutout-ot jegyzett. Az elmúlt évekbeli hullámzóbb teljesítményén felül tudott kerekedni, és jóval kevesebbet hibázott idén, sokkal inkább a magabiztosság és a bravúros megoldások jellemezték őt 2010-ben. Az év elején igazolt csere hálóőr Ian Joyce egyetlen találkozón jutott szóhoz, amikor a Houston elleni hazai 3-0-s diadal alkalmával mind a négy kapujára tartó lövést hatástalanítani tudta, hibátlanul védett annak ellenére is, hogy nagyon kevés dolga akadt. Egyelőre tisztázatlan, hogy szeretne-e jövőre is maradni a csapatnál Pickens mögött, vagy máshol képzelné el a folytatást.

- A védelem kulcsfigurája egyértelműen az összes mérkőzésünket teljes egészében lejátszó Drew Moor volt, aki elsődlegesen középhátvédként kapott lehetőséget, de időnként bármelyik szélen bevethető volt. Bárhol is játszott éppen, mindenhol rendre megbízható, hatékony teljesítményre volt képes, nagyszerű szerelések egész sorát tudta bemutatni, nem egyszer megkeserítette az ellenfél legjobb támadóinak boldogulását. Évi egyetlen találata egy pazar fejesgól volt, mely a Columbus legyőzését eredményezte júniusban. Mindent elmond teljesítményéről, hogy az egyesület legjobb védőjátékosának választották meg idén, illetve blogunk is jelölte őt az év legjobb denveri sportolója szavazásra. Az új szerzemény Marvell Wynne kiválóan illeszkedett be a denveri együttesbe, és a védelem nélkülözhetetlen játékosa volt, 27-szer lépett pályára, valamennyiszer kezdőként, csak kisebb sérülések miatt voltunk kénytelenek nélkülözni őt. A védelem tengelyében kiváló munkát végzett, számtalan mentést mutatott be a kapu torkában, vagy éppen az ellenfelek lábáról lopta el a labdát az elképesztően tiszta szereléseivel. Az egykori torontói labdarúgó személyében nem csak egy kiváló sportolót, de egy nagyszerű személyiséget is megismerhettünk, aki a következő években is sok segítséget nyújthat a Rapids számára. A jobb hátvéd az esetek döntő többségében Kosuke Kimura lehetett, leszámítva azt az időszakot, amikor lábtörés miatt nem számíthattunk rá, 21 alkalommal kezdőként lépett pályára az alapszakaszban. Masszív védőmunkát hozott, különösen az évad második felében pedig az előrejátékunk élénk támogatója volt a jobb oldali felfutásaival, és életveszélyes beadásaiból is jónéhány gólt tudtunk elérni. A legemlékezetesebb ilyen gól a SJ elleni főcsoport-döntőben született győztes gól találat, ami az évi egyetlen találata volt a japán hősnek, rögtön döntőbe juttatta csapatát, így a finálén is az érdeklődés középpontjában állt. Nagyszerű idényen van túl, és a csapatunkat évek óta erősítő megbízható alapemberként a továbbiakban is feltétel nélkül számíthatunk rá. A bal oldalon az évad első felében általában a tavaly télen leigazolt Danny Earls-re számítottunk, de a fiatal ír bekk rendre a csapat gyengepontjának bizonyult, és jónéhány találatot szenvedtünk el a határozatlan fellépése miatt. Szerencsére az edzők is eszméltek, és a későbbiekben már csupán a cserepadra férhetett oda, az idény végeztével pedig elcserélték őt a Seattle-hez a draft előtt, így ezután már a Sounders-szurkolókat riogathatja, már ha a csapat igényt tart jövőre a szolgálataira. A helyét a júliusban megszerzett Anthony Wallace vette át, és az egykori amerikai korosztályos válogatott játékos rögtön beverekedte magát a kezdőbe, az alapszakasz második felében hét alkalommal startolt, és a rájátszás valamennyi mérkőzésén ugyancsak számítottunk rá. Earls-nél kétségtelenül jobb teljesítményt nyújtott, még ha akadtak is hiányosságai, hatalmas tehetség, és némi tapasztalatszerzés után bizonyára csak még jobb lehet. Az év végi bővítő draftra nem tudtuk levédetni őt, és a Portland kiválasztotta, de még aznap sikerült megállapodni a Timbers-szel a visszavásárlásáról, így jövőre is maradhat a birtokunkban. A rutinos Julien Baudet is csak csonkaszezont tudhatott le a csapattal, mivel gyakori térdproblémákkal bajlódott, így mindössze 14 mérkőzésen lehetett kezdő, többször is csereként lépett pályára. A rájátszásban ugyancsak a padról kezdett, de szinte minden találkozón beküldtük őt a hajrában, és igazi karmestere tudott lenni a hátsó alakzatnak, különösen a Crew elleni visszavágón nyújtott nagy teljesítményt a végjátékban, és a tizenegyespárbajban végül az ő magabiztos gólja döntette el a szétlövést a mieink javára. Sajnálatos módon a döntő másnapján kénytelenek voltunk elcserélni őt is a Sounders-hez, mert nem volt lehetőségünk több légiós levédetésére, így legalább nem ingyen távozott egyesületünktől. Rendkívül szimpatikus módon küzdött valamennyi meccsén, nagyon megszerette őt a hazai közönség, és ő is remekül beilleszkedett Colorado-ba, így mindkét fél nagyon sajnálta a távozását. Scott Palguta csak kiegészítő ember volt, és mindössze akkor lehetett kezdő az alapszakasz első felében, amikor több társa is sérülés miatt harcképtelen volt, egyébként mindössze csereként szállt be időnként, ekkor ugyan stabil produkciót hozott, de semmi pluszt nem láthattunk tőle. Mindenesetre jól jön egy hozzá hasonló megbízható tartalék, alighanem a következő szezonban is hasznát vehetjük még bizonyos esetekben.

- A középpálya motorja az elmúlt évekhez hasonlóan természetesen 2010-ben is a rutinos csapatkapitány, Pablo Mastroeni lehetett. A csapatot immár nyolc éve erősítő játékmester ebben a szezonban is fantasztikusan teljesített a középpályán, akár támadásban, akár védekezésben kellett besegítenie. Egy találkozón eltiltás miatt nem léphetett fel, a többi meccs mindegyikén a kezdőben számíthattunk rá, s az alapszakaszban két gólt és három asszisztot süllyesztett el, a playoff-ban további egy találatot tett hozzá. A páratlan év végeztével pedig hosszú utat bejárva bajnok lehetett csapatával, amikor Toronto-ban magasba emelhette az MLS bajnokának járó trófeát, ezzel ő maga is karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el, jövőre pedig már a duplazásáért vezetheti harcba csapatát. A New England-től megszerzett Jeff Larentowicz új emberként vezetőszerepet tudott vállalni a csapat játékából, ennyire kiegyensúlyozott teljesítményt aligha vártunk volna tőle előzetesen. Abszolút kellemes meglepetés volt a sziklaszilárd defenzív játéka, amellyel segítette a védekezésünket, emellé pedig nagyszerű rúgótechnika párosult, több pazar átlövés gólt is szerzett a szezonban, s négy találatával a Cummings-Casey duó mögött a legeredményesebb játékosunknak mondhatta magát. Fáradhatatlan munkabírással harcolt az év teljes hosszában, az alapszakaszbeli összes meccsünkön játszott, egy kivételével mindannyiszor kezdő volt, és természetesen a rájátszás-menetelésünknek is zászlóvívője lehetett, nélkülözhetetlen eleme volt a bajnokcsapatnak. A skót szélső Jamie Smith ugyancsak hatalmas munkabírásával hívta fel magára a figyelmet, életveszélyesen be tudta játszani a bal szélünket, az egész csapatból a legtöbb gólpasszt jegyezte az alapszakaszban, szám szerint nyolc darabot, emellett egy gól is fűződött a nevéhez. Sok lehetőséget kapott, akár kezdőként, akár csereként is állt be éppen, de az utolsó hetekben többször is sérülés hátráltatta, így a playoff-ban is többször nélkülöznünk kellett, de egész éves mutatott munkás teljesítményét nem feledhettük el. A mindkét szélen bevethető Wells Thompson is igazán üde színfoltja volt a csapatunknak, a Revolution-től megszerzett játékos meccsről meccsre igazán csupaszív küzdenitudást mutatott be, két alkalommal még gólt is szerzett, de leginkább a mezőnyben mutatott szorgalmas robotolásáról maradt emlékezetes a tejesítménye. Rendkívül sokoldalú játékos, nagyon sok lehetőséget kapott idén a csapattól, a rájátszásban is sokat tett a Rapids előrehaladásáért, szerencsére a feltöltő drafton meg tudtuk tartani őt, így jövőre is a mieink sorait erősítheti. A marokkói Mehdi Ballouchy az év első felében kétségtelenül húzóembere volt a csapatnak, 21 pályára lépése alkalmával három gólt és öt előkészítést szorgoskodott össze, hatalmas lelkesedéssel küzdött, de a deadline alkalmával nyélbe ütött üzletek során kénytelenek voltunk feláldozni őt, így búcsút intettünk neki, de a jelek szerint a bombaerős Red Bulls-ban is megállta a helyét. Hozzá hasonlóan a coloradói származású Colin Clark-tól is a cserestop előtt köszöntünk el. A közkedvelt szélső tavalyi térdszalag-szakadása után az évad közben tért vissza a pályára, kilenc alkalommal a kezdőben számítottunk rá, de jobbára csak kiegészítő szerepeket bíztunk rá, még a formába lendüléssel küzdött, és amikor igazán jó úton haladt, újra ugyanazt a borzalmas sérülést szenvedte el. Másodszor pedig már nem akartunk rá hosszú hónapokat várni, így az azonnali gyors megoldást választva Mullan-re váltottuk őt, így jövőre már az újjáépülő Houston narancssárga mezében láthatjuk viszont. A helyére érkezett a veterán Brian Mullan, aki abszolút lendületet tudott hozni a denveri középpályájára, az utolsó mérkőzéseken remek formában játszott, hét fellépése alatt két gólpasszt osztott ki, és a rájátszás mindannyi összecsapásán számításba vehettünk. Hatalmas rutinjával elévülhetetlen érdemeket szerzett a menetelésünkből, és a csapat szerencséjét is meghozta, hiszen az eddigi négy bajnoki címe mellé a Rapids-szel immár pályafutása ötödik első helyét szerezte meg az MLS-ben. Néhány találkozón lehetőséget kapott még az idei drafton kiválasztott Ross LaBauex, de az öt mérkőzésén mindössze 76 percet játszott együttesen, ennyi idő alatt túl sokat nem tehetett, elképzelhető, hogy jövőre nagyobb szerep hárulhat rá, de egyelőre bizonytalan, hogy a klub miként képzeli el a szerepeltetését a jövőben.

- A Rapids messze földön híres csatárkettőse ebben a szezonban még magasabb szintre emelkedett, és egyértelműen a liga legfélelmetesebb duóját alkották, hiszen ketten együtt 27 találatot szorgoskodtak össze. Omar Cummings karrierje legeredményesebb szezonját zárta, a szertelen jamaikai támadónak idénre nőtt be igazán a feje lágya, és azokat a helyzeteket, amelyeket korábban gyakran elügyetlenkedett, idén hidegvérrel gólra váltotta. 29 pályára lépése során 14-szer volt eredményes, így házi gólkirályként a Rapids Aranycipőt is elhódította, három győztes találatával szintén a legjobbnak bizonyult. Elképesztően robbanékony volt, ha lendületből mehetett az üres területre, szinte nem volt hátvéd, aki képes lett volna megállítani őt. A rájátszásban már némileg mérsékeltebb szerepet töltött be, de ez semmit sem vont le az érdemeiből, és abból a pazar teljesítményből, amit idén láthattunk tőle. Több Dél-amerikai és európai klub szeretné őt leigazolni, így egyelőre nem tudni, hogy vajon sikerülhet-e megtartanunk a játékjogát, de a vezetőség biztosan minden erejével azon lesz, hogy marasztalja a csatárt. Conor Casey bár nem szerepelhetett a világbajnokságon, ebből erőt merítve minden idegszálával a Rapids sikeréért küzdhetett a szezonban, és az idei év számára is meghozta a nagyszerű sikert. Az alapszakasz során többször sérüléssel bajlódott, így három meccset is kihagyni kényszerült, de ismét eljutott 13 találatig, illetve 6 asszisztig, szokásához híven elsősorban fejel tudott életveszélyes lenni. A rájátszásban pedig két rettentően fontos gólt is szerzett, a Columbus elleni visszavágón az ő találatával mentettük hosszabbításra a küzdelmet, a döntőben pedig az egyenlítést érte a gólja. Nagyszerű teljesítménye révén a nagydöntő legértékesebb játékosának választották, így külön oka is volt az ünneplésre a bajnoki címet követően a helyi hősnek. Tavaly télen három évvel hosszabbította meg a szerződését nálunk, biztosan nem bánta meg, hogy hű maradt a Rapids-hez, és jövőre is várjuk vissza. A veterán Claudio Lopez-re csak részfeladatokat bíztunk, összesen 11 találkozón küldtük be a pályára csereként, általában olyan helyzetekben alkalmaztuk, amikor gólt kellett szereznie a csapatnak, és tőle vártuk a támadójáték serkentését, ami nem is ment neki rosszul, de egyetlen pontot sem tudott szerezni denveri színekben. A playoff-ban egy színre lépése volt, a főcsoport-elődöntő büntetőpárbaja során pedig értékesítette a maga kísérletét. A közeljövőben esedékes re-entry draftra elérhetővé tettük, nem számítunk rá a folytatásban, nem tudott akkora szerepet betölteni a csapatban, mint előzetesen szerettünk volna, így megköszöntünk az eddigi munkáját. Lényegesen nagyobb fegyvertény lett Macoumba Kandji megszerzése, ugyanis a New York-tól érkező csatár a villámgyors játékával igazán veszélyes volt a csatársorban, és személyében végre megtaláltuk a hosszú ideje keresett harmadik számú támadót a Casey-Cummings duó mögé. Hét fellépése során három gólpasszt is regisztrált az alapszakaszban, általában csereként számítottunk rá, és mindannyiszor jócskán színt tudott vinni a játékba. A rájátszás alatt ugyancsak nagyon hasznosan játszott a találkozók hajrájában, ráadásul a bajnoki címről döntő találatot is ő harcolta ki, amikor középretett labdája az egyik dallasi hátvédről a kapuban kötött ki. A hihetetlen gól közben rácsúsztak a lábára, méghozzá annyira szerencsétlenül, hogy elszakadt egy szalag a térdében, így több hónapos kihagyás elé nézhet, a következő szezon elejét is biztosan ki kell hagynia, de ennyit megért ez a gól, minél előbb várjuk vissza a csapat hősét. Quincy Amarikwa lehetőségei meglehetősen korlázottak voltak, mindössze két alkalommal lehetett kezdő, amikor az elsőszámú csatáraink inaktívak voltak, többnyire csak csereként állt be néhány percekre. Egyetlen találatát egy már lefutott meccs hajrájában szerezte, egyébként ő is egy gyors, technikás, bár kissé esetlen csatárnak számít, kérdőjelesnek tekinthető a folytatása a klubnál. A 2010-es draft legelső kiválasztása Andre Akpan volt a klub részéről, de a tehetséges támadó kevés lehetőséget kapott, az egész évben csupán egy mérkőzésen szállhatott be 13 perc erejéig. Így aztán kicsit bizonytalanok lehetünk vele kapcsolatban, hogy a csapat kíván-e rá számítani a jövőben, de remélhetőleg igazolni tudja rátermettségét, és több lehetőséget fog tudni kiharcolni magának a 2011-es szezon során.


A Colorado Rapids 2010-es szezonbeli eredményei:

Alapszakasz:

Március 26., Chivas USA - Colorado Rapids 0-1 (Rapids-gólszerző: Cummings)
Április 3., Colorado Rapids - Chicago Fire 2-2 (g.: Cummings, Casey)
Április 10., Kansas City Wizards - Colorado Rapids 1-0 (g.: - )
Április 18., Colorado Rapids - Toronto FC 3-1 (g.: Casey 2, Larentowicz)
Április 24., New England Revolution - Colorado Rapids 1-2 (g.: Ballouchy, Mastroeni)
Május 1., San Jose Earthquakes - Colorado Rapids 1-0 (g.: - )
Május 5., Colorado Rapids - Los Angeles Galaxy 0-1 (g.: - )
Május 15., D.C. United - Colorado Rapids 0-1 (g.: Ballouchy)
Május 29., Colorado Rapids - Seattle Sounders FC 1-0 (g.: Casey)
Június 5. Colorado Rapids - Columbus Crew 1-0 (g.: Moor)
Június 9., Chicago Fire - Colorado Rapids 2-2 (g.: Cummings, Casey)
Június 26., Houston Dynamo - Colorado Rapids 2-2 (g.: Casey, öngól)
Július 4., Colorado Rapids - New York Red Bulls 1-1 (g.: Cummings)
Július 10., Toronto FC - Colorado Rapids 1-0 (g.: - )
Július 17., Colorado Rapids - Kansas City Wizards 1-1 (g.: Casey)
Július 25., Seattle Sounders FC - Colorado Rapids 2-1 (g.: Cummings)
Július 31., Colorado Rapids - FC Dallas 1-1 (g.: Ballouchy)
Augusztus 7., Colorado Rapids - San Jose Earthquakes 1-0 (g.: öngól)
Augusztus 14., Philadelphia Union - Colorado Rapids 1-1 (g.: Larentowicz)
Augusztus 21., Columbus Crew - Colorado Rapids 3-1 (g.: Mastroeni)
Augusztus 28., Colorado Rapids - Houston Dynamo 3-0 (g.: Smith, Cummings, Casey)
Szeptember 4., Colorado Rapids - Chivas USA 3-0 (g.: Casey, Cummings 2)
Szeptember 11., New York Red Bulls - Colorado Rapids 3-1 (g.: Cummings)
Szeptember 18., Colorado Rapids - New England Revolution 3-0 (g.: Cummings, Casey, Thompson)
Szeptember 25., Real Salt Lake - Colorado Rapids 1-1 (g.: Casey)
Szeptember 29., Colorado Rapids - Philadelphia Union 4-1 (g.: Cummings 2, Thompson, Amarikwa)
Október 2., Colorado Rapids - D.C. United 0-1 (g.: - )
Október 9., FC Dallas - Colorado Rapids 2-2 (g.: Larentowicz 2)
Október 16., Los Angeles Galaxy - Colorado Rapids 1-3 (g.: öngól, Casey, Cummings)
Október 23., Colorado Rapids - Real Salt Lake 2-2 (g.: Cummings, Casey)

Rájátszás:

Főcsoport-elődöntő:
Október 28., Colorado Rapids - Columbus Crew 1-0 (g.: Mastroeni)
November 6., Columbus Crew - Colorado Rapids 2-1 - büntetőkkel: 4-5 (g.: Casey)

Főcsoport-döntő:
November 13., Colorado Rapids - San Jose Sharks 1-0 (g.: Kimura)

MLS-döntő:
November 21., Colorado Rapids - FC Dallas 2-1 - hosszabbításban (g.: Casey, öngól)

Ez volt tehát a 2010-es esztendő a Rapids számára, amely a városunk idei legnagyobb legnagyobb sikerét hordozta magában. Jövőre pedig minden eddiginél izgalmasabb Rapids-szezon elé nézhetünk, hiszen az MLS Cup megvédése mellett a Közép-amerikai Bajnokok Ligájában is szurkolhatunk a labdarúgóink minél sikeresebb szerepléséért.