Miután a Colorado Mammoth együttese az alapszakasz utolsó előtti fordulójában bebiztosította a negyedik helyét az NLL nyugati csoportjában, ezen a hétvégén a denveri fedett pályás lacrosse-alakulat megkezdheti szereplését az idei rájátszás küzdelmeiben. A divízió-elődöntő egyetlen mérkőzésén az alapszakasz-nyertes Calgary Roughnecks otthonában próbálhatjuk meg borítani a papírformát, és bár az albertai gárda egyértelműen esélyesebb a mieinknél, egyáltalán nem sansztalanul utazhatunk el hozzájuk, hiszen 2011-ben már többször legyőztük őket.




















Az alapszakaszban a Mammoth legeredményesebb játékosa természetesen a legnagyobb klasszisunk, John Grant Jr volt, aki 16 mérkőzésen összesen 83 pontot (36+47) regisztrált, ezzel darabszámra pontosan beállította az egy évvel ezelőtti termését, melyet még a Rochester színeiben szorgoskodott össze. Abszolút beváltotta a hozzáfűzött reményeket, képes volt a csapat élére állni, és a fogadkozásait is beigazolta, valóban látszott rajta, hogy nagyon élvezi, hogy a mieinknél játszhat, és több évtizedes pályafutása minden fortélyát igyekezett bevetni, hogy segíthesse a klub előrehaladását. Nagyszerű másodéves szezont futott Alex Gajic, és érdekes módon ugyancsak pontosan megismételte a 2010-es teljesítményét, mivel az ifjú tehetség 24-24 góljával és asszisztjával újra telibe 48 ponttal zárt, mint újoncként, de idén talán még hasznosabbnak tűnt, számtalan fontos gólt szerzett, és a sokat javuló emberelőnyös játékunk egyik legbiztosabb befejezőemberévé avanzsált. A helyi lacrosse-legenda, a csapatot a 2003-as Denverbe költözése óta erősítő Brian Langtry csupán 40 pontot (15 találat és 25 gólpassz) ért el az idei bajnokságban. Kétségtelenül kezd eljárni az idő a 35 éves klasszis felett, és a tavaly megkezdett hullámvölgyét fokozva, minden eddiginél gyengébb szezont zárt, mégis a rutinjára lehet építeni, fontos pillanatokban nélkülözhetetlen megoldásokat vállalt, és bizonyára a rájátszás küzdelmei alatt is számíthatunk a határozott fellépésére.

A középpályáról leginkább Ilija Gajic-ot érdemes kiemelni, aki 7+6-os ponttermése mellé 101 szerzett labdával a csapat LB-éllovasa lett, és nélkülözhetetlen motorja volt a védekezésből támadásba való átváltásnak. Ahogyan mellette Jarett Park is félelmetes munkabírásról tett tanúbizonyságot, míg az utolsó három meccsről el nem vesztettük sérülés miatt, és bár gól nem szerzett, 82 labdaszerzésre szintúgy képes volt. A faceoff-ember Matt Leveque az utolsó meccsekre kissé elfáradt fizikálisan, így sokáig jobban állt, mint az alapszakasz végi 46.8 %-os hatékonysága, de emiatt sincs oka a szégyenkezésre. A védelemben leginkább a kapitány John Gallant, az All-Star-résztvevő Mac Allen, és a veterán hadvezér Steve Toll nyújtott kiemelkedő produkciót, akik az év nagy részében elnyűhetetlenül sanyargatták az ellenfelek támadóit.

A kapuban Chris Levis pedig néhány röpke kisiklástól eltekintve, végig kimagasló, All-Star-formában teljesített, abszolút megérdemelten lehetett ott hosszú karrierje első All-Star gáláján a nyugati csapat cserekapusaként. A tavalyi szezon közben megszerzett rutinos hálóőr a 78.4 %-os védési hatékonyságával és a 9.99-es meccsenkénti kapott gól átlagával egyaránt a bajnokság legjobbjai között végzett, ami igazán elismerésre méltó teljesítmény egy 5-11-es mérleggel záró csapat ketrecét védve.

Szándékosan nem tettem említést fentebb a két deadline előtti csere alkalmával megszerzett három játékokról, akiknek elvitathatatlan érdemeik voltak a rájátszás kiharcolásából. Gyakorlatilag egy megtört, már-már céltalan csapatba érkeztek a cserestopot megelőzően, és már a három hetes szünetünket követő első mérkőzésen új színt tudtak vinni a gárda játékába, mely által 4-3-as győzelem-vereség mérleggel abszolváltuk az utolsó meccseinket. A denveri közönség kedvenc Gavin Prout visszatérése csodálatosan sikerült, bár kétségtelenül visszafogta magát, és inkább a kiszolgálásból vette ki a részét, de a hat meccs alatti 23 pontos teljesítménye, melyből húszat assziszt formájában tett hozzá, félelmetes produkciónak számít, bár esetében leginkább a lélektani vezetőszerep volt kiemelkedő. A washingtoniak színeiben sokat mellőzött tehetséges Joel Dalgarno a denveri csapatban végre ki tudta futni a benne rejlő potenciált, és a fiatal csatár élve a sok lehetőséggel, igazi húzóembere volt a PO-t kiharcoló gárdának. Az ex-Stealth-csatár hét meccs alatt egy tucat gólt lőtt a Mammoth-ben, és összesen 22 pontot termelt. A harmadik új szerzemény a védelem motorjaként dominált, Ian Hawksbee ugyanis az utolsó hét találkozón 39 labdát gyűjtött össze, megalkuvást nem tűrően vette fel a fizikai harcot a hátsó alakzatban, és neki is kiválóan sikerült a beilleszkedés az új csapatába.



















A nyugati divízió végeredménye (W-L):

1. Calgary Roughnecks 11-5
2. Minnesota Swarm 8-8
3. Washington Stealth 8-8
4. Colorado Mammoth 5-11
-----------------------------------
5. Edmonton Rush 5-11

A keleti divízió végeredménye (W-L):

1. Buffalo Bandits 10-6
2. Toronto Rock 10-6
3. Rochester Knighthawks 10-6
4. Boston Blazers 8-8
-----------------------------------
5. Philadelphia Wings 5-11

A rájátszásban valamennyi párharcban egyetlen mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa, amelyen az előkelőbb helyen végzett csapat lehet a pályaválasztó. Nyugaton Calgary-Colorado és Minnesota-Washington elődöntőket rendeznek, míg a keleti divízióban a Buffalo Boston-nal, a Toronto pedig a Rochester-rel küzdhet meg a főcsoport-döntő kiharcolásáért.

A mieink a Roughnecks ellen három meccset játszottak az alapszakaszban, melyek mindannyiszor rendkívül szoros küzdelemben dőltek el, és meglepetésre 2-1-gyel abszolváltuk a season series-t ellenük. Elsőként még január 15-én, az alapszakasz második játékhetében találkoztunk velük, amikor házon kívül 8-7-re diadalmaskodtunk a szezon első győzelmét megszerezve. Emlékezetes módon a meccs győztes gólját az azóta már elcserélt Cliff Smith szerezte néhány másodperccel a rendes játékidő végét megelőzően, igazi drámai bravúrsiker volt a coloradói legényektől. Ezt követően legközelebb majd' három hónappal később, április 8-án hozta össze a két csapatot a program, amikor elképesztő küzdelemben 14-13-ra alul maradtunk a 'Necks ellen idegenben, ugyanis a harmadik negyed hajrájában elvesztettük az előnyünket, így be kellett érnünk a vereséggel, hiába vezettünk a mérkőzés jelentős részében. Utolsó alkalommal, április 15-én a Mammoth az idei utolsó hazai meccsét játszotta a Calgary-val szemben, és ezzel a bizonyos 11-7-es diadallal a csapatunk bebiztosította a helyét a rájátszás mezőnyében.

Megjósolhatatlan, hogy ma éjszaka mi fog történni, az viszont egyértelmű, hogy hatalmas csatára van kilátás, így aki csak teheti, mindenképpen szurkoljon a Mammoth-ért vasárnapra virradóra, hajnali 02:30-as kezdettel a Calgary elleni divízió-elődöntőben. A csapatnak most minden támogatásra szüksége van, együtt hátha sikerülhet kiharcolnunk egy szenzációs bravúrt.