Múlt vasárnap a Colorado Rapids címvédő csapata három hét után először játszhatott újra hazai környezetben, amikor a Toronto FC együttesét láttuk vendégül a Dick's Sporting Goods Park-ban, azonban a vártnál visszafogottabb teljesítménnyel, csak 0-0-s döntetlenre voltunk képesek a kanadai csapat ellen. A denveri labdarúgók öt meccs óta veretlenek, de ezalatt csak egyszer sikerült nyerni, és már visszacsúsztunk a nyugati táblázat hatodik helyére, a továbbiakban mindenképpen szükségünk lenne már végre győzelmekre is.
A három meccses keleti túra veretlenül való megvívását követően a csapat nagy reményekkel tért vissza a hazai közönség elé, ahol közel 14 ezer néző köszöntötte a bajnok labdarúgókat. Másfél hónap után Conor Casey végre visszakerült a kezdőcsapatba a térdhajlító-sérülése után, azonban a csatársorból továbbra is nélkülöztük a bokaficamot szenvedő Omar Cummings-t és a térdével bajlódó Caleb Folan-t, miközben nem számíthattunk az újonc hátvéd Eddie Ababio-ra sem, míg a szélső Brian Mullan továbbra is a hosszú eltiltását töltötte, a tavalyi döntőben megsérülő támadó Macoumba Kandji pedig változatlanul a térdszalag-szakadása után lábadozott. A Rapids kezdőjében talán Kimura jobb szélre helyezése volt az egyetlen meglepetés, végül a következő összeállításban futhattunk ki a gyepre: Pickens - Wynne, Marshall, Moor, Wallace - Kimura, Larentowicz, Mastroeni, Smith - Amarikwa, Casey.
Még a mérkőzés kezdését megelőzően Jeff Plush, klubigazgató, a csapat veterán hátvédjét, Tyrone Marshall-t köszöntötte pályafutása 300. MLS-mérkőzése alkalmából, melyet a közelmúltban játszott le a New England Revolution otthonában, de csak most, a következő hazai meccsen kerülhetett sor a hivatalos ünneplésre, melyen a bekk egy nevével ellátott 300-as számú bordó Rapids-mezt vehetett át. A vasárnap délutáni, kellemesen álmosító időben a két csapat meglehetősen szolidan kezdte a találkozót, az első félidőben kevés igazán komoly lehetőséghez volt szerencsénk, a labda jobbára a Rapids birtokában vándorolt, de mindez gólhelyzetekben egy cseppet sem mutatkozott meg, legfeljebb néhány kósza távoli átlövésig jutottunk el, de semmiféle veszélyt nem jelentettünk az ellenfél kapujára. A teljes első felvonásban igazából egyetlen valamire való lehetőséget jegyezhettünk fel, amely a 45. percben alakult ki a TFC előtt, miután a vendégek a bal oldalon vezettek egy nagyszerű támadást, ám a kapu előteréből az ajtó-ablak lehetőséget Pickens kapus egy óriási bravúrral hatástalanította, miután Soolsma közeli kísérletébe vetődött bele. Az igencsak langyos első félidő nem hordozott magában egyetlen találatot sem, így 0-0-s eredménnyel vonulhattak le a csapatok az öltözőbe.
A szünetben a mieink egy cserét hajtottak végre, ugyanis a bal szélen próbáltunk frissíteni, s Smith-t Nyassi váltotta, de néhány perccel a folytatást követően éppen a újonnan beállt gambiai játékos vesztette el a labdát a saját térfelünkön, melyből lefordulva a Toronto helyzetbe tudott kerülni, azonban az éles szögből leadott, kemény próbálkozást Pickens magabiztosan tolta ki a rövid sarok elől. Egy óra elteltével lehoztuk a sérülése után még közel sem maximális fizikai állapotban lévő Casey-t, és a helyére a másodéves Akpan-t állítottuk be a csatársorba. A mieink egyre több támadást vezettek ekkoriban, de a piros-fehér hátvédek rendre közbe tudtak avatkozni a lövéseink pillanatában, így továbbra is képtelenek voltunk igazi lehetőséget kidolgozni. Nem sokkal később a vendégek könnyen megszerezhették volna a vezetést, de Yourassowsky remek ütemű kiugrása végén Pickens még a felső lécre tudta továbbítani a játékszert, ahonnan az a kapu fölé vágódott - a hazai portás újabb életben tartó védéssel őrizte meg a döntetlen eredményt. Kisvártatva a harmadik cserénket is kihasználtuk, amikor egy Amarikwa-Thompson váltást eszközöltünk, mely eredményeképpen Nyassi mozgott előre második támadónak Akpan mellé, Thompson pedig a bal szélre húzódott ki. Ennek ellenére hiába igyekeztünk az utolsó pillanatokig támadásokat vezetni, a mezőnyfölényünkkel a hajrában sem mentünk semmire, a hosszabbítás perceiben még Kimura bejátszása után Marshall fejese kerülte el a kaput, ezen kívül számottevő lehetőséget sem tudtunk kialakítani a kanadai kapu előtt, míg a végén Wynne begyűjtött egy sárga lapot. A lefújás pillanatában is maradt a 0-0-s eredmény, újra be kellett érnünk a döntetlennel, amivel egy cseppet sem lehettünk elégedettek.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
Gary Smith, vezetőedző, véleménye a mérkőzésről:
"Sajnos, a támadójátékunk mérsékelt volt ezen a mérkőzésen, így esélyünk sem lehetett a három pont begyűjtésére, úgy gondolom, most különösen látszódott, hogy több kreatív, tapasztalt támadó hiányzott összeállításunkból. A Toronto nagyon szervezett játékstílusban lépett pályára, végig masszívan védekeztek, és a kontratámadásokba rendezkedtek be, amelyekkel többször komoly próbatétel elé tudtak állítani minket, de legalább a döntetlen eredményt meg tudtuk szerezni, ehhez nagyban hozzájárultak Matt remek védései. Azzal elégedett voltam, hogy sokat volt volt nálunk a játékszer, a labdabirtoklás terén biztosan fölényben voltunk, de kevés igazi helyzetet sikerült kialakítanunk, így a következő napokban a tréningeken erre fogunk nagyobb hangsúlyt fektetni. Annál is inkább, mert legközelebb a Red Bulls ellen játszunk, ahol vélhetően kevés alkalmunk lesz a helyzetbe kerülésre."
A hétfői napon hozták nyilvánosságra a jamaicai nemzeti válogatott 23 fős, végleges keretét a jövő vasárnaptól esedékes Gold Cup küzdelmeire, és az utazó névsorba a papírformának megfelelően mindkét denveri játékos bekerült. Vagyis a hátvéd Tyrone Marshall-ért és a csatár Omar Cummings-ért is szurkolhatunk a jövő hónapban megrendezésre kerülő torna alatt, melyről természetesen folyamatosan tudósítani fogunk. A két játékos ezen a héten még a csapat rendelkezésére állhat, utána viszont néhány héten át biztosan nélkülöznünk kell őket, amíg versenyben lesznek a június 25-ig tartó kontinensviadalon.
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
1. Los Angeles Galaxy 6-2-5, 23 pont (13 meccs)
2. FC Dallas 5-3-3, 18 pont (11 meccs)
3. Portland Timbers 5-3-2, 17 pont (10 meccs)
4. Real Salt Lake 5-1-2, 17 pont (8 meccs)
5. Seattle Sounders 4-3-5, 17 pont (12 meccs)
6. Colorado Rapids 4-3-4, 16 pont (11 meccs)
7. San Jose Earthquakes 3-4-3, 12 pont (10 meccs)
8. Chivas USA 3-4-3, 12 pont (10 meccs)
9. Vancouver Whitecaps 1-5-5, 8 pont (11 meccs)
A szoros versenyben a Rapids átmenetileg lépéshátrányba került több közvetlen riválissal szemben, ezen a héten viszont két alkalmunk is lesz rá, hogy javítsunk a jelenlegi helyzetünkön. Elsőként magyar idő szerint csütörtökre virradóra, hajnali 02:00-től léphetünk pályára az élcsapat New York Red Bulls otthonában, míg a vasárnap, 03:00-as kezdettel a sereghajtó Sporting Kansas City csapatát fogadjuk. A következő két mérkőzésről legközelebb majd egy írásban fogunk beszámolni.
Rapids: Gyenge hazai folytatás
2011.05.24. 11:52 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
foppa21 2011.05.24. 15:31:04
Tomi_Tanguay 2011.05.24. 19:29:49
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 02:05:11
Subs for the #Rapids vs. #RBNY - Ceus, Nane, Casey, Amarikwa, Holody, Palguta, Marshall
foppa21 2011.05.26. 02:27:44
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 02:31:05
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 02:42:06
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 02:43:13
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 02:47:17
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 02:48:23
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 02:58:09
foppa21 2011.05.26. 03:02:13
szerintem a második félidő nyugodtabb lesz és kontráznunk kell majd, de nem verhetetlenek
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 03:16:51
Tomi_Tanguay 2011.05.26. 03:23:22
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 03:29:43
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.26. 03:38:30
Közben Pickens óriási védése. :)
milo_hedgie#23 2011.05.26. 11:30:29
www.coloradorapids.com/news/2011/05/highlights-colorado-2-new-york-2
foppa21 2011.05.26. 20:17:11
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.28. 16:42:28
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.28. 18:38:09
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.29. 02:52:22
#Rapids available subs: Ceus, Palguta, Wallace, Nane, Amarikwa, Akpan, Folan
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.29. 03:20:47
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.29. 04:21:55
foppa21 2011.05.29. 04:30:26
foppa21 2011.05.29. 04:40:03
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.29. 04:42:19
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.31. 10:01:45
Marshall szereplése is kérdéses, attól függ, hogy Wynne sérülése mennyire komoly, mert ha harcképtelen, akkor maradni fog nálunk.
foppa21 2011.05.31. 11:42:53
mikor lesz meg az előző két meccs összefoglalója?
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.05.31. 13:42:46
Úgy néz ki, hogy holnapra tudom összedobni a Red Bulls és a Sporting elleni meccsek összefoglalóját.