Az elmúlt hétvégén ismét egy fantasztikus győzelmet aratott az egész évben szárnyaló Colorado Mammoth csapata, ráadásul a nagyszerű erőkből álló Toronto Rock 19-12-es elpáholásának köszönhetően két mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt, újra átvettük a vezetést az egész ligában.
Több mint 15 ezer néző volt kíváncsi múlt szombaton arra, ahogy az egyre magasabbra törő Mammoth a tavalyi döntős Rock-ot látta vendégül a Pepsi Center-ben. Mindkét csapat a saját divíziója első helyéért küzd, bár amíg a mieink 10-3-as, addig a kanadai gárda csupán 7-6-os győzelem-vereség mérleggel várta az egymás elleni összecsapást.
Kissé kellemetlenül indult számunkra a találkozó, 22 másodperc elteltével a hadvezér Leblanc villanásával már az első akcióját góllal fejezte be a kanadai alakulat. Szerencsére nem kellett sokat várni a válaszra, és a soron következő támadást a mieink is kihasználták, Jones átadását a csapatkapitány Gavin Prout bombázta a hálóba az egyenlítésért. Sőt, rövidesen Sanderson szabálytalanságával létszámfölénybe kerültünk, melyet John Grant Jr villanásával értékesítettünk, a második percben először megszereztük a vezetést. Hamarosan stabilizáltuk az előnyt, a következő minutumokban az újonc Jamie Lincoln vette be kétszer az ellenfél kapuját, de az első öt perc végén a másik torontói nagyágyú, Billings is megvillant, aki egy remek átlövéssel 4-2-re faragta a differenciát. Tovább folytatódott az ütemes és féktelen gólgyártás, a soron következő két találat megint a miénk volt, először MacLeod bejátszása után Sean Pollock volt eredményes, majd Mat MacLeod maga is bevette Rose ketrecét. A nyitó játékrész fele magasságában egy hibás sorcsere sodorta először emberhátrányba a csapatot, mely alatt Beirnes találatával próbált kapaszkodni a vendég csapat. Nem sokkal a kiegészülést követően egy gyors ellenakciót a padról beszálló John Grant Jr ziccergóljával zártunk le, a veterán klasszis ezzel a góllal szerezte meg a parádés szezonja 100. pontját. A negyed hajrájában a Rock veterán legendája, Doyle is bevágott egy találatot, majd Park 2+2-es kiállítása alatt ismét Beirnes tudott eredményes lenni létszámfölényből, így a több gólos Mammoth-vezetés ellenére a vendégek 7-5-re felzárkóztak a negyed végére.Kicsit csalódottak lehettünk, hogy a tetemes előnyt két gólosra leengedtük, de sokat nem bánkódtunk rajta, mert a maradék PK átvészelése után újra kinyitottuk a gólcsapot, és számolatlanul elkezdtük megszórni a vendégeket. Másfél perc elteltével John Grant Jr megszerezte a mesterhármast érő, harmadik találatát egy védhetetlen, távoli átlövésből. Nem tétlenkedtünk, pár perc múlva Ilija Gajic a mezőnyben szerzett labdát, és kihasználva a torontói védelem fellazulását, kapura tört, az ajtó-ablak helyzetet pedig nem volt szíves elhibázni. Sőt, újabb két perccel később JGJR előkészítőként is hallatott magáról, Jamie Lincoln-nak adott egy önzetlen átadást, az elsőéves támadó ugyancsak elérte a hat-trick-et, egyúttal már a csapat tizedik gólját vitte be. A következő időszakban a vendégek pontatlanul játszottak, egyre idegesebbnek tűntek, veszni látszott számukra a mérkőzés, és néhány felesleges szabálytalansággal még mélyebbre sodorták saját magukat. Egy kettős emberelőnyt felállt helyzetből Sean Pollock megmozdulásával abszolváltunk, majd az ezt követő szimpla fór alatt ismét Ilija Gajic babrált ki a Toronto-val egy villámgyorsa egyéni akciót követően. A felvonás első kilenc minutuma alatt öt megválaszolatlan találatot lőttünk, melyekkel 12-5-re húztunk el. Teljesen padlóra küldtük az ellenfelet, a félidő előtti percekben még némileg megfékezték a mélyrepülést Leblanc két találatával, de közben Jamie Lincoln újfent beköszönt, így féltávnál rendkívül magabiztosan, 13-7 arányban vezettünk.
A harmadik negyed elején Smith és Manning között történt komoly kakaskodás, a Rock egyre nehezebben tudta elviselni a sima vereséget, nem lehetnek hozzászokva az ilyen különbségű verésekhez, mint amilyen zakó éppen készülőben volt számukra Denverben. Rövidesen újabb emberelőnyt váltottunk találatra, Jones lekészítését Sean Pollock húzta nagy erővel a torontói hálóba, ám másodpercekkel a folytatást követően Billings jóvoltából válaszolt az ellenfél. Nem sokáig tudták tartani velünk a lépést, pár perc múlva ismét egy ellentámadásból tudtunk eredményesek lenni, Allen kiugratásából Scott Stewart meg sem állt az ellenfél kapujáig, az ajtó-ablak lehetőséget pedig könnyűszerrel váltotta találatra. Ezt követően hosszú időn át nem rezdült meg a háló egyik portás mögött sem, a Rock egyre inkább feladta az érdemi küzdelmet, és úgy tűnt, a mieink is megelégednek ennyivel, nem kívánnak többet belerúgni az egyébként is földön fekvő ellenfélbe. Ennek ellenére a negyed hajrájában újabb két alkalommal mattoltuk a vendégek cserekapusát, Campbell-t. A fantasztikus lövő formát kifogó Jamie Lincoln Prout passzából már saját maga ötödik gólját szerezte, míg a szünet előtt fél perccel Sean Pollock is már a negyedik találatát ünnepelte. A záró játékrészt megelőzően tehát tovább tudtuk növelni az egyébként is jelentős előnyt, már kilenccel álltunk jobban a Rock-nál.
Nem sok tétje maradt az összecsapásnak, igazából a negyedik negyed már csak formalitás volt. A Toronto azért próbálta még menteni a menthetőt, és Thenhaus két góljával igyekeztek faragni a jókora deficitet, de vesztükre ezzel szinte párhuzamosan Jordan McBride is bepakolt két találatot, meghiúsítva a felzárkózási kísérletet. Később a legutolsó szó mégis a kanadaiaké volt, Leblanc és Doyle újabb góljaival némileg közelebb tudtak jönni, de ennél többre képtelenek voltak. A meccs befejezése nem túl szépre sikeredett, a befejező öt percben a kanadai favágók már csak fizikailag szerettek volna elégtételt venni rajtunk, ha már a játékban oly simán leigáztuk őket, rövid időn belül Allen és P. Merrill, valamint Hawksbee és Manning között is láthattunk egy-egy verekedést. Az eredmény többet már nem változott, 19-12 arányban tömtük ki a piros-kékeket, az év egyik legszebb sikerét arattuk az NLL legerősebb csapatai közé tartozó ellenféllel szemben.
A legjobb egyéni teljesítmények:
- Lincoln 5+1, 10 kapura lövés
- Pollock 4+3, 5 kapura lövés
- Grant Jr 3+3, 12 kapura lövés
- Prout 1+7
- MacLeod 1+5
- McBride 2+2
- I. Gajic 2 gól és 11 szerzett labda
- Stewart 1 gól és 5 szerzett labda
- Coates 10 szerzett labda
- Levis 36/48-as védési hatékonyság
Tovább robog a Mammoth szekere, és az már most teljesen biztos, hogy mióta Bob Hamley a csapat edzője, a 2012-es esztendő lesz a legeredményesebb részünkről, hiszen már most több győzelmünk van idén, mint az elmúlt két idényben együttesen. "A harmadik évem a csapatnál, tavaly és tavalyelőtt gondjaink voltak, múlt nyáron viszont nagyszerű erősítéseket hajtottunk végre. A fiatalok és a tapasztalt játékosok kiváló kombinációja az eredményességünk titka" - vélekedett a tréner, akivel a csapat menedzsere, Steve Govett is bőszen egyet értett: "Újra kellett építenünk a csapatot, ez volt egyetlen járható út. Bob-bal mindenben egyetértettünk, az offszezonbeli tranzakciók új lehetőségeket nyitottak csapat előtt, és egyelőre nagyon szépen teljesítünk, remélem a hajrában is a lehető legjobbak leszünk."
A nyugati divízió állása (W-L):
1. Colorado Mammoth 11-3
2. Calgary Roughnecks 11-4
3. Minnesota Swarm 7-7
4. Edmonton Rush 5-8
5. Washington Stealth 4-10
Minden esélyünk megvan rá, hogy besöpörjük az alapszakasz-győzelmet, a legutóbbi forduló kedvező eredményei után lépéselőnybe kerültünk a Calgary-val folytatott versenyfutásban, ezáltal hamarosan bebiztosíthatjuk akár az egész rájátszásra érvényes pályaelőnyt. Péntekről szombatra virradóra, hajnali 03:00-tól az Edmonton Rush ellen vívhatjuk az alapszakaszbeli legutolsó hazai mérkőzést a további eredményes folytatás reményében.
Mammoth: Visszavettük az első helyet
2012.04.20. 15:03 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.20. 17:23:03
- 01:30 Syracuse Crunch - St. John's IceCaps (AHL, Playoff, Főcsoport-negyeddöntő, 1. mérkőzés)
- 02:10 Milwaukee Brewers - Colorado Rockies (MLB)
- 03:00 Colorado Mammoth - Toronto Rock (NLL)
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=855644
milo_hedgie#23 2012.04.20. 17:44:30
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.21. 05:38:49
milo_hedgie#23 2012.04.21. 16:46:44
milo_hedgie#23 2012.04.21. 18:22:32
milo_hedgie#23 2012.04.21. 20:11:11
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.22. 18:56:43
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.23. 20:19:17
Egyébként Billings 106-tal követi őt, szóval még szintén veszélyes lehet.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.28. 17:31:07
Ma csak JGJR lesz a lényeg, 6 pont kell a rekordhoz!
milo_hedgie#23 2012.04.28. 19:04:36
milo_hedgie#23 2012.04.29. 02:28:41
milo_hedgie#23 2012.04.29. 02:54:27
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.29. 03:59:46
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.04.29. 04:36:48
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=859801