- Tóth Milán írása -
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Colorado Rapids (6-8-1) csapata három nyeretlen mérkőzés után az elmúlt hétvégén végre ismét győzni tudott, Oscar Pareja együttese a Portland Timbers (4-6-4) gárdájánál bizonyult jobbnak hazai környezetben három góllal.
A találkozó előtt nagyon fogadkoztak a vendégek, mivel az előző fordulóban sikerült nyerniük a legjobbak közé tartozó Seattle Sounders ellen, valamint kapusuk, Troy Perkins is kirobbanó formában van. Ugyanez azonban elmondható a coloradóiak portásáról, Matt Pickensról is, hiszen a legtöbb kategóriában a 2012-es szezon legjobbjaként tartják számon az egész ligában.
Pareja a Casey, Cummings csatárpárosnak szavazott bizalmat, majdnem napra pontosan egy év után fordulhatott elő újra, hogy ők ketten alkották a kezdő duót, addig hol egyikük, hol másikuk volt sérült. A védelemben és a középpályán gyakorlatilag nem történt változás: Pickens – Freeman, Moor, Wynne, Zapata – Mullan, Larentowicz, Castrillon, Rivero – Cummings, Casey volt a kezdő.
A Portland kezdőjében kapott helyet a 28 éves Kris Boyd. A csatárt ifista korában a skót labdarúgás nagy reménységének tartották, és bár voltak jó szezonjai a Glasgow Rangersben, mégsem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket a 18-szoros válogatott játékos.
A mérkőzés első nagy gólhelyzetére a 6. perc végéig kellett várni, ekkor Castrillon fejelhetett hét méterről, ám Perkins szépen, egyben könnyedén tudta hárítani a középpályás ígéretes próbálkozását. Az első negyedóra végén újra egy fejes okozott zavart a vendégek kapujának előterében – Casey veszélyeztetett, ám a labda elkerülte a ketrecet.
Lendületben maradt a Rapids, komoly iramot diktáltunk, s Freeman különösen aktív volt a jobb oldalon, a védő kiválóan segítette a támadásokat, és három perccel Casey lehetőségét követően az ő remek beadásából született meg a találkozó első gólja. Freeman egy az egyben verte meg a Portland játékosát, majd középen Jaime Castrillont találta meg, akinek a térdéről pattant be a labda a kapuba. Ez volt a kolumbiai játékos ötödik gólja idén. 1-0!
Néhány perccel később Mullan adott be a jobb szélről, ám Freemannel ellentétben ő magasan ívelte be a labdát. Középen Conor Casey érkezett a lehető legjobb ütemben, és két védő szorításából bólintott okosan Perkins kapujába, ezzel a hosszú kihagyás után lévő helyi nagy kedvenc megszerezte az idei első találatát. 2-0!
A vendégeknek egy igazán veszélyes próbálkozásuk volt, Boydék nem tudtak komoly helyzeteket kialakítani, Pickensnek szinte semmi dolga nem akadt, a második félidőben is könnyedén őriztük a megnyugtató előnyt. Ezzel ellentétben a csereként beállt Jamie Smith a 89. percben megadta a kegyelemdöfést a Portlandnek, beállítva a 3-0-s hazai győzelmet.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
1. San Jose Earthquakes 11-4-3, 36 pont (18 meccs)
2. Real Salt Lake 10-6-2, 32 pont (18 meccs)
3. Seattle Sounders FC 7-5-5, 26 pont (17 meccs)
4. Vancouver Whitecaps 7-4-5, 26 pont (16 meccs)
5. Colorado Rapids 7-8-1, 22 pont (16 meccs)
6. Los Angeles Galaxy 6-9-2, 20 pont (17 meccs)
7. Chivas USA 5-7-4, 19 pont (16 meccs)
8. Portland Timbers 5-7-4, 19 pont (16 meccs)
9. FC Dallas 3-9-5, 14 pont (17 meccs)
Sikerének köszönhetően a Rapids továbbra is 5. a Nyugati konferenciában, míg a Timbers a nyolcadik helyet foglalja el. Legközelebb magyar idő szerint szerdáról csütörtökre virradóra, hajnali 03:30-tól lép pályára a Pareja-csapat a Vancouver Whitecaps ellen a Dick's Sporting Goods Park-ban, és a fogadás piacain fellelhető szorzók alapján ismét a hazai gárda számít a mérkőzés esélyesének, de szoros csatára lehet számítani a kanadaiak ellen.
A 'Caps jelenleg négy ponttal előz meg minket a tabellán, és van miért törleszteniük Riveroéknak, mivel pár hete egygólos vereséget szenvedtek a Vancouver otthonában. Mindkét együttes két mérkőzést lépett pályára azóta: a ’Caps otthon 1-1-et játszott a New York Red Bullsszal, majd kikapott 3-0-ra a Los Angeles Galaxy otthonában. A Rapids kikapott a San Jose Earthquakestől, de legutóbb (végre) nyert a Portland Tibers ellen.
Valószínűleg telt házas meccs lesz, mivel a Függetlenség Napját ünneplik az Államokban. Már csak ezért is kell nyernie a Coloradónak, és a vezetőedző is azt szeretné, ha tanítványai ismét győztes mentalitással lépnének pályára mérkőzésről mérkőzésre.
Rapids: Kiütéses siker
2012.07.04. 13:38 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.07.04. 13:45:49
milo_hedgie#23 2012.07.04. 14:52:07
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.07.04. 17:31:01
- 01:15 St. Louis Cardinals - Colorado Rockies (MLB)
- 03:00 Denver Outlaws - Ohio Machine (MLL)
- 03:30 Colorado Rapids - Vancouver Whitecaps (MLS)
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=892557
Tomi_Tanguay 2012.07.04. 18:22:02
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.07.05. 02:45:04
Rapids available subs: Ceus, Marshall, Nane, Smith, Thompson, Edu, Cascio