Azt hiszem, igen jó ezekben a hetekben, így 2009 őszén Denver-szurkolónak lenni, mert nem akármilyen élményeket élhetünk át, és eshetünk kedvenceink jóvoltából az egyik, majd a másik ámulatba. Következő írásomat is sokkal inkább ez az emelkedett hangulat ihlette, így kissé talán személyesebb bejegyzés is lett, mint az eddig megszokott, sokkal inkább szakmai jellegű postjaink. De hiába, én is ember, szurkoló vagyok, és mint a valamire való poéta, nem bírom ki, hogy az effajta hatásokat ne véssem papírra, hiszen imádom Denvert!

Pedig a kilátások cseppet sem voltak olyanok a nyári offszezonok alatt, hogy nekünk bármiféle - akárcsak pár meccsnyi - igazi örülnivalónk is lesz a soron következő idényekben, hiszen mind az Avs, mind a Broncos nyara elég hányattatottan sikerült, és valamennyi sportszakértő igen komoly hanyattlást jósolt csapataink számára:

- A hokisoknál hatalmas nagytakarítás kezdődött a stábban, egy rakat veterán csupaszív játékos távozott (mint Sakic, Smyth vagy Laperriere), helyettük csupán a nem túl nagy névnek tűnő Anderson és Quincey jött, mint számottevő érkező, meg egy seregnyi fiatal kapott még több lehetőséget. És tessék, a jövő elkezdődött, mert bár valószínűleg innen nagyot fogunk még visszaesni, de 8 meccs alatt is bebizonyították kedvenc Jetijeink, hogy lehet rájuk számítani, és így is fantasztikus sikereket arattak az első három hét alatt, ami azt hiszem már önmagában felülmúlt minden előzetes várakozást.

- Közben a Broncos offszezonjára is sokmindent lehetett mondani, csak ideális ráhangolódást nem, kezdve a stáb és a játékoskeret nagy részének lecseréléséről, a nagy port kavaró edzőváltásról, és az ez idő alatt felmerülő egyéb nézeteltérésekről, a Cutler-, vagy a Marshall-féle balhéról, melyeknek köszönhetően csupa baljós előítéletek sújtották a csapatot, és senki nem várt semmi komolyat a McDaniels-legényektől. Ezeket a minimális elvárásokat gyakorlatilag hat meccs alatt sikerült túlszárnyalnunk, mert a többség összesen nem várt ennyi győzelmet a Valovaktól az évben, amit máris elértek a srácok.

Mindezek ellenére az Avs jelenleg 6-1-1-es mérlegével vezeti a Nyugati Főcsoportot, a Broncos pedig 6-0-val toronymagas első AFC Westben, és a konferenciában is egyedül vagyunk százszázalékosak ennyi mérkőzés után.

Persze, egyáltalán nem akarok semmiféle elhamarkodott kijelentéseket tenni most, mert mindkét liga alapszakaszából rengeteg van még hátra (kb az NFL két harmada; az NHL kilenc tizede), és sokminden történhet még, és mindenkit óva intenék tőle, hogy februárra Super Bowlt, júniusra Stanley Kupát tervezgessen Denverbe.
A legkevésbé se tegyétek ezt, sokkal inkább maradjunk továbbra is ennyire tehermentesek mindkét csapat irányába, elvárásaink legyenek változatlanul minimálisak, talán éppen ez is a jó szereplések kulcsa. Azt viszont mindenképpen le kell szögezni, hogy bármi is történjék innentől kezdve, már rettenetesen büszkék lehetünk mindkét csapatra, mert így miután valamennyi meccsünket láttam eddig élőben Avs-, és Broncos-szinten egyaránt, kijelenthetem, hogy minden képzeletet felülmúl csapataink játéka, amely még ha nem is éppen tökéletes mindig, de az a küzdeni akarás, az az akarat, az a szív, ami megvan a játékosokban, az valami csodálatos. A két csapat meccsről meccsre felejthetetlen élményekkel lep meg, és biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkat eksztázisba hoz. Ezt szeretném látni továbbra is, mondjuk mindkét szezon jelentős részében, és még ha lesznek is vereségeink, már emelt fővel veszíthetünk.

Különben sem idén kell alkotnia az Avs-nek, és a Broncos-nak sem. Mindkét csapat még csak átalakulóban van, és hosszútávra tervez mindkét klub, de már idén is megmutatja oroszlánkörmeit a két csapat, ami bizony komoly jel, hogy mire számíthatunk a következő évek, évtizedek során, ha a denveri NFL-, vagy NHL-csapatra gondolunk, mert bátran kijelenthetjük, hogy igencsak ütőképes gárdák gyarapodnak a Mile High City-ben. Ez biztos, bármi is történjék a folytatásban.

És hogy mi lesz ezután? Nem tudom. De talán annyira nem is érdekel. Ez a szezon már így is szenzációs számunkra, ez az ősz már így is csodálatos nekünk, akármi is lesz a két bajnokság végkimenetele. Az, hogy ilyen sportteljesítményeket láthatunk legnagyobb kedvenceinktől napról napra, vagy éppen hétről hétre pedig fantasztikus, és igazán örömteli dolog. Nem bánnám, ha most kezdődne is a rájátszás mindkét ligában.

Természetesen azért a siker íze édes, és ha egyszer megtapasztaltuk, nehezen akarunk lemondani róla. Ne is tegyük, szurkoljunk ugyanilyen lelkesen csapatainkért a továbbiakban is, mint ahogyan eddig, de azért komolyabb elvárásaink ezután se legyenek, mert az Avs-nek és a Broncos-nak is nagyon nehéz dolga lesz a folytatásban, és bizony mindkét együttes erőn felül, tudása legjavát adva teljesít, szinte totálisan az esélytelenek nyugalmával. Maradjon ez még sokáig így, hogy minél több örömünk legyen kedvenceink játékában, mert bizony valljuk be, innen valószínűleg már csak lefelé vezet nekünk az út. Viszont ezt az eddigi csodálatos produkciót igenis meg kell ünnepelni, főleg hogy egyik sem várható feltétlenül hosszú távra, és a kis dolgoknak is muszáj örülni.

A további jó szereplés reményében köszönöm az eddigi nagyszerű élményeket, büszke vagyok, hogy ilyen város csapataiért szurkolhatok! Éljen Denver! Hajrá Avs, hajrá Broncos!!!