A múlt hétvégi, július 4-én, a Függetlenség Napján rendezett összecsapáson a Colorado Rapids labdarúgói megtartották hosszú hetek óta tartó veretlenségüket, miután a keleti főcsoport egyik élcsapatával, a New York Red Bulls ellen 1-1-es döntetlent játszottunk hazai környezetben egy hatalmas felhőszakadás közben.
A Red Bulls elleni összecsapást megelőzően is tartalékos védelemmel készültünk, Baudet és Kimura változatlanul hacképtelen volt, valamint a bal szélen ismételten a skót légiós Smith kapta meg a lehetőséget, így a következő kezdő 11-gyel indítottuk a vasárnapi meccset, Casey oldalán a két előretolt szélsővel: Pickens - Wynne, Moor, Palguta, Earls - Mastroeni, Ballouchy, Larentowicz - Cummings, Casey, Smith. A július 4-éhez méltóan pedig természetesen a két csapatot teltház és fantasztikus hangulat fogadta a Dick's Sporting Goods Park-ban. Még negyedóra sem telt el a meccsből, amikor Casey húzott el a jobb szélen, pazar bejátszását pedig a hosszú oldalon a kapu torkából Omar Cummings pofozta be a hálóba, gyorsan megszereztük az előnyt. Nem sokkal később kísértetiesen hasonló szituációból akár növelhettük volna a vezetésünket, de Cummings átadása hajszál híján lesen találta Ballouchy-t, a marokkói hiába gurított a hálóba, a játékvezetők - teljes joggal - érvénytelenítették a gólját. Jobban kezdtük a mérkőzést, egyértelműen uraltuk a játékot, és többször is zavarba tudtuk hozni az NY-i védelmet, mégis a 34. minutumban egy szögletrúgást követően eredményes tudott lenni a vendég csapat négy Rapids-bekk gyűrűjében. Így aztán a félidőben is 1-1 volt az állás a kifejezetten jó iramú mérkőzésen. A második játékrészre leszakadt az ég Commerce City-ben, és az özönvízszerű eső a találkozóra is rányomta a bélyegét, kissé lelassult, és statikusabbá vált a játék, csak kevés helyzetet láthattunk, de azokat legalább rendre a mieink alakították ki. A félidő derekán Ballouchy mintegy 25-30 méterről lőtt egy óriási keresztlécet Mastroeni lekészítését követően. Közben elkezdtünk cserélgetni, visszatért a pályára térd sérülése után a japán Kimura, aki a bizonytalan Palgutát váltotta a védelemben, Smith helyére Clark állt a bal oldalon, míg a hajrában Ballouchy-t Thompson helyettesítette a középpályássorban. A Rapids sokkal komolyabb erőket mozgosított a győzelem érdekében, s bő tíz perccel a vége előtt Kimura beadásából Casey centiméterekkel fejelt mellé háttal a kapunak. Az utolsó percekben Larentowicz életveszélyes szabadrúgása kerülte el még a vendég kaput, s a New yorkiak végül kibekkelték a mérkőzést 1-1-gyel, a denveriek hiába tettek többet a győzelemért, a három pont helyett ezúttal is csak egyet tudtunk begyűjteni, ezzel zsinórban harmadszor ikszeltünk, viszont ezzel párhuzamosan már sorozatban a hatodik mérkőzésünket vívtuk meg veretlenül.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
Gary Smith vezetőedző véleménye:
"Bevallom elég frusztráló érzés, hogy nem tudtuk megnyerni ezt a mérkőzést. Már az első negyedórában betaláltunk, ráadásul egy kifejezetten szép gólt szereztünk, s abszolút irányításunk alá vontuk az eseményeket, de egy elkerülhető góllal visszaengedtük őket a meccsbe, ahelyett, hogy a helyzeteinket belőve végleg eldöntöttük volna a győzelem sorsát. A második félidő nagy küzdelmet hozott, harcoltunk a körülményekkel, és harcoltunk a betömörülő védekezést alkalmazó ellenféllel, ekkor is megvoltak a helyzeteink, de nem tudtunk eredményesek lenni egyikből sem, hiába küzdöttünk keményen. A befejezésekre mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a továbbiakban, azzal elégedett voltam, ahogyan kialakítottuk a helyzeteinket, viszont az ellenfél kapuja előtt rendre rossz megoldásokat választottunk. Egy kicsit nagyobb koncentrációval magabiztos győzelmet szerezhettünk volna, így bőven van bennem hiányérzet a sovány eredmény miatt."
Rövid hírek:
- A csapat két klasszis támadója közül Cummings már a negyedik gólját szerezte a szezonban, Casey pedig harmadszor jegyzett gólpasszt az idényben féltucat találata mellett.- A kevés játéklehetőséget kapó újonc csatárunkat, Akpant a héten kölcsönadtuk a Tampa Bay Rowdies farmcsapatához, ahol bizonyára többet játszhat és a fejlődéséhez elengedhetetlen játékpercekhez juthat. A legutóbbi draft első Rapids-kiválasztottja 2010-ben mindössze két U.S. Open Cup-meccsen játszott a csapat színeiben, az MLS-ben egy percet sem tölthetett a pályán.
- A kolumbiai Murillo próbaszerződése lejárt a klubbal, így mivel képtelen volt bejátszani magát a csapatba, a hátvéd visszatér hazájába az öthónapos denveri túráját követően.
- Július 15-én nyílik meg a nemzetközi átigazolási piac, amikor egy hónapon át az élő szerződéssel rendelkező játékosokra lehet licitálni, s elképzelhető, hogy a mieink is terveznek némi erősítést, főleg talán a hátsó alakzatban.
- Két hónap kihagyás után visszatért a pályára Kimura, aki a Red Bulls elleni találkozó második félidejében csereként állt be, a következő fordulóban pedig várhatóan már kezdőként számítunk rá. Ezen kívül a francia Baudet változatlanul a térdével bajlódik, a harmadik számú kapus Ceus még mindig csuklótörés után lábadozik, míg a térdszalag-szakadást szenvedő Schunk a közelmúltban kezdte meg rehabilitációját.
- Legközelebb Toronto-ban fogunk pályára lépni, így sajnálatos módon az afrikai Ballouchy nem léphet pályára, mivel Kanadába nem rendelkezik megfelelő vízummal, így a középpályánk motorját nélkülöznünk kell a következő összecsapásunkon.
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
1. Los Angeles Galaxy 11-1-3, 36 pont (15 meccs)
2. Real Salt Lake 8-3-3, 27 pont (14 meccs)
3. Colorado Rapids 6-3-4, 22 pont (13 meccs)
4. FC Dallas 5-2-6, 21 pont (13 meccs)
5. San Jose Earthquakes 5-4-4, 19 pont (13 meccs)
6. Houston Dynamo 5-7-3, 18 pont (15 meccs)
7. Seattle Sounders 4-8-3, 15 pont (15 meccs)
8. Chivas USA 3-9-2, 11 pont (14 meccs)
Továbbra is a harmadik helyen tanyázunk a nyugati csoportban, amely biztos playoff-pozíciót jelent számunkra az alapszakasz feléhez közeledve. Az első két sztárcsapathoz képest a lemaradásunk ugyan egyre nagyobb, de a többieket tartjuk magunk mögött, ám lassan jó lesz odafigyelnünk, mivel az első két üldözőnk egyre veszélyesebb ránk, a legutolsó hármas kicsit leszakadni látszik a mezőnytől. Ahogyan már szóba került, a Rapids következő mérkőzésére Torontoban kerülhet sor, az 5-4-4-gyel Keleten harmadik TFC otthonában, még pedig magyar idő szerint szombaton 18 órától.
Rapids: Döntetlen az ünnepi rangadón
2010.07.08. 19:26 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
milo_hedgie#23 2010.07.08. 22:42:49
milo_hedgie#23 2010.07.08. 22:46:57
az kár hogy ballochy nem játszhat,mert az összefoglalók alapján sok meccsen nagyon veszélyes volt.