Magyar idő szerint szerdára virradóra veszi kezdetét az NBA 2010/11-es idénye, a Denver Nuggets számára pedig másnap, vagyis csütörtök hajnalban indul a bajnokság a Utah Jazz elleni hazai rangadóval. Ennek apropójából megosztanám veletek a rajt előtti tippjeimet a csapattagok egyéni teljesítményére vonatkozóan.
Mindenek előtt véglegessé vált a mieink kerete, melynek értelmében 14 fővel kezdhetjük az idényt. Helyet kapott ebben a névsorban a két sérült magasember, a visszatérését decemberre kitűző Chris Andersen, valamint a januárra várható Kenyon Martin. Továbbá bekerült a csapatba az edzőtáborra meghívott játékosok közül Gary Forbes és Melvin Ely. A másik két nyári igazolásunk (Harrington és Williams) neve sokkal ismerősebben csenghet valamennyi NBA-szurkoló számára, és velük már foglalkoztunk is többször, most próbáljunk meg egy kicsit jobban megismerkedni a rivaldafényből kikerült másik két új játékosunkkal.- A jelenleg 25 esztendős Forbes az egyetemi bajnokságban a University of Virginia és a University of Massachusetts gárdáit erősítette, záró évében az Atlantic 10 konferencia legjobb játékosának választották. Első profi évében a D-League-ben 17.4 pontos átlagteljesítménnyel zárta a 2008/09-es esztendőt, s az ezt követő nyáron tagja volt a bajnokság Summer League-csapatának is. A tavalyi szezont kisebb kitérő után Izraelben töltötte el, és az Ironi Ramat Gan csapatának színeiben 20.3-as meccsenkénti pontátlaggal a mezőny az egész legeredményesebb dobója lett. 2010 nyarán a Rockets-ban játszott három SL-mérkőzésen, majd szeptemberben a Nuggets meghívta őt az edzőtáborba, s az első pillanattaól kezdve kiváló teljesítménnyel hívta fel magára figyelmet. Az előidényben mind a nyolc meccsünkön pályára lépett csereként, miközben 10.1 pontot átlagolt, beleértve a Suns gyűrűjébe elsüllyesztett negyedszáz pontját. Az NBA-ben eddig nem játszott, kicsit későn érő típus, hogy csak a húszas éveinek közepén jutott el pályafutása legmagasabb szintjére, de most nagyon igyekszik élni a lehetőséggel. A panamai származású kosaras igazán univerzális játékos hírében áll, gyakorlatilag a centerposztot kivéve bárhol megállja a helyét, bár legjobban a kettes-hármas poszt fekszik neki. Az előidény tanulságai alapján kifejezetten labdabiztos, pontosan célozza a gyűrűt akár távolról is, és keményen védekezik, így bizonyára élesben is gyakran be fogjuk vetni őt.
- Ely nála jóval rutinosabb, hiszen eleve már 32 éves. Az erőcsatár-center a 2002-es draft 12. választása volt a Los Angeles Clippers által, ám első két szezonjában nem váltotta be hozzá fűzött reményeket, s 2004. júliusában tovább cserélték őt a Charlotte-hoz Eddie House-zal együtt két második körös draftpozícióért. A Bocats-ben első évében 79 meccsen lépett pályára, túlnyomórészt csereként, 20 perceket játszva és 7.3 pontot átlagot. Az ezt követő, 2005/06-os évad volt karrierje legtermékenyebb éve, mert bár csak 57 találkozót játszott le, ezalatt 9.8 pontot és 4.9 lepattanót szerzett átlagosan. A következő idényben azonban megkopott a csapat bizalma iránta, így februárban egy csereüzlet keretein belül a San Antonio-ba került, ahol mindössze hat meccsen tíz percet játszott, és végülis bajnok lett a csapata, bár a rájátszásban egy pillanatot sem töltött a pályán. A 2007-es idényt megelőzően szabadügynökként két évre szoló megállapodást kötött a New Orleans együttesével, de a Hornets-ben is csak epizodista tudott lenni, az ottani két év alatt 83 összecsapáson alig 12 perces átlagot tölthetett a parketten, és csupán 3.5 pontot hozott meccsenként. Ezt követően a Sacramento-nál próbált szerencsét az előidényben, de nem tudta beverekedni magát a Kings tavalyi keretébe. Idén ősszel a preseason során a nyolc meccsből kétszer volt kezdő, mialatt 3.9 pontot és 3.6 lepattanót átlagolt. Ely keménykötésű veterán, aki a pad legvégén állhat készen a bevetésre, várhatóan leginkább akkor lesz szükségünk rá, ha a magas posztokon elszaparodnak a sérülések, vagy több játékosunk is faultproblémákkal küzd egy-egy meccs közben, ilyenkor azért jól fog jönni egy rutinos harcos segítsége.
A Nuggets szezonkezdő kerete:
Irányítók: Chauncey Billups, Ty Lawson, Anthony Cater
Dobóhátvédek: Arron Afflalo, J.R. Smith
Kiscsatárok: Carmelo Anthony, Renaldo Balkman, Gary Forbes
Erőcsatárok: Al Harrington, Shelden Williams, Kenyon Martin (sérült)
Centerek: Nené Hilario, Melvin Ely, Chris Andersen (sérült)
Nehéz ugyan tippelni, de az izgatott várakozás hevében érzek magamban annyi elszántságot a kihívás iránt, hogy megpróbáljak jósolni, s ha másra nem, legalább egy kis útmutató szempontjából talán érdekes lehet a következő tippsor, melyben a posztokhoz illő kategóriáknak megfelelően saccoltam meg a játékosaink éves átlagteljesítményét.
- Chauncey Billups: 75 meccs, 18.6 pont, 5.4 assziszt, 1.1 labdaszerzés
A veterán klasszis ebben az évben is igazi vezére lesz a csapatnak, s bármi is történjen Melo körül, rá bármikor számíthatunk.
- Ty Lawson: 68 meccs, 12.5 pont, 4.5 assziszt, 0.7 labdaszerzés
Előrelépés lesz számára a szezon, a nyár abszolút a fejlődését mutatta, szerintem ez most a parketten is meg fog valósulni, így legalább ennyire jó számokra számítok tőle második szezonjában.
- Anthony Carter: 52 meccs, 4.0 pont, 2.3 assziszt, 0.6 labdaszerzés
Idén már tényleg csak beugró lehet a veterán AC, néhány percnél többet legfeljebb extrém esetekben kaphat, vagy ha netán a másik két irányító közül megsérül valamelyik.- Arron Afflalo: 82 meccs, 14.5 pont, 2.1 assziszt, 1.2 labdaszerzés
Ő a másik név, akitől markáns előrelépést várok, főleg a támadójátékát fejlesztheti idénre. Az előidényben brutális statisztikákra volt képes, azért a tippem annyira nem rugaszkodott el a talajtól, de titokban még jobb produkcióban reménykedek.
- JR Smith: 72 meccs, 12.7 pont, 2.5 assziszt, 1.5 labdaszerzés
JR-ral kapcsolatban lehetetlen jósolni, lehet kiugróan jó, lehet kiugróan rossz, és bizonyára egy újabb őrült hullámvasút-szezonja lesz, egy amolyan arany középutat céloztam meg neki.
- Carmelo Anthony: 78 meccs, 27.7 pont, 3.4 assziszt, 6.8 lepattanó
Neki is nehéz tippelni, főleg mert ki tudja, hogy mikor robban a bomba, és üt be a Melo-trade. Gyakorlatilag bármikor távozhat, ennek ellenére egy ilyen előzetes listán úgy számoltam vele, hogy itt tölti a szezont, s megismételheti a tavalyi teljesítményeit.
- Renaldo Balkman: 56 meccs, 5.7 pont, 1.3 assziszt, 5.4 lepattanó
Idénre mindenképpen többet számíthatunk rá, komolyodott, és keményebben dolgozik, elsősorban védekezésben fogjuk hasznát venni, és az év első időszakában sokat tűnhet fel négyes poszton is.
- Gary Forbes: 65 meccs, 6.8 pont, 1.7 assziszt, 2.3 lepattanó
Kellemes meglepetés volt a feltűnése, nagyon bízom benne, és szerintem még ha nem is lesz húzóember, JR mellett a pad elsőszámú offenzív játékosa lehet. Nagyjából Graham egy évvel ezelőtti számait várom tőle, amire vérbeli swingman-ként minden esélye megvan.
- Al Harrington: 69 meccs, 15.2 pont, 5.6 lepattanó, 0.3 blokk
Támadásban évről évre kifejezetten hatékony, bizonyára a célzókájában most nekünk sem kell csalódnunk, és a 15 pont körüli átlag nem bizonyul magas elvárásnak.- Shelden Williams: 72 meccs, 8.6 pont, 6.5 lepattanó, 0.5 blokk
Ellenben Shelden sokkal inkább a saját palánkunk alatt érvényesülhet, komoly mennyiségű védő lepattanóval számolok, és szerintem a pontok terén is lesznek jobb meccsei időnként. Most, amikor több vetélytársa sérült, igazán megmutathatja, hogy mire képes.
- Kenyon Martin: 41 meccs, 8.1 pont, 7.4 lepattanó, 0.7 blokk
A szezon első felét kihagyja, és gyanítom, hogy vissza is fog esni a tavalyi énjéhez képest, azért szerintem legalább ezt a szintet hozni fogja, és ezzel könnyen kiharcolhat magának egy olcsóbb új szerződést.
- Nené Hilario: 72 meccs, 13.7 pont, 8.2 lepattanó, 1.2 blokk
A két évvel ezelőtti nagy visszatérése csodálatosra sikerült, ám tavaly mégis kicsit szerényebb volt, most azt várom, hogy újra emberesen összekapja magát, és nagyrészt az igazi harcos énjét fogjuk látni az új szezonban.
- Melvin Ely: 27 meccs, 3.2 pont, 2.5 lepattanó, 0.2 blokk
Nálunk se fogja megváltan a világot, és ideje nagy részében cserepadfűtő lesz, időnként beáll pár percre, amíg a többiek pihennek, de meghatározó szerepe aligha lesz, akkor elég nagy bajban lennénk.
- Chris Andersen: 53 meccs, 8.0 pont, 7.4 lepattanó, 2.1 blokk
Az első két hónapot biztosan kihagyja sérülés miatt, de reménykedem benne, hogy azután már végre teljesen egészséges lesz, és újra hatalmas kakaóval játszva kihozza magából a maximumot, és újra a közönség kedvenc "állata" lesz.
A Nuggets rajtjáig még egy hasonló, bővebb előrejelzéssel is rövidesen kedveskedni fogunk az olvasóknak.
Nuggets: Készen állunk a rajtra
2010.10.26. 16:11 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tomi_Tanguay 2010.10.26. 17:58:17
foppa21 2010.10.26. 19:30:17
Az első két hónapot biztosan kihagyja sérülés miatt, de reménykedem benne, hogy azután már végre teljesen egészséges lesz, és újra hatalmas kakaóval játszva kihozza magából a maximumot, és újra a közönség kedvenc "állata" lesz."
ez nagyon jó lenne:-))
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.10.26. 19:36:13
- Shelden 23-as lesz, szerencseszámom, születésem napja. :P
- Harrington 7-es, na ez érdekes, Billups tavaly lemondott róla Elway miatt, erre Harrington szó nélkül elviszi...
- Forbes 0-s lesz
- Ely 34-es lesz