Denver Sports Blog

A Colorado Avalanche, a Colorado Rockies, a Denver Broncos, a Denver Nuggets és egyéb denveri csapatok friss hírei, információi magyar nyelven, egy oldalon. Áttekintő elemzésekkel, összefoglalókkal, videókkal, mindez csak a Denver Sports Blogon.

Emellett a legnépszerűbb sportágakban a coloradói egyetemi csapatok szereplésével is foglalkozunk.

Jelentkezz szerkesztőnek e-mail-en!

Kapcsolat: blog.denversports@gmail.com

Twitter

Friss topikok

Nuggets: Két győzelem, egy vereség

2010.11.09. 00:28 - -Zephyr-

Az elmúlt héten a Denver Nuggets tovább folytatta menetelését az NBA-ben. Három meccset játszott a kosárcsapat, két Dallas Mavericks elleni derbi közt hazai pályán az LA Clipperst fogadtuk. Alább e három találkozó összefogója következik.























Csütörtök hajnalban hazai pályán a Dallas Mavericks-szet fogadtuk. Nehéz meccsnek ígérkezett ez a találkozó, úgy pedig főleg, hogy Nené a Rockets ellen egy kisebb húzódást szedett össze, ezért nem tudta vállalni a játékot. A brazil center hiányában Forbes került a kezdőbe, elméletben Williams játszott centert és Anthony négyest, a dobóhátvéd Afflalo volt, Billups irányított. A találkozó elején a csapatok egymás hibáiból éltek, sok volt az eladott labda a játékban, de az eredmény szoros maradt. A negyedik negyed második felére a Mavs-nek sikerült egy lélegzetvételnyi előnyt szereznie, de gyors indításokkal és hármasokkal visszajöttünk, sőt a vezetést is átvettük. Jobbára egy támadáson belül volt a két csapat egymástól. A Mavs utolsó támadását 102:101-nél Nowitzki elrontotta, így megmaradt az esély, hogy az utolsó pillanatban a magunk javára fordítsuk a mérkőzés végkimenetelét. A befejező akcióban Billups hozta fel a labdát, aztán Anthonyhoz passzolt, de Melo nem tudta megoldani a feladatot, elhibázta a dobást, így végül 102:101-re kikaptunk. Nené hiányában abszolút vállalható ez az egypontos vereség, így viszont, hogy a végén a saját kezünkben volt a sorsunk, azért egy kicsit bosszantó is. Melonak legfeljebb csak felvillanásai voltak ezen a meccsen, nem játszott jól, talán jobban jártunk volna, ha Billups maga próbálja megoldani a meccs végét, de amíg Melo nálunk van addig várható, hogy az ilyen szituációkban Ő fogja megkapni a labdát. A csapatból ki lehet emelni Afflalot, aki ezen az estén is nagyon precízen dobott (7/11 FG-mutató) és 17 pontig valamint 5 lepattanóig jutott. Forbesnak az elején nagyon jól ment a játék, gyorsan meg is szórta magát, aztán a második félidőben Karl nem nagyon számított rá, ez szerintem, hiba volt a részéről. Melo azért összehozott egy dupla-duplát 20 ponttal és 15 lepattanóval, de a jó statisztika ellenére nem volt az igazi a játéka. Ami mindenképpen pozitívum, hogy a nagy magassági előnye ellenére a Dallas nem tudott abszolút fölényt szerezni a festékben, sőt a Nuggets szerzett több pontot a palánk alól, és lepattanók tekintetében sem lettünk agyonverve. (videóösszefoglaló)

Szombaton hajnalban a Los Angeles Clipperst láttuk vendégül, Nené nem játszott, most viszont Ely kezdett a helyén, így Williams volt a kezdő négyes, Anthony, Afflalo és Billups voltak még a kezdőötösben az eredeti helyükön. A Clippers elég komoly magas ember állománnyal rendelkezik, ezért ez a meccs is nagyon nehéznek ígérkezett. A játék ennek megfelelően alakult, az ellenfél szerzett vezetést, sokáig csak az futottunk az eredmény után, a találkozón először a harmadik negyedben Billups ziccerével sikerült vezetést szereznünk. Innentől azonban végig vezettük a meccset, a Clippers próbálkozott ugyan egyenlíteni, de szerencsére nem sikerült nekik, amikor közelebb zárkóztak mindig érkezett válasz a részünkről, amivel újra leszakítottuk őket. A végeredmény 111:104 lett, küzdelmes meccsen sikerült javítani a Dallas elleni betlin. Ely kezdőbe állítása jó húzás volt Karltól, szedett 8 védőlepattanót, két blokkot is kiosztott és a kellemetlen játékával megkeserítette Kaman életét. Williams is jól játszott, 12 ponttal zárt. A meccs legjobbja ezúttal egyértelműen Anthony volt. Megvolt a játékában az a tűz, ami a korábbi szezonokban is jellemezte, nagyon ültek a dobásai, 30 pontig és 6 asszisztig jutott. A padról beszállva Harrington, ezúttal is nagyot lendített a játékunkon. Kulcsszituációkat oldott meg nagyszerűen, 18 pontja és 8 lepattanója lett, külön öröm, hogy védekezésben is nagyon igyekszik a csapat hasznára lenni. Nagyon tetszett még Billups játéka, tőle elvárhatóan szépen végigvezényelte a mérkőzést, amikor szükség volt rá előlépett és lendített egyet a csapat szekerén, Lawsonnal jól kiegészítik egymást. (videóösszefoglaló)

Másnap ismét a Dallas Mavericks-szel mérkőztünk, ezúttal azonban idegenben került sor a két együttes találkozójára. Nené játékát nem reszkíroztuk, így ugyanazzal a kezdővel vágtunk neki a meccsnek, mint hazai pályán az „odavágón”. Ez a meccs is nagyon hasonlóan indult, mint a pár nappal korábbi összecsapás, nagy kapkodás, sok eladott labda, temérdek hiba jellemezte a találkozó első negyedét. Az eredmény ezúttal is nagyon szorosan alakult, egyik csapat sem tudott ellépni, elsőként a második negyedben sikerült egy kisebb, 8-10 pontos előnyt összekaparni, de a hazaiak Terry és Nowitzki vezérletével felzárkóztak és a szünetre már csak 1 pontos vezetésünk maradt. A harmadik negyedben tovább folytatódott az adok-kapok, 79:79-es döntetlennél érkeztek a csapatok a negyedik játékrészhez. A meccs vége előtt 5 perccel főleg Billups nagy játékának köszönhetően 12 pontos vezetést szereztünk, ami kitartott a végéig, így egy 103:92-es győzelemmel visszavágtunk a Dallasnak. Nagy szerencsénk volt, hogy az első félidőben remeklő Terry a második félidőben nem találta a játékát, az első félidei 23 pontjához csak 3-at tudott hozzátenni a találkozó második felében. A Mavs egyébként is rengeteg hibával játszott, 21 eladott labdát szerencsétlenkedtek össze Nowitzkiék. Nálam a Nuggets legjobbja Billups volt, három hárompontosa nagyon fontos pillanatokban esett, nagyon érezte, mikor kell előlépnie, és akkor könyörtelenül pontra váltotta a lehetőségeit. Anthonynak nem sikerült megismételnie a Clippers elleni teljesítményét, a statisztika alapján megint a csapat legjobbja volt, ám védekezésben nem tette oda magát kellőképpen, és a hajrában sem vállalt vezetőszerepet. Forbes a meccs elején ismét jól játszott, aztán Karl lecserélte, és onnantól nem sok lehetőséget kapott, így 8 pontig jutott. A cserepadunk jól teljesített, Harrington ezúttal is termelte a pontokat, igaz lehetett volna ennél jóval pontosabb (5/14-es FG-mutató). Ki kell még emelni a védekezését, amit Nowitzki ellen bemutatott, nagyon szívósan tapadt a németre, aki talán ezért is játszott ilyen sok hibával és adta el hatszor a labdát. A másik magas ember is hasznos volt, Ely főleg védekezésben volt nélkülözhetetlen láncszem, meglepő, de +22-es +/- mutatóval zárta a találkozót és volt 7 lepattanója is. Lawson egyre több terhet képes átvenni a veterán Billupstól, egyre többször közelíti meg a 30 játékpercet, ezen a találkozón 10 pontot és 5 gólpasszt jegyzett. Végre Smith is mutatott életjeleket, 11 ponttal, 5 labdaszerzéssel és 6 lepattanóval zárta a meccset, de fontosabb, hogy helyenként végre benne voltak a játékában azok a váratlan, látványos húzások, amiket tőle a korábbi idényekben megszokhattunk. (videóösszefoglaló)























Jól zártuk ezt a hetet, Nené hiányában gyakorlatilag center nélkül voltunk kénytelenek játszani, a Dallas elleni első vereség ilyen körülmények között bőven belefért, hogy aztán sikerült idegenben nyerni ellenük az pedig már-már bravúr kategória volt. A Clippers legyőzése sem volt ilyen körülmények közt rutinfeladat, így az is egy értékes győzelemnek számít. Jó látni, hogy Harrington mennyire beilleszkedett, Dallasban szinte extázisban játszott, már-már Kenyon Martint idézte, mikor egy nagy üvöltés kíséretében visszazsákolt egy lecsorgó ziccert. Nagyon egységesnek érzem a csapatot, Birdmannel és Martinnal kiegészülve még sokkal erősebbek lehetünk. A nagy kérdés továbbra is Anthony. Jó számokat produkál meccsről-meccsre, de nem érzem benne azt a tüzet, amit tavaly, nem védekezik olyan keményen, mint a többiek, és sokszor támadásban is nála halnak el az akcióink. Remélem, összekapja magát és a kosárlabdára koncentrál végre, mert eddig nekem nagyon úgy tűnik, hogy valami más körül forognak a gondolatai, ennél sokkal többre képes!

Következő mérkőzések:

Kedd, 02:00 Denver Nuggets - Chicago Bulls
Szerda, 01:00 Denver Nuggets - Indiana Pacers
Péntek, 04:30 Los Angeles Lakers - Denver Nuggets


Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Denver Nuggets 4-2 (6 meccs)

2. Portland Trail Blaters 5-3 (8 meccs)
3. Utah Jazz 3-3 (6 meccs)
4. Oklahoma City Thunder 3-3 (6 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 1-6 (7 meccs)


A bejegyzés trackback címe:

https://denversports.blog.hu/api/trackback/id/tr402435117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Foresz 2010.11.11. 16:08:30

Nem bánnám ha ebben a szezonban először mi adnánk nekik mattot,mert eddig veretlenek.Ha Gasol-t kivonjuk valahogy a forgalomból,meg Kobe-n tisztességesen védekezünk,illetve Billups bedob mindent-mindenhonnan,akkor van esélyünk.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.11. 16:18:09

Egyébként itt még nem mondtam, de péntektől megkezdődik az egyetemi bajnokság a coloradói csapatok számára! :) Szóval azok meccseit is fogom követni, meg a GITR-ben mindenképpen írok róluk, lehet, hogy ide is. Öt csapatért szurkolhatunk: Colorado, Colorado State, Air Force, Northern Colorado, Denver. :)

Tomi_Tanguay 2010.11.11. 17:18:05

csakis azt fogjuk követni mindannyian:)

foppa21 2010.11.11. 18:59:39

ma ugye mindenki jön szurkolni? 4:30tól nyomjuk a lakers ellen!

Tomi_Tanguay 2010.11.11. 19:27:34

persze ilyet senki nem hagyhat ki:)

melo15 2010.11.11. 20:16:02

@foppa21: ezt minden áron nézni akarom! győzni kell :)

Coach Sacco 2010.11.11. 20:46:35

Lehet, hogy én is belenézek reggel, mert erre kíváncsi vagyok.

-Zephyr- 2010.11.12. 04:46:23

A celtics-heat meccs végére kell várni vagy miért nem kezdünk már?

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 04:51:52

Ja gondolom igen, a divatbuzik még mindig bérlik a műsoridőt...

-Zephyr- 2010.11.12. 04:54:08

Nem látjuk a meccs elejét, mert ezt a miami buzulást nem lehet kihagyni úgy látom Amerikában sem...

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 04:55:09

Elkezdtük a meccset rögtön egy Melo-triplával, erre ezt a két köcsögöt adják. Ha hosszabbítás lesz, óriási hisztit fogok csapni.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 04:56:52

Haha, az egyik fürdőskurva heat-es a sarokból a palánk szélét találta el a tripla kísérletnél. Ennyit érnek. :D

-Zephyr- 2010.11.12. 04:59:11

James volt az, nekem is tetszett:D.

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 05:01:50

kurva jó bazzeg már eltelt az első negyed fele. ha OT lesz akkor a komplett félidőről maradunk le?:@@@

-Zephyr- 2010.11.12. 05:02:21

Közben a statisztika alapján eddig nálunk Melóról szól a meccs, már 8 dobása volt, ebből 4 jó.

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 05:05:07

na végre letakarodtak, remélem a post game interjúkat nem várjuk meg:P

melo15 2010.11.12. 05:10:37

most forditottak de semmi baj. menni kell velük. melo ma biztos nagyon fog harcolni :)

Foresz 2010.11.12. 05:16:07

Most kéne hogy legalább egy vagy két ember teljesítménye felzárkózzon Melo mellé.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 05:18:18

24-26 az első negyed. A végén elmentek hat ponttal is, de visszazárkóztunk, néhány lendületes támadással. Szerintem lehetne keresnivalónk.

Foresz 2010.11.12. 05:24:07

Szép volt ez a Harrington kosár!Ezt kéne többek közt erőltetni,azaz Gasol-ra fújatni.Ha hamar meg lenne a 4 fault-ja,leültetnék.

foppa21 2010.11.12. 05:25:47

biztos megint nagy meccset fogunk játszani velük. de meg kéne verni aköcsögöket

Foresz 2010.11.12. 05:26:29

Ha ilyen könnyelműek vagyunk,és ennyi labdát eladunk,akkor magunkat verjük meg,az ellenfél nem is kell hozzá...

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 05:27:18

nem vagyunk rosszak de a végén ez a két turnover nem kellett volna. amugy lassan már mindenki dobott kosarat nálunk

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 05:30:19

forbes hogy vitte el kobe mellett:P

foppa21 2010.11.12. 05:30:49

bazz elléptek 8 ponttal nem kéne engedni őket

Foresz 2010.11.12. 05:33:53

A kinti dobásokat abszolút nem védekezzük,sőt felajánljuk nekik hogy dobjanak!Így megint ki fogunk kapni!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 05:36:54

Elég jól nyomja a padunk, Harrington mellett Forbes és Lawson is nagyobb szerepet vállalt.

Foresz 2010.11.12. 05:37:04

Nagyon fontos statisztikai adat a támadólepattanó illetve a második esélyből dobott pont.Árulkodik ugyanis az akarásról,a hajtásról.Eddig magasan ütjük a Lakers-t ebben...

foppa21 2010.11.12. 05:37:15

nah ezt nevezem! szépen visszajöttünk :-)

-Zephyr- 2010.11.12. 05:37:55

Nekem nagyon hiányzik a pályáról Birdman és Kenyon.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 05:41:55

Jó ötlet volt elkezdeni a betörésekre játszani, kurvára nem tudnak tartani minket, szinte garantált legalább a FT minden egyes alkalommal, és a faultokat is gyűjtjük a köcsögöknek.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 05:44:36

Ha Kobe ellen valaki felemeli a kezét a blokkoláshoz, az már fault?

foppa21 2010.11.12. 05:47:11

de utálom ezt a buzi lakerst

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 05:48:27

Ja, és ma végre Nené is azzal az energiával játszik, amit sajnos csak ritkán tud hozni. Bár gondolom a második félidőre nyoma sem lesz ennek.

Foresz 2010.11.12. 05:50:48

48-44-es vezetésnél labdát loptunk,és nem hogy felálltunk volna,aztán körbejáratjuk a labdát és dobunk egy tiszta tempót,vagy faultba futunk és büntetőzünk,hanem ész nélkül nekikszaladtunk.Pedig ott ha higgadtak maradunk,simán elrúgtuk volna a meccset +10 pontra is.Így meg továbbra is szoros.

-Zephyr- 2010.11.12. 05:51:31

@Filip89: Kell is tőle valami extra, mert különben nem lenne esélyünk ezen a meccsen. Én most bízom benne, hogy a második félidőben is jól játszik majd!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 05:57:30

59-64. Kár a végéért, mert másfél perccel a szünet előtt még döntetlen volt.

-Zephyr- 2010.11.12. 05:58:57

Elég hullámzó eddig a játék, keményebb védekezés kell a második félidőben!

Foresz 2010.11.12. 06:00:52

Emberek,ez így nem lesz jó!Nagyon sok pontot kapunk...Már meccsek óta így van ez,de itt sem változott semmi.Pedig szokták mondani hogy védekezés nélkül nem lehet szezont nyerni.Hiába dobunk így elég sokat,ha az ellenfél teljesen tisztán dobál kintről,vagy betöréseknél 1-1-be verik az embereinket.Nené-nek is már 3 faultja van,pedig bitang jól játszik.A védekezést kell továbbra is javítani,de nagyon.

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 06:06:53

@Foresz: így van... nem is a lakers ellen a gáz, de hogy egy pacers... meg akkor mindenki megteheti:(

-Zephyr- 2010.11.12. 06:13:09

@Foresz: Ezt tudtuk a szezon előtt is, hogy Kenyon meg Bird nélkül nem tudjuk majd rendesen védeni a gyűrűt. Nené meg Williams még csak-csak kiosztanak egy-két sapkát, de egyikük sem klasszis védő. A kinti védekezésünkhöz meg egyedül Afflalo tud komolyabban hozzátenni, Billups már nem elég fürge hozzá, Lawson túl kicsi, Anthony meg leszarja a védekezést. Amíg Kenyonék vissza nem térnek, addig nagyon nehéz dolgunk lesz ezen a téren.

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 06:21:24

10 felett a különbség...ennyi volt?:(

Foresz 2010.11.12. 06:21:54

Eddig szépen bealudtunk a szünetben,a harmadik negyedben eddig csak szopunk.Ha most nem sikerül gyorsan összekapni magunkat,egyből -20 lesz.És akkor olyan Pacers elleni feelingje lesz a harmadik negyednek.

-Zephyr- 2010.11.12. 06:22:15

@Tomi_Tanguay: Sok van még hátra, simán visszajövünk még.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 06:24:52

Részben ezért is lenne sürgős minél előbb elcserélni Melo-t, és hozni egy védekezésben erősítést jelentő kettes-hármast.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 06:25:31

Afflalo-t két kézzel húzzák vissza a levegőben, nem fault... Kobe ellen elég felemelni a kezünket.

melo15 2010.11.12. 06:27:35

jó lenne gyorsan megrázni magunkat!

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 06:30:08

shelden szépen blokkolta gasolt, annyira most nem él a köcsög mint a korábbi meccseken

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 06:33:42

buzi kobe két tripla megint jól elmentek

-Zephyr- 2010.11.12. 06:35:05

Tényleg nagyon idegesítő, hogy képtelenek vagyunk védekezni, pedig az egy tanulható valami, de úgy látom ezen a nyáron sem foglalkoztak vele a srácok.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 06:38:11

Gasol gyomron könyököli Nenét, és persze a brazil volt szabálytalan.

-Zephyr- 2010.11.12. 06:39:22

Durva, hogy mikre kapnak fújásokat ezek a buzik, így aztán különösen nehéz bármit is csinálni védekezésben.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 06:43:20

JR játékában is van némi lendület, csak kellett hozzá egy igazi ellenség. :D

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 06:44:10

Joggal fakadt ki Anthony, de kár a technikaiért, mert szépen feljöttünk...

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 06:45:22

kurva élet rohadt faszára már ezekkel a buzikkal

melo15 2010.11.12. 06:49:29

csak nem tudunk közelebb jönni az 5-10 pontos különbségnél már a félidő előtt óta. így nehéz lesz, de legalább küzd a csapat. nem szabad feladni, hátha a végén összejön!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 06:51:45

85-93 a harmadik negyed után, megint a végén kaptunk négy pontot, amikor miénk kellett volna, hogy legyen a labda.

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 06:55:29

te jó ég mekkorát küzdünk ebben a negyedben:D

Foresz 2010.11.12. 06:57:33

Haragszom JR-ra!Annyira megvan minden adottsága hozzá hogy 20 pontot átlagoljon,mert jól dob kintről,atletikus,jók a betörései,csak annyira rapszódikus és meggondolatlanul,ész nélkül játszik hogy hihetetlen.Egyedül megnyerne nekünk egy ilyen meccset ha odafigyelne!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 06:58:45

Lawson megint mit játszik a köcsögök ellen. :)

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 06:59:24

wow van itt defense!!! bryant hogy lekettőztük:D

-Zephyr- 2010.11.12. 07:00:06

Lawson! Te jó isten mit művel most ez a gyerek!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 07:00:56

Harringtont mindjárt kipontozzák labda nélküli faultokkal.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 07:02:55

Nené is megkapta az ötödiket, szánalmas, nem azt fújják le, hogy Lawsont hárman csapkodják a darálóban, hanem utána a lepattanóért folytatott harcban Nené elhalászó mozdulatát. Így könnyű 8-0-val állni, mocskos buzik.

Foresz 2010.11.12. 07:04:35

Jól fut a csikócsapatunk,csak most meg nem szedünk lepattanót.Shannon Brown-t könyörgöm iktassuk már ki a játékból,mert még Kobe ezer pontja elférne,de ha más is 20 fölé száll,az már végzetes lehet.Melo ült egy keveset,meg Billups is,remélem most még jobban megpörgetjük.

foppa21 2010.11.12. 07:05:11

hatalas igazságtalanság lenne, ha nem mi nyernénk meg ezt a meccset. lehet hogy vannak hibák de óriásit küzdünk!

-Zephyr- 2010.11.12. 07:05:16

Már nem tudom hanyadszor játssza el ez az őspöcs Artest, hogy őt nagyon megütötték, meg hogy hatalmas fájdalmai vannak. Figyelnek a bírók, hogy nehogy elkapja a lendület a Nuggetset és ledaráljuk ezeket a majmokat.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 07:08:24

Szánalmas, szánalmas, ahogy megszereznénk a labdát, gyorsan befújnak egy fault-ot.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 07:09:35

Most nagyon érezzük a játékot, ezek 5+2 emberrel sem állíthatnak meg minket.

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 07:10:17

kegyetlen gyilkosok vagyunk:D

melo15 2010.11.12. 07:11:01

melo már 30pontos! most nagyot kapar az utolsó negyedben megint, de ma az egész meccsen nagyon hajt

-Zephyr- 2010.11.12. 07:13:01

@melo15: Ma tényleg nagyon ott van, de ezt vártuk a lakers ellen mindig, mindenki felszívja magát a csapatból.

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 07:14:46

mostmár lehet kicsit az idővel játszani,csak ki kell bírni a végéig.

Foresz 2010.11.12. 07:15:05

Bryant te büdös cigány!!!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 07:20:00

Megvertük a köcsögöket. Ennyit a 8-0-ról faszfejek. :P

-Zephyr- 2010.11.12. 07:20:41

Ez kegyetlen volt! Szinte végig nyeregben érezhették magukat, aztán a cseréink a negyedik negyedben padlóra küldték őket. Most nagyon akart a lakers is, Bryant játékán látszik, hogy mennyire szerettek volna nyerni, megint kevesek voltak.

Tomi_Tanguay 2010.11.12. 07:21:09

118-112 win! óriási volt a csapat!!!

Foresz 2010.11.12. 07:21:17

Na,csak megnyertük!Pedig sokáig úgy nézett ki hogy zakó lesz.Nagyon nagyot toltunk a negyedik negyedben!Le a kalappal!És Melo is óriási volt.

melo15 2010.11.12. 07:22:56

hu milyen utolsó negyed volt ez! kár hogy csak a lakers ellen tudunk így játszani

-Zephyr- 2010.11.12. 07:26:27

Igazi csapatmunka volt ez, 43 pont a cseréktől, aminek a nagy része a záró negyedben jött, azzal fordítottunk. Melo, Nené, Lawson, Billups és végre Smith is jók voltak ma.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 09:18:05

Birdman egyre keményebben edz, egyre jobb formában van, és továbbra is december elejére várjuk a visszatérését.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 18:35:06

A mai college basketball menetrend:
- 01:00 UC Santa Barbara - Denver University
- 03:30 Northern Colorado University - Tabor College
- 04:00 Colorado University - Idaho State University

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.12. 18:54:49

A DenverPost-os Chris Dempsey a Lawson-JR-Afflalo-Forbes-Harrington ötös játékát emelte ki, szerinte az ő védekezésük kulcsfontosságú volt a győzelemben, mert a záró negyed elején ők voltak fent abban a két és fél percben, amikor 90-95-ről 101-95-re fordítottunk, és onnantól kezdve mi mentünk elöl.

melo15 2010.11.12. 20:11:52

nagyon jók voltunk ma reggel! bárcsak minden meccsen így tudna játszani melo és a csapat...

haromt · http://90es.blog.hu 2010.11.13. 13:35:57

@Filip89: felemás lett az eredmény
a Buffs szenvedve nyert az Idaho State ellen, a Northern Colorado simán, mert nem is első osztályú volt az ellenfél, a Denver viszont randán kikapott. 19%os FG mutatóval a második félidőben...
Alec Burks-re figyeljetek a Buffsből. Jó lenne őt Nuggets mezben is látni :) elvileg pont a Denveri drafthely környékén kellhet el. Most is 20at szórt az Idaho State ellen.

Foresz 2010.11.13. 14:58:59

Most nézem hogy 16.-án a Knicks ellen játszunk.Remélem odateszi magárt a csapat,és véresre verjük Stoudemire-ékat,hadd lássa Anthony hogy jobb ha mégsem megy oda...

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.13. 15:30:55

@haromt: Mondjuk abból 10/10-es FT, és elég gyengén célzott a mezőnyből, ha jól emlékszem. De persze figyelünk rá, jó lenne JR helyére arra a posztra. Több potenciált látok benne, mint pl Marshall-ban... :D

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.13. 15:31:57

A mai coloradói egyetemi kosárlabda játéknap programja:

- Szombat, 17:30 Oregon University - Denver University
- Vasárnap, 03:00 Colorado State University - Arkansas-Pine Bluff

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.13. 18:04:24

Elbasztam, a DU meccs 11:30 PM EST. :D

A mai coloradói egyetemi kosárlabda játéknap programja:

- Vasárnap, 03:00 Colorado State University - Arkansas-Pine Bluff
- Vasárnap, 05:30 Oregon University - Denver University

melo15 2010.11.13. 20:41:25

@Foresz: hát ezzel nagyon egyetértek :)

foppa21 2010.11.14. 19:26:09

ha jól láttam akkor holnap éjjel 3kor lesz suns-nuggets és avs-blues meccs egyszerre!!:-)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.11.15. 11:08:00

@foppa21: Az Avs-meccs 2-től lesz, a Nuggets 3-tól ma éjszaka.


süti beállítások módosítása