A 2011-es szezonra való felkészülés jegyében a Colorado Rapids csapata az elmúlt egy hetet Arizona államban töltötte, ahol tovább folytatódott az edzőtábor, és több másik, helyszínen tartózkodó MLS-klub ellen néhány barátságos mérkőzést is megvívtunk a napokban, melyek összességében sikerrel zárultak: két győzelem mellett egyszer döntetleneztünk, az egyetlen vereségünket pedig a tartalékcsapat jegyezte. A következő kiadásunk ismét a címvédő denveri labdarúgók hangolásáról szól, s az elmúlt hét legfontosabb történéseit, illetve az előidénybeli meccsek eseményeit szedtem csokorba.
Az MLS aktuális bajnoka múlt péntektől egészen a mai napig Avondale városában töltötte az időt, ahol a helyi Westside Complex volt a csapat átmeneti székhelye a felkészülés alatt - itt tréningeztünk, és az edzőmérkőzéseink helyszínéül is ez a környék szolgált az előidény legutóbbi szakaszában. Még az utazást megelőzően hét játékosnak köszöntük meg az eddigi munkáját, távozott a keretből például az idei draft második körében megszerzett Colin Givens, és a pótdrafton kihalászott Javed Mohammed, valamint néhány nem éppen számottevő próbajátékos. Így aztán 30 fős kerettel szállhattunk repülőre, és a hűvös Colorado után a napfényes Arizona felé vettük az irányt a következő kerettel a fedélzeten, melyben csillaggal jelölve a profi szerződés nélküli próbajátékosok láthatók.
Kapusok: Matt Pickens, Ian Joyce, Steward Ceus;
Hátvédek: Drew Moor, Marvell Wynne, Anthony Wallace, Kosuke Kimura, Scott Palguta, Tyrone Marshall, *Michael Holody, *Eddie Ababio, *Adrian LeRoy, *J.T. Murray;
Középpályások: Pablo Mastroeni, Brian Mullan, Wells Thompson, Jeff Larentowicz, Jamie Smith, Sanna Nyassi, Joseph Nane, Ross LaBauex, Davy Armstrong, *Andy Lorei, *Logan Emory, *Steven Emory;
Csatárok: Conor Casey, Omar Cummings, Andre Akpan, Quincey Amarikwa, *Caleb Folan.
Szombat délelőtt tudtuk le az idei első felkészülési mérkőzésünket, és a Kansas City Wizards együttese ellen 0-0-s döntetlent játszottunk, miután nem született találat a kétszer 45 perces alapjátékidőben, és a 30 perces hosszabbítás alatt sem. A Rapids viszonylag erősnek mondható kezdőcsapattal várta a találkozót, hiszen a Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Wallace - Nyassi, Larentowicz, Nane, Thompson - Folan, Cummings felállású 11-gyel játszottuk le az első félidőt, mely kiegyenlített küzdelmet, s jobbára coloradói gólhelyzeteket hozott, bár az ír próbajátékos ezen a mérkőzésen nem sokat tudott hozzátenni a játékunkhoz. A második felvonásra szinte a teljes bandát leváltottuk, s ezalatt már a következő hadrendben igyekeztünk: Joyce - Wynne/Holody, Marshall, Palguta, L. Emory - Mullan, LaBaeux, Thompson/S. Emory, Smith - Casey, Amarikwa/Akpan. Ebben a periódusban némi meglepetésre már az ellenfelünk lépett fel határozottabban, kétségtelenül több lehetőségük volt, de nem sokkal a befejezést megelőzően akár a mieink is eldönthették volna a meccset, ugyanis a 84. percben Mullan beadásából Akpan fejelt közelről életveszélyesen, ám a Wizards hálóőre hatalmas bravúrral hárítani tudott. Menet közben Amarikwa kisebb térd sérülést szenvedett, így kénytelenek voltunk lecserélni őt. Ezután sor került a 30 perces hosszabbításra, melyet a következő csapattal bonyolítottunk le: Ceus - Ababio/Palguta, Holody, LeRoy, Murray - Lorei, Armstrong, L. Emory, S. Emory, LaBaeux - Akpan. A nem igazán veretes összeállításunk révén már magától érthetődő volt, hogy inkább a KC szorongatott a ráadásban, ám hiába támadtak többet, és alakították ki futószalagon a helyzeteiket, képtelenek voltak befejezni a meccset, mivel a harmadik számú hálóőr, Ceus több nagyszerű védést mutatott be a túlórában, és megtartotta a csapatunk számára a gól nélküli döntetlent.
Videóösszefoglaló a Colorado Rapids-Kansas City Wizards felkészülési mérkőzésről:
Ezt követően a vasárnapi napon csak csapaton belüli tréningeket tartottak a Rapids-esek, majd hétfő délután a tavalyi rájátszásban parázs csatában kiejtett Columbus Crew ellen léptünk pályára, és végül 2-0 arányban jobbnak bizonyultunk a sárgamezeseknél. A kezdő sípszót a következő 11 játékosunk várhatta a gyepszőnyegen, a szokásosnál valamivel vegyesebb összeállításról volt szó: Joyce - Kimura, Marshall, Moor, Wallace - Mullan, Larentowicz, LaBaeux, Thompson - Folan, Casey. Vagyis összeállt a mindenki által nagyon várt Folan-Casey csatárduó, amely talán a klub történetének valaha volt legmagasabb támadókettősét jelentette, lévén az első félidőt a két kifejezetten kemény, fizikai játékos töltötte a pályán, és agresszíven felvették a harcot az ohio-i bekkekkel, de az ügyes összjátékaik ellenére képtelenek voltak elégszer helyzetbe kerülni, így nem esett találat az első félidőben. Kicsit görcsösen játszottunk a mezőnyben, a Crew felszabadultabbnak tűnt, valamivel több helyzetet is tudtak teremteni, és bár Joyce kissé rozsdás volt a denveri kapuban, komolyabb hibát nem védett, és lehozta kapott gól nélkül a maga játékidejét. A második félidőnek már teljesen új csapattal vágtunk neki, ami meg is hozta a kívánt áttörést, és a Ceus - Moor, Wynne, Palguta, L. Emory - Nyassi, Nane, Thompson, Smith - Cummings, Akpan formáció számára már lényegesen jobban ment a játék a folytatásban. Bátran aktivizáltuk magunkat a második félidőre, Nyassi nagyszerűen játszotta be a jobb oldalt, és Cummings is többször került komoly helyzetbe. Aztán a 61. percben további cserékkel frissítettünk, pályára lépett Holody és S. Emory, majd mintegy öt minutummal később Sanna Nyassi remek lövéséből született találatával szereztük meg a vezetést, amikor a Seattle-től megszerzett középpályás a jobb oldalról középre kanyarodva a tizenhatos vonaláról volt eredményes a rövid sarokba helyezve. Tovább folytattuk a nyomást a gyors akcióinknak köszönhetően, a Crew nem találta az ellenszert a játékunkra, és a 77. percben Cummings bal oldali bejátszását az ifjú Steven Emory bólintotta közelről a hálóba, így alakult ki a 2-0-s végeredmény. A coloradói származású 21 esztendős próbajátékos kimondottan hasznosan játszott a találkozó hajrájában, de több új arc is meghatározó teljesítményt nyújtott ezen a mérkőzésen.
Videóösszefoglaló a Colorado Rapids-Columbus Crew felkészülési mérkőzésről:
Kedden folytattuk a felkészülési mérkőzések sorát, és ezen a napon a Rapids tartalékai léptek pályára az amerikai ifjúsági válogatottal szemben, melytől 1-0-s vereséget szenvedtünk. A csapat kezdőcsapatában mindössze két biztos kerettag kapott lehetőséget, a kapus Joyce és a középpályás Armstrong személyében, és még három helyi, alkalmi vendégjátékos segítségére is szükségünk volt, hogy meglegyen a kellő létszám a mérkőzésre. Ennek eredményeképpen kissé felforgatott összeállításban próbáltuk felvenni a harcot az U18-as válogatottal: Joyce - Marele, LeRoy, Holody, Murray, Valentino - Lorei, Armstrong, S. Emory, L. Emory - Castro. A második félidőben pályára lépett még a kapus Ceus, a középpályás LaBauex és a támadó Akpan. Túl sok tudósítás nem készült erről a találkozóról, de a szokatlan összeállításban nem volt túl kombinatív a játékunk, míg az egyetlen gólt a 63. percben egy fejesből szerezte a válogatott Ceus hálójába.
Az utolsó fellépésünket csütörtök délután bonyolíthattuk le egy kifejezetten nagy rivális, a Los Angeles Galaxy gárdája ellen, akik hozzánk hasonlóan igencsak erős összeállításban képviseltették magukat az arizonai edzőtáboron. A két együttes az Arizona State University birtokán, Tempe-ben csapott össze egymással, ahol a mieink szinte a legjobbnak mondható 11-gyel várták a fellépést, például a Casey-Cummings páros első alkalomal lett összeeresztve az idei évben. A kezdőcsapatunk a Pickens - Kimura, Wynne, Marshall, Wallace - Mullan, Nane, Thompson, Smith - Casey, Cummings formációban vette fel a harcot az LA-vel. Rámenősen indítottuk a mérkőzést, és jobbára a mieink akarata érvényesült a kezdetektől fogva, korán több lendületes akcióval tudtuk zavarba hozni a Galaxy védelmét. Végül a 19. percben Conor Casey révén kerültünk lépéselőnybe, aki Smith nagyszerű beadását követően volt eredményes a tizenhatoson belülről. Nem sokkal később újra a tarkopasz Conor Casey villant meg, aki Smith felső lécről lepattanó szabadrúgása után fejelte a hálóba a közeli ismétlést. Ezzel 2-0-s előnyre tettünk szert a szünetre, majd a második felvonásra már egy teljesen új összeállítású csapatunk futott ki a gyepre: Joyce - Kimura, Moor, Palguta, L. Emory - Nyassi, LaBaeux, Nane, Smith - Folan, Cummings. Azonban az LA nagy elánnal ugrott neki a Rapids-nek a második félidőben, és a folytatás első 20 percében ki is tudtak egyenlíteni, amikor először Donovan értékesített egy tizenegyest, majd Hejduk beadását Cristman pofozta be a Joyce által őrzött ketrecbe. A játékrész felénél járva Smith mester tömeges cseréket eszközölt, s pályára küldte S. Emory-t, LeRoy-t, Thompson-t, Holody-t és Amarikwa-t is. A csapat pedig újra fel tudott pörögni a friss erőknek hála, és negyedórával a befejezés előtt visszaszereztük a vezetést, amikor S. Emory csodálatos ütemű indításából Caleb Folan szerzett gólt a kiugrása végén elegánsan a kapus felett a hálóba emelve; majd alig pár perccel később a próbajátékos Steven Emory maga is betalált, miután középtávolról szerzett remek találatot egy jól helyezett lövésből. Másodszor is két gólos előnyre tudtunk szert tenni, erre pedig már nem lehetett válasza a Galaxy-nek, nem tudtak többször közelebb zárkózni, ezzel 4-2-re megnyertük az utolsó arizonai meccsünket.
Videóösszefoglaló a Colorado Rapids-Los Angeles Galaxy felkészülési mérkőzésről:
A felkészülés alatt nem titkoltan a meghatározó embereink formába hozása és az új játékszisztémák elsajátítása mellett a legfőbb cél, hogy a próbajátékosokat tesztelgessük. Smith mester már az edzőtábor elején kijelentette, hogy néhány posztot mélyíteni szeretne, és nagy eséllyel a meghívottak közül kerülhetnek ki azok, akik szerződést kaphatnak a csapatba tartaléknak. Nyolc próbajátékos alkotja a jelenlegi 30-as listát, ők reménykedhetnek még benne, hogy bekerülhetnek a bajnokcsapat szezonkezdő végleges keretébe.
Közülük a legnagyobb név egyértelműen az ír származású Caleb Folan, aki az elmúlt években az angol Premier League-ben is feltűnt, de azóta pályája lefelé kezdett el ívelni, különböző külső tényezők is hátráltatták, ám abszolút nyitott arra, hogy az MLS-ben próbálja újra jobb mederbe terelni karrierjét. A 28 éves csatár a vezetőedző elismerését is elnyerte: "Caleb rendkívül atletikus támadó, amellett, hogy nagy termetű, kifejezetten robbanékony. Ha kell, vállvetve küzd a hátvédekkel a fizikai harcokban, de ha úgy adódik, a sprintekben is bárkivel fel tudja venni versenyt. Azt gondolom, hogy egy rettentő sokoldalú játékos, aki komoly tapasztalatokkal rendelkezik, kiválóan tudnánk hasznosítani. Jelenlétével a variációs lehetőségeink tovább bővültek, új dimenziókat nyitott meg a támadójátékunkban. Nagyon boldog lennék, ha meg tudnánk őt tartani a szezonra" - vélekedett Gary Smith. Látszólag a két fél közel áll a megegyezéshez, de a leigazolására még Folan eddigi kenyéradójának, az angol másodosztályban szereplő Hull City-nek is rá kell bólintania.A felkészülési mérkőzések másik nagy felfedezettje a középpályás Steven Emory volt, aki két góllal és egy gólpasszal a Rapids legeredményesebb játékosa volt a négy arizonai fellépés alatt, ráadásul mellette egyedül a sztárcsatár Casey tudott egynél több gólt szerezni. A 21 esztendős labdarúgó a coloradói Fort Collins városában látta meg a napvilágot, a helyi középiskolába járt, az elmúlt esztendőket pedig már a Metro State College-ben töltötte, ahol a csapat színeiben egymást követő két évben választották meg a Rocky Mountain konferencia legértékesebb játékosának. Eddig talán nem igazán számoltunk vele komolyabban a csapatba kerülést illetően, de fantasztikus bemutatkozása révén már nem lehet nem tudomásul venni a jelenlétét, s érdemes lesz rá külön figyelmet szentelnünk a felkészülés további állomásain.
A hátvédek közül bizonyára Michael Holody számít a legesélyesebbnek a végső kerettagságra. Annak idején, 2008-ban nagy reményekkel draftoltuk őt, de az MLS-ben nem igazán tudott kibontakozni, így a 2010-es szezon végeztével szabadon távozott a csapattól. Most azonban újra nekirugaszkodott a küzdelemnek, és ezeken a mérkőzéseken rendre hasznos teljesítményt nyújtott. Érdemes lehet figyelni még J.T. Murray-re, aki többek szerint megbízhatóan játszott a szerepvállalásai alkalmával Arizonában. Azok után került a csapathoz, hogy a drafton a Wizards húzta, de a felkészülés elején már nem tartottak rá igényt. Versenyben van még a jó képességű jamaicai-kanadai kettős állampolgár Adrian LeRoy, illetve a 2011-es draft első körös denveri kiválasztottja, a North Carolina University-ről érkező Eddie Ababio is a bekkek közt. Tesztelésen van még további két középpályás, Logan Emory, aki nem áll rokonságban S. Emory-val, viszont szintén bőven megkapta a lehetőséget, és a hírek szerint nem is nyújtott rossz produkciót; valamint Andy Lorei, aki már a tavalyi előidényt is a klubnál töltötte, de nem tudott bekerülni a keretbe.
A csapat tagjai néhány napos pihenő után, szombattól egészen a hónap végéig hazai környezetben folytatják felkészülésüket, és természetesen a továbbiakban is be fogunk számolni a gyakorlásokon történt eseményekről, hiszen rövidesen várható lesz a keret további szűkítése, miközben már csak 30 nap van hátra az MLS 2011-es idényéig, melynek a Rapids bajnoki címvédőként vághat neki.
Rapids: Előidény-meccsek Arizonában
2011.02.17. 17:23 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
foppa21 2011.02.17. 20:01:49
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.02.18. 09:24:56
foppa21 2011.02.18. 12:00:39
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.02.19. 10:08:06
Elbocsátva: Lorei, LeRoy, Murray, L. Emory.
Folan sorsa pedig azon múlik, hogy meg tudunk-e állapodni az angolokkal.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.02.20. 20:55:22
www.tickethorse.com/sports/soccer/colorado-rapids
Még 26 nap a rajtig! :)
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.02.24. 20:56:37
www.coloradorapids.com/news/2011/02/video-lifelong-fan-could-be-joining-team
foppa21 2011.02.25. 13:27:06
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.02.25. 14:35:56
www.coloradorapids.com/news/2011/02/video-kandji-remains-optimistic
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.02.25. 14:36:54
According to Hull City manager Nigel Pearson, the club is close to finalizing a deal that would allow the Irish international striker to join Gary Smith’s squad on a free transfer.
"Hopefully, the deal will be concluded over the weekend,” Pearson told BBC Radio on Thursday. "Whenever you're dealing with the MLS, there's a bit more paperwork to be done but we're very close to doing the deal.”
:)