A vártnak megfelelően a fizetési sapkában tengernyi hellyel bíró Colorado Avalanche gárdája aktívan részt vett a július 1-jei forgatagban, és néhány órával az NHL-es átigazolási piac megnyitását követően, a csapat több komoly, jövőbeli sorsunkat megpecsételő meghatározó elhatározást is végrehajtott. Nem egyszer vitatható, kockázatos húzást mutattunk be, a soron következő holtszezon-elemzésemben az elmúlt napok eseményeit, és a hátralévő teendőket elemezgetném a csapattal kapcsolatosan.



















Mindenek előtt Greg Sherman végre hajtott egy tőle megszokott, értéken felüli cserét, amikor a Washington Capitals cserekapusáért, Semyon Varlamov-ért egy 2012-es első körös, illetve egy 2012-es vagy 2013-as második körös draftjogot bocsátott a fővárosiak birtokába. A hírek szerint az első számú célpont, Vokoun csak olyan feltételekkel kötött volna szerződést velünk, amelyet nem szerettünk volna teljesíteni, ezért kellett egy B-terv után néznünk. Egészen hihetetlen, hogy milyen indíttatásból ért meg a vezetőségünknek ez a kapus két ilyen magas választási lehetőséget, kétségtelenül szükségünk volt az erősítésre a ketrec előtt, de ennél sokkal olcsóbb áron, kevésbé rizikós kapushoz is juthattunk volna. A trade arányairól felesleges vitát nyitni, Varlamov jelenlétéről már annál érdemesebb. A 23 esztendős orosz kapus a 2008/09-es szezon alatt debütált az NHL-ben, és egy szemvillanás alatt berobbant a ligába, amikor a régi ismerősünk, Jose Theodore rosszabb napjain átvette a stafétabotot a Caps gólvonala előtt. Az ezt követő két idénye viszont már korántsem volt zökkenőmentes számára, sorozatosan sérülések hátráltatták munkáját, az új felfedezett Neuvirth pedig a pihenői alatt kiszorította őt a kapuból, tavaly végképp kegyvesztetté vált, és az idei nyáron mindenképpen a távozására lehetett számítani. Varlamov az elmúlt eddigi karrierje során, 59 mérkőzés alatt 30 győzelmet, 2.39-es kapott gól átlagot és 91.7 %-os védési hatékonyságot regisztrált az NHL-ben. A menedzser mellett az Avalanche egykori legendás játékosa, a mostani fő tanácsadó, Joe Sakic is elismerően nyilatkozott az orosz portásról: "Semyon egy igazi elitkapus, aki rendkívül tehetséges, és a következő évekbeli sikereink meghatározó alakja lehet", majd azt is hozzátette, hogy a vezetőség teljes mértékben bízik a kapus képességeiben, ezért voltak hajlandóak ennyire magas árat fizetni érte. A megszerzése után a korlátozott szabadügynök (RFA) Varlamov nyomban megújította szerződését a csapattal, ami két éven át összesen 5.5 millió dollárt garantálhat a bankszámlájára. Orosz játékos révén pedig az állandó sérülései mellett joggal tarthatunk tőle, hogy mikor gondol egyet, és megy haza a KHL-be, ami az elsődleges terve volt a nyári időszakban.

Ezen felül kapusposzton további erősítést hajtottunk végre, miután a szertelen ifjú portás mellé egy igazi veterán öreg rókát is szerződtettünk Jean-Sebastien Giguere személyében. A 34 esztendős portás már túl van karrierje zenitjén, legemlékezetesebb időszakát az Anaheim (Mighty) Ducks együttesénél töltötte el, akikkel 2003-ban kupadöntőt játszott, és a hét meccses küzdelem elvesztése ellenére Conn Smythe-trófea győztes lett, ezzel mindössze a liga történetének ötödik játékosaként választottak meg valakit a rájátszás legjobbjának a döntőbeli vesztes csapatból. A következő nagy dobását a 2007-es esztendő tartogatta, amikor a kaliforniai gárdát már semmi nem állíthatta meg, és elhódították a Stanley Kupát, melyhez JSG fantasztikus teljesítménnyel járult hozzá. Aztán viszont fokozatosan elvesztette a kezdőhelyét a Kacsáknál, 2009-ben pedig klubváltásra kényszerült, és az elmúlt másfél szezont már a Toronto Maple Leafs-nél húzta le, ahol jobbára csak csere lehetett, már amikor nem bajlódott éppen a krónikus lágyékproblémáival. Giguere két esztendőre, 2.5 millió dollárért írt alá az Avalanche-hez, elvileg megfelelő mentora lehet fiatal portástársának, bár hozzá hasonlóan, ő is rendkívül sérülékeny, jelenleg is éppen egy sérvműtét után lábadozik, ráadásul az utóbbi időszakban már kiégett a formájával is komoly gondok adódtak, így vele kapcsolatban is erős kételyek merülhetnek fel.

Mindenképpen számíthattunk egy rutinos, keménykötésű hátvéd leigazolására, melyre a kissé instabil, egyben zöldfülű védelmünknek égető szüksége volt. Ezt a feladatot már egy sokkal biztosabbnak tűnő megoldás jóvoltából teljesítettük, ugyanis talán minden szempontból a lehető legmegfelelőbb szabadügynök bekket, Jan Hejda-t szerződtettük a csapathoz. Az elmúlt négy évet a Columbus Blue Jackets-nél töltő cseh védő, négy évre, összesen mintegy 13 millió dolláros fizetés fejében kötelezte el magát a csapathoz, legfeljebb a kontraktus hosszúságával lehetnek később problémáink, mivel már a 33. életévét tapossa, de ezidáig nem sok sérüléssel volt gondja, négy és fél éves NHL karrierje alatt csak kevésszer kellett kimaradnia a játékból. Hejda rendkívül stabil hátvéd hírében áll, aki első sorban egy kőkemény stay-at-home-nak számít, bátran használja ki a átlagon felüli fizikai méreteit, ugyanakkor a koronggal is megbízhatóan bánik, s rizikómentes megoldásokkal képes támogatni a csapata előre játékát, emellett a védelemben sallangmentesen, alacsony hibaszázalékkal dolgozik. A rutinos védő eddigi 341 NHL-összecsapásán 76 pontot és +17-es plusz/mínusz statisztikát kapart össze, míg a cseh válogatott színeiben már öt világbajnokságon és egy olimpián is részt vehetett.

Ezen kívül még csatárposztra vártunk némi erősítést, ahová leginkább egy alsó soros fizikai támadót kerestünk, annak rendje és módja szerint éles versenyre keltünk a Pittsburgh-ből távozó Rupp szolgálataiért, aki helyettünk végül a Rangers ajánlatát választotta. Nem sokkal később pedig egy érdekes megfontolásból Chuck Kobasew-t igazoltuk le, aki korántsem ezt a szerepkört hivatott betölteni, hanem sokkal inkább egy szeszélyes gólvágó szélső, aki mostanság közel sem teljesített igazán eredményesen. A 29 éves jobb szélső számára az elmúlt két szezon a Wild színeiben rettentő gyatrán sikeredett, és azok után, hogy korábban három évben is átlépte a 20 gólos határt, a két minnesotai idénye alatt összesítve nem volt képes ennyi találatra. A mieink most egy 2.5 milliós összértékű kontraktussal igyekeznek második lehetőséget adni számára, hátha magára talál az Avalanche-ben, ami már csak azért is érdekes, mert egy olyan játékost igazoltunk le, aki éveken át a legnagyobb gyilkosainkat riválisainkat erősítette, s mi több, a két évvel ezelőtti szezonban egy indokolatlan belépővel súlyos térdszalag-szakadást okozott Jones-nak. Elvileg nem igazán volt szükségünk egy újabb góllövő szélsőre, de bizonyára a következő szezonban is lesz annyi sérülés a csapatban, hogy megfelelő forma esetén akár az 1-2. sorban is helyet követelhet magának, illetve korántsem kizárt, hogy a telített csatárposzt szereplői közül valaki(k)től még meg fogunk válni az októberi szezonrajtig.

Több korlátozás nélküli (UFA) lejáró szerződésű játékosunkat is távozni hagytuk, akik közül néhányan már új csapatot is találtak maguknak. Az előző szezonban az Avs ketrecét őrző mindkét portás új állomáshelyre került, s Peter Budaj a jövőben a Montreal Canadiens-ben lehet Price cseréje a két éves, 2.3 milliós kontraktusa révén; míg Brian Elliott a St. Louis Blues-zal állapodott meg egy két éves, 1.2 milliós szerződésben. Nem különösebben marasztaltuk a tavalyi megszerzése után parádés formában teljesítő Tomas Fleischmann-t sem, aki később megbetegedett, és nem játszhatott többet, majd a szélső szabadügynökként a Florida Panthers-hez kötelezte el magát négy esztendőre mintegy 18 millió dollárért - ilyen feltételekkel már érthető, hogy miért nem szerettük volna megtartani őt. A farmcsapatunk kapitánya, Ben Walter szerződése is lejárt, s a jövőben a Calgary Flames alkalmazásába állhat, míg a Lake Erie Monsters másik pontgyárosát, Matt Ford-ot a Washington Capitals vitte el, akik fennhatósága alatt a fiókbajnokság egyik legerősebb csapatában folytathatja karrierjét.





















Jelenleg 19 játékos rendelkezik élő szerződéssel a csapathoz a következő idényre, akik - kiegészülve a Preissing kivásárlásáért számított 916 ezerrel - nagyjából 41.5 millió dollárt foglalnak el a fizetési sapkából, vagyis még közel 7 milliót kell elköltenünk, hogy elérjük a fizetési sapkára előírt minimális összeget.

Mindezt bizonyára már házon belül fogjuk megoldani a fennmaradó négy RFA játékos aláíratásával, ugyanis még Kyle Cumiskey, T.J. Galiardi, Kevin Porter és Ryan Wilson sem rendelkezik új kontraktussal, mint ahogyan a friss 1/2-es kiválasztott, Gabriel Landeskog javára is bocsátanunk kell egy belépő szerződést, ezekkel az igazolásokkal pedig biztosan el fogjuk érni a cap minimumot.

Vagyis további külsős igazolások már semmiképpen sem várhatóak, legfeljebb a farmcsapatunk keretébe, mert a minimális cap floor-értéknél több pénzt nem szeretnének áldozni a csapatra. Ugyanakkor a szezon megkezdéséig cserék még könnyen várhatóak, mert csatárposzton túl sok NHL-képes játékosunk van, és Sherman sem arról híres, hogy több hónapot kibírjon orbitális baromság játékoscsere nélkül. Kíváncsian várhatjuk a klub következő lépéseit.