Bár az MLB 2011-es alapszakaszának matematikai középpontján már túl vagyunk, gyakorlatban a hét első napjaiban megrendezett All Star Game hivatott ketté választani a szezon első és második félévét egymástól, így jómagam is most láttam elérkezettnek az időt arra, hogy egy bővebb számvetést végezzek a Colorado Rockies eddigi szerepléséről. Már a cím is arra utal, hogy nem lehetünk igazán elégedettek a denveri baseballosok eddigi teljesítményével, sajnos 71 mérkőzéssel a vége előtt abszolút várakozáson alul szerepelünk, és kevés az esély rá, hogy a csapat részt vehet az őszi rájátszásban, de talán még nem kell végleg feladnunk a reményt.




















Az idényt megelőzően magas elvárásokat tűztünk ki a Rockies elé, és az általános vélekedés is mindenképpen rájátszás-esélyesnek tartotta a gárdát, olyannak amely jó eséllyel megszorongathatja a címvédő Giants-t az NL West divízió első helyéért folytatott harcban. Ehhez képest jelenleg csak a harmadik helyet foglaljuk el a csoportban 43-48-as győzelem-vereség mérleggel, és az éllovas San Francisco mögött 8.5 győzelem a lemaradásunk. Rajtuk kívül ráadásul nagy meglepetésre a Diamondbacks is előttünk tartózkodik, és az ötösfogat két lesajnált sereghajtója sincs messze mögöttünk.

A rajtot még nagyszerűen kapta el a csapat, és a szezonkezdet igencsak komoly reményekre adott okot, a 11-2-es indításunk a klub történetének valaha volt legjobb első 13 meccs utáni statisztikájának felelt meg, akkor még vezettük az egész mezőnyt. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, s a korábban lassú kezdőnek bizonyuló a csapat nagyszerű starttal alapozta meg a 2011-es menetelését. Azonban a nyitó hónap második felétől, és különösen májustól kezdve, már egyre több váratlan fiaskót szenvedtünk el, és egymást követték az elvesztett párharcok, az átmenetinek hitt hullámvölgyet pedig szinte mostanáig képtelenek voltunk megfékezni, nem egyszer sorban négy-öt mérkőzésen vesztettük, miközben ritkaság számba ment, amikor két egymást követő találkozót meg tudtunk nyerni. Hosszú hetek óta a .500-as mérleg alatt vergődünk, jelenleg is öt diadallal alatta vagyunk, az április végén elvesztett ritmust azóta sem találtuk meg, például az első hónap óta képtelenek voltunk söpréssel megnyerni egy legalább három meccses series-t, így meglehetősen kiszorított helyzetből várhatjuk a további folytatást.

A problémák legfőbb forrása, hasonlóan az elmúlt szezon befejezéséhez, ismét leginkább a csapategységek kiegyensúlyozatlanságában kereshető: számtalanszor előfordult, hogy amikor az ütők eredményesen játszanak, akkor a dobók elvesztették a meccset; ha pedig a dobók kevés ponton tartották az ellenfelet, akkor az ütőjátékunk volt kifejezetten impotens. Emellett sajnos jelentős egyéni formahanyatlások, sérülések is korlátozták a csapat zavartalan kibontakozását.

A legsúlyosabb érvágás május 24-én érte a mieinket, amikor az aktuális doubleheader első összecsapásán a kezdődobó Jorge De La Rosa súlyos könyékszalag-szakadást szenvedett, és a rettegett Tommy John-műtétre volt szüksége, ami minden dobó rémálma, hiszen legalább egy-másfél naptári esztendőt von maga után az operációt követő felépülés. DLR személyében a rotation idei legbiztosabb pontját, egyben az egyetlen bal kezes tagját vesztettük el, pótlását az azóta eltelt közel két hónapban sem tudtuk megoldani, a kezdő ötösfogatban ugyanis folyamatosan legalább egy-két emberünk oda nem való teljesítményt nyújt.

Sajnos, Ubaldo Jimenez sem volt képes megismételni a tavalyi szezonkezdését, és a 2010. áprilisában még MLB-rekordokat veszélyeztető dominikai ace meglehetősen gyatra formában kezdte az évet. Mentségére szóljon, hogy már az első mérkőzésén egy kellemetlen ujjprobléma hátráltatta őt, ami még hetekkel később sem múlt el maradéktalanul, és egy cseppnyi szerencséje sem volt, viszont az utolsó néhány startja alkalmával már újra egyre jobban kezdett emlékeztetni a tavalyi önmagára. Reméljük, most már nem tér le erről a kitaposott ösvényről, és biztos formában tudja végig játszani az év hátralévő részét, nagy szükségünk lenne, ha idén is a csapat vezéregyénisége tudna lenni a domináns dobójátékával. Mellette a tehetséges Jhoulys Chacin nyújt még elfogadható teljesítményt, bár a nagyszerű kezdés után júliusban egy kicsit megtorpant, miután kézsérüléssel bajlódott, de rá még mindig nyugodtan lehet számítani. A mindig kétarcú Jason Hammel 2011-ben is a tőle megszokottat hozza, állandóan kiszámíthatatlan, bár idén valamivel szűkebb skálán mozog a teljesítménye, nem kísérik akkora kilengések, egy masszív ötödik dobó teljesítményre képes - a gond csak az, hogy idén papíron harmadik a sorban. Rajtuk kívül viszont nincs több starter, aki megállná a helyét a csapatban, jelenleg a kiégett Cook és a zöldfülű Nicasio egészíti ki a rotációt, de teljesen egyértelmű, hogy előbbi már, utóbbi pedig még alkalmatlan a major-ben való játékra, egyszerűen nincs más a helyükre, ezért erőltetjük őket. Próbálkoztunk Mortensen beállításával, de különösen az utolsó hónapban kaotikus volt, az egykori nagy tehetség G. Reynolds szintúgy sebezhető, Rogers pedig jelenleg sérülés után rehabilitálódik a farmcsapatban, talán néhány héten belül visszatérhet, és esetleg némi stabilitást biztosíthat az egységnek. Nem titkoltan a csapat egy megbízható dobóra kíván szert tenni a közelgő trade deadline előtt, de erős kételyeink lehetnek afelől, hogy milyen erősítést fogunk tudni végrehajtani meghatározó játékos feláldozása nélkül.

A mezőnyjátékosokat sem kerülték el a gondok, elég csak a két legnagyobb sztárjátékosunkra, Troy Tulowitzki-re és Carlos Gonzalez-re gondolnunk. A friss All-Star shortstop szokás szerint lassan lendült játékba az év elején, bár az áprilisi homerun-osztása már-már a tavaly szeptemberi félelmetes befejezésére emlékeztetett, mégsem tudott mindig a legjobb formájában tevékenykedni, bár azóta úgy tűnik, hogy megtalálta a helyes utat. Nem sokkal a szünet előtt történt egy kellemetlen sérülése, hasonlóan a 2008-as esethez, meghúzta a lábát, de szerencsére néhány nap pihenőt követően visszatérhetett, és ismét egészségesnek tűnik. Az outfielder ugyancsak szerényebb formában indította az évet, bár a statisztikák terén nem sokkal maradt el a 2010-es kimagasló első félévétől, őt sem érezhettük mindig kirobbanó állapotban. Július elején a Royals ellen már újra a régi tűz lobogott benne, amikor két ütésből hat pontot szerzett, azonban pechjére egy elkapásnál lendületből odacsapta a karját a falhoz, és most, másfél héttel később is ezt a jelenetet nyögi. Az biztos, hogy nincs törés a csuklójában, de kísértetiesen hasonló gondjai vannak, mint egy évvel ezelőtt, amikor a szezon utolsó másfél hónapjában súlyos csuklóproblémák hátráltatták, jelentősen gyengítve az ütőerejét. Nagy kérdés vele a kapcsolatban, hogy mit tudunk kezdeni a sérülésével, tavaly a végső finist kénytelen volt így végig játszani, most azonban még túl sok van hátra a befejezésig ahhoz, hogy folyamatosan szerepeljen, miközben már az ütő kézbevétele is komoly fájdalmakkal jár. Kulcskérdés lenne a második félidőben, hogy kettejükre számíthassunk, méghozzá a legjobb formájukban, mivel pontjaikkal muszáj lenne húzniuk a kissé szétszórt együttes andalgó szekerét.
















A veterán Todd Helton számára kétségtelenül a nagy visszatérés éve eddig a 2011-es esztendő, mivel azok után, hogy az elmúlt szezonban pocsékul ment neki a játék, idén újra a legszebb napjait idéző formában tevékenykedik, és határozott fellépésével igyekszik a csapat élére állni, kollektíven több-kevesebb sikerrel, de egyénileg fantasztikus hatékonysággal bír. Hozzá hasonlóan a rutinos új igazolás Ty Wigginton-nal is elégedettek lehetünk, bár a vártnál lassabban lendült formába, az utóbbi hetekben már kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból, ráadásul amellett, hogy az infield-en bármikor több poszton bevethető, még a corner outfielder-helyeken is bátran csatába engedjük. Igazi jolly joker a csapatban, azonban balszerencsés módon, amikor hazafutást lő, a Rockies nagyon gyatra százalékkal képes nyerni, bár erről aligha ő tehet. Helton cseréjeként, és a legfőbb pinch hitter-ként vesszük számításba idén is az egykori legenda Jason Giambi-t, és a rutinos öreg róka ebben a szezonban is bizonyítja rátermettségét. Noha csereütőként annyira nem tud érvényesülni egyelőre, de a kezdő meccsein, különösen idegenben, félelmetes ütő formát képes mutatni, amely által az egész ligában ő rendelkezik a legjobb ütési lehetőségenkénti hazafutás-átlaggal és pontszerző-átlaggal egyaránt, a philadelphiai három HR-os mérkőzése pedig a legnagyobb klasszikusok közé tartozott. A vén kujont még mindig nem szabad leírni, és joggal bízhatunk benne, hogy az évad második felében remélt felzárkózási rohamaink egyik vezéralakja lehet, ahogyan két évvel ezelőtt is tette.

Vannak olyan ütőink is sajnos, akik a fentiekkel ellentétben, korántsem tudtak megfelelni az elvárásoknak, és meglehetősen hányattatott esztendőt futnak. Mindenek előtt a Barmes helyére hozott Lopez-ről vagyunk kénytelenek szólni, akit kezdő 2B-nek szeretünk meg, de a látványos mélyrepülése közben, júniusban megkönnyítettük a dolgát, és kirúgtuk a csapattól. Helyette egy jó darabig a Herrera-Nelson páros töltötte be megosztva ezt a posztot, azonban egyik fiatal sem tudott megfelelően kiegyensúlyozott lenni, így a közelmúltban egy cserében megszereztük a rutinos Mark Ellis-t az Oakland-től, aki első párharcában hangzatosan mutatkozott be a Coors Field közönségének, azóta némileg visszaesett a produkciója, de kétségtelenül egy sok csatát megélt, eredményes harcos, akinek bár idén gondjai voltak az ütéseivel, még mindig lehet benne annyi ambíció, hogy a hátralévő fél szezonban betöltse az infield jobb középső posztját. Fowler is jelentős hanyatláson megy keresztül, a szezont még fent kezdte, azonban elhalványuló ütőformája révén júniusban száműzve lett a Triple-A-be, ahol ugyancsak csapnivalóan teljesít, így egy darabig még biztosan nem is várható az újbóli feltűnése, hacsak CarGo nem lesz túl sokáig sérült. A 3B Stewart játékára alaposan rányomta a bélyegét a Spring Training alatt elszenvedett kellemetlen lábsérülése, nem sikerült az alapozása, így magától érthetődő módon az MLB-ben se tudott kompetens teljesítményt felmutatni, többször leküldtük őt a tartalékok közé, jelenleg éppen a Rockies keretében tartózkodik, de egyelőre némi fel-fellángoláson kívül többre nem volt képes, jelentősen kifelé áll a szénája a klubházból, de egyelőre még bízunk benne. Utóbbi kettővel ellentétben, a többi kérdéses személyünk egész jól megállja a helyét ebben a szezonban, mivel Iannetta, S. Smith és Spilborghs is általában megbízhatóan teljesít, különösen az elkapó javult sokat a tavalyi szerencsétlenkedése után, úgy látszik, élni tudott a felé áradó hatalmas bizalommal, mert újra önmaga legjobbját képes nyújtani hétről hétre. Két játékosunk komoly sérülést szenvedett a szezon első felében, a backup catcher J. Morales és a fiatal külsőpályás Blackmon is legkorábban csak szeptember magasságában térhet vissza.




















Talán a cseredobókat övezi a legkevesebb kérdőjel, bár közöttük is vannak, akik időnként hajlamosak a bizonytalankodásra, az alapmag rendkívül biztosnak tekinthető. Huston Street a tavalyi mozgalmas szezonja után, idén újra nyugodt körülmények között összpontosíthat a feladatára, és a féltávnál jegyzett 26/28-as save-hatékonyságával a liga legjobbjai közé tartozik, s ha ebben az ütemben folytatja, akkor akár még a két évvel ezelőtti fantasztikus mérlegét is űberelheti. Összességében magabiztosnak tekinthető, ritkán hibázik, amikor pedig gondba kerül, akkor is általában képes kiverekedni magát belőle, így egyértelműen a mezőny legjobb closerei közé tehető. Az egység további tagjai közül még állandó szereplő Betancourt, Belisle, M. Reynolds és Lindstrom, akik mindannyian még a biztosabb pontok közé tartoznak, elvétve mindegyiküknek akadt egy-egy betlijük, de mindent egybevetve hatékonyan végzik el a munkájukat. A bullpen maradék emberei gyakori változásban vannak, Paulino-t és F. Morales-t sikerült tovább adnunk, s jelenleg éppen további két balos dobó, Brothers és Stults, tartózkodnak még a keretben, de jó eséllyel a sérült Daley is idővel visszaverekedheti magát a csapatba.

Szerényen zártuk az első félidőt, és kétségtelenül jelentős javulásra lenne szükségünk ahhoz a szezon második felében, hogy kiharcolhassuk a bejutást a rájátszásra. Nem újdonság a Rockies-nak a jelenlegi szituáció, mivel 2007-ben és 2009-ben is közel ennyire mélyről kapaszkodtunk fel, és jutottunk be végül az októberi playoff-ba. Idén hasonlóan kiszorított helyzetben vagyunk, bár mégis joggal érezhetjük szerényebbnek az esélyeinket a jó hajrára, az erő hiába van meg a csapatban, mindez nagyon mélyen lakozik bennünk, és csak nagyon ritkán vagyunk képesek felszínre hozni. Át kéne törnünk végre a gátakat, és minden egységnek egy kicsivel kiegyensúlyozottabb, megbízhatóbb produkciót kéne nyújtania ahhoz, hogy reális rájátszás-esélyekről beszélhessünk a közeljövőben.

Természetesen a blogunkon mindentől függetlenül folyamatosan nyomon fogjuk követni a Rockies szereplését az állandó összefoglalókban, emellett a méltán népszerű Get In The Ring-be is várjuk szeretettel az érdeklődőket, ahol a csapat meneteléséről napi rendszerességgel agonizálunk, és még a Colorado Springs Sky Sox mérkőzéseit is szemmel tarthatjuk.

Szurkoljunk együtt a következő szűk három hónapban, hogy egy nagyszerű finis végén újra ránk köszönhessen az esztendő leghosszabb hónapja, a Rocktober.