A keddi napon a csoportkör első néhány mérkőzésével kezdetét vette az Észak-, és Közép-amerikai földrész legjobb klubcsapatai számára kiírt Bajnokok Ligája küzdelemsorozata, szerdától pedig már az MLS-bajnok Colorado Rapids együttese is megméretteteti magát a nemzetközi porondon. Ennek alkalmából jelentkeznénk most egy előzetessel a CCL-t illetően, melyben közelebbről is megismerkedhetünk a torna lebonyolításával, illetve a denveriek közvetlen csoportellenfeleivel.
A torna 16 csapatos főtábláján a csapatokat négy darab négy tagú csoportba sorolták be, ahol augusztustól októberig oda-visszavágós alapon hat fordulót bonyolítanak le egymás közt, mindenki mindenkivel két-két alkalommal mérkőzik meg, majd valamennyi kvartett első két helyezettje nyer jogot arra, hogy az egyenes kieséses szakasz nyolc közötti küzdelmeiben részt vegyen. Az Egyesült Államokból négy csapat indul a CCL-ben, az MLS-győztes Rapids mellett a bajnoki döntős FC Dallas, az alapszakasz-nyertes Los Angeles Galaxy, és a US Open Cup-címvédő Seattle Sounders szerepelhet a nemzetközi megmérettetésen, miközben a kanadai Toronto FC személyében egy ötödik MLS-csapat is ott lehet. Rajtuk kívül még négy mexikói, két-két hondurasi és Costa rica-i, illetve egy guatemalai, salvadori és panamai együttes kvalifikálta magát.
A CONCACAF Champions League csoportbeosztása:
A-csoport: Los Angeles Galaxy (Egyesült Államok), Club Motagua (Honduras), LD Alajuelense (Costa Rica), Monarcas Morelia (Mexikó)
B-csoport: Colorado Rapids (Egyesült Államok), Santos Laguna (Mexikó), Real Espana (Honduras), Isidro Metapan (Salvador)
C-csoport: FC Dallas (Egyesült ÁllamoK), Toronto FC (Kanada), Pumas UNAM (Mexikó), Tauro FC (Panama)
D-csoport: Seattle Sounders (Egyesült Államok), CF Monterrey (Mexikó), CS Herediano (Costa Rica), SCD Comunicaciones (Guatemala)A legnevesebb ellenfelünk a Santos Laguna együttese lesz az első körben, már csak azért is, mert a mexikói labdarúgás kiemelkedőnek számít az Észak-, és Közép-amerikai régióban, a legutóbbi két Gold Cup küzdelmeit is imponáló magabiztossággal söpörték be, az 1962 óta íródó kontinentális Bajnokok Ligája történetében pedig 27-szer mexikói csapat lett a végső győztes. A Comarca Lagunera övezetben székelő zöld-fehér csapat a mexikói bajnokság élcsapatának számít, a 2010-es Aperturában elért második helyezésüknek köszönhetően jutottak a CCL selejtező körébe, ahol a hondurasi Olimpiát múlták felül. Az 1983-ban alapított együttes eddig három alkalommal került fel a trónra hazája bajnokságában, legutóbb a 2008-as Clausura bajnokai voltak, azelőtt 1996-ban és 2001-ben diadalmaskodtak egy-egy kiírásban. A csapat legendás játékosa volt az egyik legkiemelkedőbb mexikói labdarúgó, Jared Borgetti, aki 1996 és 2004 között 311 mérkőzésen szerzett 189 góljával toronymagas klubrekordernek számít. A Santos jelenlegi keretét nem alkotják ekkora sztárok, a legnagyobb névnek a veterán kapus, egyben csapatkapitány Oswaldo Sanchez számít, aki fénykorában 98 alkalommal a válogatottban is védhetett, és még mindig kiemelkedő portásnak számít hazájában. A csapat túlnyomórészt mexikói játékosokra épül, mindössze két-két argentin és kolumbiai légiós egészíti ki a hazai névsort. Érdekesség, hogy a Santos 2010 óta szoros együttműködést alakított ki a skót sztárcsapat Glasgow Celtic-kel, akik hozzájuk kísértetiesen hasonló szerelésben játszanak.
A csoport legmélyebb gyökereivel rendelkező csapata a hondurasi Real Espana gárdája, ugyanis az együttest 1929-ben hozták létre, és '77 óta viselik a királyi jelzőt, mellyel I. János Károly, spanyol király, ruházta fel őket, az egész világon egyedüli nem spanyolországi székhelyű csapatként. A Real a 2010/11-es hondurasi Apertura győzteseként egyenes ágon vehet részt a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közt. A klub tízszeres országos bajnoknak, és ugyancsak tízszeres második helyezettnek mondhatja magát, az elmúlt öt szezonban valamennyi kiírás alkalmával a legjobb négy között végeztek, beleértve a 2006/07-es Clausura, és a már említett tavalyi Apertura megnyerését. A sárga-fekete egyesület rendkívül rutinos CCL-szereplőnek számít, már a '70-es évektől kezdve képviseltetik magukat a sorozatban, legjobb eredményük az 1991-es elődöntős részvétel volt, azóta viszont ennek a közelében sem jártak. A csapatot jelentős többségben hondurasi játékosok alkotják, akik közül jónéhányan a feltörekvő nemzeti válogatottban is szerepeltek, legmeghatározóbb emberük a veterán támadó Carlos Pavon, aki a '90-es években több európai csapatnál is megfordult, 101 válogatott mérkőzése alatt pedig 56 találatot szerzett, rá mindenképpen külön figyelmet kell majd szentelniük a denveri hátvédeknek is, alighanem hallatni fog magáról a gárda első számú gólvágója.
A harmadik ellenfelünk az Isidro Metapan lesz, ráadásul a salvadori egyesület ellen játszhatjuk le a mai napon a legelső mérkőzésünket a nemzetközi porondon. A metapani klubot csak 2000-ben alapították, ezzel a B-csoport "legfiatalabb" tagjai, ilyen rövid történelem alatt pedig máris ötször elhódították a bajnoki címet Salvador-ban. Háromszor a Clausurát, kétszer az Aperturát nyerték meg, 2010-ben mindkét ligarész élén végeztek, s az elmúlt évtized legsikeresebb salvadori csapatának mondhatják magukat az utolsó hét kiíráson belül ugyanis négyszer voltak bajnokok. A CCL-ben a 2008/09-es évad óta sorozatban negyedszer vehetnek részt, de eddig a csoportkört egyszer sem sikerült túlélniük, és csupán egyetlen győzelmet jegyeznek. A legutolsó hazai szezont a harmadik helyen fejezték be, így júliusban selejtezőt kellett játszaniuk, ahol egy idegenben lőtt gólnak köszönhetően léptek túl a Puerto Rico Islanders együttesén, és egészítették ki a négyesfogatot. A Közép-amerikai miniállam nemzeti színeiben számtalan Isidro-játékos is pályára léphetett, a középpályás Ramon Sanchez és a kapus Miguel Montes is állandó válogatott résztvevőnek számít, így egyértelműen őket tekinthetjük a klubcsapat legtöbb tiszteletet érdemlő játékosainak, érdekes módon mindketten csak a legutóbbi bajnoki szünetben kerültek az egyesülethez a CD Aguila gárdájától. Kétségtelenül az Isidro számít a csoport sötét lovának, papíron nekik van a legkevesebb esélyük a továbbjutásra, de a salvadori együttes biztosan szeretné megtréfálni a favoritokat, így vigyáznunk kell velük is.
A Colorado Rapids programja a csoportkörben:
Augusztus 18., csütörtök, 04:00 Colorado Rapids - Isidro Metapan
Augusztus 24., szerda, 04:00 Real Espana - Colorado Rapids
Szeptember 14., szerda, 04:00 Colorado Rapids - Santos Laguna
Szeptember 22., csütörtök, 04:00 Colorado Rapids - Real Espana
Szeptember 29., csütörtök, 04:00 Isidro Metapan - Colorado Rapids
Október 20., csütörtök, 02:00 Santos Laguna - Colorado Rapids
A Rapids fennállása első MLS bajnoki címe után idén mutatkozhat be a nemzetközi mezőnyben, s a 2011/12-es Bajnokok Ligája lesz az első alkalom, hogy a denveri labdarúgó csapat kiléphet a földrész játszóterére. Bár a csapat még soha nem játszott CCL-mérkőzést, az elmúlt évekből több játékosunk is rendelkezik már némi nemzetközi rutinnal: Marshall és Nyassi a Seattle, Larentowicz és Thompson a New England, Wynne és Nane a Toronto, Mullan pedig a Houston színeiben tűnt fel a tornán a közelmúltban. Emellett a középpályás Jamie Smith személyében egy egykori európai Bajnokok Ligája-résztvevővel is büszkélkedhetünk, ugyanis a szélső pályafutása első éveiben a Glasgow Celtics csapatában már pályára lépett a rangos sorozatban.
Sajnos, több sérülés is sújtja a csapatunkat, emlékezhetünk rá, hogy Conor Casey-t nemrégiben az egész szezonra elvesztettük achilles-szakadás miatt, mellette pedig a szerdai mérkőzésen a hátvéd Anthony Wallace és a középpályás Jamie Smith is biztosan harcképtelen lesz egy-egy kellemetlen térdprobléma következtében. Rajtuk kívül viszont mindenkire számíthatunk, bár azt nem tudjuk, hogy Gary Smith, vezetőedző, miként fogja váltogatni az összeállítást, mivel múlt szombaton MLS-meccset játszottunk, és a következő hétvégén egy újabb fontos bajnoki vár a címvédő gárdára.
Természetesen blogunkon a méltán népszerű Rapids nemzetközi szereplését is folyamatosan nyomon fogjuk követni a bajnoki menetelés mellett, s ahogy megszokhattátok, a kommentek között a CCL-meccsek ideje alatt is együtt szurkolhatunk a gárda minél sikeresebb eredményeiért.
Kezdődik a Bajnokok Ligája
2011.08.17. 10:39 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
foppa21 2011.08.17. 11:10:50
én is úgy számoltam hogy az isidro a leggyengébb ellenfél, de biztos nagy meccs lesz ma velük.
milo_hedgie#23 2011.08.17. 13:37:22
Coach Sacco 2011.08.17. 14:21:36
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.17. 14:49:59
foppa21 2011.08.17. 15:14:59
a mi csoportunkban santos-espana 3-2
A csoport: galaxy-motagua 2-0, alajuelense-morelia 1-0
D csoport: sounders-comunicaciones 4-1
Coach Sacco 2011.08.17. 16:18:13
Tomi_Tanguay 2011.08.17. 19:22:46
foppa21 2011.08.17. 20:01:04
myp2p.eu/broadcast.php?matchid=126450&part=sports
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.18. 03:34:37
Kicsit azért tartalékosak leszünk, ahogy vártam az öregek pihennek (Mastroeni, Marshall, Mullan), de Cummings és Folan sincs.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.18. 04:11:03
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.18. 04:12:20
foppa21 2011.08.18. 04:19:41
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.18. 04:28:03
foppa21 2011.08.18. 04:30:42
foppa21 2011.08.18. 04:32:03
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.18. 04:33:54
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.18. 04:40:34
foppa21 2011.08.18. 04:44:59
foppa21 2011.08.18. 04:48:00
foppa21 2011.08.18. 04:52:15
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.18. 05:08:06
foppa21 2011.08.18. 06:00:44
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.18. 06:02:06
milo_hedgie#23 2011.08.18. 11:00:10
www.coloradorapids.com/news/2011/08/highlights-col-3-met-2
Coach Sacco 2011.08.18. 21:35:36
foppa21 2011.08.19. 12:53:13
c csoport: pumas unam-dallas 0-1, tauro-toronto 1-2
d csoport: herediano-monterrey 0-5
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.23. 18:23:06
GOALKEEPERS: Stew Ceus, Chris Sharpe
DEFENDERS: Tyrone Marshall, Drew Moor, Kosuke Kimura, Danny Earls, Mike Holody, Scott Palguta.
MIDFIELDERS: Jeff Larentowicz, Brian Mullan, Sanna Nyassi, Joseph Nane, Ross LaBauex, Wells Thompson.
FORWARDS: Omar Cummings, Mac Kandji, Caleb Folan, Quincy Amarikwa, Andre Akpan.
- Pickens pihen, mert eddig minden percben védett, a backup Joyce sérült, Ceus meg az MLS pool kapus megy.
- A védők közül Wynne a nagy kimaradó, ő is pihen, nagy terhelés alatt van folyamatosan.
- Mastroeni ezen a meccsen sem lesz ott.
- A csatárok közt nincs jelentősebb hiányzó, gondolom megint a tartalékok fognak több lehetőséget kapni.
Hát, így nehéz lesz, főleg ha ezek is úgy fognak pörögni, mint a múltkor a salvadoriak.
foppa21 2011.08.23. 19:54:49
foppa21 2011.08.23. 21:33:28
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.24. 03:39:46
Na, az a védelem vicces lesz...
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.24. 04:04:03
foppa21 2011.08.24. 04:13:10
foppa21 2011.08.24. 04:16:20
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.24. 04:22:26
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.24. 04:43:19
foppa21 2011.08.24. 04:51:20
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.24. 04:54:05
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.24. 05:18:33
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.24. 05:27:57
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.24. 05:32:58
foppa21 2011.08.24. 05:52:57
milo_hedgie#23 2011.08.24. 15:03:35
foppa21 2011.08.25. 20:01:01
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.25. 20:37:31
Amúgy a csapat nagyon megvolt elégedve a hondurasi vendéglátással. :)
foppa21 2011.08.25. 21:51:49
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.14. 03:10:54
Rapids starting XI vs Santos: Ceus, Moor, Wynne, Palguta, Earls, Mastroeni, Larentowicz, Thompson, Kandji, Nyassi, Cummings
Rapids available subs: Joyce, Kimura, Mullan, Nane, Comminges, Amarikwa, Folan
foppa21 2011.09.14. 04:29:51
foppa21 2011.09.14. 04:31:09
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.14. 04:34:47
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.14. 05:11:36
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.14. 05:24:54
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.14. 05:31:05
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.14. 05:57:42
milo_hedgie#23 2011.09.14. 09:39:05
foppa21 2011.09.14. 20:03:23
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.22. 04:03:40
www.firstrowsports.tv/watch/81856/1/watch-colorado-rapids-vs-real-cd-espana.html
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.22. 04:06:31
Rapids available subs: Joyce, Moor, Earls, Ababio, Nyassi, Smith, Cummings,
foppa21 2011.09.22. 04:41:54
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.22. 05:23:40
milo_hedgie#23 2011.09.22. 17:12:23
foppa21 2011.09.28. 21:20:18
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.29. 03:25:46
Még a szokásosnál is tartalékosabbak leszünk.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.29. 03:32:06
foppa21 2011.09.29. 04:47:56
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.29. 05:43:13
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.29. 05:47:19
Santos Laguna 5 3 1 1 10
Metapán 4 2 0 2 6
Real España 5 1 2 2 5
Colorado Rapids 4 1 1 2 4
foppa21 2011.09.29. 06:00:50
milo_hedgie#23 2011.09.29. 11:32:51
milo_hedgie#23 2011.09.29. 18:24:10
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.19. 04:03:03
GOALKEEPERS: Steward Ceus, Ian Joyce.
DEFENDERS: Drew Moor, Kosuke Kimura, Marvell Wynne, Scott Palguta, Eddie Ababio, Danny Earls, Miguel Comminges.
MIDFIELDERS: Jeff Larentowicz, Wells Thompson, Davy Armstrong, Steven Emory, Ross LaBauex, *Joseph Nane
FORWARDS: Omar Cummings, Sanna Nyassi, Caleb Folan, Mac Kandji
foppa21 2011.10.19. 18:46:42
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.19. 19:54:42
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.20. 02:03:02
Rapids available subs: Joyce, Ababio, Earls, Armstrong, Emory, Nyassi, Cummings