A Colorado Rockies együttese szép sikerekkel zárta le a kilenc meccses hazai sorozatát, mivel az utolsó párharcban mind a három meccset sikerrel vettük a sereghajtó Houston Astros ellen, így 7-2vel tudtuk le a home standet és egyre feljebb zárkózunk a csoport éllovasaira.
1. meccs, hétfő: Rockies-Astros 9-5
A párharc nyitó meccsére a belső mezőnyben Helton, Ellis, Tulo, Wiggy kezdett, kívül EYJR, Fowler, CarGo kaptak lehetőséget, a soros kezdő dobó Chacin elkapója pedig Iannetta lehetett, közben a vendégektől Myers kezdett. A nyitó játszmában a texasiak két kieső után két single révén kerültek bázisra, aztán viszont megfékeztük őket a harmadik kiejtéssel, utána egészen őrült akcióba kezdtünk. Először is EYJR és Fowler azonnal a pontszerző bázisokat foglalták el, mire CarGo mindkettejüket haza terelte egy 2run RBI doublelal, utána Helton eredményes volt egy RBI singlelel, Wiggy előkészítő dupláját követve Ellis szállította a következő futást egy single általl, majd két kiesőnél még Chacin pakolt be egy két futást érő doublet, így a hat pontos első játékkal 6-0nál fejeződött be az első denveri attak. A következő menetben a vendégek egy singlet értek el a régi játszótárs Barmes jóvoltából, de utána egy Tulo-Ellis-Helton double playt mutattunk be, majd CarGo solo HRal tovább növeltük a tetemes különbséget. A folytatásban egy single után újra sikerült dupla játékkal menteni, majd további két ütést követően egy strikeouttal abszolváltuk a harmadik kiesőt, viszont nem jártunk bázison. A negyedik inning első embere Bogusevic hazafutásával iratkozott fel a táblára az Astros, újabb két pályára kerülést követően pedig egy groundouttal hárítottuk el a veszélyt, mialatt a mieink megint mind a hárman kiestek. Ezt követően két kieső után engedtünk két futót a pontszerző bázisokra, de Chacin ismét képes volt hozni a harmadik outot fontos helyzetben, majd Tulo és Wiggy hiába nyomultak előre egy-egy single jóvoltából, Ellis double play áldozata lett. Már a hatodik inningben jártunk, amikor egy singlet követő Ellis-Tulo-Helton dupla játékot mutattunk be, majd az első houstoni reliever könnyedén búcsúztatta el a hazai hármast. Chacin a soron következő játékot hibátlan teljesítménnyel oldotta meg, közben a hetedik alján Fowler, CarGo, Tulo mindannyian strikeouttal végezték. Ezután az első csere dobó M. Reynolds egy single közben dolgozta le a három vetélytársát, majd még egyszer utoljára támadásba lendültek a mieink és két séta, egy single által feltöltöttük a bázisokat, melynél a pinch hitter Nelson vágott be egy 2run RBI singlet, utána még Fowler harcolt ki bases loaded helyzetet, azonban CarGo képtelen volt élni a lehetőséggel, meg kellett elégednünk a 9-1es vezetéssel. Az utolsó dobó részre a veterán Romero jött ki, azonban rögtön két embert felengedett, Downs pedig egy három pontos hazafutással zárkóztatta közelebb a csapatát, majd egy újabb double után egy kiesővel dobót cseréltünk, ám Roenicke sem tudott javítani és mindkét ellenfelét felengedte egy-egy sétával. Újra cseréltünk és a loaded 1outnál Betancourt ellen Paredes pakolt be egy sac flyt, de egy hosszú beállás végén Barmes ellen sikerült befejezni a mérkőzést, melyet 9-5re nyertünk meg.
- Az elején megszerzett előnyt végig vittük, csak a befejezést engedtük szorosabbra, de komolyabb gond már akkor sem lehetett. A korai előnyt leginkább Gonzalez erőfeszítéseinek köszönhettük, aki egy 2run doublet és egy solo HRt pakolt be, három pontot szerzett és 2/5ös hatékonysággal zárta a hétfői találkozót, így már 79 RBIval áll. Wigginton 3Bként kezdett és az egyes bázison fejezte be, négy beállás alatt két ütést vállalt, egyikből sem tudott pontot szerezni, viszont a hármas bázisnál bemutatott egy remek fogást. Helton az elején szerezte az egyetlen pontját egy singleből, egy ütéssel és két sétával tudta le a meccset, közben két beérést produkált, az átlagát pedig .313ra javította és a végén még pihenőhöz is jutott. Ellis szintúgy egy korai singleből volt eredményes és már a 31. pontját termelte, viszont később csak egyetlen séta jutott neki, a háromból két double playt ő indított el. Fowler az elején jegyzett egy doublet, utána egyetlen séta és három out play került a neve mellé. Tulowitzki négy próbálkozásból egy singlet ütött, a három kiesése közt két strikeoutot kapott, a végén pihenőhöz jutott és Herrera játszott shortstopot. A leadoff hitter Young Jr egy sétát harcolt ki a nyitó támadásban, utána csak három kiesésre olt képes, vele ellentétben Iannetta legalább 1/4et hozott és haza is tudott érni a singlet követően. A csere ember Nelson az egyetlen beállásában sikerrel oldotta meg a loaded 1out helyzetet és két embert küldött haza a single ütésével, így a 12. pontszerzését produkálta, majd a hajrában 3Bként tűnt fel a mezőnyben és elkönyvelte az ötödik hibáját. Chacin továbbra sem tért vissza az igazi formájához, de a hétfői találkozón mindössze egy pontot kapott hét játék alatt. Viszont számtalan ütést elértek ellene összesen 11 találatot engedélyezett, de legalább csak egy séta csúszott be és eredményesen tudta visszafogni a futókat, így kiharcolta a 10. győzelmét a szezonban és még egy két pontos ütéssel is jeleskedett, mellyel már néggyel bír az évben. M. Reynolds egy ütés ellenére két SO közbenjárásával biztosan teljesítette a nyolcadik inninget. Romero betlizett az utolsó menetben és négy ponttal engedte közelebb az Astrost, három ütése közt beszedett egy 3run HRt is. Roenicke nem tudott segíteni, mindkét ellenfelét sétálni hagyta, nem jegyzett outot, de közvetlen futást sem kapott. Betancourt is szóhoz jutott a végén és két kiejtéssel befejezte a meccset, önmaga harmadik sikeres savet könyvelte el.
2. meccs, kedd: Rockies-Astros 8-6
A másnapi folytatásban a 2B Herrera és a 3B Nelson kezdése volt újdonság, a bal szélen EYJRt S. Smith váltotta és közben sort kerítettünk az Ubaldo cserében megszerzett A. White debütálására, a vendégeknél Norris volt az aktuális dobó. Az első inningben A. White magabiztosan kiosztatta az első három szembejövő ellenfelét, majd a hazai akcióban Fowler és Nelson hamar a kettes-hármas bázison kötöttek ki egyetlen kieső közt, ahonnan előbb Tulo RBI singlelel szereztük meg a vezetést, majd Helton lőtt ki egy labdát a jobb szélre melyet elkaptak és közben Nelson hazaért, viszont Tulot kidobták az egyes és a kettes közt, így flyout double playt hajtottak végre, de 2-0ra mentünk. Ezután Lee üres pályás hazafutásával zárkóztak a vendégek, ám az utána jövő három ütőt biztosan kiejtettük, míg S. Smith és Iannetta egy-egy single és rablás után foglalták el a pontszerző bázisokat, utána ketten kiestek, Fowler még sétált a teli pályára, ellenben Nelson ellen egy strikeouttal véget ért az akció. A harmadik inning során a houstoniak rögtön két ütést vittek be, majd Altuve singleből az egyik, Martinez RBI single találatának köszönhetően a másik futó is beért, így fordítottak, ráadásul még egy Nelson hiba által teli pálya alakult ki egy kiesővel, de Bogusevic ellen egy Herrera-Tulo-Helton dupla játékkal mentettünk. Ezt követően CarGo és Tulo egyaránt sétával lépett pályára, S. Smith beállása alatt egy hibából beért az egyik futó, majd még Iannetta error miatt került fel, de Herrera ellen összejött a harmadik out. A negyedik játékot 3-3as döntetlennél kezdtük és legközelebb egy walkot kaptunk, mely után egy Herrera-Helton dupla játékkal sikerült takarítani, támadásban viszont csak Nelson mutatott fel egy doublet két kiesőnél. Aztán A. White sikerrel tartotta vissza a három ellenfelet, majd Tulo szenvedett el egy hit-by-pitchet, S. Smith pedig kibombázott egy 2run homerunt, mellyel visszavettük a vezetést 5-3 arányban. A hatodik játékban gyorsan válaszoltak és két kieső után egy doublet, majd egy 2run HRt szenvedtünk el Paredestől, ám az első houstoni csere dobó ellen Fowler single, Nelson fielder's choice által került fel, CarGo RBI single találatával ismét visszavettük az előnyt, de ennél többre képtelenek voltunk, mivel Tulo egy flyout double play áldozata lett. A hetedikben Belisle volt a soros és egy korai doublet követően Schafer egyenlített ki ellene, de nem estünk kétségbe és a következő nekifutásnál S. Smith sétált, majd Herrera tűzött be egy 2run HRt a jobb szélre, utána még Belisle vágott egy doublet, de két strikeouttal véget ért a támadás. A következő dobó részben biztosan szórtuk ki a soros ütőket, azonban a mieinknél is feltartóztatták a CarGo, Tulo, Helton hármast, így két pont előnyben fordultunk az utolsó játszmába. Meglepetésre a végén Brothers kapta meg a lehetőséget és a fiatal dobó két ember pályára engedése ellenére sikerrel fejezte be a mérkőzést, így a denveri együttes másodszor 8-6ra verte az Astrost.
- A vendégek hiába kapaszkodtak végig, többször is tudtak egyenlíteni, de a hetedik inning alján eldöntöttük a meccset és sorozatban a negyedik győzelmünket arattuk. S. Smith bevágott egy újabb hazafutást, az ötödik alján jegyzett két pontos bombája már a 15. HR volt tőle az évben, ezen kívül még egy singlet és egy walkot ért el, így 2/3as hatékonysággal zárta a keddi napot. Herrera ritka módon kezdő 2B volt és meghálalta a bizalmat, hiszen a hetedik inningben lőtt 2run HR jelentette a győzelmet a csapat számára, korábban csak egy sétát ért el és mindössze a harmadik hazafutást ütötte, de most ő lett a nap hőse és még védekezésben is kiegyensúlyozott tudott lenni. A sor első embere Fowler két ütést és egy sétát jegyzett négy beállás alatt, kétszer haza tudott érni, de közvetlen pontszerzést nem köszönhettünk neki. Gonzalez és Tulowitzki mindketten egy-egy ütést hajtottak végre, mindketten ugyanúgy RBI single után találtak be, mellyel az outfielder a 80., a shortstop a 87. pontját regisztrálta az évben. Helton háromszor is strikeoutot nyelt be, ezen kívül még egy flyout double play közben harcolt ki runt, amely a 67. pontszerzését eredményezte. Nelson mindössze 1/5ös lőlapra volt képes egy duplának köszönhetően, a négy kiesésből kettőt SOval kapott és közben hat társát hagyta bázison, illetve újabb errort vétett. A hetedik helyen Iannetta négy lehetőség alatt egy singlet termelt és az ötödik sikeres rablását is végrehajtotta. A kezdő dobó A. White a bemutatkozó mérkőzésén nem volt sebezhetetlen, az első hat játékban öt futást elszenvedve döntetlennél távozott. Még ő is nagyon fiatal dobó és a Coors Fieldet meg kell szoknia, tavasz óta nem játszott a big leagueben, reméljük legközelebb eredményesebb lehet. Belisle két inninget egy kapott ponttal teljesített, előbb a hetedikben eltékozolta az előnyt, majd a nyolcadikban hibátlan volt, így a hatodik BSt és a nyolcadik Wt írta fel az évben, támadásban egy doublet hozott. Brothers élete első save lehetőségét sikerrel abszolválta, két felengedés közben két called strikeoutot osztott ki, a jövő closer reménysége élni tudott a bizalommal.
3. meccs, szerda: Rockies-Astros 7-6 walk-off extra inningben
Az utolsó meccsre változott a legtöbbet az összeállítás, Helton pihenője miatt Wigginton tűnt fel az egyes bázison, a kettesre visszakerült Ellis, a hármason a frissen megszerzett Kouzmanoff jutott lehetőséghez, a bal külső szélre visszatért EYJR, míg az elkapó Alfonzo volt. A mieink kezdő dobója a veterán Cook lehetett, a másik oldalon pedig Rodriguez startolt. A kezdés gyengén sikerült a hazai dobó számára és egy sétát követően Lee RBI doublelal kerültünk hátrányba, majd Paredes RBI singleből újabb pontot kaptunk, végül a harmadik outot egy rundown által hoztuk a hármas és a home plate közt. Ezután az első támadásban EYJR singlelel lépett pályára, Fowler triplájával pedig máris pontot szereztünk, közvetlen után CarGo pörkölt be egy RBI singlet, őt követően Tulo takarította ki a bázisokat egy 2run HR jóvoltából, így négy pontot szereztünk, majd még további két emberünk került fel, de Cook ellen befejeződött a játék. Nem sokáig tartott az előny, mivel Barmes hazafutásával gyorsan betaláltak, egy újabb triplet követve pedig a dobó Rodriguez ütéséből döntetlenre álltunk, végül Cook kiosztott egy strikeoutot és bemutatottunk egy Cook-Tulo-Wiggy double playt, aztán nem tudtuk elkerülni a három kiesést. A következő védekező részben megint bizonytalankodtunk, két beszedett singlet követően Paredes groundoutos kiesése közben ért be egy futó, válaszként pedig Tulo és Wiggy került pályára, ám utánuk sorban hárman kiestek. A negyedikben csak egyetlen 2out singlet engedtünk be, majd EYJR egy hibát használt ki, egy kiesőnél CarGo két pontos hazafutásával fordítottunk, Tulo sétája után pedig Wiggy ellen jött össze az utolsó kiejtés, de 6-5re újra előnybe kerültünk. Ezúttal sem tartott sokáig a vezetés, az ötödik felvonásban Cook máris beszedett egy doublet, Bogusevic sac fly megmozdulása után megint egálban voltak a csapatok és a következő támadásban a 2in-1out szituációval sem tudtunk élni. A hatodik játék előtt dobót cseréltünk és a zaklatott Cookot Hammel váltotta, aki az első menetében egyetlen singlet kapott, közben Fowler doublet ütött, Tulot szándékosan felengedték az első bázisra, majd Wiggy pedig egy double playel vetettek véget az inningnek. A hetedik dobó részt magabiztosan hoztuk háromból három kiejtéssel, de az első houstoni reliever ellen egyedül Ellis ért el egy 2out singlet. Ezt követően Roenicke egy singlet engedélyezett, de az Ellis-Tulo-Wiggy dupla játék által biztosan védekeztünk, majd a nyolcadik alján EYJR kapott egy hit-by-pitchet, Fowler biztonságival még tovább támogatta, CarGo szándékos sétával kötött ki az üres egyesen és Tulo ellen SOval védekeztek, majd a pinch hitter Giambi kiharcolt egy sétát, de sajnos Kouzmanoff nem tudta kihasználni a loaded 2out helyzetet. A kilencedik dobó részt Betancourt hibátlanul teljesítette, részünkről az első ütő kiesését követve Ellis vágott be egy doublet, Heltont direkt felengedték, EYJR groundout közben még tovább haladtak a futók a kettes-hármas bázisra, viszont Fowler is groundoutot szenvedett el, így nem tudtuk befejezni a meccset. Az alap játékok 6-6os döntetlennel értek véget és az első extra inningben Belisle csupán két kieső után szedett be egy doublet, de baj nem lett belőle, aztán Tulo walk és Herrera single által a szélső bázisokat foglaltuk el egyetlen outtal, egy wild pitchnak köszönhetően a másik futó is a kettesre lépett, így Kouzmanoffot szándékosan sétálni hagyták, végül a teli pályás helyzetnél Alfonzo beállása alatt A. Rodriguez újabb wild pitchet vétett, amiből Tulo hazaért és a Rockies megnyerte a meccset 7-6ra.
- Megint komoly csatára kényszerítették a csapatot, de a fordulatos meccs végén ismét mi zártunk győztesen, bár a vendégek újra több ütést vittek be. Gonzalez folytatta remek sorozatát és zsinórban a kilencedik találkozón volt pontszerző, szerdán három RBI került a neve mellé, egy RBI single és egy 2run HR után, öt lehetőség alatt két ütése volt és már egyre komolyabb éves statisztikákkal rendelkezik. Tulowitzki is összekapta magát a párharc utolsó meccsére és két ütése közt bevágott egy 2run HRt, amely már a 26. hazafutása volt az évben és még három sétát is kiharcolt, de az egyik intentionally walk volt. Fowler öt beállás alatt két komoly extra base találatot süllyesztett, az idei 13. triplája pontot hozott és a 24. doublet lőtte, viszont a hatodik mezőnyhibát is elkönyvelte. A sor végén Ellis suttyonban ötből négy ütést termelt, melyből három single volt, de sajnos egyik pályára lépése után se tudott körbe érni. A leadoff hitter Young Jr egyetlen ütést és reached errort használt ki, mindkét akciót futással zárta és az évi 16. sikeres lopását is elérte. Az alkalmi elkapó Alfonzo a négy beállás alatt egy ütést és egy sétát hozott, majd a tizedik alján az ő ütési lehetősége közben történt a wild pitchből nyertük meg a meccset. Wigginton kezdett az egyes bázison, de három kiesés mellett csak egy sétát termelt és a végére Helton váltotta, aki az egyetlen jelenésében direkt sétát kapott. Az új szerzemény Kouzmanoff nem találta az ütő formáját, ötből öt kiesés alatt mindössze egy szándékos sétáltatás jutott neki és még öt embert fent is hagyott. A csere ütők közül S. Smith flyouttal esett ki, Giambi sétált és futóként Rogers lépett fel a helyén, Herrera pedig egy singlet vállalt az utolsó támadásban. Cook elég zaklatott startot produkált, az első öt játékban hat pontot kapott 11 ütésből, csak egyetlen menetben nem kapott runt, így érthető volt, hogy korán leszedtük. Az új longman Hammel hozta a következő két inninget, melyek alatt egyetlen ütőt engedett pályára. Roenicke továbbra is őrzi hibátlan mérlegét, a nyolcadik menetben ismét csak egy singlet engedett be és egy DP támogatta. Betancourt a kilencedik tetején három emberéből kettőt SOval küldött ki, újra a rá jellemző dominanciával tette a dolgát. Belisle két nap alatt a második győzelmét hozta, ugyanis a tizedikben egy ütés ellenére nem kapott pontot, majd a támadók megnyerték a meccset, így már a kilencedik wint írták fel neki.
A NL West állása:
1. Arizona Diamondbacks 71-59 (130 meccs)
2. San Francisco Giants 69-61 (130 meccs, 2.0 GB)
3. Colorado Rockies 63-68 (131 meccs, 8.5 GB)
4. Los Angeles Dodgers 60-69 (129 meccs, 10.5 GB)
5. San Diego Padres 60-71 (129 meccs, 11.5 GB)
Közelebb kerültünk az első kettőhöz és valamivel több mint egy hónappal a vége előtt még látótávolságon belül vagyunk a rájátszástól, az elmúlt napokban a Giants csak 1-1ezett a Padres ellen, a D'backs az első három meccsből kettőt nyert meg a Natsnél, még egy meccs hátra van. A Dodgers pedig maradt a nyomunkban, mivel söprést hajtottak végre St. Louisban. A következő napokban két párharcot rendeznek a csoporton belül, a LAD-COL ütközet mellett az Arizona és a SD is egymással harcolhat előbbi otthonában, míg a Giants az Astros fogadja.
A következő ellenfél tehát a csütörtöki szabadnap után újra a Los Angeles Dodgers csapata lesz, akiket a múlt hétvégén itthon 2-1re múltunk felül, most házon kívül fogunk játszani velük és biztosan nehéz dolgunk lesz, mert ők is komoly formába jöttek velünk együtt. A párharc meccseire a következő időpontokban kerülhet sor: szombat 04:10, szombat 22:10, vasárnap 22:10. Ha még szeretnénk a playoff közelében maradni, akkor most LAben is sikerek lesz szükségünk és a megszerzett lendülettel kell tovább haladnunk! GO ROCKIES!!!
Rockies - Astros 3:0 W
2011.08.25. 10:04 - Tomi_Tanguay
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tomi_Tanguay 2011.08.25. 10:26:12
Friday: Rockies' Esmil Rogers (6-2, 6.00) at Dodgers' Ted Lilly (7-13, 4.58), 8:10 p.m., Root
Saturday: Rockies' Kevin Millwood (1-1, 4.50) at Dodgers' Chad Billingsley (10-10, 4.07), 2:10 p.m., KDVR-31
Sunday: Rockies' Jhoulys Chacin (10-10, 3.49) at Dodgers' Nate Eovaldi (1-1, 2.05), 2:10 p.m., Root
Tomi_Tanguay 2011.08.25. 10:39:12
arra jó hogy legalább látja mindenki hogy igyekszünk 3Bvel erősíteni
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.25. 11:00:42
StormST 2011.08.25. 13:53:37
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.25. 14:15:34
Tomi_Tanguay 2011.08.26. 03:06:57
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.26. 05:33:04
Bővebben:
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=721350
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.26. 15:02:25
colorado.rockies.mlb.com/video/play.jsp?c_id=col&content_id=18429085&topic_id=8878968
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.26. 17:40:00
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=721862
Tomi_Tanguay 2011.08.26. 21:08:23
Tomi_Tanguay 2011.08.26. 21:13:10
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 03:12:22
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 04:08:24
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 04:33:18
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 04:49:14
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 04:51:58
rogers ellen két single, kouz-ellis-helton DP
a másodikban háromból három out
rogers is kiszórt hármat
1-0
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 05:35:01
náluk egy single és három out
a negyedikben tulo double
két out után single, double, de hoztuk a harmadikat
1-0
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 05:41:11
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 06:03:59
rogers háromból három out
a hatodikban cargo 2out walk
rogers három out
1-0
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 06:25:48
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 06:29:09
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 06:31:50
StormST 2011.08.27. 06:37:54
Ennyi volt ez a meccs, tenni kellett valamit, kezdett feltámadni a Rockies, gondolom leszóltak fentről, hogy közelítünk a Férgekhez...
Reynolds-t jól meg is zavarták...
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 06:38:23
rogers ellen két walk, single, loaded 0outnál flyout DP, intent walk, loaded 2outnál balk scores, sellers 2run RBI single. m.reynolds ellen loney 2run HR, kemp solo HR.
1-6
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 06:44:06
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 06:45:17
StormST 2011.08.27. 06:49:24
Tetvek...
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 06:55:26
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 07:06:12
lindstrom ellen
a kilencedikben még tulo single, helton single
6-1 lett oda
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 10:24:40
StormST 2011.08.27. 11:35:28
Reynolds-é nem volt semmi, azt meg is lehet nézni. Alapból nem is a home plate-es fasznak kéne a balk-ot bemondani, de egyébként is tisztán látszik, hogy nem csinált semmi szabálytalant Reynolds. Érdekes módon a meccs összefoglalóba ez nem került be, csak a valamennyire védhető másik...
A Rogers-féle az más kérdés. Elég vicces call, bár nem meglepő, mert az a fasz, aki a 3rd base-nél volt, mondja be az egész MLB-ben a legtöbb balk-ot rohadt hosszú ideje. Persze, adható, csak akkor innentől szemellenző kell minden pitcher-re ez ellen a majom ellen, mint a lovakra, nehogy reflexből véletlen odanézzenek az ugráló, rohangáló emberre...
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 16:17:55
198 Votes, or 18.52 %
Betancourt. He's more reliable and has not allowed an earned run in 19 straight appearances.
490 Votes, or 45.83 %
Mix and match. Tracy should consider using both pitchers in the closer's role.
381 Votes, or 35.64 %
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 16:44:03
- Szombat, 18:00 Boston Cannons - Chesapeake Bayhawks
- Szombat, 20:40 Denver Outlaws - Hamilton Nationals
A szombat esti-vasárnap hajnali coloradói sportprogram:
- Szombat, 22:10 Los Angeles Dodgers - Colorado Rockies (MLB)
- Vasárnap, 02:30 Chicago Fire - Colorado Rapids (MLS)
- Vasárnap, 03:00 Denver Broncos - Seattle Seahawks (NFL, előidény)
- Vasárnap, 03:05 Colorado Springs Sky Sox - Tacoma Rainiers (Triple-A)
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=722621
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 18:45:31
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 21:44:18
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 23:02:28
millwood háromból három kiejtés
a másodikban smith single, kouz double, fielder's choice out at home és közben két out
náluk három out
0-0
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 23:11:47
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.27. 23:49:45
Tomi_Tanguay 2011.08.27. 23:58:59
millwood kapott egy singlet, pickoff
a negyedikben millwood reached error, ellis single, cargo RBI single
náluk single, walk, kouz-ellis-helton DP
4-0
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 00:16:22
csak egy doublet kaptunk
4-0
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.28. 00:45:11
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.28. 00:56:19
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 00:57:17
millwood ellen két single 1outig. belisle ellen kemp fielder's choice közben run, rivera RBI single, intent walk, loaded 1outnál blake 2run RBI single a harmadik embert kidobtuk, hbp, carroll RBI single. az utolsót már brothers ejtette ki
4-5
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.28. 00:59:07
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 01:20:19
brothers két out, street ellen single és harmadik out
6-5
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 01:51:28
street ellen single, walk 2outig. betancourt befejezte
6-5
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.28. 02:05:38
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 02:08:19
betancourt ellen loney solo HR
6-6
megyünk tovább
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.28. 02:09:35
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 02:35:45
hammel ellen walk, single, walk, loaded 2outnál SO
6-6
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 02:51:29
hammel ellen kemp walk off HR
6-7 lett
StormST 2011.08.28. 02:56:35
Ha a bírók nem basszák el, akkor megtesszük mi magunknak...
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.28. 10:55:57
Coach Sacco 2011.08.28. 11:36:15
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.28. 18:01:38
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=723506
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 19:52:21
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 20:00:05
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 21:24:12
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.28. 22:25:21
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.28. 22:36:15
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 23:11:09
chacin ellen triple, sellers RBI single, walk
a másodikban cargo 2out single és SB
náluk egy walk
5-1
Tomi_Tanguay 2011.08.28. 23:56:26
tőlük double, loney RBI double
a negyedikben fowler 2out double
náluk két single
5-2
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.29. 00:03:48
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.29. 00:21:58
Tomi_Tanguay 2011.08.29. 00:40:23
chacin háromból három out
a hatodikban semmi
chacin három walk 0outig. m.reynols ellen velez RBI forceout, gwynn sac fly 2outig. belisle harmadik out
7-4
Tomi_Tanguay 2011.08.29. 01:05:37
lindstrom ellen walk és SB, miles RBI double, oeltjen RBI single és SB
7-6
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.29. 01:41:46
Tomi_Tanguay 2011.08.29. 01:42:54
betancourt háromból három out
7-6os győzelem, elkerültük a söprést:)