Magyar idő szerint kedd hajnali 4:15kor a Denver Broncos számára kezdetét veszi a 2011-es NFL szezon amikor is az ősi rivális Oakland Raiderst fogadjuk a Sports Authority Field at MileHigh stadionban.

Az ellenfél bemutatásától ezúttal eltekintek, mivel tavaly kellő mélységben ismertetve lett a két csapat múltja. Ami pedig a közös múltat illeti, akár mindegyik fejezetéről lehetne külön cikket írni. Tavaly, csapatunk első hétfő-esti rangadóján kiharcolt döntetlenje került terítékre, ami a mostani találkozóhoz is idevágna. Szerencsére a történetnek folytatása is van. A csapat fokozatos erősödése 1977-re kiteljesedett és első divízió győzelmét ünnepelhette, amivel fennállása során szintén először kvalifikálta magát a rájátszás küzdelmeire is. A Pittsburgh Steelers 34-21-es legyőzése után a főcsoport döntőben a szezon során harmadszor is összetalálkoztunk a Raiders-szel. Az alapszakasz során korábban idegenben magabiztosan múltuk őket felül 30-7 arányban, a MileHigh stadiumban azonban visszavágtak nekünk és 24-14-re legyőztek minket. A rájátszásban mivel, mi jutottunk oda divízió győztesként újra hazai pályán várhattuk őket.

A mérkőzésre 1978 újév napján került sor. A Raiders kezdte a meccset és rögtön az 1. driveukban meggyőzően haladtak az endzone-unk felé, azonban egy sikeres goal line stand-del field goalon sikerült tartanunk őket, majd ahogy megkaptuk a labdát, remek formában játszó irányítónk, Craig Morton egy 74 yardos átadással Haven Moses-nek fordított. A korai tűzijáték után a védelmek kerekedtek felül és az első félidőben már több pont nem esett. A második félidő elején folytatódott a védelem dominanciája, a rettegett Orange Crush az ellenfél 17 yardosán szerzett fumble-lel hozott helyzetbe minket. A fosztogatók védelme aztán majdnem javította a támadók hibáját, Rob Lytle kezéből ütötték ki a labdát, amit vissza is hordtak TD-re, de a bírók szerint nem volt fumble, és akkoriban még nem volt lehetőség challenge-re. Később sikerült áttornásznunk a labdát a gólvonalon és 14-3-as előnyben várhattuk a zárónegyedet. A Raiders még a negyed elején Ken Stabler és vezetésével felzárkózott 14-10-re, azonban legendás védelmünk  újra kihúzott minket a bajból és a későbbi Pro Bowler linebackerünk Bob Swenson lehalászta a levegőből Stabler passzát. A turnovert követően újabb hét ponttal növelni tudtuk az előnyünket egy újabb Morton-Moses összjátékkal. Ezután hiába szerzett újabb TD-t az Oakland, azt követően már a meccs végéig megtudtuk tartani az előnyünket bejutva ezzel történetünk első Super Bowljába. A tökéletes szezon megkoronázása sajnos elmaradt, de ez a győzelem örökre emlékezetes marad.

Egy hasonló meccsel alighanem idén is mindenki kiegyezne, sajnos azonban a nagyon közeli múlt alapján nem ez a papírforma. Tavaly megalázó verésben részesítettek minket az Invesco Fielden és  hiába kapott új lendületet csapatunk a szezon végére Tim Tebow kezdőbekerülésével, a bravúr a Coliseumban is elmaradt.

Amiben bízhatunk, az az erőviszonyok változása. A Raidersnek idén nem volt első körös pickje, mi pedig 1/2-ben az általunk legtehetségesebbnek vélt védőt választhattuk ki. A fosztogatók ráadásul elvesztették legjobb játékosukat, Aso-t, és az offensük meghatározó tagját is, Zach Millert. Nekünk ellenben sikerült megtartanunk Champ Bailey-t, visszatért a sérülésből a ligaelit passrusherünk, Elvis Dumervil. Mindkét csapat edzőváltáson van túl, a különbség csupán az, hogy mi egy katasztrofális zuhanás után váltunk meg attól kinek nevét inkább senki ki ne ejtse, a Raiders egyértelmű javuló tendencia után, annak ellenére menesztette Tom Cable vezetőedzőt, hogy hosszú idő után végre újra sikerült elkerülniük a vesztes szezont, ráadásul az AFC Westet 6-0-val kisöpörték. Ezek fényében talán meglepő a váltás, de Al Davis napjainkban nem a racionális döntéseiről híres. Az új edző kérdését házon belül oldották meg, az OC Hue Jacksont nevezték ki a csapat élére, aki a lehetőségeknek megfelelően próbálta pótolni a hiányt. Akikre mindenképp figyelni kell tőlük, akiktől tartani kell, az a futójuk McFadden. Tavaly bohócot csinált a front7ünkből, idén ez nem történhet meg! A védelemből pedig Richard Seymour és Rolando McClain jelentheti majd a legnagyobb gondot támadóink részére.

A sérülések terén egyik csapat se áll túl jól, nekünk nélkülözni kell Ty Warrent, DJ Williamst, Demaryius Thomast és Marcus Thomast, ők viszont nem számíthatnak Kevin Bossra, Michael Mitchellre és Louis Murphyre.

Összességében úgy érzem, sikerült erőben közelebb kerülni hozzájuk, ráadásul egy ilyen rangadón, tudom közhely, de bármi megtörténhet, igazi ki-ki mérkőzésre számítok, ami reményeink szerint a mi javunkra dől el.. Akárhogy is, hazai pályán, hétfőesti rangadón, orange jerseyben a legjobbat kell nyújtani, Hajrá Broncos!