- Tóth Milán írása -
Nem számít, hogy mi fog történni a holnapi mérkőzésen, Gary Smith-nek és csapatának biztos lesz esélye arra, hogy megvédje bajnoki címét az MLS-ben, mert az elmúlt évi győztes ott lesz az MLS 2011-es rájátszásában. Azonban nem mindegy, hogy a playoff első mérkőzését hazai pályán vagy idegenben kell megvívnia a Colorado Rapids gárdájának. A minél jobb Wild Card helyezés érdekében győzni kell holnap a csapatnak a Vancouver Whitecaps otthonában, az alapszakasz záró mérkőzésén.
A PO-helyek már eldőltek, a mieink mellett a nyugati konferenciából a Supporters' Shield-győztes Los Angeles Galaxy, a Seattle Sounders, a Real Salt Lake és az FC Dallas vehet részt a tíz csapatos rájátszásban, míg Keletről a Sporting KC, a Philadelphia Union, a Columbus Crew, a New York Red Bulls és a Houston Dynamo méretteti meg magát az utószezon küzdelmeiben. A csapatok közt a pontos helyezések még nem tisztázódtak, így egyelőre azt sem tudjuk, hogy melyik hat kiemelt kezdi meg a második körben a rájátszást, és kiknek kell úgy nevezett 'play-in' meccset játszania október 26-27-én a legjobb nyolc közé jutásért.
A négy Wild Card helyért küzdő csapatok közül jelen pillanatban a Rapids áll a második legelőkelőbb helyen, amit meg is kéne tartanunk, ha a Dick's Sporting Goods Park-ban szeretnénk lejátszani az első PO-meccset. A győzelemre azonban szükségük van a 46 pontos coloradóiaknak, hiszen a Houston Dynamo könnyen megelőzheti a csapatot, mivel nekik is 46 pontjuk van és a gólkülönbségük is plusz kettes.
A Rapids legutóbbi hét bajnoki mérkőzésén mindössze egy győzelmet aratott – a labdarúgás világában ezt hullámvölgynek hívják-, éppen ezért most égető szüksége lenne a csapatnak még egy utolsó, önbizalom növelő sikerre az alapszakaszban. A Vancouver 28 ponttal áll a tabella utolsó előtti helyén, így a 34. fordulóban számukra csupán annyi lesz a tét, hogy győzelemmel búcsúzzanak szurkolóiktól hazai pályán.A ’Caps idén debütált a ligában, nem is lettek rögtön meghatározó tagjai a bajnokságnak. Július elején látogattak hozzánk a kanadaiak és egy 2-1-es vereséggel küldtük őket haza. Conor Casey és Scott Palguta jóvoltából már két góllal vezettünk, majd a 77. percben szépítettek a vendégek. Azon a mérkőzésen a következőképpen álltak fel a csapatok:
Vancouver Whitecaps: Cannon, Harvey, Leathers, Nanchoff, Koffie, Vagenas (Brovsky 71), Khalfan, Camilo, Omar Salgado (Tan 46).
Colorado Rapids: Pickens, Kimura, Wynne, Moor, Earls (Palguta 23), Thompson, Larentowicz, Smith, Cummings (Nyassi 81), Casey, Folan (Mullan 65).
A goal.com jelenlegi információi szerint a holnapi mérkőzésen a következő formában állhatnak ki a csapatok:
Vancouver Whitecaps: FC: Canno, Brovsky, DeMerit, Rochat, Harvey; Salinas, Thorrington, Koffie,Khalfan; Camilo, Jarju
Colorado Rapids: Pickens, Kimura, Wynne, Marshall, Moor; Mullan, Larentowicz, Mastroeni, Thompson; Cummings, Nyassi.
Látható, hogy a ’Caps csapatában több változás is várható a két csapat legutóbbi mérkőzéséhez képest. Sérülés miatt biztosan nem lép pályára Atiba Harris és Brian Sylvestre, de számos egyéb labdarúgó játéka is kérdéses hazai oldalon. Eközben, ami a Rapids gárdáját illeti, az egész szezonra kidőlt Conor Casey és Anthony Wallace mellett további hiányzók lehetségesek: a csapatkapitány Pablo Mastroeni a múlt fordulóban komolynak tűnő agyrázkódást szenvedett, illetve Jamie Smith és Matt Pickens sincsenek százszázalékos állapotban. Pickens kapus valószínűleg vállalni fogja a játékot, bár az utóbbi időben panaszkodott kisebb fájdalmakra, így az is elképzelhető, hogy az utolsó alapszakasz-meccsről pihenőt kap.
Csapatunk megőrzi előkelőbb Wild Cardos pozícióját, ha:
- legyőzi a Vancouvert, vagy
- döntetlent játszik a Vancouverrel, és a Columbus kikap a Chicagótól vagy a Houston nem győz a LA Galaxy ellen, vagy
- kikap a Vancouvertől, de a Houston is veszít a Galaxy ellen.
A csapatnak valószínűleg nem tesz jót, hogy Gary Smith, vezetőedző, és a technikai igazgató, Paul Bravo látszólag ellenségeskednek egymással, és a színfalak mögött nem éppen kedvezően alakulnak a dolgok a tréner szerződéshosszabbításával kapcsolatban. Eközben a ’Caps nyugodtan élvezheti új stadionjának atmoszféráját, szombat este várhatóan 20 000 néző és remek hangulat várja majd a Rapids játékosait.
Fogadás szempontjából is izgalmas mérkőzésnek ígérkezik a holnapi meccs, de reméljük, hogy a végén a Rapids kerül ki győztesen, és kiharcoljuk a hazai kezdés jogát a playoff-ban a magyar idő szerint vasárnap hajnali 01:00-kor kezdődő összecsapáson!
Rapids: Vannak gondok, de győzni kell!
2011.10.21. 18:55 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.21. 19:09:18
www.coloradorapids.com/news/2011/10/poll-who-do-you-want-rapids-face-wild-card-game
foppa21 2011.10.21. 19:41:14
szerintem is a KC vagy a houston lenne a legjobb ellenfél. a new york erős csapat azért, a columbustól pedig a tavalyi óta kicsit félek
milan10kb 2011.10.21. 19:54:45
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.21. 20:26:51
Tomi_Tanguay 2011.10.21. 20:41:22
Tomi_Tanguay 2011.10.21. 22:44:00
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.22. 03:08:20
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.22. 03:10:46
:D
milo_hedgie#23 2011.10.22. 10:18:20
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.22. 18:51:55
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.22. 18:54:38
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.22. 18:55:56
•VANCOUVER WHITECAPS FC - OUT: FW Atiba Harris (R knee surgery); GK Brian Sylvestre (L knee surgery); QUESTIONABLE: DF Jonathan Leathers (R hamstring strain); DF Carlyle Mitchell (R groin strain); MF Russell Teibert (R toe laceration); PROBABLE: MF John Thorrington (L groin strain)
•COLORADO RAPIDS - OUT: FW Conor Casey (L Achilles tear); DF Anthony Wallace (R knee arthroscopic surgery); QUESTIONABLE: MF Pablo Mastroeni (concussion); MF Jamie Smith (R hamstring strain / R calf strain); PROBABLE: GK Matt Pickens (R groin strain)
milo_hedgie#23 2011.10.22. 19:30:53
milan10kb 2011.10.22. 21:42:09
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.23. 00:57:20
On the bench for the #Rapids: Ceus, Palguta, Ababio, Thompson, LaBauex, Folan, Kandji.
foppa21 2011.10.23. 03:01:53
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.23. 04:45:30
foppa21 2011.10.23. 10:34:42
milo_hedgie#23 2011.10.23. 13:08:14
melo15 2011.10.23. 14:45:46
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.23. 16:15:57
Azt el tudom mondani, hogy a hét elején dobok egy összefoglalót a 'Caps elleni meccsről, utána lesz egy kis PO-előzetesünk még a meccs előtt. :)
foppa21 2011.10.23. 17:13:09
milo_hedgie#23 2011.10.23. 17:39:17
foppa21 2011.10.23. 19:04:59
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.24. 04:49:14
milo_hedgie#23 2011.10.24. 13:18:18
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.24. 14:12:13
Szerdáról csütörtökre virradóra FCD-NYRB!
A Wild Card csapatok közti kiemelési sorrend: Dallas, Colorado, Columbus, New York.
A főcsoport-elődöntők párosítása úgy néz ki, hogy Nyugaton Salt Lake-Seattle, a LA pedig a gyengébb továbbjutó WC-csapattal játszik. Keleten Philadelphia-Houston, plusz a Kansas ellenfele magasabb kiemelésű továbbjutó WC-csapat lesz.
Tehát egybevetve, ha továbbjutunk, akkor az LA vagy a KC lesz az ellenfél.