Immár ötödik hete zajlanak az európai kosárlabda bajnokságok, és az NBA kényszerű leállása alatt a Denver Nuggets-ból több szereplő is állandó játéklehetőséget talált magának az óceán túloldalán, amíg az Egyesült Államokban nem rendeződik a lockout helyzet. A Denver Sports Blog-on hétről hétre igyekszünk beszámolni a három coloradói kosaras európai kalandjairól, hétfő alkalmából újra eljut hozzátok a sorozat aktuális epizódja.
Rendhagyó módon az első helyszínen nemes egyszerűséggel nincs miről beszámolnunk, ugyanis Timofey Mozgov csapata, a BC Khimki, az elmúlt héten egyetlen mérkőzést sem játszott. A moszkvai legények az idei első hat tétmeccsük veretlen megvívása után megérdemelték a vodkakávészünetet, jelenleg 4-0-s mérleggel állnak címvédőként a VTB United League-ben, és az orosz bajnokságban is behúzták az eddigi két fellépésüket. Hamarosan a körforgásba bekapcsolódhat a második legnevesebb európai nemzetközi bajnokság, az Euro Cup szereplés, ugyanis miután a csapat szeptemberben nem tudta kvalifikálni magát az Euroligába, automatikusan besorolást nyertek az EC mezőnyébe. Túl nagy unalomra tehát nem kell panaszkodniuk Mozzy-éknak, éppen ellenkezőleg, ki kell élvezniük, hogy most kilenc nap szünetük lehetett két mérkőzés között, mert hamarosan fokozott terhelés veszi kezdetét a csapat számára.
A mai naptól kezdődő héten máris két összecsapás vár a társaságra a PBL-ben, elsőként hétfőn a Spartak Saint Petersburg ellen otthon, majd szombaton a Triumph Lyubertsy ellen idegenben indulhatnak csatába komoly győzelmi esélyekkel.
Szerencsére lecsendesedtek a kedélyek a litván bajnok Zalgiris Kaunas együttesénél profiskodó Ty Lawson körül, azok után, hogy a közelmúltban rasszista attrocitások érték a tehetséges színes bőrű irányítót. Napjainkban nem történtek újabb - nyilvános - beszólások a sportoló felé, így talán kiegyensúlyozottabb lehet Ty litvániai jövője, és minden erejével képes lehet a játékra koncentrálni. Szüksége is volt erre a csapatnak, mivel az elmúlt heti egyetlen mérkőzésüket éppen a 2011-es Euroliga-győztes Panathinaikos Athens ellen vívták a nemzetközi porondon. A házigazda görög csapatban több helyi kiemelkedő játékos volt megtalálható, a keret tagja például Diamantidis, Calathes és Tsartsaris. A Zalgiris játékosai számára a legnagyobb vetélytárs mégis minden bizonnyal a litván kosárlabdázás meghatározó figurája, Jasikevicius lehetett, aki az ország másik nagy csapata, a Lietuvos Rytas nevelése volt, az idei szezont pedig a görög topcsapatnál kezdte meg. Nagyon élvezetes, pörgős játékkal indult a találkozó, gyors akciókat láthattunk, amelyek rendre kosarakkal fejeződtek be, és 46 pont született már az első negyed alatt. Bár a görögök gyakorlatilag folyamatosan lépéselőnyben voltak, a Zalgiris nem hagyta elszakadni őket, és csak négy pontos hátrányban voltak a nyitó játékrészt követően. A litván gárda a második negyedben is rendkívül bátor játékot mutatott, sőt, kiválóan kihasználták a címvédő néhány perces megingását, amikor a Panathinaikos cseréi kissé felelőtlenül dobáltak, ezalatt Lawson és Weems kosarainak vezérlétével megfordították a mérkőzés állását, és a félidőben 42-38 arányú vezetés mellett fújhatták ki magukat. Ahogyan az várható volt, a harmadik negyedre összekapták magukat a hazaiak, agresszív védekezésük nagyon nem ízlett a litvánoknak, miközben Diamantidis-ék jókora triplagyártásba kezdtek, hamar fordítani tudtak, és a befejező etap előtt már 9 ponttal elléptek. A Zalgiris a finisben is becsülettel küzdött, de képtelenek voltak feltartóztatni a görög rohamokat, akik ellenállhatatlan játékkal rukkoltak elő a meccs második felében, így teljesen megérdemelten mértek 92-75-ös csapást a fiainkra. Szépen küzdött a csapat, de a nagyobb tudású ellenfél otthonában csak ennyire tellett, így sajnos a Lawson-ék háromból három meccset vesztettek el az Euroligában, és a KK Zagreb-bel holtversenyben sereghajtók a B-csoportban. Ty kiváló mérkőzést tudott maga mögött, 22 perc játéklehetőség alatt 14 pontot és 4 asszisztot szorgoskodott össze, valamint még 4 lepattanót is birtokba vett, ráadásul két triplát elsüllyesztett, és négy mezőnybeli kísérletéből hármat hibátlanul kivitelezett. +19-es plusz/mínusz statisztikája a legjobb volt az egész csapatból, egyértelműen Weems-szel ketten vitték a csapat szekerét, sajnos ezúttal a gárda európai képviselőitől kevés támogatás érkezett, így nem lehetett esélyük tartani a lépést a Panathinaikos-szal.
A Zalgiris programja is felpörög erre a hétre, három különböző ligában, három meccset fog játszani a csapat az elkövetkezendő hét napban. Hétfőn a VTB United League-ben a szomszédos Lettországba ugranak át a VEF Riga elleni találkozóra; csütörtökön egy hozható hazai Euroliga-meccs következik a Brose Baskets Bamberg ellen; míg a vasárnapi napon a litván bajnokságban a Neptunas Klaipeda otthonában kell fellépniük.
A játékhét a legzsúfoltabb programot Danilo Gallinari-ék, azaz az EA7 Emporio Armani (Olimpia) Milano együttese részére tartogatta, hiszen a három érdekelt csapatunk közül egyedüliként, két mérkőzésen is pályára léphettek az aktuális időszakban. A csapat csütörtök este az Euroligában játszott, és a honfoglaló török Anadolu Efes Istanbul elleni hazai mérkőzésen kiélezett csatára lehetett számítani. Mindkét csapat egy-egy győzelemmel és vereséggel kezdte a megmérettetést a C-csoportban - emlékezhetünk rá, hogy az Olimpia verte a tavalyi döntős Maccabi Electra Tel-Aviv-ot, ám vesztettek a jó erőkből álló Real Madrid ellen, eközben a török gárda legyőzte a szerb ellenfelét házon kívül, ám meglepetésre a hatos leggyengébb láncszemének tartott belga Spirou ellen Istanbul-ban égtek le. A törökönél több nemzetközi szinten is jól csengő névvel találkozhattunk, a félholdasok közül főleg Tunceri és Ilyasova lehet jól ismert, de a lockout alatt még Sasha Vujacic is a csapatnál tüsténkedik, aki leginkább a Lakers-beli sziporkázásáról szerencsétlenkedéséről, illetve Maria Sharapova hegesztéséről híresült el. A meccset sajnos a törökök kezdték sokkal jobban, már az első percekben tetemes különbség alakult ki, mire a padon kezdő Gallo-t először pályára vezényelték, már több mint 10 pont volt a különbség, és az első negyedet 22-9-re nyerte az Efes. Alaposan fel volt adva a lecke a milánói kosarasoknak, hogy az erős ellenfél ellen javítani tudják az átaludt első negyedet, és bár nagyon igyekeztek, nem tudtak jelentősen közelebb zárkózni, így a nagyszünet idején is ponttal mentek a törökök. A második félidő ugyancsak szoros küzdelemben telt, de valahányszor közelebb tudtak volna zárkózni a hazaiak, az ellenfél hamar visszaverte a kísérleteket, különösen Barac és Kinsey volt ennek a nagymestere, a lélekromboló pillanatokban bevert kosarakkal, de a derék "Szása" is szépen gyűjtögette a pontokat egyesével, mindvégig hibátlan volt a vonalról. Így aztán nem sok esélye lehetett az Olimpia-nak, hogy szorossá tegyék a meccset, az utolsó negyedben Gallinari és Bourousis hallatlan lelkesedésének köszönhetően tudtak 10 pont alá beférkőzni, de a törökök nem engedték ki a kezükből a sikert, így a Milano 62-54-es fiaskót szenvedett hazai pályán. A csapat drágán ráfizetett a gyenge kezdésre, a továbbiakban hiába próbáltak meg mindent, amit csak lehetett, az Efes három negyeden át biztosan őrizte a nyitó tíz percben megszerzett előnyt, és nem sikerült elkerülni a második Euroligás zakót az idényben. Gallinari a csapat egyik legjobbja volt, csere létére 32 percet töltött a pályán, 12 pontjánál senki, és 8 lepattanójánál is csak a dupladupláig jutó center Bourousis jegyzett többet. Sokat elmond a denveri kis csatár eredményes játékáról, hogy egy 8 ponttal elvesztett mérkőzésen +14-es egyéni statisztikára volt képes, pontjai javarészét újra büntetőből szerezte, akcióból mindössze 2/6-tal dobott és mind a négy tripla kísérletét elhibázta. Nem játszott tökéletesen ő sem, de legalább küzdött-hajtott a végsőkig, abszolút nem rajta múlott, hogy nem sikerült elkerülni a vereséget a török sztárcsapat ellen.
Vasárnap még egy bajnoki mérkőzést játszott le a csapat, a 3-1-es mérleggel rajtoló Olimpia az első négy meccse mindegyikét elvesztő Novipiu Casale Monferrato otthonába látogatott. Annak ellenére, hogy a vendégek mekkora favoritok voltak, a hazai csapat rettentő lelkesen kezdte az összecsapást, és eleinte inkább ők voltak lépéselőnyben, a milánóiak csak kapaszkodtak rájuk. Az első negyed befejezésekor egálban voltak a csapatok, de a második felvonásban is nagy lendülettel játszott a Novipiu, gyors és pontos támadójátékuk ellen nem védekeztek jól Gallinari-ék, akik továbbra is csak az eredmény után futottak. Szemmel láthatóan meglepte a csapatot a váratlanul nagy ellenállás, amelyben részesültek, így a nagyszünet idején a házigazdák vezettek 37-35-re. A harmadik negyedben egyre inkább kezdett égni a talaj az Olimpia talpa alatt, de mégsem tudtak kibontakozni, és ahelyett hogy szépen a maguk javára fordították volna a mérkőzést, csak még tovább nőtt a vendéglátók előnye, akik a befejező negyedet megelőzően 7 pontos lépéselőnyhöz jutottak. Ekkor végre észbe kapott az esélyesebb csapat, a záró játékrészt alaposan meghúzta az Olimpia, felvették a kesztyűt védekezésben, valamint a csereember Hairston remek formáját kihasználva támadásban is eredményesek tudtak lenni, így fordítottak a finisben, és 67-64-re sikerült valahogy teljesíteni a kötelező győzelmet. Nagy nehezen kerülte el a csapat az égést, sokáig úgy tűnt, hogy nem veszik kellő komolysággal a mérkőzést, de amikor nagyon kellett, akkor éppen időben még meg tudták rázni magukat, és ez pont elég volt a siker begyűjtéséhez. Ezzel a diadallal a csapat holtversenyben a mezőny élére ugrott, a milánóiak mellett még a Montepaschi Siena, a Cimberio Varese és a Sidigas Avellino áll egyaránt 4-1-es W-L mutatóval. Gallinari csak csereként kapott lehetőséget ezen a találkozón, 24 perces játékideje alatt 7 ponttal gazdagodott, pocsék dobóhatékonysága mellett 6 lepattanót szedett össze, amellyel ismét csapata legjobbjai közé tartozott, de a vasárnapi összecsapáson nem alkotott maradandót.
Ezen a héten az Olimpia csütörtökön az Euroligában a Belgacom Spirou otthonában folytatja javítás reményében, majd vasárnap este következik a Serie A óriási rangadója a címvédő Montepaschi Siena ellen hazai környezetben.
Az NBA jövőjét illetően folyamatosan zajlanak a tárgyalások, de semmiféle érdemi előrelépés nem történt a tulajdonosok és a játékosok közti bérvitában, így továbbra sem valószínű, hogy belátható időn belül Észak-amerikai kosárlabdát fogunk látni. Öröm az ürömben, hogy ezzel párhuzamosan még hosszabb ideig tapsolhatunk a "Hódítók Európában" című sorozat működésének.
Kalandozzatok velünk tovább az európai vadászmezőkön! Oroszország, Litvánia és Olaszország irányából indulnak támadásba a coloradói hadvezérek, hogy meghódítsák az öreg kontinenst!
Hódítók Európában, 5. hét
2011.11.07. 10:08 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tomi_Tanguay 2011.11.07. 11:01:32
elég laza hét volt én se nagyon néztem meccseket, de a mostani jónak tűnik
Tomi_Tanguay 2011.11.07. 15:47:13
www.firstrowsports.tv/watch/90792/1/watch-khimky-m-vs-spartak-spb.html
a zalgiris meccse 18:30tól lesz
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.07. 16:39:53
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.07. 16:59:47
Tomi_Tanguay 2011.11.07. 17:50:49
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.07. 17:55:30
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.07. 18:05:23
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.07. 18:33:00
Mozgov 23 pont és 8 lepattanó, a csapat legeredményesebb játékosa lett, season-high teljesítmény tőle.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.07. 18:34:25
www.firstrowsports.tv/watch/90796/1/watch-vef-riga-vs-zalgiris.html
foppa21 2011.11.07. 18:48:54
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.07. 20:36:11
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.10. 19:28:24
www.firstrowsports.tv/watch/91112/1/watch-zalgiris-vs-brose-baskets.html
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.10. 19:37:12
Tomi_Tanguay 2011.11.10. 20:26:59
Tomi_Tanguay 2011.11.10. 20:32:11
www.firstrowsports.tv/watch/91114/1/watch-spirou-basket-charleroi-vs-milano.html