Az elmúlt hétvégén újabb idegenbeli vereséget szenvedett a Colorado Rapids csapata, akik ezúttal különösen fájó módon, a nagy ellenfél Real Salt Lake ellen kapituláltak 2-0 arányban a 2012-es Rocky Mountain Cup csatározás első felvonásán.
Négy forduló után három győzelemmel rendelkezett az átalakult Rapids csapata, és szombat este az ugyancsak nagyszerűen rajtoló Real Salt Lake-nél vendégeskedtünk, akik négy siker közben csak egyetlen vereséget szenvedtek eddig az új szezonban. Sérülésből kifolyólag a megszokott nevekre nem számíthattunk, vagyis a csapatkapitány Pablo Mastroeni agyrázkódás miatt hiányzott, Conor Casey továbbra is achilles-szakadásból lábadozik és készül a visszatérésre, míg Jamie Smith térdszalag-szakadás miatt DL-en van. Az összeállításon edzői döntésekből változtattunk, Cascio kikerült a kezdőcsapatból, helyette Marshall került be a védelembe új emberként, ahonnan az alkalmi kapitány Moor-t előreküldtük a középpályára, míg Castrillon csatlakozott harmadik támadónak. A 4-3-3-as felállás a következőképpen tevődött össze: Pickens - Kimura, Marshall, Wynne, Zapata - Larentowicz, Moor, Rivero - Mullan, Cummings, Castrillon.
Az idei alapszakaszban a nyugati csapatok ellen három-három mérkőzést játszunk, vagyis az RSL elleni három egymás elleni találkozó lesz majd hivatott dönteni a 2012-es Rocky Mountain Cup sorsáról. Az első egymás elleni találkozót múlt szombaton rendezték a Rio Tinto Stadium-ben, és hazai környezetben természetesen a Real tűnt esélyesebbnek, de reménykedtünk benne, hogy Pareja mester első helyi rangadóján meg tudjuk lepni a riválist. A házigazdák az első percektől fogva aktívabban léptek fel, és bő öt perc elteltével máris szükségünk volt Pickens nagy védésére, aki Johnson lövését tolta bravúrral a kapu mellé. Tovább folytatódtak a rámenős utah-i rohamok, a védelmünk sebezhetőnek tűnt, és a Rapids játéka meglehetősen passzív volt, keveset őriztük a labdát, sok esetben percekig csak szemmel követtük a játékszer útját. A huszadik perc környékén is éppen egy hosszú támadást vezettek a házigazdák, nehezen tudtak mögénk kerülni, ezért többször is neki indultak az akciónak, végül Beltran egy tökéletes íveléssel találta meg az emberétől elszakadó Saborio-t, aki magabiztosan lőtt a hálóba, mielőtt a kapujából kimozduló Pickens odaért volna. Az előny birtokában is tovább rohamozott a Real, kevés igazi gólhelyzetet tudtak kidolgozni, de a fölényük egészen meggyőző volt, nem sok közünk volt ekkoriban a mérkőzés alakulásához. A félidőt megelőző percekben Espindola lépett meg a jobb oldalon, de a lövésével valósággal eltörte a játékszert, így az jócskán a hosszú sarok mellett gurult el. Az első 45 perc végeztével 1-0-s hátrányban voltunk, de a teljesítményünk meglehetősen kilátástalannak tűnt, komoly fejmosást kellett tartania Pareja-éknak az öltözőben.Eleinte a második játékrész sem hozott jelentős változást, az RSL elképesztő lendülettel hajtott, és egy jól megkomponált támadás végén Beckerman bombázott nagy helyzetben ballal a kapu fölé. Szinte egy kapura játszott a Real, és óriási nyomás nehezedett a coloradói védelemre, futószalagon jöttek egymás után a nagyobbnál nagyobb a hazai helyzetek, és kisvártatva Espindola léphetett ki egy tökéletes indítással, ám lövését a bevetődő Marshall nagyszerű megmozdulással még blokkolni tudta az utolsó pillanatban. Percekkel később újra Espindola hülyítette meg a védőket, ezúttal a jobb szélen rázott át sorban több embert, majd középre adását Saborio fejelte a felső lécre, ám később kiderült, hogy már leshelyzet előzte meg a szituációt, és utólag visszafújták az akciót. Ezt még megúsztuk, az 57. minutumban azonban már nem volt menekvés, Gill felívelésével Espindola léphetett ki két ember között, Pickens nem a legjobb ütemben jött ki, és esélye sem volt a hárításra, a menteni igyekvő Wynne és a gólra törő csatár nagyjából egyszerre értek a labdához, amely egyenesen a denveri kapuba gurult. A Rapids kapusa magából kikelve reklamált, mivel Espindola jól láthatóan kézzel szelídítette meg a labdát a kiugrást megelőzően, amelyet a visszajátszások is tökéletesen megerősítettek, a gólt azonban megadták, a portás pedig sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Ezt követően formációt váltottunk, a hátvéd Kimura helyett pályára küldtük a támadó szellemű Cascio-t, és a továbbiakban már csak három védőt hagytunk hátra. Innentől kezdve nem sok esélyünk maradt, a második gól végképp eldöntötte a mérkőzés sorsát, a Salt Lake visszaállhatott, a megnyugtató előny birtokában átadták a területet a mieinknek, ám hiába támadtunk becsülettel, 0-2 után már semmi sem akart összejönni. Egyik alkalommal Cummings beadását az előre húzódó Moor bólintotta a rövid sarok mellé ordító helyzetben, nem sokkal később pedig Rivero hatalmas szabadrúgása csattant a kereszt lécen. A végjátékban Castrillon helyett Hill személyében egy újabb támadót állítottunk be, de sajnos minden igyekezet hiábavaló volt, a meccs nagy részében alárendelt szerepet játszottunk, és a szabálytalan második gól ellenére a Real teljesen megérdemelten diadalmaskodott.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
Múlt vasárnap a két Sziklás-hegységbeli klub tartalékcsapatai is megmérkőztek egymással az MLS Reserve League legutóbbi fordulójában, és a mieink cseréi 1-0-s győzelmet arattak az idegenbeli rangadón. A mindent eldöntő találatot a 26. percben Armstrong átadásából az idei első körös draftolt Tony Cascio szerezte egy remek lövésből, nem sokkal később Akpan tizenegyest hibázott. Végig közel álltunk a második gól megszerzéséhez, ami végül nem sikerült, ennek ellenére magabiztosan begyűjtöttük a három pontot. A mieink a következő összeállításban léptek pályára: Joyce - Armstrong, Palguta, Freeman - Serna, Nane (Perez), Yamada, Thompson - Hill (O'Neill), Cascio (Janniere), Akpan. A Rapids tartalékcsapata két vereséget két győzelemmel feledtetett, legközelebb pedig április 24-én a Sporting Kansas City otthonában léphetünk fel.
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
1. Real Salt Lake 5-1-0, 15 pont (6 meccs)
2. San Jose Earthquakes 4-1-0, 12 pont (5 meccs)
3. Colorado Rapids 3-2-0, 9 pont (5 meccs)
4. Vancouver Whitecaps 2-1-2, 8 pont (5 meccs)
5. Seattle Sounders FC 2-1-1, 7 pont (4 meccs)
6. FC Dallas 2-2-1, 7 pont (5 meccs)
7. Chivas USA 2-3-0, 6 pont (5 meccs)
8. Portland Timbers 1-3-1, 4 pont (4 meccs)
9. Los Angeles Galaxy 1-3-0, 3 pont (4 meccs)
A következő játékhéten egy újabb nyugati élcsapatnál fogunk vendégeskedni, magyar idő szerint szombat este, 22:00-s kezdettel a Seattle Sounders FC ellen mérhetjük össze a tudásunkat, ismét rendkívül kemény összecsapásra van kilátás, jó lenne végre némi sikerrel zárni egy közvetlen vetélytárs ellen.
Rapids: Kiábrándító pofon a riválistól
2012.04.11. 13:44 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
foppa21 2012.04.11. 14:44:19
milo_hedgie#23 2012.04.11. 20:27:57
:)))