A rájátszáshoz közeledve pár mondatban szeretném összefoglalni az elmúlt hetek - illetve 1-2 hónap eseményeit a Denver Nuggets kapcsán,és arról a saját szubjektív véleményemet megformálni.
Nos, a cserehatáridő lejárta előtt nem sokkal kötöttünk egy olyan háromcsapatos játékoscserét, ami úgy gondolom jelentősen megváltoztathatja a csapat jövőjét. A brazil erőcsatárt, Nené Hilario-t Washingtonba cseréltük, ellenértékként pedig megkaptuk a ligában töltött éveinek száma miatt veteránnak tartott Ronnie Turiaf-ot, illetve a problémás viselkedésről elhíresült center JaVale McGee-t.
Amikor nyáron újraszerződtettük Nené-t, még nem tudhattuk, hogy az újonc négyes, Kenneth Faried mire is lehet képes. Az igazat megvallva, akik régóta figyelik a Nuggets meccseit és vezető edzőnk George Karl munkáját, azok tudják hogy az "öreg" nem lelkesedik kifejezetten az újoncokért. Éppen ezért Faried játékideje is elég korlátozottnak tűnt eleinte, amit a szezon elején Karl nyomatékosított is, hiszen az újonc négyes csak a meccsek utolsó perceiben jutott szóhoz, amikor már a lényeges kérdések előzőleg eldőltek a parketten.Talán nem is derült volna rá fény, hogy ez mekkora nagy kapitális hiba lett volna, ha nem jön közbe a már-már sorsszerűen állandó sérüléshullám, aminek köszönhetően egyszerűen nem volt más választás: Faried-et be kellett dobni a mélyvízbe.
"Manimal" pedig ha már odaért, megpróbálta kihasználni a lehetőséget, és egyre remekebb játékkal rukkolt elő meccsről-meccsre. Amikor közeledett Nené visszatérésének ideje (hiszen ő is a sérültek listáján szerepelt), már érezhető volt hogy most valami érdekes fog következni, mert a brazil az alapkezdő, viszont Faried eszméletlen formában pattogtatott. Utóbbi játékperceinek leredukálása is orbitális hiba lett volna, illetve Nené sem érte volna be a kiegészítő játékos szerepével.
Sokáig nem tartott a huzavona a megoldást fürkészve, Ujiri egy huszárvágással megoldotta Karl rendkívül nehéz helyzetét azzal, hogy Nené végül is elcserélődött a Wizards-hoz. A nyáron éppen Ujiri egyezett meg Nené-vel egy újabb hosszútávú szerződésről,a minek konkrét számait pár hónap elteltével igen negatívan véleményezett. Érezhetően túl lett kissé fizetve a brazil, de akkor-, ott az offszezonban kezdő szintű négyes hiányában meg kellett lépni ezt a szerződést. Így aztán utólag Ujiri döntése sem volt indokolatlan. Az első adandó lehetőséget megragadva aztán korrigálta a Nuggets kiadási számsorait, és bevállalta helyette McGee újonc-szerződését, illetve a francia Turiaf lejáróját.
Turiaf szerepe ezek után - mint azt már szinte percekkel a csere bejelentése után tudni lehetett - a kivásárláshoz vezetett. Feltétlen kellett ugyanis egy hely a keretben annak a játékosnak, aki tavaly is nálunk játszott és akinek hosszútávú szerződésén már javában dolgozott a menedzsment. Ő pedig nem más, mint Wilson Chandler.
Chandler-t valószínűleg azonnal szerződtettük volna ha nincs az elhúzódó szezonrajt, így aztán ő nem érkezett teljesen váratlanul. Szükség volt rá mindenképpen, mert védekezésben illetve támadásban egyaránt hasznosnak bizonyult már az előző idényben. A folyamatos sérülések okozta szükségállapotról már nem is beszélve...
McGee érkezését hatalmas várakozással éltem meg, mert a srác komoly potenciállal rendelkezik, viszont az utóbbi időben gyakran hozott érthetetlen döntéseket a pályán, és azon kívül is. (Próbáltam minél enyhébben fogalmazni.) Jól pattanózó és blokkoló, tehát a palánk alatti védekezésben előnyös tulajdonságokkal rendelkezik. Magassága is megvan ehhez a feladathoz, és a méretéhez képest kiváló atletikus képességekkel bír. Támadásban harcos, főleg a zsákolásokkal történő támadásbefejezés az erőssége. Mint említettem az előzőekben, újoncszerződésének utolsó évét tölti. A következő nyáron lehetőségünk lesz őt hosszabb távra is lekötni a csapathoz, persze csak akkor ha megfelelő teljesítménnyel ejti ámulatba a Nuggets közönséget, illetve vezetőséget. Ha még sem válna be - eddig nem így néz ki a dolog - akkor sem csináltunk hülyeséget azzal, hogy Nené-t elcseréltük, mert óriási helyet szabadítottunk fel a fizetési sapka alatt, amiből aztán szerződtethetünk akár egy franchise szintű játékost is.
Dióhéjban talán ennyit a játékoscserével kapcsolatban. Pár mondatban szólnék a csapat jelenlegi formájáról, játékáról.
Sajnos ahogy egyre inkább haladunk a reguláris szakasz végéhez, látszólag csappan az esélyünk a rájátszásra. A 6-8.hely környékén liftezünk, de a tabella nyugati oldala mindig a sűrűbb végkifejlet felé tendál. A 9-11. közti csapatoknak is van még esélyük, és a sűrű programnak köszönhetően valószínűleg csak a hátralévő sorsolás nehézsége lehet vízválasztó a végső sorrend kialakulásában.
Személy szerint úgy gondolom, hogy nem sikerült jelentős áttörést elérnünk a támadások befejezésének minőségén, és ennek köszönhetően produkálunk hullámzó eredményeket. Danilo Gallinari hiányában még látványosabban megállt a tudomány, és azt azért látnia kell minden szurkolónak, hogy az olasz rendkívül fontos szerepet tölt be a csapat eredményességét tekintve. Nem csak a pontjaival, hanem gólpasszaival is észrevéteti magát, valamint megfigyelhető hogy jelenlétével erősen megosztja a mindenkori ellenfél védelmének figyelmét. A Nuggets jelenlegi játékának és egyben eredményességének ő a kulcsa. Bár Arron Afflalo-ra sem lehet panaszkodnunk, de mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat,ő egyedül kevés ahhoz hogy magas elvárásokat támasszunk a csapat elé.Faried és McGee elsősorban palánk alatt jó, külső dobásaik nem veszélyesek, viszont a kifejezett jó lepattanózásuknak köszönhetően sok második esélyre lehet lehetőségünk, amit a támadólepattanó eredményezhet.
Megfigyelhető továbbá, hogy az egy-egy elleni játékot sem igazán erőltetjük, csak akkor ha már nagyon muszáj. Pedig régebben ebből szereztünk nagyon sok büntető dobási lehetőséget. A külső dobásokat pedig teljesen tisztára akarjuk játszani, és ez bizony rengetegszer nem működik. Emberről pedig nagyon nem akarjuk eldobni a lasztit... Ezáltal tanácstalanok vagyunk támadásban, főleg felállt védekezés ellen. Lawson betörései jórészt kiszámíthatóak - amik a felállt védekezés ellen eddig működtek - könnyen blokkolják őt. Egyre inkább hagyatkozik most már ő is a külső dobásokhoz, ami eddig csak open-helyzetben fordult elő, vagy kényszermegoldásként működött. Tehát elsősorban a leindításokból operálhatunk megfelelő hatékonysággal. Csakhogy ahhoz labdát kell lopni, és azt leginkább a passzsávok lezárásával lehet elérni. Ez pedig könnyen vezethet ahhoz, hogy nem a kellő pozícióból várják játékosaink a támadó játékost, és emiatt jelentősen fellazulhat a védekezésünk. Ha mégis labdát szerzünk, hajlamosak vagyunk a pályát átívelő passzokra, amikre viszont az ellenfél is könnyebben lecsaphat. Rengeteg labdát eladunk, főleg azért mert gyorsítani akarjuk a játékot. Nem csak rossz helyre passzolunk, hanem erősebben is sokszor, és ebből adódóan kicsorog a játékosaink kezéből a játékszer. Ezek nem egyéni labdakezelési hibák, hanem a siettetés jelei. Csak rohanni akarunk, ritkán állunk meg taktikusan gondolkozva játszani. Sajnos a liga legjobb edzői ezeket a játékbeli gyengeségeinket könnyen átlátják, és megfelelő taktikát kidolgozva még inkább megbéníthatják a játékunkat.
George Karl soha sem volt a taktika koronázatlan királya,az ő ereje inkább a játékosai pszichológiai felkészítésében domborodik ki leginkább. Fiatal keretünk van, nagyon tehetséges játékosokkal. Ha ezek a srácok nem fejlődhetnek tovább technikailag és taktikailag, akkor a Nuggets sem ér sohasem előrébb. Karl óriási szerepet tulajdonít Miller-nek és Harrington-nak,holott őket inkább már kifelé kellene vezetnie a rotációból. Egy olyan játékstílus kiépítése lenne szükséges, ami a jelenlegi keret erősségein alapul, és nem egy előre meghatározott edzői elképzelésen. Márpedig kezd olyan érzésem lenni, mintha az öreg minden játékosgenerációval ugyanazt próbálná játszatni, azok egyéni képességeit figyelmen kívül hagyva. (Hogy konkrét példát is mondjak: Brewer kezdőben szerepeltetése.) Az Iverson csere utáni időkben is ez volt a jellemző, de előtte is akár. Billups érkeztével módosult ez, aminek aztán egy konferencia-döntő keretein belül máris kézzel fogható eredményei is kibontakoztak. Viszont a mostani keret megint csak lóhalálában vágtat. Annak az embernek, akinek az egészet felügyelve lassítania kellene, illetve újabb taktikai elemeket meghúzva váratlan lépésekre kényszeríteni a többieket, az erre éppen a legalkalmatlanabb. Mert Andre Miller ideális játéka pont a gyors leindításokban alapszik. Sok gólpasszt adunk, látványos a játékunk is sokszor, de rengetegszer eladjuk a labdát, és kevés a vállalkozókedv egyénileg.
Őszintén szólva csupán a 7.-8. hely megszerzésére lehet esetlegesen esélyünk, de az nagyjából egyenesen arányosan előre vetíti a rájátszás első körében való elhullást is. Egyszerűen nem tartom a csapatot jelenleg olyan erősnek, hogy alkalmas lenne bárki ellen egy szoros meccssorozatra. Szomorú ezt kimondani, mert még a szezon közepén is többre volt kalibrálható ez a csapat. Viszont egyenlőre megújulást, pozitív játékbeli momentumokat nem látni. Mintha bő fél év alatt nem történt volna előrelépés
(csapatszinten állítom ezt,nem egyénileg)
Vannak olyan jelek, amik még hosszútávon vezethetnek előre - ilyen pl. a Faried-McGee frontcourt - de ezeket folyamatosan kellene kiaknáznunk. Ami úgy néz ki, hogy nem sikerül az idén sem. Lehet hogy jó lenne tényleg megköszönni Karl munkáját, esetleg megtartani őt mint csapat-pszichológus vagy ilyesmi. De mindenképpen most már egy taktikailag sokkal komolyabb trénerre lenne szükségünk, és leginkább a játékosoknak a fejlődéshez. Reálisan nézve ugyanis úgy tűnik, hogy most csak az időt vesztegetjük.
Lehet hogy az előbbi mondat tökéletes befejezése lehet a cikknek, legalább is annak mondanivalójához idomulva. Mindenesetre szurkoljunk továbbra is a Nuggets-nek, és reménykedjünk a teljes felemelkedésben!
Köszönöm a figyelmeteket!
