Soha nem látott pocsék évet zárt a Colorado Rockies csapata 2012ben, a denveri baseball klub 20 éves története alatt most érte el a leggyengébb mérlegét, idén ugyanis 64-98as mutatóval mindössze 28. lettünk a 30 csapatos mezőnyben. A pokolian gyenge szereplésnek komoly következményei voltak, nem sok tréner élte túl a szezon zárást követő első tisztogatásokat, Jim Tracy manager maga mondott le a posztjáról, több kollégáját menesztették, mint ahogyan év közben a dobóedző Bob Apodacat is felmentették a munkavégzés alól a dobók gyenge teljesítményére hivatkozva. Első szezon összefoglaló kiadásomban főleg velük, a domb urainak méltatlan szereplésével kívánok foglalkozni.



Kezdő dobók:

Az opening day starter a Baltimoretól megszerzett Guthrie volt, a rotáció legnagyobb reménységéről azonban korán bebizonyosodott, hogy nem találja a helyét a csapatnál. Több mint három hónapon keresztül vártuk, hogy a bal kezes dobó visszanyerje a régi formáját, de hiába, 15 startból 9et elvesztett vele a csapatban, júliusban elcseréltük egy másik formán kívüli dobóra, a Giants egykori tehetségére Sanchezre. A másik lefty már a Royalsban borzasztó gyengén muzsikált, nálunk csupán háromszor volt kezdő, mind a három meccsen vereséget jegyzett, majd sérülés miatt befejezte az évet és lehet jobban jártunk, mintha játszania kellett volna. A 49 éves Moyer tavaszi próbaszerződéssel harcolta ki a kerettagságot, de néhány ígéretes meccs után bebizonyosodott, hogy tényleg elszállt felette az idő, azért április 17én győzelemre vezette a csapatot a Padres ellen, ezzel minden idők legidősebb győztes dobója lett az MLBben, pár héttel később inkább elbocsátottuk. Az Ubaldo csere középpontjában megkapott Pomeranztól az első teljes évében csattanós debütálást vártunk, de az igazán nagy áttörés nem következett be 2012ben. A fiatal dobónak akadtak jó időszakai, ám kiegyensúlyozatlan volt, előfordult, hogy le kellett küldeni hetekre a farmba, a nagyok között a visszatérése után se volt elég hatékony, mindössze 2-9es W-L statisztikát hozott, a jövő mellette szól de még többet kell tanulnia és fejlődésre van szüksége a boldoguláshoz. Hozzá hasonló fiatal tehetségként tartjuk számon a saját draftolt Friedrichet, neki talán egy árnyalatnyival jobb éve volt, öt Wt produkált, bár a 6.00 feletti ERA nem túl jó statisztika, komoly momentumai voltak, rutintalanságából adódóan viszont a hibák se kerülték el, sajnos az évad második felében megsérült, így nem tudott kiteljesedni, de előtte is szép folytatás állhat. Chacin zaklatott szezonon van túl, olyan pocsékul kezdte az idei évet, ahogy a tavalyit befejezte, aztán májusban bevallotta, hogy hónapok óta komoly kézsérülés gyötri, a játéklehetőség reményében nem szólt róla az orvosoknak, ami hatalmas hiba volt. Hónapokat kellett kihagynia, mire rendesen felépült, az évad befejező szakaszában visszatért és végre újra a legjobb formájában dolgozott, látszott rajta, hogy egészséges, ha ép tud maradni, akkor a rotáció legerősebb tagja lehet jövőre, hasonló butaságot többször nem követhet el. Nicasio a 2011es nyakcsigolya törés után áprilisban újra játszhatott, nehezen lendült formába és mire újra jó lett volna, sajnos összeszedett egy súlyos térd sérülést, amely még a nyár elején véget vetett a szezonjának. Nagy kérdés, hogy két ilyen hosszú kihagyás után 2013ban neki tud-e vágni a felkészülésnek és lehet-e még valaha eredményes a csapatban, szegény nagyon balszerencsés volt eddig. A sok sérülés hatására a szezont longmanként kezdő Chatwood is sokszor jutott lehetőséghez, az idény második felében az ötösfogat kirobbanthatatlan tagja volt, ahonnan látványosan nem is lógott ki, értsd rossz volt, de nem feltűnően: 5-6 W-L, 5.43 ERA. White is ideiglenes kezdő volt, sajnos két jó meccset egymás után képtelen volt játszani, többször fel-le ingázott a Sky Sox és a Rockies között, nem volt jó formában, nem sok hasznát vettük, 20 startból 9et elbukott és csak kétszer győztünk mögötte, egyre inkább megszámlálva érzem a napjait nálunk, nem nagyon lehet számítani rá. A szezon második felére leigazoltuk a Triple-Aben szenvedő korábbi meghatározó dobónkat, Francist. Reménykedtünk benne, hogy újra a legszebb napjait tudja idézni Denverben, a naiv álmok nem váltak be, ő se lógott ki túlzottan a sorból. Akadtak jó meccsei, ugyanakkor néhányszor pocsékul megcsapkodták, lehet még jövője a rotation második felében, de a 2007eshez hasonló menetelést már butaság remélni tőle, kezd kicsit hanyatlani az egykori csillaga. Outman menet közben néhányszor kezdő volt, de inkább ártott, mint használt a csapatnak, később a bullpenben több sikerrel járt. De La Rosa több mint másfél évet kényszerült kihagyni a 2011 májusi sérülése után, csak a szezon legvégén jutott szóhoz három mérkőzésen, nagyon bízott a felépülésben és látható volt rajta az igyekezet, sajnos nagyon formán kívüli volt a hosszú sérülés után, nem tudott mit csinálni. A szerződése ismét lejárt, de a legutóbbi megállapodása nagy részében harcképtelen volt, várhatóan olcsón tudunk hosszabbítani vele és minden esély megvan rá, hogy normális felkészüléssel visszatérjen a legjobb szintjére. Egy-egy mérkőzés erejéig felkerült a keretbe a nagy tehetség Cabrera, aki a Double-A csapatunkban zseniálisan dolgozott és SO-rekordokat döntött egymás után. Sajnos a profi liga még túl sok neki, mindkét meccsén alaposan megszórták, 5.2 IP alatt 7 futást szenvedett el, jövőre a Triple-Aben kell több lehetőséget adni neki, hogy tovább fejlődjön.

Összegezve elmondhatjuk, hogy a rotáció jókora csődöt mondott, mind egyenként, mind pedig csapatban nézve gyengélkedtünk az év nagy részében. Egyetlen SPünk se volt, aki legalább hetekig kiegyensúlyozottan jól tudott volna játszani, hónapokról vagy az egész szezonról már ne is beszéljünk. Teszteltük a négy emberes rotációt, minden dobó 70-75 labdás limittel játszott és két-három long relieverünk volt, a kissé életszerűtlen figura viszonylag jól működött (nem volt rosszabb annál, amikor öt kezdő volt), de ezt pár hétnél hosszabb ideig nem lehet bírni, szerintem inkább felejtsük el. Jövőre mindenképpen kevesebb sérülés és több kiegyensúlyozottság kéne a játékosoktól. Nem várok nagy változásokat az összetételben, Chacin és DLR talán egészségesen újra jók lehetnek, Friedrichnek és Pomeranznak kell a lehetőség a fejlődéshez, Francis pedig az utolsó helyen még egy évig eljátszhat, bár kétségtelen az erősítés se ártana, de nem tudom honnan tudnánk leakasztani olyan dobót, aki megállná a helyét végre a Coors Fielden.



Csere dobók:

A bullpen körében nem volt ekkora jövés-menés, a szokásos meghatározó emberek dolgozták végig az egész szezont, megerősítve néhány kiegészítő emberrel. A csapat closere az egész évben Betancourt volt, végig kiegyensúlyozottan működött, de az elmúlt két évben megszokott hatékony produkcióját nem tudta megismételni, akadtak hibái és 31 sikeres befejezés mellett hétszer is elszalasztotta a savet, ettől függetlenül a helye teljesen biztos. A jövőbeli utódjának szánt Brothers egyelőre a 7-8. inninges setupman szerepét töltötte be, többé-kevésbé eredményesen, az év nagy részében megbízható volt, nyolc győzelemmel csapaton belüli listavezető lett, de ötször elvesztette az előnyt. Belisle kimagasló formában kezdte a szezont, az első félévben mutatott remeklése kapcsán egyesek az All Star gálára követelték, de esélytelen volt rá. Később talán visszaesett és becsúsztak hibák, a 3-8as győzelem-vereség statisztika ellenére még mindig lehetett számítani rá. Reynolds volt a harmadik ember ebben a műfajban, bár kevesebb lehetőséget kapott náluk és többet is hibázott, egyre inkább kezd benőni a feje lágya és belőle is egyre markanásabb RP kezd kialakulni. Roenicke a 2011es szezon hajrájában nyújtott biztató produkció hatására a teljes szezont a felső csapatban töltötte és azonnal az első számú longmanné nőtte ki magát. 88.2 inninget töltött a pályán, toronymagasan a legtöbbet az összes csere dobó közül, még liga szinten is sokáig vezetett. Ennek ellenére augusztus végéig nagyon kevés hibával játszott, a szezon végére némileg elfáradt és egyre többet hibázott, de a 3.25ös ERA még mindig kiválónak számít nálunk. Hasonló szerepet töltött be a tavaszi felrendelése után fent ragadó Ottavino, aki gyakorlatilag Roenicke szerényebb mása, hasonló stílusban játszanak, hasonlóan eredményesen, de ő egy fokkal mindenben gyengébb, ám fiatalabb is nála, így bátran támaszkodhatunk még rá. Moscosot eredetileg starternek szerettük volna, de hamar rájöttünk, hogy öngyilkosság elsőnek kiengedni a dombra, az év második felében relieverként úgy ahogy megállta a helyét, de 9.00s ERAval a leggyengébbek közé tartozott, nem hiszem, hogy lesz maradása. Torres a nyári és az őszi időszak kellemes meglepetése volt, annak ellenére, hogy az idény előtt nem sokat vártunk tőle, húzóembere lett az egységnek, akár egy-egy out vagy több inning erejéig engedtük fel, általában lehetett rá számítani, öt győzelmet is összekapart, ami biztató a jövőjére nézve. Escalona korábban is sokat bajlódott sérülésekkel, az idei évben jött és ment, az utolsó hónapokban játszott folyamatosan, akkor is változékony teljesítményt nyújtott, nem tudom, hogy valaha le tudja-e vetkőzni a komoly gátlásait, de még mindig fiatal dobó. Rogers idén is gyengélkedett, az újabb mélyrepülések hatására szerintem végképp kegyvesztetté vált, meglepetés lenne, ha valaha feltűnne még Rockies mezben. Ekstrom az utolsó hónapokban időnként feltűnt a csapatban, nem váltotta meg a világot, közepes teljesítményt nyújtott. Harris is ősszel jutott leginkább szóhoz, sokan tehetségesnek tartják, de ebből keveset mutatott meg, inkább a sebezhetősége jött felszínre az idei szezonban, talán jövőre kibontakozhat. Scahill a sikeres farmbeli szereplések hatására kapta meg szeptemberben a lehetőséget néhány alkalommal, amivel élni is tudott, hiszen a hét pályára lépés során egyetlen futást kapott, ami pozitívum a jövőre nézve. Putnam ígéretes befejező embernek számít, a Sky Soxban meg is mutatta, hogy mire képes, fent mindössze két inninget láttuk, reméljük jövőre több teremhet neki.

A cseredobókról jobb véleménnyel vagyok, sok esetben ők tartották a lelket a csapatban, természetesen a nagy terhelés hatására ők is hibáztak, de ez benne volt a pakliban. Mégis kevesebb gyenge egyéni teljesítmény volt náluk, mint a kezdők közt, egy-két névtől eltekintve rájuk azért igenis lehet számítani a jövőben és a nagy takarítás ellenére hiba lenne szélnek ereszteni az egység megbízható embereit. Talán egy-két rutinosabb név még nem ártana ide, de ott vannak a fiatalok, akiknek lehetőséget kell adni a fejlődésük érdekében, hogy később minél jobbak legyenek, nem venném el tőlük se a helyet.