Hétfő éjszaka tartották az idei beléptető ünnepséget az NHL Hall Of Fame-jébe, és hosszú idő után először újra egy denveri hokis léphetett be a Halhatatlanok Csarnokába, ugyanis Mats Sundin, Pavel Bure és Adam Oates társaságában a Colorado Avalanche legendás játékosa, Joe Sakic került beiktatásra a legnagyobb játékosok névsorába.

























"Joe a játék minden elemében igazi halhatatlan volt, így senki számára nem lehetett meglepetés, hogy az első adandó alkalommal beválasztották őt a HoF-be" - jelentette ki a klub elnöke, Pierre Lacroix. "Joe játék iránti elhivatatottsága és elért eredményei önmagukért beszélnek, a beiktatásával egy húszéves fantasztikus pályafutás előtt tiszteleghetünk. Joe minden idők legnagyobb játékosa volt Colorado-ban, számtalan statisztikai mutatóban számít a csapat legjobbjának és világszerte kiemelkedő klasszisként tarthatták számon. Annyi éven át küzdött a klubért legjobb tudása szerint, maximálisan megérdemli ezt az elismerést. Szívből gratulálok, Joe!"

Annak idején Joe szülei, Marijan és Slavica a '60-as években Horvátországból emigráltak Kanadába, így ő 1969. július 7-én már Burnaby-ben (Brit-Kolumbia állam) látta meg a napvilágot. Sakic 1985-ben egy állami ligában kezdett jégkorongozni, csodálatos képességei pedig hamar kirajzolódtak, hiszen rögtön egy 156 pontos idénnyel kezdett; ezt követően a WHL-ben szerepelt, ahol az All-Star csapatba való beválasztásai mellett az év újonca, legjobb játékosa és pontkirálya lett; majd az 1987-es draft 15. pozíciójában szerezte meg őt a Quebec Nordiques. Az 1988/89-es évadban mutatkozhatott be az NHL-ben, és a '88-as junior világbajnokságon debütált a kanadai válogatottban. Az NHL-ben egészen pontosan 1988. október 6-án lépett első ízben pályára a Hartford Whalers ellen, legelső találatát két nappal később a New Jersey Devils kapujába ütötte. Újonc idényében 70 meccs alatt 62 pontig jutott. A következő szezonban már 102, majd 109 pontot szerzett. Az 1991/92-es szezoban sérülések hátráltatták, így "csak" 94 pont került a neve mellé. A következő évad során viszont újra száz pont felett járt, hiszen 105 egységgel zárt, és pályafutása során először az NHL rájátszásában is pályára léphetett, a Nordiques a playoff második köréig jutott. Majd 1993/94-ben 92 pontot ért el, és csupán 18 perc kiállítást szedett össze, mely a legsportszerűbb NHL-szezonja volt. 1994-ben nagyban Joe-nak köszönhetően a kanadai válogatott 1961 után először tudta megnyerni a világbajnokságot; hősünk nyolc meccs alatt hét pontot jegyzett a tornán. Az utolsó quebeci idényben csak 47 találkozón húzhatott korcsolyát, ezalatt is sikerült 62 pontot összehoznia, és néhány meccs erejéig a rájátszásban is felléphetett.

Ezt követően 1995 nyarán az egyesület Denverbe költözött, és a sikerszéria folytatódott, sőt igazából karrierje igazán parádés része még csak innentől kezdődött el. Sakic első denveri szezonjában 120 pontot szórt, és a playoffban is elemében volt, így a Colorado Avalanche elhódította a Stanley Kupát. "Super Joe" tehát életében először magasba emelhette a díszes trófeát, emellé pedig még a Conn Smythe-trófeát is megkapta, a rájátszás legértékesebb hokisaként. 1996-ban egyébiránt a Világ Kupán is képviseltette magát. Egy esztendővel később nem sikerült megismételni a bravúrt, a főcsoport-döntőben a Detroit Red Wings együttese megálljt parancsolt a Lavinásoknak, Sakic 74 ponttal zárta ezt az alapszakaszt. Az 1997/98-as idény Joe számára a sérülésekről szólt, ugyanis több alkalommal problémái voltak, a naganói Olimpián is megsérült a térde, de még így is 63 pontot szórt 64 fellépése alatt. Egy évvel később már sokkal jobban ment a játék, és 96 pontjával újra az NHL legeredményesebb játékosainak társaságban emlegették nevét, az Avs pedig egészen a konferencia fináléig eljutott, ahol a későbbi kupagyőztes Dallas Stars ejtette ki őket. 1999/2000-ben ismét csak a kisdöntőig sikerült jutni, és Sakic-nek sem volt igazán pazar idénye, azt leszámítva, hogy 1999. decemberében a St. Louis ellen megszerezte karrierje 1000. pontját. 2001. júniusában azonban a denveriek újra elhódították a Stanley Kupát, elsősorban a parádés formában teljesítő kapitány jóvoltából. Sakic ugyanis 118 pontot szórt az alapszakaszban, míg a playoffban újabb 26 egységgel keserítette ellenfelei életét; emelett megkapta a legértékesebb játékosnak járó Hart-trófeát, az NHPA is a legjobb hokisnak választotta, ezért Lester B. Pearson-díjat vehette át, és még a Lady Byng-trófea is az ő birtokába került. 2002. márciusában lejátszotta ezredik NHL-meccsét, az Avalanche pedig közel került az ismétléshez, ám végül drámai körülmények között a Jetik lemaradtak a Stanley Kupa döntőről. Joe februárban viszont olimpiai bajnok lett a kanadai válogatottal, ráadásul a Salt Lake city-i rendezvény legjobb játékosának választották, köszönhetően a hat meccs alatt szerzett tíz pontjának, és a finálébeli mesterhármasának. A 2002/03-as idény igencsak balul sült el, ugyanis ő is sokat volt sérült, az Avs pedig már a rájátszás első körében elvérzett. Egy évvel később egy fordulóval ugyan sikerült tovább jutnia a PO-ban a csapatnak, és a 19-es is 87 pontot szórt, de remélt siker elmaradt. Majd következett a lockout, Sakic ekkoriban nem játszott egy csapatnál sem. A 2005/06-os szezonra6 viszont feltöltődött, és újra a rájátszáshoz vezette az igencsak kicserélődött a Avs-t, nem mellesleg újra 87 pontot termelt. A torinói - kanadai szempontból - sikertelen Olimpián pedig a juharlevelesek csapatkapitánya volt. 2006. márciusában megszerezte 900. gólpasszát, bő fél évvel később az 1500. pontját. 2007. februárjában a 600. találatát is megünnepelhette, illetve a 2006/07-es szezonban 100 pontig jutott, tette mindezt 37 (!) évesen. A csapatnak végül, az óriási hajrá ellenére, nem sikerült bejutnia a rájátszásba, egy évvel később sikerült kiharcolni a PO-szereplést, és bár hősünk hosszabb sérüléssel bajlódott, csapata meghatározó embere volt, végül viszont a rájátszás második körében egy fájó pofon jelentette a csapat búcsúját. Sakic 2008 nyarán hosszasan gondolkozott, hogy folytassa pályafutását, de megkezdte a huszadik NHL-szezonját. Ez az év sem sikerült jobban az előzőnél, még több peches sérülést szedett össze, csupán 15 meccsen játszhatott az idényben, a csapat pedig története leggyengébb szezonját zárta, mindössze az NHL 27. helyén végeztünk. Nyilvánvalóvá vált, hogy új alapokra kell helyezni a franchise-t, Sakic pedig inkább úgy gondolta, most már végképp itt az ideje visszavonulni, és átadni a helyét az új generációnak. Leköszönését hivatalosan a 2009. július 9-i sajtótájékoztatón jelentette be.



A háromgyermekes családapa, Sakic-ről szülővárosában, Burnabyben már utcát neveztek el, míg kedvenc sportja a jégkorong mellett a baseball és a golf. Joe utolsó két éve ugyan szerencsétlenül sikerült, igazi sportolóként pontosan tudta, hogy vissza kell már vonulnia, nem próbált meg harcolni a megtagadhatatlan természettel. Páratlan pályafutást zárt, a 2009/10-es szezon első meccsén az Avalanche visszavonultatta 19-es mezét, azóta juniorcsapatot és az Avalanche szakmai stábjában tölt be pozíciót.

A jelenleg 43 esztendős Sakic az Avalanche történetének negyedik játékosa, aki belépett a Halhatatlanok közé, ugyanakkor a legelső, aki egész profi karrierjét az egyesületnél töltötte. Korábban Jari Kurri (2001), Ray Bourque (2004) és Patrick Roy (2006) került beiktatásra, de mindannyian csak pályafutásuk bizonyos részében játszottak a denveri gárdában.

SuperJoe 16 megszakítás nélküli szezonon keresztül viselte a "C" betűt, amely a második leghosszabb kapitánykodás volt egy NHL-csapat színeiben. 1996-ban és 2001-ben is ő emelhette magasba a Stanley Kupát az Avalanche kapitányaként, előbbi győzelem mérföldkő volt Denverben, ugyanis az 1996-os diadal volt a helyi sporttörténelem első major bajnoki címe, melyet azóta is csupán további négy országos bajnoki cím követett. Kapitánykodása idején 1995-2003-ig a klub kilenc egymást követő szezonban nyerte meg az aktuális divízióját, ezalatt minden évben bejutott a rájátszásba, és a két Presidents'-trófea elhódítása mellett összesen hatszor vett részt a nyugati konferencia fináléjéban.

Egyéni díjainak hosszú sorából mindenképpen az élre kívánkozik a 2001-es Hart-trófea, amelyet a liga legértékesebb játékosaként hódított el, emellett '96-ban a playoff MVP-nek járó Conn Smythe-trófea büszke tulajdonosa is volt, és összesen három alkalommal kapott helyet az NHL elsőszámú All-Star csapatában, míg 13-szor kapott meghívást az All-Star gálára, 12-szer fel is lépett a rendezvényen, 2004-ben a gálameccs MVP-je lett, 2007-ben pedig a nyugati gárda kapitánya volt.

Sakic a karrierje során szerzett 1641 ponttal az NHL történetének kilencedik legeredményesebb játékosaként vonult vissza, miközben 14. volt a gólok (625) és 11. az asszisztok (1016) örökranglistáján. Mindent egybevetve, csupán négy játékos szerzett nála több pontot egyazon csapat színeiben, Gordie Howe és Steve Yzerman a Detroit-ban, Mario Lemieux a Pittsburgh-ben, illetve Wayne Gretzky az Edmonton-ban. Továbbá 84 playoff-beli találatával a hetedik, 188 playoff-meccsen szerzett pontjával a nyolcadik a liga történetében, és minden idők egyedüli legjobbja a rájtászásban ütött nyolc hosszabbításos góljával.

Joe-t annak idején az Avs jogelődje, a Quebec Nordiques csapata drafolta az 1987-es draft első körének 15. pozíciójában. Sakic soha nem lépett pályára más csapat mezében, s minden lényeges statisztikai mutatóban a franchise valaha volt legeredményesebb játékosa lett. Például a játszott mérkőzések, a szerzett gólok, az asszisztok, a pontok, az emberelőnyös gólok (205), az emberhátrányos találatok (32), vagy éppen a győztes gólok (86) tekintetében. Kilenc különböző szezonban talált be legalább 30 alkalommal az ellenfelek kapujába, míg a 20-as határt 17-szer érte el a két évtizeden át tartó aktív pályafutása során.

Az NHL-es sikerei mellett Sakic természetesen nemzetközi szinten is komoly tekintélynek örvendett, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is részt vehetett a Téli Olimpián a kanadai válogatott színeiben. A '02-es játékokon ráadásul a torna legértékesebb játékosaként járult hozzá a juharlevelesek 50 év alatti első aranyérmének, négy évvel később pedig az olimpiai csapat kapitánya lehetett. Emellett Sakic 2004-ben Világ Kupa-győztes lett, '94-ben felnőtt világbajnok volt, '88-ben pedig junior VB-n győzedelmeskedett.