Denver Sports Blog

A Colorado Avalanche, a Colorado Rockies, a Denver Broncos, a Denver Nuggets és egyéb denveri csapatok friss hírei, információi magyar nyelven, egy oldalon. Áttekintő elemzésekkel, összefoglalókkal, videókkal, mindez csak a Denver Sports Blogon.

Emellett a legnépszerűbb sportágakban a coloradói egyetemi csapatok szereplésével is foglalkozunk.

Jelentkezz szerkesztőnek e-mail-en!

Kapcsolat: blog.denversports@gmail.com

Twitter

Friss topikok

Nuggets: Remek formában

2013.01.13. 22:31 - -Zephyr-

2013 első napjaiban is sűrű volt a program a Denver Nuggets számára. Az év első napján megmérkőztünk a Clippers-szel, majd csoportrangadók következtek. Később a Lakers a Magic és a Cavaliers ellen léptünk pályára. Most következő összefoglalónkból megtudhatjátok, milyen eredményességgel szerepelt a csapat ezeken a mérkőzéseken.



Az év első napján mindjárt egy nagyon komoly mérkőzéssel indított a Nuggets, hiszen a hosszú veretlenségi szériában lévő Los Angeles Clippers ellen léptünk pályára. A forma a vendégek mellett szólt, viszont hazai környezetben bárkit képesek vagyunk elkapni, még úgy is, hogy Lawsont kénytelenek voltunk nélkülözni sérülése miatt. A sérült irányítót Miller helyettesítette a kezdőben, a többi pozícióban nem volt változás és a megszokott játékosok kaptak lehetőséget. Kiegyenlített játékkal indult a találkozó, mind a két csapat szépen termelte a pontokat, a játékrész első felében. A második negyedet nagyszerűen kezdtük és kilenc pontos előnyt szereztünk. A későbbiekben még tovább nőtt, ám a félidőig közelebb tudtak kerülni a vendégek. A harmadik játékrészt végig uraltuk és folyamatosan tudtuk tartani a vezetést, sőt a negyedik felvonásra már elég komoly 16 pontos fórral érkeztünk meg. Az előny mellett még McGee buzzer hármasa is lendületet adhatott a záró negyedre a csapatnak, a center pályafutása első tripláját szerezte. A záró felvonásban csak kisebb ingadozásokat engedtünk, ami az eredményt illeti, így magabiztosan győztünk 92:78 arányban. Ezzel a győzelemmel megszakítottuk a Clippers veretlenségi sorozatát, ami 17 mérkőzést számlált, ez egyébként a Nuggets történetének második leghosszabb megtört győzelmi szériája volt, a csúcsot az 1996-os Bulls legyőzése tartja, ők 18 mérkőzés után kaptak ki tőlünk. Sok jó teljesítmény volt a csapatban ezen a mérkőzésen, de egyik sem volt igazán kiemelkedő, inkább csapat szinten múltuk felül az ellenfelet. Hatan szereztek legalább 10 pontot, a kezdőből csak Koufos lógott ki. Miller és Faried is dupla-duplával zártak, az irányító 12 pont és 12 assziszttal, a fiatal négyes pedig 14 egységgel és 11 lepattanóval. Gallinari 17 ponttal a csapat legeredményesebb játékosa volt, a cserék közül pedig McGee és Brewer nyújtottak jó teljesítményt. Támadásban láttunk már ennél produktívabb mérkőzést is, de a védekezésünk ezúttal pótolta a hiányosságokat. Nagyon értékes győzelmet szereztünk, külön növeli az értékét, hogy Lawson nélkül sikerült elérnünk.

Két csoport riválisunkkal is találkoztunk az év elején, elsőként a Minnesota Timberwolves ellen játszottunk. A kezdőben maradt Miller, de Lawson a padon már bevethető állapotban várta az összecsapást. Először a nyitó játékrész közepén sikerült nagyobb előnyt szerezni, de a negyed hajrájában ezt ledolgozták a vendégek. A második negyedben kiegyenlített volt a játék, inkább a Timberwolves vezetett, de ellépni nem sikerült nekik, a szünetben négy pontra voltunk tőlük. A második félidőt jól kezdtük, fordítottunk, majd 6-8 pontos előnyt sikerült összeszednünk, ám az utolsó felvonás előtt ismét visszakapaszkodtak Love-ék, így a negyedik negyedet szoros állás előzte meg. Az utolsó 12 perc szoros játékot hozott, fej-fej mellett haladtak a csapatok, nagyjából az utolsó három percig, ekkor a vendégek két hármassal lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak. Ez később döntőnek bizonyult, sikerült kihúzniuk a végjátékot, így 101:97 arányban megnyerték a találkozót. Nem játszottunk jól, egy kicsit enervált volt a csapat. Nagyon kár ezért a vereségért, mert a vendégeknél Rubio nem játszott és Loves is megsérült a meccs alatt, ezek alapján akár könnyedén nyerhettünk is volna, ám Barrea utolsó negyedbeli remeklése az ő javukra döntött. Nálunk a kezdő legeredményesebb játékosa Koufos volt és ez szinte soha sem jelent semmi jót. A padról Lawson 16 pontot szállított, akárcsak a görög center. Faried és Gallinari is gyengén teljesítettek, Igoudala átlagos produkciót nyújtott, Miller pedig 11 ponttal és 10 passzal dupla-duplát ért el, ennek ellenére nem volt meggyőző a teljesítménye. A palánk alatti csatát ezúttal elveszítettük, a Wolves sokkal több lepattanót szerezett meg, valamint a büntetőzésünk is rendkívül gyenge volt, egyszóval hoztuk a vereség szokásos receptjét. Kár érte.

A Wolves után egy másik csoportbeli ellenfél a Utah Jazz is Denverbe látogatott. Ellenük már helyre állt a rend és Lawson kezdett egyes poszton. A mérkőzést a Jazz kezdte jobban, egy kicsit beragadtunk a rajtnál. A második negyedben már kezdett magára találni csapat, elsősorban Gallinari termelte a pontokat, ennek köszönhetően a félidei pihenőig átvettük a vezetést. A harmadik negyedben sem tört meg a lendület és Gallo is tartotta a formáját, ekkor már uraltuk a meccset, komolyabb előnyt is szereztünk a meccs e szakaszában. Az utolsó játékrészt 11 pontos előnyben kezdtük, ezt sikerült a negyed felére nagyjából megduplázni, így magabiztossá tenni a győzelmet. A mérkőzés 110:91-es sikerrel zárult. Az előző mérkőzés betlije után összeszedte magát a csapat, több játékosunk, akik akkor gyengén teljesítettek, most kimondottan jól szerepeltek. Gallinari 26 ponttal messze az egész mezőny legeredményesebb játékosa volt, jól játszott, a második és a harmadik negyedben sokat vállalt magára. Kimagaslóan teljesített Iguodala is, látványos megoldásai voltak, nagyot játszott az utolsó negyedben, nagyrészt neki köszönhető a sima végjáték, 18 ponttal zárt. Faried újabb dupla-duplával vétette észre magát, de Koufos 13 lepattanója is szép volt. A kezdőbe visszatérő Lawson 14 pontig jutott ezúttal. A padról kevesebb volt a tűzerő a szokottnál, Miller 11 egységgel vezette második vonalat.

Másnap a három mérkőzése tartó hazai szériánkat egy Los Angeles Lakers elleni fellépés törte meg. Picit tompán kezdtük a találkozót, az első mezőnykosarat a kezdés után négy perccel szereztük meg, de szerencsére a hazai csapat sem brillírozott a nyitó negyedben, így nem kerültünk komoly hátrányba, sőt a játékrész vége felé közeledve elkaptuk a fonalat és közel tíz ponttal léptünk el. A második negyedben a Lakers lassan lefaragta a hátrányát, a félidőben 60-60-as döntetlennel álltak a csapatok. A második félidő első 12 perce kiegyenlített játékot hozott, így a záró negyedre még semmi sem dőlt el. Az utolsó játékrészt Brewer hármasával nyitottuk, ezzel közel tíz pontra nőtt ismét az előnyünk. A vége előtt hat perccel Lawson hármasa már-már megnyugtató távolságba szakította le a hazaiakat, Bryant mindent megtett, hogy megfordítsa a mérkőzést, de nagyon egyedül maradt a hajrára, nálunk pedig inkább a csapatmunka dominált, utóbbi volt eredményesebb, ezért 112:105 arányban legyőztük a Lakerst. Sok jól teljesítő játékosunk volt, Lawson 21 ponttal és 10 gólpasszal zárt, de a csere irányító, Miller is jó napot fogott ki, 12 pont és 12 assziszt volta mérlege. Jórészt az ő játékuknak köszönhetően volt kevés eladott labdánk, ami sokat jelentett ezen a mérkőzésen. Gallinari 20 pontot szerzett, igaz nem volt a legjobb hatékonysággal, a meccs végi hármasa, amit Howard blokkolása után szerzett nagyon fontos volt. Iguodala 15 pontig, 7 asszisztig és 6 lepattanóig jutott, hozta a szokásos sokoldalú játékát. A cseresorunk is remekelt, különösen, ha az ellenfélével vetjük össze őket. Millert már említettem, McGee 17-, Brewer pedig 14 egységet tett hozzá a győzelemhez. Faried és Koufos viszont eléggé halványak voltak, nem sok levegő jutott nekik Howard mellett, aki 26 lepattanót szerezett. Ennek ellenére azért sikeresek tudtunk lenni a palánk alatt és nem engedtünk nekik sok teret a saját táblánk alatt sem.



A Lakers legyőzése után hazai pályán fogadtuk az Orlando Magic gárdáját a szerdai játéknapon. Nem kezdtünk rosszul, de az első negyed második felétől a vendégek kezdték uralni a játékot és a második felvonásra már közel 10 pont körüli hátránnyal fordultunk. A második negyedben sikerült rendezni a sorainkat és a félidőre egál közelébe hozni az állást. A harmadik játékrészben ismét inkább a Magic játéka érvényesült, újra sikerült ellépniük néhány ponttal. Az utolsó negyed izgalmasan alakult. A vendégek tartották az előnyüket, majd a vége előtt 4-5 perccel kezdtünk el hajrázni. Ennek köszönhetően sikerült fordítanunk is, majd Lawson és Gallinari jóvoltából két támadásnyi előnyt szereztünk. Az utolsó percen belül Afflalo hármasa, még izgalmassá tette a hátra lévő bő fél perc eseményeit, de innen már nem hibáztunk, végül 108:105 arányban begyűjtöttük ezt a győzelmet is. Nagyjából a Lakers elleni mérkőzéshez hasonlóan teljesített a csapat, egy nagy különbség volt, a meccs legjobbja ezúttal egyértelműen Faried volt. A fiatal négyes 19 pontig és 19 lepattanóig jutott. Rendkívül eredményes volt az ellenfél palánkja alatt is, a lepattanókból 9-et a támadó oldalon szerezett meg. Lawson szintén 19 egységet szerzett, 8 asszisztja is volt e mellé, Gallinari most 15 pontra volt képes, de lényegesen jobb mezőnymutatóval, mint Los Angelesben. A cserék közül Brewer és Miller magasodtak ki, 16- és 18 ponttal. Iguodala egy kicsit visszafogottabb volt, ami a támadást illeti, de védekezésben jól teljesített, remekül kapcsolta le az ex denveri Afflalot.

Összefoglalónkat a pénteki Cleveland Cavaliers elleni mérkőzésünkkel zárjuk. A Cavs Varejao nélkül lépett pályára Denverben, ennek okán egy viszonylag könnyű mérkőzésre készülhettünk előzetesen. A mérkőzés azonban mást hozott, már az első negyedben komoly fejtörést okozott a vendég csapat, szinte végig vezettek ebben a játékrészben, bő tíz percnyi játék után már tíz pontos mínuszban voltunk. A második negyedben sem változott sokat a felállás, a vendégek őrizték az előnyüket. A pihenőt követően a harmadik felvonásban sikerült felzárkóznunk elsőként, a negyed felére McGee büntetőkkel egyenlíthetett volna, de csak egy pontra sikerült faragni a hátrányt. Innentől már szorosabban alakult a mérkőzés. Két perccel a vége előtt döntetlennel álltak a csapatok, innen Lawson és Gallinari kosaraival mozdultunk el. Fél perccel a játékidő letelte előtt 5 ponttal vezettünk és a kezünkben volt a hajrá kimenetelének irányítása. Igaz, a mi csapatunk is nagyon fiatal, de még így is sokkal rutinosabb, mint a Cleveland, talán ennek is köszönhető, hogy innen már nem tudtak felállni és egyenlíteni vagy fordítani. A mérkőzést 98:91 arányban végül mi nyertük. Érdekes összecsapás volt, sokkal nehezebben sikerült begyűjteni ezt a győzelmet, mint azt esetleg gondoltunk volna előzetesen. A Cavs szinte a teljes mérkőzés alatt vezetett, de egyszer sem tudtak olyan távolságra leszakítani minket, hogy reménytelen legyen a helyzetünk. Lepattanókban és a palánk alatt szokás szerint nagyon domináltunk, ez ellen a Varejaot nélkülöző Cavs ellen pedig még jobban érvényesültünk. Koufos volt ennek talán a legnagyobb haszonélvezője, aki több statisztikai mutatóban is karriercsúcsot állított fel, így a 21 pont és a 35 játékperc is új rekord tőle. A legeredményesebb játékosunk Gallinari volt 23 ponttal, az olasz egyre javuló dobóformát mutat a Lakers elleni mérkőzés óta. Faried és Iguodala egyaránt dupla-duplával zárták a mérkőzést, 17- és 13 pont mellé mindketten 11 lepattanót szereztek. A csapat második sora viszont ezúttal nem nyújtott kimagaslót, nem is kaptak annyi játékidőt sem, talán ennek is betudható, hogy egy kicsit nyögvenyelősen sikerült legyőznünk a Cavst.

Az utóbbi mérkőzések alapján kijelenthető, hogy végre kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a csapat. Rengeteget számít a hazai pálya, az egész ligát tekintve miénk az egyik legjobb hazai mutató és most, hogy végre több mérkőzést játszottunk Denverben, azonnal megjött az eredményesség is. A közeljövőben is több hazai mérkőzésünk lesz, jó volna tartani ezt a formát és minél több győzelmet gyűjteni, ha sikerülne, akkor akár a nyugati élmezőny közvetlen közelébe is felzárkózhatnánk.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 28-8 (36 meccs)
2. Denver Nuggets 22-17 (39 meccs)
3. Portland Trail Blazers 20-16 (36 meccs)
4. Utah Jazz 20-19 (39 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 16-17 (33 meccs)

A közeljövő programja:

Január 14., hétfő, 02:00 Denver Nuggets - Golden State Warriors
Január 16., szerda, 03:00 Denver Nuggets - Portland Trail Blazers
Január 17., csütörtök, 02:00 Oklahoma City Thunder - Denver Nuggets
Január 19., szombat 03:30 Denver Nuggets - Washington Wizards
Január 21., hétfő 02:00 Denver Nuggets - Oklahoma City Thunder


A bejegyzés trackback címe:

https://denversports.blog.hu/api/trackback/id/tr465016656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi_Tanguay 2013.01.14. 07:00:58

legyőztük a warriorst is 116-105re! 5 győzelem zsinórban

melo15 2013.01.14. 11:57:09

nagyon kellett végre egy győzelmi széria így újra ott vagyunk a masszív PO helyen

foppa21 2013.01.15. 17:03:02

chandler egész jó formában tolta a gsw ellen. nem tudjátok hogy mostmár egészséges végre és játszhat rendesen?

Tomi_Tanguay 2013.01.15. 19:18:01

@foppa21: úgy tudom hogy még nincs tökéletes formában, de folyamatosan javul. szóval talán mostmár lassan lehet számolni vele

Tomi_Tanguay 2013.01.15. 19:21:26

lawson nem edzett reggel mert rosszul érezte magát, de bizonyára játszani fog a meccsen

Tomi_Tanguay 2013.01.16. 04:53:01

81-76ra megyünk az utolsó negyed előtt

Tomi_Tanguay 2013.01.16. 05:15:31

hihetetlen hogy elbasztuk ezt a meccset és döntetlen lett. ezek után nem csodálkoznék ha a hosszabbítást megnyernék

Tomi_Tanguay 2013.01.16. 05:37:06

115-111re győztünk az OTban. magunknak tettük nehézzé, sokkal simább is lehetett volna. gallinari 25, lawson 24, faried 21 pont

foppa21 2013.01.16. 12:55:11

chandler most még jobban játszott és fontos hármast dobott a hosszabbításban. erősebbek lettünk vele

foppa21 2013.01.17. 04:01:52

most nincs esélyünk:-(
az utolsó negyedre 25 pont a hátrány

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2013.01.17. 04:28:57

117-97 lett a végeredmény, nem a mi javunkra, sajnos mondtam, hogy nem lesz esélyünk ellenük.

melo15 2013.01.17. 10:31:41

@Filip89: köcsög westbrook 32 pontjával nem tudtunk mit kezdeni. fáradtak voltunk és nagyon sokat hibáztunk. nem tudom hogy ezeket valaha legyőzzük e :(

foppa21 2013.01.19. 08:49:38

nem értem hogy sikerült kikapni a washingtontól...:-(

Tomi_Tanguay 2013.01.19. 16:07:23

@foppa21: minden téren szar volt a védekezésünk. szerintem nem vettük elég komolyan ezt a meccset.

foppa21 2013.01.21. 21:17:42

el se akartam hinni hogy legyőztük a thundert!:-)

foppa21 2013.01.21. 21:24:40

Nuggets coach George Karl is now sixth all-time in career NBA wins (1,099), surpassing Larry Brown.


süti beállítások módosítása