Denver Sports Blog

A Colorado Avalanche, a Colorado Rockies, a Denver Broncos, a Denver Nuggets és egyéb denveri csapatok friss hírei, információi magyar nyelven, egy oldalon. Áttekintő elemzésekkel, összefoglalókkal, videókkal, mindez csak a Denver Sports Blogon.

Emellett a legnépszerűbb sportágakban a coloradói egyetemi csapatok szereplésével is foglalkozunk.

Jelentkezz szerkesztőnek e-mail-en!

Kapcsolat: blog.denversports@gmail.com

Twitter

Friss topikok

Nuggets: Csúcsformában

2013.02.05. 20:18 - -Zephyr-

A legutolsó jelentkezésünk óta öt mérkőzést játszott le a Denver Nuggets. A csapat a jobbik arcát mutatta az utóbbi időszakban, szépen gyűjtögette a győzelmeket a gárda és stabil rájátszást érő helyet foglalt el a konferenciában. Ismerve a sorsolást, a most következő öt mérkőzéssel kapcsolatban is reménykedhettünk a jó folytatásban. Lássuk, sikerült e tartani a jó formát!

Az Oklahoma City elleni bravúros győzelmet egy szintén nem sétagaloppnak ígérkező találkozó követte a Houston Rockets otthonában még január 23-án. Az első percek pontok nélkül peregtek le, majd Harden egy hármassal kezdte meg a pontok gyártását. Tőlünk Koufos volt az első pontszerző, a görög meglehetősen aktív volt ebben a negyedben, később Iguodala vette kezébe a karmesteri pálcát, az első játékrészben magabiztos fölényben játszottunk. A második felvonásban már gyengébben játszottunk, főleg hármasokkal tartottuk magunkat, de Harden és Lin pontjaival egyenlíteni tudott a hazai gárda, a félidőt ennek ellenére két pontos vezetés birtokában töltöttük. A harmadik negyed első fele kiegyenlített játékot hozott, majd a játékrész második felétől kezdve kezdtünk ellépni, 16 pontra szakítottuk le a Rocketset. A záró periódus elején elsősorban Chandler pontjaival növeltük az előnyünk, már 20 pont fölé is nőtt differencia ekkor. Ebben a helyzetben már nem hibáztunk akkorát, hogy esélye legyen a texasi csapatnak, végül elég simán 105:95 arányban megszereztük a győzelmet. Ez a győzelem volt George Karl 1100-ik sikere edzőként a ligában. A mesteren kívül, mérföldkőhöz érkezett egy játékosunk is, Iguodala 10000-ik pontját szerezte meg a találkozón. A legeredményesebb játékosunk Lawson volt 21 ponttal, őt Chandler követte 20 egységgel, csereként. Gallinari és Igu is jól teljesítettek, valamint McGee játszott még nagy kedvvel, emlékezetes megoldásai voltak. Lényeges különbség a két csapat közt az eladott labdák terén volt, ennek köszönhettük azt, hogy komoly előny alakult ki a harmadik negyed végén, ami végül döntőnek bizonyult.

A Rockets elleni győzelmet egy könnyebbnek ígérkező találkozó követte a Sacramento Kings ellen. Parádés első negyeddel kezdtük a meccset, 39 ponttal szórtuk meg a vendégeket. A lendület a második játékrészben sem hagyott alább, a félidőben már 71:49 arányban vezettünk. A harmadik felvonásban még tovább növeltük az előnyt, 30 pont fölé tornázva a különbséget. Az utolsó negyedben, már semmilyen megválaszolatlan kérdés nem maradt, elképesztő fölényes 121:93-as sikert aratott a csapat. Ehhez persze kellett egy gyenge ellenfél is, de az vitathatatlan, hogy jó napot fogott ki a csapatunk. Különösen a kezdőcsapat játékosai remekeltek, Iguodala a meccs elején, Lawson később lendült bele igazán, 20 és 26 pontig jutottak, de a kezdőnkből mindenki elérte a 10 pontos határt. Sokkal magasabb sebességi fokozatban játszottunk végig, rengeteg pontot szereztünk indulásokból és jól tartottuk a festéket is, pontszerzésben és lepattanókban egyaránt.

A Kings lemosása után múlt hétfőn az Indiana Pacers csapatát fogadtuk, ellenük már nehezebb találkozó volt várható, de esélyesként léphettünk pályára. Lényegesen jobban kezdett a vendég csapat, az első játékrészben nyolc ponttal is vezettek már. A második negyed második felében kezdett megindulni a szekér, fordítani is sikerült ebben a szakaszban és a szünetben is nálunk volt az előny. A harmadik felvonásban őriztük, sőt növeltük is különbséget, nyolc pontos előnnyel fordultunk a záró szakaszra. A negyed elején tovább nyílt az olló a két csapat közt, de az utolsó öt percben magunkra húztuk a vendégeket. Sorozatban 13 pontot kaptunk, amire nem érkezett válasz,így az utolsó két percen belül egyenlíteni tudott a Pacers. Gallinari büntetőivel újra vezetést szereztünk, amit West egyenlített ki. George révén a vendégek a győzelemért támadtak, Iguodala szerezett labdát, vitatható körülmények között, majd 4 tized másodperccel a vége előtt őt faultolták egy oldalbedobást követően és a büntetőjének köszönhetően 102:101-re győztünk. A meccs vége érdekesen alakult, komoly szerep és felelősség hárult a bírókra is, de a kétes szituációkban a javunkra ítéltek, ezért nincs okunk panaszra. A mérkőzés végét magunknak tettük szorossá, talán túl korán könyveltük a sikert és nem számoltunk vele, hogy a Pacers ilyen komoly hajrát indít majd, kevesebb idegeskedés árán is begyűjthető lett volna ez a siker. Ezúttal Gallinari volt a legeredményesebb a keretből, 27 ponttal zárt. Iguodala és Lawson szintén tíz pont fölé jutottak, Iggy 13 pont, 10 lepattanó és 7 assziszttal részesült a győzelemből. A padról Mozgov és Brewer voltak jó formában, 10 és 16 egységig jutottak. Az utolsó öt percet leszámítva nem volt gond a játékunkkal, hoztuk a lerohanásokat és a festékben is jók voltunk, ráadásul a hármasaink is jó százalékkal voltak eredményesek. A hajrától eltekintve jó meccset játszottunk, ez a kis izgalom pedig talán kellett is a csapatnak, a Kings meccs után.

Rövid időn belül második összecsapásunkra került sor a Houston Rockets ellen, ezúttal mi voltunk a vendéglátók. A találkozó egy kiegyenlített első játékrésszel indult. A második negyedre sem változott sokat a játék képe, fej-fej mellett haladt a két csapat és a nagyszünetben is mindössze egyetlen pont volt a különbség. Először a harmadik negyedben kerültünk komolyabb hátrányba, de a záró negyedre fordulva visszajöttünk és átvettük a vezetést is. Az utolsó 12 perc elején lendületesen lépdeltünk, egyre messzebb a vendégektől, már 10 pont fölé is nőtt az előnyünk. A hajrában a Rockets négy pontra is felzárkózott, de ennél közelebb már nem engedtük őket és megnyertük a mérkőzést 118:110-re. A meccs kulcsembere Gallinari volt, nagyszerű játékot láthattunk az olasztól, sokat vállalt magára, látványos megoldásai voltak, húzóembere volt a csapatnak, végül 27 ponttal zárt. A taljánon kívül elsősorban Faried játéka volt kimagasló, az utóbbi időben kicsit gyengébben teljesített, most azonban 19 ponttal és 9 lepattanóval nagyon fontos szerepet játszott az újabb siker kiharcolásában. Rajtuk kívül még Miller, Lawson és Iguodala is tíz pont fölött termeltek. Sokkal összeszedettebbek voltunk a hajrában, mint a Pacers ellen, ami döntő fontosságú volt ahhoz, hogy újabb értékes győzelmet szerezzen a csapat.

Összefoglalónk utolsó mérkőzése ezúttal egy New Orleans Hornets elleni összecsapás lesz. Őket is hazai környezetben fogadtuk és a jelenlegi formánkat elnézve meglepetés lett volna, ha nem sikerül győzni ellenük. Elsőként az első negyed második felében kerültünk komolyabb előnybe, de még a játékrész végére egalizált a Hornets. A második felvonásban Lawson és Brewer vezérletével ismét fórba kerültünk, de a vendég csapat nem szakadt le, a félidőben mindössze három pont volt a különbség. A harmadik játékrészben is tartotta magát a 5-8 pontos különbség, Lawson a dudaszó pillanatában a félpályáról szerezett kosarat, ezzel hangolva a hajrára denveri közönséget. A záró negyedben fokozatosan nőtt az előnyünk, tíz ponton kívülre kerültünk az utolsó öt percre. A Hornets megpróbálkozott egy hajrával, szűk négy perccel a lefújás előtt, de csak szépíteniük sikerült és 113:98-ra győztünk. Ezúttal Lawson vállalta magára a vezér szerepét, nagyszerűen játékot mutatott, 21 ponttal 13 assziszttal dupla-duplát ért el, a félpályás kosara pedig nagyon emlékezetesre sikerült. Nagyszerű volt Iguodala is, aki 24 ponttal a legeredményesebb játékosunk volt, Gallinari ezúttal 18 egységig jutott, Faried pedig 13 pontja mellé 9 lepattanót szerezett. A cseresorunkat ezúttal Brewer képviselte a legeredményesebben, 17 ponttal szállt be. Mindössze 8 eladott labdánk volt, a másik oldal 21 turnovert „ügyeskedett” össze, ehhez kapcsolódik, hogy 32 pontot szereztünk gyors indításokból, az ellenfél mindössze 4-et. Így hiába volt jó mezőnyből a Hornets, ezt a különbséget nem volt képes semmivel kompenzálni, nem volt kérdéses az újabb győzelmünk.

Az utóbbi időben nagyon jó formában játszik a csapat. Iguodala, Gallinari és Lawson kezdenek húzóemberekké válni, ha nekik jól megy, vagy ebből legalább kettejüknek jó napja van, akkor bárkivel felvesszük a versenyt. Mögöttük Faried, McGee, Brewer és Chandler adja a támogatást, ebből kifolyólag gyakori, hogy 5-6 játékosunk is 10 pont fölé jut meccsenként, amivel nagyon nehéz versenyezni, ráadásul idegenben is egyre jobban megy a játék, hazai pályán pedig változatlanul a liga szűk elitjében vagyunk. Remélhetőleg tartani tudjuk a jó formát és sikerül még pár helyet előre lépni a nyugati tabellán!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 35-12 (47 meccs)
2. Denver Nuggets 30-18 (48 meccs)
3. Utah Jazz 26-22 (48 meccs)
4. Portland Trail Blazers 24-23 (47 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 18-26 (44 meccs)

A közeljövő programja:

Február 6., szerda, 03:00 Denver Nuggets - Milawukee Bucks
Február 8., péntek, 04:30 Denver Nuggets - Chicago Bulls
Február 10., vasárnap, 01:30 Cleveland Cavaliers - Denver Nuggets
Február 11., hétfő, 00:00 Boston Celtics - Denver Nuggets
Február 13., szerda, 01:00 Toronto Raptors - Denver Nuggets
Február 14., csütörtök,01:30 Brooklyn Nets - Denver Nuggets


A bejegyzés trackback címe:

https://denversports.blog.hu/api/trackback/id/tr565063072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2013.02.05. 20:24:30

És Karl volt a hónap edzője a konferenciában. :)

Tomi_Tanguay 2013.02.05. 22:23:34

ma akkor folytatjuk a bucks ellen!

Tomi_Tanguay 2013.02.06. 04:15:35

a második negyedben állva hagytak minket, így a szünetben 51-66:(

melo15 2013.02.06. 08:16:08

nagy második félidővel fordítottunk! 112-104 lett. 21-3as hazai mérleg a szezonban

Tomi_Tanguay 2013.02.08. 05:46:34

63-58ra vezetünk a szünetben. a jó kezdés után a második negyed inkább az övék volt.

Tomi_Tanguay 2013.02.08. 06:32:00

állva hagytuk őket a harmadikban teljesen, 100-74 az állás az utolsó negyed előtt.

melo15 2013.02.08. 08:59:16

a nyolcadik! :) nem gondoltam volna hogy ilyen sima meccs lesz de a második félidőben lemostuk őket. kurva jól összeállt a csapat erre a hazai sorozatra. msotmár annyira nem félek az idegenbeli meccsektől se

foppa21 2013.02.08. 13:46:54

The Nuggets scored a season-high 128 points, surpassing the 126 tallied against the Lakers on Dec. 26. ... They scored 37 points in the third quarter (Chicago scored only 16), two from tying the most points by the Nuggets in a quarter (39 against Sacramento on Jan. 26). ... Five Nuggets scored 14 or more points.

baromi jól játszottunk:-)

Coach Sacco 2013.02.08. 16:43:03

Tényleg csúcsforma, ma éjjel is jól játszottunk, de még mindig erős kételyeim vannak, hogy vajon a rájátszásban jobb lehet-e a csapat, mint az utóbbi években.

foppa21 2013.02.09. 08:58:07

ha a pálya előny végre meglenne akkor talán mennénk egy kört egyszer

foppa21 2013.02.09. 23:34:14

a cavs ellen kezdődik az idegenbeli túra, ellenük illene nyerni de nem lesz egyszerű

Tomi_Tanguay 2013.02.10. 13:11:23

@Coach Sacco: hát igen én se látom rózsaszínnek a világot. jobban kéne védekezni ha a POban menetelni akarunk. egyébként több lábon áll a csapat és nagyon hosszú a padunk, szóval lenne esély de a D kibaszott sebezhető még a gyenge csapatok ellen is

Tomi_Tanguay 2013.02.10. 22:40:36

na akkor éjféltől játszunk a celtics ellen

melo15 2013.02.11. 07:39:20

harmadik hosszabbításban vesztettük el. beszarás :(

Tomi_Tanguay 2013.02.12. 18:05:48

iguodala a kisebb sérülés ellenére játszani fog ma a raptors ellen. fariednek a térde volt sérült a napokban, de legutóbb is játszott szal nem lehet probléma.

Tomi_Tanguay 2013.02.13. 03:06:39

4 pontos hátrányban vagyunk az utolsó negyed előtt.

Tomi_Tanguay 2013.02.13. 03:09:42

nincs gallinari, iguodala, chandler sem a mai meccsen, most pedig már mcgee se fog visszajönni.

Tomi_Tanguay 2013.02.13. 03:32:40

109-108ra elvesztettük...szoros volt a vége de elbuktuk, kár érte, megint hogy kaptunk ki:(

foppa21 2013.02.14. 07:35:37

kikaptunk a netsnél is. most három szoros vereség zsinórban, benne volt sajnos ennyi sérült mellett

Tomi_Tanguay 2013.02.14. 19:42:23

megterhelő volt ez a túra, főleg hogy elfogyott a csapat. jókor jön a szünet


süti beállítások módosítása