Az All-Star gála lecsengésével, közel egy hét szünet után tovább folytatódtak az NBA küzdelmei. A Denver Nuggets csapatát nem a legjobb formában érte a pihenő, megszakadt ugyanis a győzelmi sorozata Karl edző legénységének. Remélhetőleg jót tett a játékosoknak, hogy kifújhatták magukat és újult erővel, jó formában folytatják a harcot.
A pihenőt követően elsőként a Boston Celtics látogatott Denverbe. A két csapat nagyon emlékezetes mérkőzést játszott nemrég, három hosszabbításra volt szükség a találkozó eldöntéséhez. A teljes keret rendelkezésre állt, így a szezonban megszokott és legjobbnak tartott kezdő ötössel vágtunk neki a meccsnek. Az első negyedet a Celtics kezdte jobban, 4-5 pontos vezetést szereztek, amit a második felvonásra fordulva sikerült ledolgozni. Hasonlóan alakult a második 12 perc is, a vendégek néhány perc után 6-8 ponttal meglógtak, amit a szünet előtti hajrában sikerült egalizálni. A harmadik játékrész első fele szorosan alakult, majd átvettük a játék irányítást és mi kerültünk lépéselőnybe, a záró felvonást 8 pontos előnyről indítottuk. Végig sikerült őrizni az fórunk, a vendég csapat próbált közelebb kerülni, de sikerült őket egy támadáson kívül tartani. 97:90-es arányban megnyertük a mérkőzést. Gallinari 26 ponttal tért vissza a betegségből. Lawson szintén 26 egységig jutott a zöldek ellen, pontszerzésben ők ketten emelkedtek ki, a lepattanókban Faried vitt mindent, 16 labdát szedett össze. Kevés eladott labdával játszottunk, mindössze 7 alkalommal veszítettük el a játékszert, teljesen megérdemelten győztünk.
A Boston felett aratott győzelmet követően a Washington Wizards ellen léptünk pályára, méghozzá idegenben. A hazai csapat kezdett jobban, 5-6 pontos előnyt szereztek az meccs elején, amit tartani is tudtak az egész első negyed alatt. A második negyedben 10 pontra is nőtt a különbség, de a félideig sikerült kiegyenlíteni, egálnál fordultak a csapatok a második félidőre. A harmadik felvonás a Washingtoné volt, bőven tíz pont fölé növelték az előnyüket, a záró játékrészre 16 pontos lemaradással érkeztünk. Óriási hajrába kezdett a Nuggets, sikerült 5-, majd többször is 3 pontra csökkenteni a differenciát. Egy perccel a vége előtt már csak két pont volta különbség, de a fordulat elmaradt és 119:113-ra vereséget szenvedtünk. Lawson 27 ponttal és 12 gólpasszal a legjobbja volt csapatának. Rajta kívül még a cserék között voltak jól teljesítő játékosaink, Chandler 22-, Miller 19-, Brewer pedig 12 pontot szerezett. Túlságosan a palánk alá koncentrálódott a játékunk, a hárompontosaink szinte teljesen veszélytelenek voltak. A védekezésünk nagyon gyenge volt, a lepattanókban is jelentősen elmaradtunk a megszokottól. Az ellenfél sokkal kiegyensúlyozottabb csapatmunkát nyújtott ezúttal, pedig ez általában a mi erősségünk szokott lenni. Ha jól emlékszem, akkor egyszer sem tudtunk vezetést szerezni a mérkőzés során, így abszolút érthető eredmény született.
A Wizards elleni fiaskót követően a Charlotte Bobcats otthonában vizitáltunk, itt illett javítani az előző mérkőzésen történteket. Az első negyedet egy picivel a hazai csapat kezdte jobban, de két válasz nélkül maradt kosár után felvettük a ritmust és átvettük a vezetést. A második játékrész alatt fordítani tudtak a hazaiak, de nem tartott sokáig a vezetésük, visszavettük az előnyt és magabiztosan őriztük a félidőig. A harmadik negyedben is a Bobcats futott az eredmény után, de annyira nem szakadtak le, hogy kilátástalan helyzetbe kerüljenek. A záró felvonás elejét sikerült jól megfogni, így olyan előnnyel vártuk a meccs hajráják, amivel már biztonságban érezhettük magunkat. Végül simán 113:99-re nyertünk. Hatan is kétszámjegyű pontot szereztek ezen a meccsen, előjött az a sokoldalúság, ami hiányzott Washingtonban. Lawson ezúttal is a csapat vezére volt 20 ponttal, Faried 15 McGee 17 egységig jutottak. Iguodala 10 gólpasszal és 13 ponttal ért el dupla-duplát.
Két keleti-parti meccset követően, visszatértünk Denverbe és az erre a szezonra középcsapattá silányodott, Los Angeles Lakers ellen léptünk pályára. Gallinari nem állt a csapata rendelkezésére, helyette Chandler kezdett. Az első negyed szorosan alakult, az utolsó percekben sikerült csak egy kicsit ellépni a vendégektől. A második negyedet nagyon lendületesen kezdtük, tíz pont fölé sikerült tornászni az előnyünk, magabiztos vezetéssel a zsebünkben fordultunk a második félidőre. A harmadik játékrészben jelentős változás nem történt, ami az eredményt illeti, tartottuk a távolságot a Lakerstől. Az utolsó negyedben kezdett hajrázni komolyabban a vendég csapat, egy kicsit sikerült is közelíteniük, tíz ponton belülre jöttek, de az egyenlítés közelébe nem sikerült kerülniük. A végeredmény 119:108-as győzelem lett. Chandler remekül helyettesítette az olaszt, 23 ponttal a csapat legjobb pontszerzője volt, Lawson csupán egyetlen egységgel maradt el mögötte. Iguodala ismét egy gólpassz/pont dupla-duplát ért el, 14 egységgel és 12 assziszttal, Faried pedig 12 ponttal és 10 lepattanóval emelkedett ki ezúttal. A cserejátékosok közül Brewer játszott a legjobban, 16 pontot regisztrált ezen a találkozón. Teljes mértékben a saját játékunkat játszhattuk, 33 pontot szereztünk a lerohanásokból (a Lakers hármat), a festékből 78 pontot termeltünk, ami rengeteg és a védekezésünk is nagyjából helyén volt, dacára a 100 fölötti kapott pontnak.
Csoportrangadókkal folytatódott a programunk, elsőként a Portland Trail Blazers otthonában léptünk pályára. Továbbra sem számíthattunk Gallinarira, ezért maradt Chandler a kezdőben. Jól kezdtünk, az első negyedben jól működött a támadógépezetünk. A második játékrészben már tíz pont fölé tornáztuk a különbséget, majd a Blazers visszajött, de a szünet előtti hajrában megint fölénybe kerültünk és 8 pontos előnyt harcoltunk ki a félidőre. A harmadik felvonásban kiegyenlítődött a játék és szoros negyedik játékrészt vetített előre. Az utolsó 12 percben fej-fej mellett haladt a két csapat. A hajrá sok izgalmat tartogatott, 13 másodperccel a vége előtt sikerült 4 pontos előnyt szerezni, amit öt másodpercen belül a Blazers egyre csökkentett. Fault majd két Miller büntető következett 50%-os eredményességgel. Két pontos hátrányban támadott a hazai csapat, Aldridge dobása azonban kimaradt, 111:109-re, nagy csatában győztünk Portlandben. Lawson és Iguodala kimagaslottak ezúttal a csapatból, 30-, illetve 29 pontot szereztek. Rajtuk kívül Faried és Koufos tudtak legalább tíz pontot feltenni az eredményjelzőre, a többiek egyszámjegyű értéknél maradtak ezúttal. Sok tekintetben hasonlított a Lakers elleni meccshez a találkozó. Sok lerohanás pontot szerezetünk és a festékből most is nagyon termékenyek voltunk.Nehéz találkozó várt a csapatra, az Oklahoma City Thunder látogatott Denverbe. Gallinari visszatért, így rögtön a kezdőben kapott helyet, Chandler pedig a padra került. Rosszul indult a mérkőzés a mi szempontunkból, hamar vezetéshez jutott a Thunder, de negyed végére sikerült egy támadásnyira faragni a hátrányt. A második felvonásban a Nuggets kezdett jobban, lépéselőnybe kerültünk, amit meg is őriztük a negyed végéig. A félidő után sikerült tovább tartani ezt az előnyt, az utolsó negyedet így 10 pontos előnyből vártuk. A fórunk a záró felvonásban szép lassan elolvadt és az utolsó öt perc szoros játékkal telt. A meccs végén 103-as döntetlennél az utolsó támadás lehetősége a mi kezünkben volt. Lawson vállalta magára a feladatot, 0,2 másodperccel a vége előtt megszerezte a győzelmet jelentő kosarat, ráadásul a liga egyik legjobban védekező kettese, Sefolosha fölött. Lawson a győztes kosara révén mindenképpen kiemelkedett, ezen kívül azonban nem játszott kimondottan jól, ezért is nagy dolog, hogy elmerte vállalni a döntő dobást. A csapat legjobbja egyértelműen Chandler volt, aki a padról beszállva lenyűgöző játékot nyújtott, 35 ponttal karriercsúcsot állított be. A padunk nem teljesített rosszul, hiszen Chandeleren kívül Brewer és Miller 14-14 pontja is dicséretre méltó. A kezdőnk viszont elmaradt a szokásostól, talán egyedül Koufos 13 lepattanója érdemel különösebb említést.
A meglepő washingtoni vereség nem zavarta meg a csapatot. Hazai pályán hoztuk a szokásos formát és szépen gyűjtögettük a győzelmeket, elsősorban a Thunder elleni siker volt bravúros, de értékes volt a Blazers otthonában szerzett győzelem is. Jó úton halad a csapat a rájátszás felé vezető úton, kis szerencsével pedig akár a pályaelőnyt jelentő helyre is lehet esélyünk.
Az Észak-nyugati divízió állása:
1. Oklahoma City Thunder 43-16 (59 meccs)
2. Denver Nuggets 38-22 (60 meccs)
3. Utah Jazz 32-27 (59 meccs)
4. Portland Trail Blazers 27-31 (58 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 20-36 (56 meccs)
A közeljövő programja:
Március 5., kedd, 03:00 Denver Nuggets - Atlanta Hawks
Március 6., szerda, 04:00 Sacramento Kings - Denver Nuggets
Március 8., péntek, 04:30 Denver Nuggets - Los Angeles Clippers
Március 10., vasárnap, 03:00 Denver Nuggets - Minnesota Timberwolves
Március 12., kedd, 04:00 Phoenix Suns - Denver Nuggets
Március 14., csütörtök, 04:30 Denver Nuggets - New York Knicks
Nuggets: Újult erővel, jó teljesítményt nyújt a csapat
2013.03.04. 15:02 - -Zephyr-
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
melo15 2013.03.04. 19:35:04
Tomi_Tanguay 2013.03.05. 05:01:21
melo15 2013.03.05. 17:54:50
foppa21 2013.03.06. 06:44:33
www.denverpost.com/nuggets/ci_22718073/nuggets-could-make-an-offseason-run-at-hawks
Foresz 2013.03.07. 09:24:52
Tomi_Tanguay 2013.03.07. 14:35:18
Foresz 2013.03.07. 18:03:42
melo15 2013.03.08. 09:16:53
melo15 2013.03.11. 23:03:50
melo15 2013.03.11. 23:04:31
Tomi_Tanguay 2013.03.12. 07:28:09
foppa21 2013.03.12. 10:56:53
www.nba.com/video/games/suns/2013/03/12/0021200946-den-phx-play5.nba
Tomi_Tanguay 2013.03.14. 04:21:02
Tomi_Tanguay 2013.03.14. 04:55:03
Foresz 2013.03.14. 10:34:09
Lábon és fejben gyorsak vagyunk rettenetesen.Úgy néz ki,hogy a szezon második felére,mire a csapatok nagy része elfárad,a mi széles rotációnk egyre inkább értékelődik fel.Egyszerűen nincs kedve az ellenfeleknek futni ellenünk.Mi pedig szét is szedjük őket darabokra...
melo15 2013.03.14. 19:58:06
én is úgy éreztem hogy jobban is lemoshattuk volna a knickst, a második negyed nagyon egyoldalú volt
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2013.03.14. 20:54:17
Nuggets coach George Karl on DEN-MEM matchup (both teams 11-1 since All-Star break): "Two teams playing as well as anybody in the NBA."
Foresz 2013.03.14. 21:45:45
Kellenek az ilyen győzelmi sorozatok,mert ezek adnak erőt illetve magabiztosságot a csapatnak.Másrészt pedig mögöttünk a 6.helytől a 8.-ig hatalmas versenyfutás van és lesz is még az idény hátralevő részében.Jobb hogy mi abból kimaradtunk...
Tomi_Tanguay 2013.03.16. 03:46:22
Foresz 2013.03.16. 13:10:41
Ha összekerülünk velük a rájátszásba,felköthetjük a gatyát...