- Tóth Milán írása -
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Colorado Rapids az elmúlt egy hétben két mérkőzést is játszott: előbb hazai pályán fektette magabiztosan két vállra a Seattle Sounders együttesét, majd négy nappal később idegenben szenvedett vereséget a San José Earthquakestől.
Rapids 5 v 1 Sounders
Csapat: Irwin – Wynne, Moor, O’Neill, Klute – Sturgis (Harris, 82.), Thomas – Sanchez, Powers (Rivero, 59.), Torres – Brown (LaBrocca, 73.).
Gólszerzők: Brown az 1. és a 31., Powers a 10., Moor a 41., Torres a 90+1., valamint Johnson a 63. percben.
Kiállítva: Scott a 79. percben.
A találkozó előtt a Seattle-nek még öt, a Rapidsnak négy meccse volt hátra, és mivel a vendégek hat ponttal a coloradóiak előtt álltak a tabellán, így utóbbinak volt nagyobb szüksége a győzelemre, valamint az azzal járó három bajnoki pontra. Ennek megfelelően Deshorn Brown már az első percben megszerezte a vezetést a Rapidsnak.
A mieink kezdték jobban a találkozót, majd a Powerstől a védelembe visszagurított labda előre került Torreshez, aki a bal összekötő helyéről induló Brown elé passzolt. A jamaicai labdarúgás fiatal üdvöskéje nagyon szépen és gyorsan került helyzetbe, az ötös sarkáról pedig remekül passzolt a hosszú alsóba: mindössze 14 másodperc telt el a találkozóból, de az eredményjelzőn már ekkor a következő volt az állás: 1-0.
Bő kilenc perccel később Sanchez nagyon gyorsan elvégezte a szögletrúgást a jobb oldalról, még Moorékat sem várta meg. Ez azonban a lehető legjobb döntésnek bizonyult, hiszen Dillon Powers a rövid saroknál, szinte üresen érkezve bólintott a kapuba, 2-0.
A Rapids nem állt meg, sorra dolgozta ki a lehetőségeket, 30 percnyi játék után pedig Deshorn Brown megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját. Moor labdát szerzett, amit Sanchez továbbított Powersnek, a fiatal középpályás Brown elé pörgetett, aki egy védővel a nyakán a 16-oson belülre keveredett, és ezúttal a kapu jobb alsó részét választotta, 3-0.
A 38. percben végleg eldönthettük volna a találkozó sorsát, hiszen Sanchez és Powers is hatalmas ziccerben hibázott, de nem kellett sokat várni a negyedik találatra, a 41. minutumban érkezett Moor. Ismét Sanchez végezhette el a szögletrúgást, a remekül bekanyarodó labda pedig Thomasról Drew Moorra pattant, onnan a kapuba, így a belső védő találatával eldőlt a mérkőzés kimenetele, pedig még több mint egy félidő volt hátra ekkor, 4-0.
A szünetben a vendég vezetőedző alaposan felrázhatta övéit, hiszen a Sounders sokkal bátrabban kezdett, Irwinnek például kétszer is védenie kellett, nem kis helyzetben. A 63. percben azonban Johnson már nem hibázott – az előbbi ziccereket ő hagyta ki –, ezzel szépíteni tudott, 4-1.
Johnson később a keresztlecet is eltalálta, de ha a hálót zörgette volna meg sem ítélt volna a bíró gólt, hiszen ezt lesről tette. Rivero szabadrúgásból vette be majdnem a Seattle kapuját, miután Scottot látta szabálytalannak a spori – a védő második sárga lapja miatt mehetett is zuhanyozni, így a hátrányban lévő vendégek egy emberüket még el is veszítették.
Az utolsó szó Gabriel Torresé volt, aki a jobb összekötő helyén kapott egy labdát, elindult a kapu felé, majd bombázott annak túlsó oldalába, kiakalítva ezzel a végeredményt, 5-1.
Earthquakes 1 v 0 Rapids
Csapat: Irwin – Wynne, Moor, O’Neill, Klute – Sturgis, Thomas – Harris (Castrillon, 53.), Rivero (LaBrocca, 85.), Sanchez – Buddle.
Gólszerző: Wondolowski a 69. percben.
A Sounders elleni remek győzelem után Oscar Pareja vezetőedző néhány poszton változtatott, hiszen sérülés és válogatott szereplés is közbeszólt.
A San José nagyon aktívan kezdte a mérkőzést, tíz perc alatt háromszor is helyzetbe került, egyszer pedig csak a keresztléc mentette meg a coloradóiakat a kapott góltól. A félidő feléhez közeledve azonban Buddle-ék is felvették a ritmust, az amerikai támadó remek ütemű beadását Sanchez csak centikkel fejelte az Earthquakes kapuja mellé.
A találkozón csak egyetlen gól született, azt Wondolowksi szerezte a 69. percben, pedig már azt lehetett hinni, hogy Irwin elvette a csatár kedvét, hiszen kétszer is ziccerben akadályozta meg a gólszerzésben, egyszer pedig Moor tisztázott az alapvonal előterében, nem is egy alkalommal. Egy szöglet után azonban eredményes volt a San José gólgyárosa, ezzel pedig a hazaiak otthon tartották a három bajnoki pontot.
A Nyugati Konferencia állása (W-L-T):
1. Real Salt Lake 52 pont (15-10-7)
2. Seattle Sounders 51 pont (15-10-6)
3. Portland Timbers 50 pont (12-5-14)
4. Los Angeles Galaxy 48 pont (14-11-6)
5. Colorado Rapids 48 pont (13-10-9)
6. San Jose Earthquakes 47 pont (13-11-8)
7. Vancouver Whitecaps 45 pont (12-11-9)
7. FC Dallas 41 pont (10-10-11)
9. Chivas USA 26 pont (6-18-8)
Október 20-án a Rapids a Vancouver Whitecaps gárdáját fogadja, nyolc nappal később pedig a kanadaiaknál vendégeskedik. Matematikailag még a Nyugati konferencia élén is zárhatunk, de a rájátszásról is lemaradhatunk, annyira szoros az állás. Egy győzelem minimum kell – a fogadás piacain fellelhető oddsok alapján erre minden esély megvan –, de Thomasék nem elégedhetnek meg ennyivel, hiszen nem tudni, hogy a riválisok mire mennek majd egymással.
Rapids: győzelem a Seattle, vereség a San José ellen
2013.10.12. 16:21 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.