Lassan már a nagydöntőre készülnek az NBA-ben. Számunkra sajnos idejekorán ért véget a szezon, így nem marad más hátra, mint felidézni, elemezni és összefoglalni az elmúlt szezon eseményeit.


















A tavalyi klubrekordot jelentő szereplés után, idén már komoly elvárásokat állítottak a csapattal szemben a rajongók. Mivel a keret szinte változatlan maradt - legalábbis nagyon jelentős változás nem történt -, joggal vártunk jó szereplést a csapattól. A Jones távozásával keletkező űr betöltésére a fiatal Arron Afflalo érkezett a csapathoz, és a draftról is sikerült elhalászni egy tehetséges játékost, Ty Lawson személyében. Hátvéd poszton tehát erősebbnek nézett ki a keret, mint a korábbi idényben, a felső posztokra viszont nem sikerült igazán jól használható játékost szerződtetni, a kezdőkön kívül Chris Andersen, Malik Allen, és Johan Petro állt alternatívaként a csapat rendelkezésére, erre az idényre.

Az előszezonban Melo-ék megjárták Kínát, valamint Belgrádban is volt egy fellépésük a Partizan ellen. A felvezető mérkőzésekkel nem érdemes koptatni a billentyűzetet, rá is térnék az alapszakasz tárgyalására. A szezont október 28-án, hazai pályán a Jazz legyőzésével kezdtük. Nagyszerűen sikerült a formaidőzítés, hiszen egy hat mérkőzéses győzelmi sorozattal indított a csapat. Anthony nagyszerű formában játszott, Ő lett az első hét játékosa Nyugaton, majd a november hónap játékosa címet is bezsebelte. A jó kezdés után két vereség következett, mindkettő idegenben, majd egy rendkívül emlékezetes összecsapáson a Bulls ellen sikerült nyerni, 90:89-re. Egy Bucks elleni vereséggel zárta a csapat a keleti túrát, de rögtön javítottak, hiszen a következő mérkőzésen Denverben 79:105-re lesöpörtük a Lakerst. Novemberre még két vereség csúszott be, meglepetésre a Clippers vendége ként, és otthon a Timberwolves ellen maradtunk alul, a többit behúztuk.

A december jól indult, négy győzelmet aratott a gárda, de idegenben hullámzó teljesítményt nyújtott Karl legénysége, így jócskán csúsztak be vereségek is. Egyúttal az is világossá vált, hogy ebben a szezonban nem brillírozik a csapat, ha Denvertől távol kell szerepelnie, csak a gyengébb ellenfelek ellen voltunk képesek idegenben győzni. Nem sikerült szépen búcsúzni 2009-től, hiszen a karácsonyi időszakban, sorozatban három mérkőzést is elbukott a csapat, ilyenre a szezonban ezt megelőzően nem volt példa. A 2010-es esztendőt a Jazz utahi elpáholásával kezdtük, majd rögtön másnap meglepő vereséget szenvedtünk a Pepsi Centerben a Philadelphiától. Két óriási csatával folytatódott a szezon, először a Warriors ellen nyert a csapat egyetlen pontocskával, majd jött a Cleveland elleni 99:97-es hazai győzelem.

Január 9-én Sacramentoban a Kings még győzni tudott ellenünk, de utána sorozatban nyolc mérkőzésen át veretlenek maradtunk, a széria egy idegenbeli mérkőzésen az Oklahoma ellen szakadt meg. Januárban végig dominált a csapat és nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő, mi sem tükrözi ezt jobban, mint, hogy ebben a hónapban a második, és a harmadik héten is denveri játékosé lett a hét játékosa cím a nyugati konferenciában, Anthony és Billups lett díjazott. Nyugaton, január hónap legjobb edzőjének pedig, George Karlt választották. Februárban nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk, szép eredmények így is akadtak bőven, például Billups remeklése Los Angelesben a Lakers ellen vagy a Dallas feletti kiütéses győzelem.

Majd jött az All-Star gála, ezen a Nuggetsből Anthony és Billups vettek részt, a nyugati válogatott edzője pedig Karl volt. A gálát követően a mester szomorú bejelentést tett, egy sajtótájékoztatón közölte, hogy újból rákos megbetegedést diagnosztizáltak nála.  Aztán az AS után következett a szezon - szerintem -, legjobb meccse a Cleveland ellen. Hatalmas csatában, hosszabbítás után 118:116-ra nyertünk idegenben, Melo 40 pontot vágott, Martin pedig 17 lepattanós és 18 pontos dupla-duplát ért el. Március elején is jól ment a csapatnak, egy Suns elleni vereséget követően hat mérkőzésen zsinórban győzött a Nuggets, majd visszaesés következett, így a hónap végén 6 meccsből csupán egyszer sikerült nyerni, ebben nagy szerepe volt a sérüléseknek is.

Áprilisban nehéz feladat elé néztünk, Karl több mérkőzést is kihagyni kényszerült a kezelések miatt, és Kenyon Martin is kidőlt a sorból, ráadásul az alapszakasz legfontosabb része, a hajrá következett. Nyugaton hatalmas volt a tülekedés a pályaelőnyt jelentő helyezések megszerzéséért. A hét, áprilisi alapszakasz meccsből ötöt megnyert a csapat, de a március végi hullámvölgy megbosszulta magát, így csak a 4. helyet sikerült megszerezni az alapszakasz végeztével, a rájátszásban az ellenfelünk az ötödik helyen záró Utah Jazz lett.

Martin a rájátszásra visszatérhetett, de Karl kihagyta a Jazz elleni párharcot. Az első két mérkőzést hazai környezetben játszottuk, az elsőt simán meg is nyertük, a második találkozó pedig, sajnos inkább a bírókról szólt, ezt három ponttal elveszítettük, ezzel együtt a pályaelőny is odalett. A Jazz a két hazai meccsét megnyerte, így az életben maradásért küzdöttünk az ötödik meccsen. Sikerült kiharcolni, hogy még egy meccsre visszamenjük Salt Lake Citybe, de ott már nem sikerült a bravúr, így a Utah 4-2-re megnyerte a párharcot. Nagyjából így zajlott le ez a szezon, bő egy oldalba sűrítve. Azt hiszem, érdemes a játékosok teljesítményét egyenként is néhány gondolatban összefoglalni, valamint az edzői munkát és a csapatteljesítményt is értékelni.

Játékosok:

Chauncey Billups (PG): Az már tavaly látszott, hogy Billups sokkal jobban illik ebbe a csapatba, mint Allen Iverson. Az irányító már rögtön az érkezése után a csapat szellemi vezére lett, ez idén sem változott, sőt Karl hiányában talán egy kicsit még edzőként is funkcionált. A csapatból Ő az a játékos, akinek a teljesítményét a legkevésbé jellemzik a statisztikai adatok, idén is rengeteget számított a tapasztalata, általában jól ment neki a játék, szépen terelgette a csapatot, ebben a szezonban is biztos pont volt, hozta azt, amit elvárnak tőle. A Jazz elleni párharcra Ő is felőrlődött, Williamsszel nem mindig tudta tartani lépést, de nem rajta múlott a korai kiesés. Szerintem, 2-3 jó éve még lehet Billupsnak, ha elkerülik a sérülések, nyugodtan lehet rá építeni a következő szezonban is.

Arron Afflalo (SG): A szezon kezdete előtt kicsit kétkedve fogadtam Afflalot, nem voltam biztos benne, hogy be tudja tölteni Jones helyét, főleg védekezésben. Aztán, ahogy haladtunk előre az idényben Afflalo egyre jobb teljesítményt nyújtott, és rövid időn belül stabil kezdő lett. A tavalyi idényéhez képest csaknem megduplázta a pályán töltött percei számát és a szerzett pontok tekintetében is sokat javult. Igaz, hogy kevésbé atletikus, mint Jones volt, de nagyon agresszív és szívós védekezésre képes Afflalo is, ráadásul támadásban sem volt annyira elveszett, mint az elődje. A hárompontosokat nagyon jó arányban szórta az egész idény során, több bravúros megoldására is emlékszem, hidegfejű, gyorslábú és biztos kezű játékos, szerintem egyértelműen erősödött vele a csapat.

Carmelo Anthony (SF): Nálam egyértelműen Ő volt az idény legjobbja, sokáig az MVP cím egyik fő várományosa is volt. Amellett, hogy a legjobb pontszerző volt a csapatban, idén végre igazi vezérré lépett elő. Bizonyította azoknak, akik eddig kétkedtek benne, hogy érdemes köré egy erős csapatot összerakni és felnőtt az évfolyamtársai (LeBron James, Dwayne Wade) mellé. A rájátszásban nem ment a játék a csapatnak, de Melo mindent megtett, hogy valahogy legyűrjük a Jazzt, az hogy ez végül nem sikerült nem rajta múlott. Igazi klasszissá érett és biztos vagyok benne, hogy jövőre is hasonlóan jó idénye lesz, a kérdés csak az, hogy a társak fel tudnak-e zárkózni mellé.

Kenyon Martin (PF): Martin teljesítménye okozta számomra a legnagyobb meglepetést, rendkívül fontos szereplővé vált a csapatban. A statisztikák alapján, az Ő hiányát tudta a csapat a legkevésbé elviselni, sem Billups, sem Anthony kiválása nem jelentett akkora hátrányt, mint amikor Martin dőlt ki a sorból. A szezon közepén a nagy menetelés jórészt neki volt köszönhető, január-februárban nagyszerű formában volt, nagyon jól védekezett, agresszívan, energikusan játszott, már-már a Nets-es idényeire emlékeztetett a játéka. Ebben az időszakban pont azt a pozíciót töltötte be a csapat játékában, ami leginkább hiányzott ahhoz, hogy a Nuggetset a komoly bajnokesélyesek közé sorolják, Karl talán ezért is nevezte Őt „Glue-guy”-nak. A sérülése nagy érvágást jelentett, és jelentősen visszaesett a csapat teljesítménye. A rájátszásra visszatért, de nem volt 100%-os, így nem tudta újra azt játékot hozni, mint a szezon korábbi szakaszában.  

Nené (C): A brazil center végre csaknem egy teljesen sérülésmentes szezont tudhat maga mögött. Nem játszott rosszul, de vele kapcsolatban mindig van egy kis hiányérzetem. Talán többre is képes lehetne, ha kicsit jobban odatenné magát, eléggé hullámzó teljesítményt nyújtott, egy meccsen belül is képes volt parádézni, majd teljesen eltűnni. Akkor tud igazán jól játszani, ha van mellette egy jó csatár, olyan, mint amilyen Martin volt a sérüléséig, de ha a palánk alatti meló teljes egészében az Ő nyakába szakad, azt nagyon nehezen viseli.

JR Smith (SG): Nagy fejlődést nem lehetett tapasztalni nála, szinte ugyan azt hozta, mint tavaly. Továbbra sem tud egyenletesen teljesíteni, most is voltak fantasztikus meccsei és botrányosan gyenge fellépései egyaránt. Idén kevésbé éreztem benne az átütő erőt, de ez általában a teljes cseresorra igaz volt. A játéka most is meghatározó volt, sokszor jelentette Ő a különbséget, akár pozitív, akár negatív irányba.

Chris Andersen (PF/C): Eleinte jól ment neki a játék, aztán ahogy haladtunk a szezonban egyre több kisebb-nagyobb sérülést szedett össze, a végére már teljesen leamortizálódott, csoda, hogy egyáltalán pályára lépett a rájátszásban. A sérülések értelemszerűen a teljesítményét is alaposan befolyásolták, jóval gyengébben játszott, mint tavaly. A játékából hiányzott a lendület, nem volt annyi blokkja, putback kosara, lepattanója. A tavalyi szerződéshosszabbítás után egy kicsit csalódás volt a játéka.

Ty Lawson (PG): Nagy fogás volt az drafton a fiatal irányító, vele meg van oldva a csere PG poszt, és talán a távolabbi jövőre nézve is megoldást jelenthet. Korához képest kifejezetten érett a játéka, vigyáz a labdára, kevés volt a turnovere. Nagyon gyors, de erre szüksége is van az alacsony termete miatt, jól dobta a hárompontosokat, és a büntetőzése is elfogadható volt. Mentálisan is nagyon rendben van, igazi csapatember, Billups keze alatt remek játékossá fejlődhet.

Joey Graham (SF): Anthony mögött nem sok szerepet szántak Grahamnek ebben a szezonban, de amikor játszania kellett, akkor összességében nem vallott szégyent, voltak meglepően jó mérkőzései is. A fizikai adottságai nagyon jók, egy kis munkával egy jól védekező kiegészítő játékost lehetne belőle faragni.

Anthony Carter (PG): A veterán irányító idén jóval kevesebbet szerepelt, mint tavaly, Lawson elveszi előle a játékidő nagy részét. Már jócskán leszálló ágban van Carter, egy-két villanásra még futotta tőle, de többre már nem volt képes ebben a szezonban. Harmadik számú irányítónak tökéletesen megfelelt.

Johan Petro (C): A francia Martin sérülése okán került idén a kezdőbe, volt néhány jó meccse, sőt egyszer, ha jól emlékszem dupla-duplát is sikerült elérnie, de ezeken kívül nem villogott, nem is várta tőle senki. Összességében elégedett vagyok a játékával.

Malik Allen (PF): Allen is K-Mart sérülése után kapott több játéklehetőséget. A közép-távoli dobásai egész jók voltak, de a palánk alatt és védekezésben nem nagy spíler. Kérdéses, hogy marad-e, de el tudnék képzelni helyette, mondjuk egy Brandon Bass-t :).

Renaldo Balkman (SF): Sérülésekkel küzdött az egész szezonban, alig játszott, így nem igazán lehet róla véleményt formálni. Szükség lenne egy jól védekező csere SF-re, talán Ő betölthetné ezt a szerepkört, reméljük, jövőre többet játszhat majd!

Szakmai stáb:

A nyári felkészülés vélhetően jól sikerült, mert a csapat nagyszerű formában kezdte az idényt, ezt jó lenne megismételni a következő szezonban is. A szakmai részleget illeti az érdem Lawson draftolása miatt is. A játékunk szerintem, tavalyhoz képest összességében javult, ha nincsenek a sérülések messzebbre juthatott volna a csapat. Karl jól dolgozott a csapattal, meg is lett az eredménye egy új, egyéves szerződéssel díjazta a vezetőség az eddig elvégzett munkát. Bízom benne, hogy felépül és visszatér a csapathoz! A játékosok nagyon szeretik, megtalálta a közös hangot a csapattal, együtt egy jó egységet alkotnak, az esetleges edzői hiányosságok ellenére is. A szezon végén az addigi segédedző, Adrian Dantley vette át az irányítást, benne pont az nem volt meg, ami Karl-ban igen. Nem volt képes összefogni a csapatot a nehéz helyzetben, ráadásul szakmailag is hibákat követett el a rájátszásban a Jazz ellen. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nagyon nehéz helyzetben volt, több sebből is vérzett a csapat, talán a tapasztalatlanságának róható fel a gyenge szereplés, mindezek ellenére jó lenne, ha maradna a csapatnál, de egyelőre csak, mint segédedzőt tudom elképzelni.

A szezon végi botladozást leszámítva jó szezont futott a csapat.Anthony élete eddigi legjobb formájában játszott, K-Mart szinte újjá született, nagy kár, hogy közbeszólt a sérülése. Elsődleges feladat lesz együtt tartani a csapat gerincét, és lehetőség szerint erősíteni, elsősorban egy jól használható magassal kellene bővíteni a keretet. Ha ezek megvalósulnak és több szerencsénk lesz jövőre, akkor ismét, nagy reményekkel telve várhatjuk a 2010-11-es szezont.