Elérkezik az idény vége, vasárnap a szezonban utoljára láthatjuk kedvenc csapatunkat a pályán. Immár ötödik éve jelenti a Denver Broncos számára az alapszakasz utolsó meccse a szezon végét, azonban míg az elmúlt években a hajrában elbukva a rájátszást, keserű szájízzel zárult számunkra az év, most a PO-ról rég lemondva, azonban mégis lehet, hogy jó élményekkel zárjuk azt.




















Ennek az oka természetesen a vallásteremtő újonc irányítónk. Tim Tebownak két meccsre volt szüksége, hogy az egész ligát elvarázsolja a játékával. Az ellentábor hangja, mely a Texans elleni meccs félidejében még hangos volt, teljesen elhalkult. Objektívnek kell maradnom, mindössze két mérkőzés után nem lehet isteníteni senkit. Senkit, kivéve Tim Tebow-t. Elképzelhető, hogy lesznek gyengébb meccsei, még mindig nem biztos, hogy azt látjuk tőle, amit az egyetemen mutatott, de aki két meccs alatt ekkora benyomást tesz, abban hinni kell. A név nem garancia a jó játékra, Tebow nem garancia a győzelemre, de egy dolog biztos, a pályán mindent meg fog tenni a győzelemért, a csapat /*és minden Tebowista pap és hívő*/ akkor is követni fogja, ha alászáll a poklokra, más nem is kell. Mindössze négy győzelmünk van az egész szezonban, mégis mindenfelé mosolygó Broncos-drukkereket látni, ezek után nem lehet azt mondani, hogy TT nem sikeres. Ő bizony megérkezett az NFL-be, jött, látott, és győzött.

A pályára azonban egyszerre 11 ember lép, a meccsre 45 játékost neveznek, a keretnek pedig 53-an a tagjai, és sajnos Tebow (egyszerre) csak egy pozíciót tud betölteni. A csapat a holtszezonban komoly erősítésre szorul, a hátra lévő meccset pedig a jelenlegi szemétkupaccal kell lejátszani. Egy kicsit még sikerült guberálni, hogy az utolsó hétre se legyen változatlan a keret. Lee Robinson is IR-re került, helyére összeturkáltuk Louis Leonard DT-t. Igen, a Patstől, de 4 év alatt már a hetedik csapata vagyunk. Valószínűleg nem találtunk rá a gyémánt félkrajcárra...

Hogy leendő ellenfelünkről, a San Diego Chargers-ről (továbbiakban: Köcsögz) is essen szó, ők még mindig ugyanakkora köcsögök, mint legutóbb volt. Köztük a legnagyobb díjnyertes még mindig a nagybetűs KÖCSÖG, s nagyon jó lenne az újévet azzal kezdeni, hogy jól beledöngöljük őt az Invesco Field gyepébe. Felelőtlenség lenne azonban túl hamar felülni a magas vadlóra a nagy Tebow-hype közepette, nehogy úgy járjunk, mint a szezon előtti esélylatolgatásokkal. A Chargersnek van még mindig a legjobb védelme és a 2. legjobb támadójátéka, legutóbb is kikaptunk tőlük és az utolsó fordulóban szeretnek megalázó csapást mérni ránk. Tudom, tudom, rengeteg érv van ellene: TT, Tim, T-Bow, Tebow, stb, de én azért óvatos maradok. Akitől igazán tartani kell az természetesen Philip Rivers, akinek 405 yard kell a franchise rekordhoz /*meg fogja próbálni*/ és a kedvenc célpontja Antonio Gates, azaz tőle már nem, mert IR-re került. Viszont a Shaun Phillips vezette agresszív pass rush problémát okozhat, amitől nagyon jó lenne megvédeni kedvencünket.

Történelmüket már ismertettem, a rivalizálásnak pedig nincsenek igazán szignifikáns aspektusai, minthogy meglehetősen újkeletű. A közelmúlt azért szolgáltatott néhány olyan esetet, amit érdemes felidézni. Mindenkinek friss emlék lehet még a 2008. szeptember 14-i összecsapás. A második körben még nem jelentkeztek a sérülések, ennek megfelelően elsősorban Cutler, Marshall és Scheffler nagyszerű játékának köszönhetően elhúztunk tőlük és 31-17-es előnnyel mehettünk a szünetre. A második félidőben viszont az egész szezonban gyengélkedő védelmünk bedobta a törölközőt, és a támadók is összeomlottak, zsinórban 21 pontot kaptunk ezáltal 7 pontos hátrányba kerültünk 4 percel a vége előtt. Ekkor azonban az offense magára talált, és megkezdte a game winning drive-ot. Már goal line-nál jártunk, amikor Cutlert sackelték és elejtette a labdát. A máig hírhedt Hochuli először a bradyrule-t alklamazva azt mondta, hogy Cutler keze előre mozdult ezért incomplete pass. Minthogy 2 percen belül volt az eset, visszanézték és kiderült, hogy fumble volt. Hiába gyűjtötte viszont össze egy Bolts-játékos a labdát /*amit ráadásul akár vissza is hordhatott volna*/ a bírók addigra már lefújták a játékot. Negyedikre pedig megoldottuk a feladatot, Cutler Royalhoz jutatta a labdát az endzoneban, 38-37. A meccs azonban tartogatott még egy fordulatot. Látva, hogy az idő múlásával mennyire fölénk került játékban a Chargers, Mike Shanahan az 1 pontos, biztos egyenlítést jelentő jutalom pont helyett kockáztatott, újra eljátszottuk azt amit a TD-nél, Cutler-to-Royal passzjáték, mellyel 39-38-ra megnyertük a rangadót. Hochuli tévedése és a merész 2-point-conversion miatt örökre emlékezetes marad az összecsapás. Az eset krónikájához hozzátartozik, hogy mi azóta többszörösen is letörlesztettük azt az ítéletet, máig nyögünk a súlya alatt, és az azévi utolsó fordulóban a Chargers bosszúképpen megsemmisítő verést mért ránk, három meccs alatt három meccses hátrányt ledolgozva övék lett a divízió győzelem és a rájátszás, ami nálunk legalább Mike Shanahan HC állásába került. Most ismét velük találkozunk az utolsó fordulóban, és most rajtunk a sor, hogy bosszút álljunk.

A sérültek:

Nehéz elmondani, hogy mit várok a meccstől, egy kicsit féltem Tebow-t a Köcsögöktől, ha ő jól játszik, akkor az eredménytől függetlenül nem leszek csalódott, ha nyerünk, akkor optimistán kezdem az offseasont. Az év utolsó meccse természetesen mindenkinek kötelező, de TT miatt most kéteresen is. Térjetek meg pogányok, csak a Tebowizmus az igazi vallás, bár aki ezt olvassa az valószínűleg igazhitű. A következő szentmise vasárnap 22:15-kor lesz, amikor Tebow Isten a San Diego ellen tarthat prédikációt az Invesco Field-en. :)