- Tóth Milán írása -
A Los Angeles Galaxy nyerte az Észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) 2011-es szezonját, miután Landon Donovan góljával a döntőben 1-0-ra verték a Houston Dynamót. A hazai pályán játszó Galaxy megérdemelten nyert, az egész mérkőzés alatt sokkal többet birtokolták a labdát, valamint jóval több helyzetet is dolgoztak ki. A Colorado Rapids által hátrahagyott trónt történelme során harmadszor foglalta el az LA-i csapat 2002 és 2005 után. A döntő legértékesebb játékosának (MVP) a gólszerző Donovant választották.
Ugyan a labdarúgás szerelmesei nem éppen olyan döntőt láthattak, mint amire számítottak, ám a stadionban uralkodó remek hangulat valószínűleg kárpótolta őket. A Dynamo remek teljesítménnyel jutott be a döntőbe, akárcsak az LA, de David Beckhamék már az első perctől kezdve kezdeményezőbben léptek fel. Bruce Arena a Josh Saunders, Sean Franklin, Omar Gonzalez, A.J. DeLaGarza, Todd Dunivant, Landon Donovan, David Beckham, Juninho, Mike Magee, Adam Cristman, Robbie Keane tizenegyet küldte a pályára. Mindössze egyet cserélt a szakember, Chris Birchall az 57. minutumban váltotta a sok helyzetet elpuskázó Cristmant. Dominic Kinnear eközben a Tally Hall, Andre Hainault, Bobby Boswell, Geoff Cameron, Jermaine Taylor, Danny Cruz, Luiz Camargo, Adam Moffat, Corey Ashe, Brian Ching, Calen Carr kezdőnek szavazott bizalmat, míg csereként többek között beállt a Rapids egykori coloradói származású játékosa, Colin Clark. A mérkőzés játékvezetője Ricardo Salazar volt – aki egy szabályos gólt nem adott meg a Galaxynak.
Csendesen kezdődött az összecsapás, az első igazi lehetőség a 12. percben alakult ki. Beckham végezhetett el sarokrúgást a bal oldalról, beívelését pedig Cristman fejelte fölé hat méterről. Hatalmas helyzet volt. A 27. percben Cristman bólintott ismét fölé: Beckham a jobb oldalról ívelt a hosszú oldalra, Hall megtorpant, de a Galaxy csatára képtelen volt eltalálni a kaput. Még egy perc sem telt el az előbbi lehetőség óta, ismét Cristman veszélyeztetett. Donovan szerzett labdát, majd Keane-nek passzolt középre, aki Cristmannek továbbított, de a csatár elügyetlenkedte a lehetőséget. A 34. percben szép támadást vezettek a hazaiak, ám Donovan elől tisztázott a Houston védője. A félidő végére felpörögtek az események, ám míg a hazaiaknak három lehetőségük is adódott, addig a vendégek csak egy távoli lövésig jutottak, de legalább az eltalálta a kaput. A szünet alatt gól nélküli döntetlen volt az állás.
A második játékrészben tovább nyomott a Galaxy, a 49. percben pedig Keane kis híján gólt szerzett, de a lövése centikkel kerülte el a jobb alsó kapufát. Az 57. minutumban labdát szereztek a házigazdák, Beckham indította Keane-t, aki a kapuba is talált Hall lábai között, de les miatt – tévesen – a játékvezető érvénytelenítette a gólt. Tíz perccel később Moffat fejelhetett volna az LA kapujába, ám már nem tudta kapura irányítani a labdát, pedig nagy lehetőség volt. A 72. percben már nagy sokára összejött a Galaxy vezető gólja. Beckham-Keane-Donovan volt a labda útja, az amerikai játékos pedig a bal oldalról a kapu bal oldalába pöckölte a játékszert a kifutó kapus mellett. Donovan harmadik alkalommal szerzett gólt MLS-döntőben. A hajrában a Dynamo már nem tudott újítani, sőt, inkább a hazaiak előtt nyíltak további helyzetek, de az eredmény már nem változott, bajnok lett a Los Angeles Galaxy.
Beckham nyolcadik bajnoki címét szerezte pályafutása során és nem biztos, hogy elhagyja az LA-t. A tegnapi nap folyamán a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy Angliába biztosan nem tér vissza, lehet, hogy Los Angelesben marad. Ugyan a francia PSG is csábítja a veterán angolt, de ezek a tárgyalások egyenlőre sehol sem tartanak Beckham szerint.
Jövőre eggyel több tagja lesz az MLS-nek, vagyis 19 csapat alkothatja a nívós Észak-amerikai bajnokságot, hiszen a Montreal Impact csatlakozásával immár a harmadik kanadai együttes lép be a liga vérkeringésébe. Az újonc csapat kerete még nem teljes, szerda este rendezik meg az úgy nevezett 'expansion draft', illetve nemrégiben sikerült leigazolniuk a kolumbiai Nelson Rivast, aki korábban az olasz Interben is megfordult. A 28 éves védő 33 Serie A és négyBajnokok Ligája mérkőzésen lépett pályára, összesen két gólt szerzett a milánói gárdában.
MLS Cup 2011 Winner: Los Angeles Galaxy
2011.11.23. 17:45 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.23. 18:16:43
www.coloradorapids.com/news/2011/11/catching-claudio-lopez
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.23. 21:09:47
foppa21 2011.11.23. 21:16:02
milo_hedgie#23 2011.11.24. 17:14:23
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.24. 20:35:20
foppa21 2011.11.24. 20:42:15
Coach Sacco 2011.11.25. 20:04:56
Az új edzőről mit lehet tudni? Neveket találgatnak már?