Nagyszerű győzelemmel kezdte meg szereplését a 2012-es labdarúgó szezonban az újjáalakult Colorado Rapids egyesülete. A téli szünet alatt edzőváltáson, és azzal együtt jelentős szemléletváltáson áteső csapat a hétvégi nyitó fordulóban 2-0-s, magabiztos sikert aratott a veszélyes Columbus Crew ellen hazai környezetben, Pareja mester tehát győztesen debütált a denveri gárda élén.
Az elmúlt évekbeli izgalmas playoff-csaták miatt komoly rivalizálás kezdett bimbózni a két csapat között, már csak ezért is rendkívül érdekes találkozónak néztünk elébe a szombati nyitómeccsen. Emellett kíváncsian várhattuk, hogy az új tréner, Oscar Pareja miként tud bemutatkozni a kispadon, és milyen úton indítja el a csapatát. A szakember a hosszútávú sérültek mellett nem számíthatott egyelőre a kölcsönbe vett Martin Rivero játékára, mivel az argentin középpályásnak a meccs kezdéséig nem érkezett meg az MLS-játékengedélye, vele ellentétben, viszont valamennyi új igazolás elérhető volt, és közülük hármat azonnal a kezdőben vetettünk be. Vagyis a körülményekhez képest a legerősebb összeállítással vettük fel a harcot a szombat délutáni mérkőzésen: Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Zapata - Larentowicz, Mastroeni, Castrillon - Mullan, Cummings, Cascio.
Kiváló labdarúgó idő és nagyszerű hangulat fogadta a Rapids nyitómeccsét a Dick's Sporting Goods Park-ban, a helyi sportbarátok nagy reményekkel várták a 2010-es bajnoki siker megismétlését. Az első negyedóra abszolút a tapogatózás jegyében telt el, majd szép lassan kezdett kirajzolódni a Rapids fölénye, azon túl, hogy többet birtokoltuk a játékszert, rövidesen a helyzetek számában is megmutatkozott a mieink rámenőssége. Az első komolyabb lehetőség Cummings előtt adódott, aki Mullan kiugratásából nem sokkal tüzelt a kapu fölé kissé kiszorított szögből, majd néhány perccel később a jamacai támadó a Crew-védelem könnyelműségét kihasználva ugorhatott ki ziccerben, ám a játékkal nagyszerűen együtt élő Gruenenbaum kapus lábbal hárította Cummings lapos kísérletét. Kisvártatva a kevés vendég helyzet egyike alkalmával Finlay eresztett meg egy távöli lövést, de Pickens szépen hatástalanította a kellemetlenül pattogó játékszert. Változatlanul többet támadott a Rapids, de hiába gurigáztunk nem egyszer a columbusi büntetőterület előtt perceken keresztül, nehezen tudtuk feltörni az ellenfél betömörülő védekezését. Aztán a félidő utolsó perceiben a bal oldalról végezhettünk el szögletrúgást, melyet elsőre a sárga mezesek könnyen tisztáztak, a labdát Kimura gyűjtötte be a túl oldalon, és tökéletes bejátszást intézett a kapu előterébe, a pontrúgáshoz előrehúzódó Drew Moor pedig tanári mozdulattal bólintott a Crew hálójába, így még közvetlenül a szünet előtt megszereztük a vezetést, és 1-0-s előny birtokában vonulhattunk pihenőre.
A szünet után is megmaradt a coloradói lendület, Pareja mester tanítványai mindenképpen szerették volna megszerezni a második gólt, hogy megnyugtató legyen az előny. Ennek érdekében komoly erőket fektettünk a támadásokba, és bár a vendégek is igyekeztek kijönni a szorításból, valósággal a saját kapujuk elé szegeztük őket. Néhány perc elteltével szép összjátékot hajtottunk végre a jobb oldalon, ám Mastroeni pörgetését követően Cummings lövése a keresztléc felett hagyta el a játékteret. Ahogy haladtunk előre, egyre jobban fokozódott a Rapids-nyomás, és a félidő derekánál futószalagon láttuk a nagyobbnál nagyobb helyzeteket: Zapata tökéletes szólója után középen Castrillon elől mentettek fejjel; majd Castrillon elegáns emeléssel hozta helyzetbe Cummings-t, akinek lecsúszott a lábáról a lövés. Bő húsz perccel a vége előtt használtuk ki az első cserelehetőségünket a mérkőzésen, a csatársort próbáltuk serkenteni a Cascio-Amarikwa váltással, miután az újonc játékos a második játékrészre igencsak elszürkült. A cserecsatár pár perccel a beállást követően máris borsot tört a vendégek orra alá, nagyszerűen forgatta be az emberét, majd erőteljes lövésének Gruenenbaum csak bravúrral tudta az útját állni. Egyre inkább kezdte elveszíteni a fonalat a Columbus, és a 72. percben egy kirívó durvasággal hallattak magukról, a labdát vezető Mastroeni elé Vargas nemes egyszerűséggel beugrott, és látványosan fejen könyökölte őt. Az ohiói favágó örülhetett, hogy csak sárgát kapott, mi kevésbé voltunk boldogak, hogy a kapitányt azonnal le kellett cserélni, és Thompson-t állítottuk a helyére. Kisvártatva egy pontrúgás jelentett gólveszélyt az addig teljesen impotens Crew számára, a bal oldali beívelést pár méterre a kaputól bólintották rá, Pickens azonban óriási mentéssel óvta meg kapuját az egyenlítéstől. A kisebb fellángolás ellenére folytatódtak a hazai rohamok, nagyszerű lendülettel akcióztunk, de úgy tűnt, hogy a második találat sehogy sem akar összejönni. Az utolsó percekben Cummings-t is lehoztuk, és Akpan állt a helyére, továbbra is fent tartottuk a három csatáros játékot és nem mondtunk le a mindent eldöntő gól megszerzéséről. Végül az erőfeszítéseket siker koronázta, a 88. percben Kimura kapott labdát a jobb oldalon, befelé játszott Quincy Amarikwa-hoz, aki néhány csellel közelebb férkőzött a kapuhoz, majd jó 20 méterről védhetetlen gólt ragasztott az ellentétes sarokba. A tartalék támadó tehát rögtön az évad első meccsén eredményes volt, míg a japán hátvéd már a második asszisztját regisztrálta. Ezzel a góllal végképp bebiztosítottuk a sikert, mindenképpen dicséret illeti a csapatot, amiért a második játékrészben a vezetés ellenére is végig offenzív játékot alkalmaztunk. A finisben learattuk a munka gyümölcsét, nem elég, hogy kifejezetten meggyőzően játszottunk, magabiztos győzelmet is arattunk egy komoly vetélytárs felett.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
A napokban lebonyolították az MLS Reserve League első mérkőzéseit is, a mieink tartalékcsapata a nyitómeccset a Houston Dynamo cseréivel játszotta le, és sajnos 1-0-ra vesztettünk Texas-ban. A Rapids B-csapata a következő összeállításban képviseltette magát: Ceus (Joyce) - Ababio, Marshall, Palguta - Serna (Emory), Thompson, Nane, Schmidt (Armstrong), LaBauex - Amarikwa (Janniere), Akpan (Yamada). A mindent eldöntő találatot a házigazdák a 80. percben lőtték, holott előtte sokkal inkább a mieinknek lettek volna lehetőségeik a vezetés megszerzéséhez. A coloradói tartalékok legközelebb március 20-án az FC Dallas ellen léphetnek pályára a Dick's Sporting Goods Park-ban.
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
1. Real Salt Lake 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
2. Colorado Rapids 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
3. Vancouver Whitecaps 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
4. FC Dallas 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
5. San Jose Earthquakes 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
6. Chivas USA 0-1-0, 0 pont (1 meccs)
7. Los Angeles Galaxy 0-1-0, 0 pont (1 meccs)
8. Portland Timbers 0-0-0, 0 pont (0 meccs)
9. Seattle Sounders 0-0-0, 0 pont (0 meccs)
A forduló rangadóján a RSL meglepetésre idegenben diadalmaskodott a címvédő Galaxy ellen, így ők vezetik a nyugati táblázatot, de a mieink is szorosan a nyomukban vannak. A második meccsünket Kelet egyik legerősebb csapata, a Philadelphia Union ellen vívhatjuk majd házon kívül, magyar idő szerint vasárnap este 21:00-s kezdettel, amely mérkőzés az ellenfél számára a 2012-es hazai évadnyitó lesz. Újabb nagy csatára lesz kilátás, és remélhetőleg a Rapids ismét a legjobb tudása szerint fog tudni játszani.
Rapids: Diadalmas kezdés
2012.03.15. 10:27 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Coach Sacco 2012.03.15. 14:13:09
foppa21 2012.03.17. 20:06:02
foppa21 2012.03.17. 20:09:27
mastroeni edzett a napokban szal nem volt komoly a sérülés. freeman is bevethető lesz. smith és casey marad DLen
Tomi_Tanguay 2012.03.18. 19:38:15
foppa21 2012.03.18. 20:18:41
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 20:28:00
Rapids lineup: Pickens; Kimura, Wynne, Moor, Zapata; Larentowicz, Mastroeni, Castrillon; Mullan, Cummings, Cascio
On the bench for Rapids: Ceus, Marshall, Palguta, LaBauex, Thompson, Akpan, Amarikwa.
milo_hedgie#23 2012.03.18. 21:14:02
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 21:37:15
foppa21 2012.03.18. 21:47:35
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 21:53:08
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 21:56:06
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 22:04:50
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 22:11:57
foppa21 2012.03.18. 22:32:20
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 22:34:34
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 22:37:04
milo_hedgie#23 2012.03.18. 22:38:02
milo_hedgie#23 2012.03.18. 22:40:00
foppa21 2012.03.18. 22:41:08
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 22:55:07
foppa21 2012.03.18. 22:56:19
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 22:57:43
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.18. 23:02:11
foppa21 2012.03.18. 23:12:18
milo_hedgie#23 2012.03.18. 23:18:41
milo_hedgie#23 2012.03.19. 18:36:50
foppa21 2012.03.20. 19:01:26
más: már a fifa intézi rivero játékengedélyét