A hét első három napjában a Colorado Rockies csapata feledhetetlen párharcot nyert meg a rivális Los Angeles Dodgers ellen. Mindkét győzelmünk csodálatos volt és a vereség se sokon múlott, végre javítottunk a helyzeten és faragtuk a lemaradást a csoportelső mögött.
1. meccs, hétfő: Rockies-Dodgers 6-2
A legelső meccsen két érdekesség volt az összeállításban, 3B poszton Herrera kezdett, mellette Helton, Scutaro, Tulo kezdett az infielden. Illetve Cuddy pedig pihent, helyette Colvin volt a RF Fowler és CarGo oldalán, az elkapó Hernandez, a kezdő dobó Nicasio lehetett. A vendégek rögtön az első játszmában eredményesek voltak, két kieső után Kemp küldött ki egy solo HRt a jobb szélre és csak egy újabb single után tudtuk befejezni. Az első denveri támadást Scutaro double nyitotta, majd a hármasról CarGo groundouttal szereztünk pontot, gyorsan válaszoltunk. A második felvonás alatt egy sétát engedélyeztünk és nem jártunk a pályán. Aztán Nicasio singlet és walkot engedett de 2in-1outról egy Scut-Tulo-Helton dupla játék segítségével hárítottunk, mialatt újra kiesett három emberünk. A negyedik tetején két out után két singlet hoztak a vendégek, ám egy SOval visszatartottuk őket, majd nagy lendülettel kezdtünk támadni, Herrera és CarGo az egyes-kettes bázisra jutott, Tulo mindkét futót haza küldte egy doublelal, majd Hernandez sac flyból értünk el újabb futást. 4-1re megléptünk és az ötödik dobórészt háromból három outtal hoztuk, aztán csak Nicasio tudott felmutatni egy singlet. A hatodikban beszedtünk egy doublet, Uribe RBI singlelel két pontra közelebb zárkózott a Dodgers. A következő attakot CarGo single nyitotta, két kieső után Hernandez pakolt be egy RBI doublet az 5-2es vezetésért, az első LAi csere dobó ellen Colvin is ütött, de Fowler két futót fent hagyva búcsúzott. A hetedik inning alatt Nicasio beszedett két singlet, majd távozott, Rogers ellen feltöltötték a bázisokat és jegyzett egy SOt, a második outot Brothers regisztrálta egy dobás utáni kiejtéssel, végezetül loaded 2outnál Escalona fékezte meg a vendégek támadását. Ezután is lendületben maradtunk, gyorsan két ember bázisra lépett Cuddy és Scutaro jóvoltából, CarGo egy singleből stabilizálta a vezetést a hajrában. A nyolcadik tetején egyetlen sétára voltak képesek, nálunk a sétáló Fowlert Cuddy küldte volna haza, de a futót a home plate előtt megelőzték. Betancourt gond nélkül lehozta a záró felvonást, szép győzelemmel kezdtük a seriest a listavezető ellen.
- Három ember két-két pontjával voltunk eredményesek, a 9 ütésünkből négyet ők vállaltak. Gonzalez 2/3as hatékonyság közben két beérést és két pontszerzést regisztrált, végre .300 fölé ért az átlaga. Tulowitzki négy beállás alatt az egyetlen ütésével két futót terelt haza, 13 pontos az esztendőben. Hernandez 1/3as átlaggal jegyzett két pontot, éves szinten 14nél jár. Illetve még a sor első embere Scutaro talált kétszer négy lehetőség alatt. Nicasio már a második győzelmét szerezte, hat játszma leforgása alatt két futást szenvedett el és 9 ütés ellenére egész jól megúszta. A hetedik inninget három különböző cseredobóval hoztuk le, Rogers, Brothers, Escalona sem engedett pontot loadednál.
2. meccs, kedd: Rockies-Dodgers 6-7
A keddi összecsapásra visszatért a kezdőbe Nelson és Cuddy, valamint Fowler töltötte a szabadnapját, helyette Young Jr volt a CF és a leadoff hitter egy személyben. Az aktuális dobó Chacin volt, aki gyengén kezdett, rögtön az első ütő Gordon HRt talált ellene, két újabb singlet követően pedig Ethier bombázott a lelátóra, az első támadását 4-0val fejezte be a Dodgers. Ezalatt a mieink csak egy duplára voltak képesek Scutaro révén, CarGo hit-by-pitch után Tulo ellen double playel védekeztek. A második inningben két kieső után engedtünk teli pályát, ám Loney ellen sikerült hárítani, közben Lilly könnyen kiszórta mindhárom ütőnket. A harmadikban újra kaptunk hitet, majd a második bázist elrabló futót Ellis terelte a pontszerző területre egy doublelal, nálunk megint simán hárman kiestek. Ezt követően 2in-1outról dupla játékkal fejeztük be a negyedik inninget és újfent nem jártunk bázison. Chacin maradt az ötödikre is és hamar beszedett egy újabb doublet, Ellis hazafutásával már 7-0ra mentek a vendégek. Az inninget Roenicke fejezte be, majd ketten is bázison jártunk, mégis eredménytelen maradt az akció. A hatodik tetején egy singlet engedtünk a legveszélyesebb LAi hármasnak, aztán EYJR ért el egy singlet, CarGo 2run HR meghozta végre a szépítést. A hetedikben egy séta után újra bemutatottunk egy DPt, támadásban Hernandez talált doublet, Nelson duplájával pontot is szereztünk. Nem volt vége még a kapaszkodásnak, őt követően a csereütő Colvin 2run HRal tovább zárkóztunk. 7-5re feljöttünk sorozatban öt futással, a következő dobó részt Belisle és Reynolds oldotta meg, majd Tulo triplával kezdtünk, Helton biztonságiból egyetlen pontra felzárkóztunk, még Hernandez is ütött, de Giambi ellen SOval véget ért a nyomulás. Az utolsó játékban csak egy ütést engedtünk, aztán befejezésként a PH Rosario single után egészen a hármasig jutott, de sajnos CarGo ellen strikeouttal mentettek és nem sikerült már az egyenlítés.
- 0-7ről 6-7ig visszajöttünk, egyenlíteni sajnos képtelenek voltunk a második mérkőzésen. Chacin gyenge kezdésén múlott minden, a kezdő dobó 4.2 inning alatt hét futást kapott 11 ütésből, a hátralévő időben csak három további LA-i találat és egyetlen pont se született. Gonzalez egyetlen ütése az idei ötödik hazafutása volt, mellyel listavezető a csapaton belül, csakúgy mint a 20 RBIval. Hernandez folytatta a magabiztos ütőjátékot, négy lehetőség alatt három találatot vállalt és .279re javította az átlagát. Colvin PHként az első, az évben a második hazafutását ütötte és 8 pontnál tart. Young Jr támadásban nem sok vizet zavart, de bemutatott egy fantasztikus elkapást a center fielden. A bullpen emberei megint nagyszerű munkát végeztek, Roenicke 2.1 inning alatt csak egy ütést és egy sétát engedélyezett, de Belisle és Reynolds se kaptak pontot.
3. meccs, szerda: Rockies-Dodgers 8-5 walk-off
A párharc utolsó meccsére is változtattunk pár helyen, Scutaro pihenőt kapott és Herrera kezdett a kettes bázison, Hernandez helyett Rosario volt az elkapó, Fowler visszafoglalta a center fieldet. Dobóként két balos Pomeranz és Kershaw vívott egymással. A vendégek az első részben egy sétáig jutottak Kemp révén, nálunk mindhárman elbúcsúztak, majd a második inning teljes részében csak Cuddy mutatott fel egy 2out singlet. A harmadik tetején A. Ellis sétált és a kettesről M. Ellis RBI doublelal szereztetett vele pontot, végül egy szándékos séta után fejeztük be az inninget. Támadásban Nelson walkot harcolt ki, egy sac bunttal tovább ment a kettesre, annál messzebb nem tudtuk küldeni őt. Ezt követően simán kiszórtuk az LAi hármast, majd CarGo solo hazafutásával sikerült egyenlíteni. Az ötödik tetején ismét csak egy singlet engedélyeztünk a Dodgersnek, aztán Rosario küldött ki egy hatalmas solo HRt a vezetésért és még Pomeranz hozott egy singlet, de azzal nem jutottunk előrébb. 2-1re fordítottunk és a következő dobórészt is magabiztosan lehoztuk egy single ellenére, a CarGo-Tulo-Helton hármas simán kiesett. A hetedik tetején Pomeranz két futót engedett fel két kiesővel és Belisle segítségével tudtuk abszolválni a játékrészt. A nyolcadik tetején 1in-1outtal vonult le a RP, Brothers újabb futót engedett fel és J. Hairston mindkét pályán lévő társát beküldte egy duplával, így fordítottak 3-2re. Rogers zárta rövidre a játszmát, a következő támadást Scutaro single nyitotta és Fowler RBI singlelel újból egyenlítettünk, az őt követő CarGo napi második hazafutásával pedig átvettük a vezetést. Két pont előnyben Betancourt egy singlet kapott két SOt megelőzően, direkt sétáltatta Kempet, ezen Gordon annyira belelelkesült, hogy 2run doublelal kiegyenlített, szándékosan felengedtük még Ethiert, de egy strikeouttal lezártuk az inninget. 5-5re egyenlítettek és a kilencedik alján még egyszer támadhattunk az extra inningek előtt. EYJR és Scutaro sétával kezdett, Herrera sac bunt playel tovább jutottak a pontszerző helyekre egyetlen kiesővel, Fowler helyett csere ütőt hoztunk és Giambi beverte a győzelmet jelentő 3run HRt, amivel az utolsó szó a miénk volt.
- Hihetetlen fordulatok történtek a nyolcadik-kilencedik játékban, az őrület végén mi kerültünk ki győztesen a meccsből, ezzel megnyertük a seriest. Gonzalez szárnyalása tovább tartott, három lehetőség alatt mindkét ütése HR volt és újabb három RBIval már 23nál tart. Az utolsó hat meccsen közel .500al ütött és öt HRt lőtt. Rosario a gyengébb formáját egy hazafutással próbálta feledtetni, az idei második rakétát helyezte el, azon kívül nem volt ütése. Hozzá hasonlóan Fowler is 1/4el lengetett és ugyanúgy egy pontot szerzett. Giambi az idei első HRt ütötte, végre megmutatta miért van itt, az ötödik pinch hitting HRt szerezte Rockieként. Tulo ütésben nem csillogott, csak egy találata volt, de egy tanári védekező játékot hajtott végre. Pomeranz karrierje eddigi legjobb startját hozta, 6.2 játék alatt csupán egy futást kapott négy ütés és négy walk mellett, nagyon egyben volt a játéka és a lecseréléséig vezettünk. Belisle és Brothers is kaptak egy-egy pontot, ellenük sikerült fordítania a Dodgersnek, különösen utóbbi volt gyenge passzban, mindkét ütőjétől találatot szenvedett el. Betancourt idén először nem tudott megcsinálni egy savet, a kilencedik tetején két ütésből két runt kapott, de később a győzelem az övé lett.
A NL West állása:
1. Los Angeles Dodgers 17-8 (25 meccs)
2. Arizona Diamondbacks 13-12 (25 meccs, 4.0 GB)
3. Colorado Rockies 12-12 (24 meccs, 4.5 GB)
4. San Francisco Giants 12-12 (24 meccs, 4.5 GB)
5. San Diego Padres 9-17 (26 meccs, 8.5 GB)
Csökkent a Dodgers egyeduralma a csoportban a denveri vereségeikkel. Közben az Arizona 1-1re áll Washingtonban az utolsó meccs előtt, a Giants pedig kétszer bukott a Miami ellen, még egy esélyük van a javításra. A sereghajtó Padres megnyerte a seriest a Brewers ellen, némileg ők is javítottuk. A hét második felében teljesen külön utakon fognak járni a vetélytársak: a SD a Marlinst fogadja, a SF a Milwaukeet, a LAD a Cubshoz látogat, az ARZ pedig a Metshez.
A mieink péntektől vasárnapig az Atltanta Braves ellen fejezik be a három párharcból álló hazai sorozatot. Az első két series után 3-3ra állunk, a mostani meccsek dönthetik el a mérleg nyelvét valamelyik irányba. Folytatni kéne a felzárkózást, most végre kicsit közelebb kerültünk a sor elejéhez, de újabb nehéz ellenfél látogat a Coors Fieldre, akik ellen nem leszünk esélyesek. A szokásos hétvégi időpontokban találkozhatunk velük: szombat 02:40, vasárnap 02:10, vasárnap 21:10. Szurkoljunk továbbra is a csapatnak, hogy sikerüljön folytatni az eredményes szereplést! GO ROCKIES!!!
Rockies - Dodgers 2:1 W
2012.05.03. 09:32 - Tomi_Tanguay
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tomi_Tanguay 2012.05.03. 10:11:49
Tomi_Tanguay 2012.05.03. 10:15:31
Coach Sacco 2012.05.03. 15:58:23
Tomi_Tanguay 2012.05.03. 17:42:14
foppa21 2012.05.03. 22:22:18
Tomi_Tanguay 2012.05.03. 23:14:37
Tomi_Tanguay 2012.05.04. 15:37:02
Friday: Braves' Tim Hudson (1-0, 3.60 ERA) at Rockies' Guillermo Moscoso (0-1, 10.80), 6:40 p.m., ROOT
Saturday: Braves' Mike Minor (2-2, 4.68) at Rockies' Jamie Moyer (1-2, 3.14), 6:10 p.m., ROOT
Sunday: Braves' Brandon Beachy (2-1, 1.38) at Rockies' Juan Nicasio (2-0, 4.40), 1:10 p.m.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.05.04. 16:00:14
coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=862220
Tomi_Tanguay 2012.05.05. 00:47:58
CF Michael Bourn
3B Chipper Jones
1B Freddie Freeman
C Brian McCann
2B Dan Uggla
RF Jayson Heyward
LF Eric Hinske
SS Jack Wilson
RHP Tim Hudson
Rockies (12-12)
2B Marco Scutaro
3B Jonathan Herrera
LF Carlos Gonzalez
SS Troy Tulowitzki
1B Todd Helton
Rf Michael Cuddyer
C Ramon Hernandez
CF Dexter Fowler
RHP Guillermo Moscoso
Tomi_Tanguay 2012.05.05. 03:13:09
nálunk herrera double, cargo walk, tulo walk, helton 2run RBI single, cuddy RBI single, fowler RBI single
5-0
Tomi_Tanguay 2012.05.05. 06:25:48
nálunk semmi
a harmadikban egy single és freeman 2run HR
itt háromból három out
a negyedikben walk és CS
nálunk semmi
az ötödikben moscoso ellen single és jones RBI single, még egy single, mccann RBI single, single, hinske RBI double
itt herrera solo HR
a hatodikban reynolds ellen jones solo HR és egy double
double, walk, colvin forceout RBI
a hetedikben belisle ellen single és double
tőlünk csak egy herrera walk és három out
a nyolcadikban brothers ellen single és out 2nd, double
nálunk csak egy walk
a kilencedikben betancourt ellen single és DP
nálunk egy single
7-7
bazmeg elaludtam:D
Tomi_Tanguay 2012.05.05. 06:45:39
fowler walk és nelson walk
a tizenegyedikben escalona ellen single, hinske 2run HR
nálunk herrera walk, tulo single, helton RBI groundout
8-9es vereség:(
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.05.05. 15:38:19
colorado.rockies.mlb.com/mlb/gameday/index.jsp?gid=2012_05_04_atlmlb_colmlb_1&highlight_content_id=21160491&c_id=col
Tomi_Tanguay 2012.05.05. 20:44:53
pacheco jön végre!
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 01:50:55
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 01:58:43
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 02:58:05
nálunk fowler walk, cargo single, helton walk, loaded 2outnál cuddy GS!
a másodikban két singlet kaptunk, nelson-helton DP, walk
moyer single, scut single, cargo 2run RBI double
6-0
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.05.06. 03:02:51
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 03:49:54
helton single, cuddy single és out at 2nd, nelson intent walk, moyer ellen fejezték be
a negyedikben csak egy singlet kaptunk
2outnál cargo single
az ötödikben moyer ellen single, jones RBI double, mccann RBI single
cuddy walk, rosario 2run HR, nelson single
8-3
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.05.06. 04:40:37
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 05:07:54
nálunk cargo walk, tulo GIDP
a hetedikben rogers ellen single, walk, pickoff error, hbp egy outig. brothers ellen walk, loaded 1outnál jones 2run single, freeman sac fly
rosario solo HR, nelson walk, colvin walk
9-12
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 05:23:29
cargo single 1outig és rain delay
szerintem itt a vége:(
9-12
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 07:06:42
a kilencedik escalona ellen walk, colvin errorból run
nálunk semmi
9-13 lett a vége
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 18:46:45
blogs.denverpost.com/rockies/2012/05/05/manager-jim-tracy-calls-rockies-poor-pitching-unacceptable/11846/
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 19:29:13
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.05.06. 20:23:42
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 22:06:52
nálunk két out után cargo walk és sb
a másodikban egy walk és tulo-scut-giambi DP
giambi walk, hernandez single
a harmadikban 2out után két single, freeman 3run HR
háromból három out
0-3
Tomi_Tanguay 2012.05.06. 22:37:08
megint hárman kiestünk
az ötödikben nem jártak bázison
és mi se
0-4
Tomi_Tanguay 2012.05.07. 00:37:43
hárman kiestünk
a hetedikben ottavino három out
tulo single, cuddy RBI single, hernandez single, Fowler walk, colvin forceout RBI
a nyolcadikban reynolds ellen uggla solo HR
nálunk semmi
a kilencedikben torres háromból három out
megint három kieső
2-7 lett