Nemrégiben kezdetét vette a Denver Nuggets aktuális idénye, és az első néhány mérkőzés után egyre több gondolat fogalmazódott meg bennem Carmelo Anthony tisztázatlan jövőjével kapcsolatban. A sztárjátékos hosszú hetek óta a cserével kacérkodik, szerződése az év végén lejár, és senki nem tudja, hogy még meddig erősítheti a mi csapatunkat. Reméljük, már nem sokáig!... Reméljük, már nem sokáig? Erre próbálnám meg a válaszokat keresni.



















Tudom, hogy mennyire megosztja a Melo-saga a csapat szurkolóit, természetes, hogy mindannyian foglalkozunk vele, hiszen a csapat elsőszámú emberéről - nem mellesleg a magyarországi sportrajongók szerint 2010 legjobb denveri sportolójáról - van szó az esetében. Nem kívánok sokadszorra is a hisztéria kiváltásával foglalkozni, s nem akarom azt találgatni, hogy vajon mi állhat a helyzet hátterében, és még csak nem is szeretnék haragudni Melo-ra, elfogadom azt is, ha menni akar, azt is ha maradni, csak tényleg döntse már el nyíltan, hogy mit szeretne valójában. Nuggets-szurkolóként sokkal jobban aggasztanak a döntésképtelen szituáció globális következményei, amelyek most már a pályán is jól látható jeleket öltöttek.

Anthony az első hat mérkőzésen 24.2 pontot és 8.2 lepattanót átlagolt. A számok alapján semmi nem látszódna, hogy valami nincs rendben, vagy hogy bármi negatív hatása lett volna a nyári történéseknek a meccseken nyújtott teljesítményére. Sőt, a hiányzó magasembereket helyettesítve még a lepattanózásban is szépen aktivizálta magát. Na de, akik látták az idei meccseinket, azokban egy emberként fogalmazódott meg a gondolat: elég volt! Melo borzasztó hanyagul védekezik, támadásban kényszeredett megoldásokat vállal, vagy egyszerűen amatőr labdavesztéseket produkál, miközben meggyőződéstelen arccal bolyong a parketten, mint aki azt se tudja hogy került ide, és mit keres ebben a csapatban. Számomra ezek egyértelmű hozadékai a jövője körül felmerült bizonytalanságnak. Ma hajnalban, a Clippers elleni mérkőzésen azért már láthattunk valamicskét a régi Melo-ból, aki képes a csapatért küzdeni, és alárendelni magát a Nuggets érdekeinek, mintha csak péntek este véletlen rápillantott volna a mezére, és szembesült vele, hogy még nem a Knicks-uniformist viseli...

Már a rajt előtt említettem, hogy hibás megoldás a vezetőségünk részéről sokáig halogatni a döntést, mert semmiképpen nem lehet jó hatással a csapat felkészülésére, majd később a teljesítményére ez a vajúdás Melo körül. Most még inkább így vélem, hogy minél előbb ultimátumot kéne adni Anthony-nak, hogy fogadja el a szerződéshosszabbítást, vagy pedig cseréljük el, de sajnos ahogy telik az idő, úgy kerülünk egyre nehezebb helyzetbe a trade fronton is, és jutunk egyre közelebb ahhoz, hogy képtelenek leszünk őt értékre váltani, s az idény végeztével szabadügynökként ingyen (vagy jelképes összegért) távozzon a csapattól. Aminek a következményei egyértelműen meghatározóak lehetnek az elkövetkezendő évekre, ebben az esetben a klub a lehető legrosszabbul jönne ki a kutyaszorítóból.

Talán még nagyobb baj, hogy ilyen hányattatott helyzetben az idei szezonból se tudjuk kihozni a maximumot, pedig megkockáztatom minden idők legerősebb, legmélyebb keretét vonultathatjuk fel a klub fennállása óta, de az elmúlt húsz évet tekintve egészen biztosan. A 2010/11-es évad első néhány mérkőzése azonnal bebizonyította, hogy a még beilleszkedőben lévő Harrington és a csupaszív harcos Williams is masszív erősítést jelent a négyes-ötös posztokra, olyan játékosok, akikre bátran lehet számítani. A dobóhátvéd Afflalo szédületes fejlődését már csak az nem látja, aki nem akarja; Lawson-ra fokozatosan egyre nagyobb terhet lehet helyezni; Billups-nál hatékonyabb karmestert pedig elképzelni sem lehet; és a csapat még úgyis becsülettel nyeri sorban a meccseit, hogy a két igazi lélektani vezéregyéniséget és defenzív gladiátort még jó ideig nélkülöznünk kell Andersen és Martin személyében.

Minden adott lenne ahhoz, hogy idén egy várva várt nagy menetelést hajtson végre a csapat, csak egy igazi Melo hiányozna. Egy olyan, aki képes harcolni, és nem csak lézeng a pályán azon tünődve, hogy mikor játszhat végre álmai csapatában, New York-ban. Lehetetlen egyelőre megmondani, hogy a legutóbbi összecsapáson nyújtott játéka csak egy véletlen kicsúszás volt, vagy tényleg nagy pálfordulat lesz az egész sagában, és Melo csak éppen akkor észre vette, hogy nem ártana néha játszania, vagy mostantól folyamatosan ez várható el tőle.

Nem akarok naív lenni, és hiú ábrándokat kergetni, már kevésbé bíznék Anthony Denverben tartásában, és abban is hogy van-e egyáltalán kedve a Nuggets-ban játszani a továbbiakban. Viszont vezető zászóvívője vagyok annak, hogy cseréljük el őt, és az érte kapott új játékosokkal kiegészülve még mindig ütőképes együttesünk lehetne egy ígéretes tavaszi hadjárathoz, és talán a jövőbeli építkezést sem kéne a nulláról kezdeni egy franchise player ellenérték nélküli távozása miatt.

Szívesen várom az olvasók véleményét a kialakult állapotról és a lehetséges megoldásokról, mert jelen helyzetben én is bizonytalan vagyok, és ebben a szituációban jómagam sem tudok már tárgyilagos hírszerkesztőként írni, sokkal inkább a tanácstalan, egyre elkeseredettebb szurkolói énem kerekedett felül bennem.

Egyúttal Anthony jövőjével kapcsolatban egy szavazásra invitálnék mindenkit, hogy kinek mi a véleménye, vajon mi lesz a saga végkimenetele.

Mindentől függetlenül próbáljuk meg élvezni a Nuggets feledhetetlen mérkőzéseit, és becsülettel végig szurkolni a szezont, még ha lehetetlen is elvonatkoztatni a Melo-ügy okozta viszontagságoktól. Azonban ne felejtsük el, itt egy csapatról van szó, egy-egy játékos kénye-kedve nem ronthatja el a szórakozást, és nem ronthatja el a denveri csapat teljesítményét. Idén Melo-val, vagy nélküle, de nagy eredményt kell elérnünk!