Denver Sports Blog

A Colorado Avalanche, a Colorado Rockies, a Denver Broncos, a Denver Nuggets és egyéb denveri csapatok friss hírei, információi magyar nyelven, egy oldalon. Áttekintő elemzésekkel, összefoglalókkal, videókkal, mindez csak a Denver Sports Blogon.

Emellett a legnépszerűbb sportágakban a coloradói egyetemi csapatok szereplésével is foglalkozunk.

Jelentkezz szerkesztőnek e-mail-en!

Kapcsolat: blog.denversports@gmail.com

Twitter

Friss topikok

Nuggets: Diadalmenet hazai pályán

2010.12.08. 14:43 - -Zephyr-

A szerencsés sorsolásának köszönhetően öt mérkőzést sorozatban hazai pályán játszhatott le az elmúlt időszakban a Denver Nuggets. A csapat otthon lényegesen jobban teljesít, mint vendégként, így akár egy kisebb győzelmi szériára is számíthattak a szurkolók.






















Az öt meccses hazai sorozat első ellenfele a Chicago Bulls volt, még november 26-án, pénteken. Nemrég a Szeles városban szoros mérkőzésen szenvedtünk vereséget, a Rose vezette csapattól, most hazai pályán a visszavágásban reménykedtek a drukkerek. Nagyon jól kezdtük a meccset, az első negyed elején gyorsan jöttek a pontok, már 17 egységgel is vezettünk, de a Bulls feljött tíz pont környékére és ott is tartotta magát a nagyszünetig. A harmadik negyed elején megint komolyabb előnyre tett szert a Nuggets, a Bulls aztán a negyed második felére feljavult, így a negyedik negyedre szoros állásnál fordultak a felek. A záró negyedben a vendégek egy jó szériával fordítottak, de nem szakadtunk le, 2-3 pont volt a csapatok közt a különbség. A mérkőzés vége ritkán látott izgalmakat hozott, 30 másodperccel a vége előtt, három ponttal a Chicago vezetett, Anthony két jó büntetővel, ezt egy pontra csökkentette, majd jöhetett az ellenfél. Afflalo faultját követően Lucas elhibázta mindkét büntetőjét, ekkor már csak 12 másodperc volt az órán. A labdát természetesen Melo kapta, az első kísérlete a pontszerzésre reménytelenül gyengére sikerült, de szerencsénkre sikerült leszedni a lepattanót. Egy időkérést követően újra próbálkozhatott Anthony, és ezúttal megoldotta a nehéz feladatot, a dobása után szinte a dudaszó pillanatában haladt át a labda a gyűrűn, így 98-97-re megnyertük a mérkőzést. A találkozót Billups nélkül kellett lehoznunk, mert csuklósérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, helyette Lawson kezdett, aki 17 ponttal és 3 asszisztal zárta a mérkőzést. A csapat legjobbja Anthony volt, nem csak a győztes kosara miatt emelkedett ki, azon kívül is hasznosan játszott, végül 22 pontot, 6 lepattanót és 8 gólpasszt szerzett ezen a találkozón. Jó volt még Nené is, aki nagyon szépen helyt állt a palánk alatt, igaz a lepattanó labdák összekapkodásában elmaradt Noah-tól, de nagyon hatékonyan játékával kompenzálta a hiányosságokat. A padról Smith teljesítményét lehet kiemelni, egy lepattanó és egy pont híján dupla-duplát ért el. A védekezésünk egészen rendben volt ezen a meccsen, főleg a lepattanók megszerzése terén teljesítettünk jól, a liga egyik legjobban lepattanózó csapata ellen, csak egy darabbal szereztünk kevesebbet. 


 




















Két nap múlva a még mindig mumusnak számító Phoenix Suns tett látogatást a Pepsi Centerben. Visszatért a csapatba Billups, természetesen kezdőként, Anthony viszont betegséggel küzdött, így csupán alig több mint 2 percet tudott játszani ezen a találkozón. A mérkőzés elejét megint jól indította a csapat, hamar magabiztos előnyt alakítottunk ki, amit az egész mérkőzésen őriztünk, a Suns egyszer sem vezetett a találkozó folyamán, de még csak egyenlő állást sem sikerült elérniük. Jobbára 10 pontos, vagy a fölötti különbség volt a két csapat között, a végét szokás szerint mégis sikerült egy kicsit szorosabbá tenni, de aggódni ezúttal nem kellett, viszonylag simán nyert a Nuggets, 138:133-ra. Többektől is olvastam olyan véleményt, mi szerint a csapat az idei szezon eddigi legjobb játékát nyújtotta ezen az estén. Ezt annyiban módosítanám, hogy a támadójátékot tekintve mindenképpen ez volt eddig a legjobb meccsünk, a védekezés viszont annál gyengébb volt. A győzelmen azonban nincs mit magyarázni, nagyjából ilyen meccsre lehetett számítani, egyik csapat sem a sziklakemény védelméről híres. A siker értékét még inkább növeli, hogy gyakorlatilag Anthony nélkül tudtunk nyerni, ráadásul a csapat, a gólzsákja nélkül rendezett pontesőt. Melo kiválásával rengeteg hely szabadult fel támadásban, és sokan elő is léptek ezen az estén, hogy betöltsék azt. Elsősorban JR Smith talált magára, a padról érkezve megállíthatatlanul játszott, szűk 30 perc alatt 30 pontot rámolt be, 6 triplát vágott, és mellé még 8 lepattanót is szerzett. A cserék közül Lawson is bravúrosan játszott, a csere irányító 7 gólpasszal és 15 ponttal vette ki a részét a sikerből. Melo hiányában Smith mellett Forbes is több játékpercet kapott, Ő 15 pontig jutott és szintén nagyon jól játszott. A kezdőből Billups volt a legeredményesebb, 25 ponttal és 8 assziszttal. Williams 14 pont mellé 7 lepattanót szerzett, ezeket mind az ellenfél palánkja alatt, Nené is jól teljesített 12 ponttal és 9 lepattanóval, majdnem összejött neki egy dupla-dupla. Jó mérkőzés volt, különösen azért, mert többen is bizonyították a csapatból, hogy lehet rájuk számítani, ha nagy a szükség, leginkább Smithre gondolok, akitől nagyon hiányzott már egy ilyen kiugróan jó teljesítmény.

December 1-jén a Bucks-t fogadtuk, elnézve a csapat utóbbi mérkőzéseken nyújtott teljesítményét, a legtöbben győzelmet vártak ettől a találkozótól is. A mérkőzés első két negyedében szorosan alakult az eredmény, és inkább a vendégek irányították a játékot, sokáig tartották a 4-5 pont körüli előnyüket. A harmadik negyed derekán aztán fordítottunk, majd még a negyed vége előtt Anthony két technika miatt kivált a csapatból, a záró felvonásban ezért nem játszhatott. Ez azonban nem vetette vissza az együttest, sőt inkább lendületet kapott a játékunk, a negyedik negyedben elhúztunk az ellenféltől és a végén viszonylag simán nyertünk 105:94 arányban. Melo amíg a pályán volt nem játszott kiemelkedően, elég gyengén ment neki a dobás, talán ezért is volt frusztrált és kapott két technikait. Nené viszont nagy formában játszott, 24 pontot szorgoskodott össze, 80%-al büntetőzött és 9 lepattanót is szerzett. Billups jól irányított, egy assziszt kellett volna neki, hogy dupla-duplával zárjon. A cserék közül Smith átmentette a jó formáját, 20 ponttal és 10 lepattanóval igencsak komolyan kivette a részét a győzelemből, Harringtonnak eleinte nem ment a játék, nem ültek a dobásai, de a meccs végére feljavult és nagy segítséget jelentett a hajrá perceiben. Ezen az összecsapáson is bizonyítottuk, hogy Melo nélkül is képes jó és összeszedett játékra, Smith és Nené jó formája, pedig rengeteget számít a csapatnak.

Két nap múlva a LA Clippers volt a soron következő ellenfél. A két csapat első idei mérkőzését Denverben, megnyerte a Nuggets, de egy kicsit nehezebben, mint sokan várták, ezúttal is szoros csatában kiharcolt győzelemre lehetett számítani. A mérkőzés képe ennek megfelelően is alakult, komolyabb előnyt csak a hajrában tudtunk szerezni, két perccel a vége előtt 10 ponttal is vezettünk, de szokás szerint gyorsan felhoztuk az ellenfelet, hogy legyen egy utolsó utáni esélye meccsben maradni. Az utolsó perc büntetőpárbajjá fajult, ebből mi jöttünk ki jobban, így nehezen, de behúztuk a győzelmet, 109:104-re. Az ellenfél nagyon erős volt a palánk alatt, 52 pontot kaptunk a festékből, és csak 24-et szereztünk. Ezt a hiányosságot hárompontosokkal és rengeteg büntetővel sikerült kompenzálni, összesen 59-szer (idei NBA-csúcs) állhatott ezen a találkozón Nuggets-játékos a büntetővonalra, 45-öt sikerült értékesíteni ezekből a lehetőségekből. A csapatból Anthony élen járt a büntetőzésben, 18 alkalommal próbálkozhatott, 13-szor eredményes volt, 26 pontig jutott. A kezdőcsapatból Billups játékát érdemes még kiemelni, 17 ponttal zárta ezt a találkozót. A padról ezúttal is komoly lökést kapott a csapat játéka, köszönhetően elsősorban Smith és Andersen fantasztikus teljesítményének. Előbbi inkább támadásban, míg Birdman védekezésben jeleskedett. JR jól dobott, 21 pontot tett a közösbe, Andersen nem kímélte magát 6 blokkot osztott ki, sajnos az utolsó sapkánál szerencsétlenül ért talajt és törést szenvedett, már nem tudott visszatérni a mérkőzésen, és legalább két hét kihagyás vár rá.
 
A hazai sorozat utolsó mérkőzésén a Memphis Grizzlies látogatott hozzánk múlt vasárnap. Fiatal, tehetséges alakulat, akik különösen erősek a palánk alatt. Jól kezdett a csapat, gyorsan elléptünk a vendégektől, az első félidőben végig irányítottuk a játékot, 20 pont körüli előnyünk is volt, a félidőben 62-47-re vezettünk. A szünet után feljavult a Grizzlies és fokozatosan ledolgozták a hátrányukat, a negyed végére már csak egy hajszállal vezettünk. A negyedik negyedben szorosan alakult az eredmény a végén izgulhatott a denveri közönség a csapat győzelméért, de végül 108-107-re nyertünk. Két játékosunk játszott kimagaslóan, Nené és Afflalo. A brazil center szerzett 27 pontot és 11 lepattanót, mellé még 6 asszisztja is volt, nagyszerűen játszott. Afflalo karriercsúcsot jelentő 25 pontot szórt, szükség is volt ennek a két játékosnak a remeklésére, mert Anthonynak és Billupsnak sem ment jól a játék, és ezúttal a padról sem jöttek olyan teljesítmények, mint az elmúlt néhány találkozón.























Jó formában zárta a csapat ezt a hazai sorozatot, sikerült megnyerni mind az öt találkozót, így 7 mérkőzésre nyújtani a győzelmi szériánkat. Közben Karl már 999 győzelemnél jár, reméljük meglesz neki az 1000. siker még ezen a héten. Különösen jó látni Nené és Smith formáját az utóbbi mérkőzéseken, de Afflalo és Billups is játszott kiemelkedő meccseket. Az utóbbi találkozók alapján enyhült a csapat Melo-függősége, akkor is képesek voltunk nyerni, ha Anthony gyengén, vagy egyáltalán nem játszott, ezt mindenképpen nagyon pozitív előrelépésnek tartom. Most egy komoly keleti túra áll a csapat előtt, nehéz mérkőzésekkel, bízom benne, hogy erőt merítenek majd a játékosok az előző hetek sikereiből, kitart a jó formájuk idegenben és szerzünk pár győzelmet Denvertől távol is.

A közeljövő mérkőzései:

[Szerda, 01:00 Denver Nuggets @ Charlotte Bobcats 98:100]
Csütörtök, 01:00 Denver Nuggets @ Boston Celtics
Szombat, 01:00 Denver Nuggets @ Toronto Raptors
Vasárnap, 18:00 Denver Nuggets @ New York Knicks


Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Utah Jazz 16-6 (22 meccs)
2. Denver Nuggets 13-7 (20 meccs)
3. Oklahoma City 14-8 (22 meccs)
4. Portland TrailBlazers 10-11 (21 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 5-16 (21 meccs)

A bejegyzés trackback címe:

https://denversports.blog.hu/api/trackback/id/tr862502034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.08. 15:19:31

Köszi az írást! :)
Jól elkaptuk a ritmust, sajnos ma hajnalban már vesztettünk, de én előre úgy akartam, hogy a Celtics ellen érje el Karl az ezrest. Szóval ma győzni kell. :D

-Zephyr- 2010.12.08. 15:30:30

Ez ma éjjel nagyon meleg lesz szerintem. Még az is benne van, hogy nagyon kikapunk, a Celtics nagyon keményen tud védekezni, ami nekünk nem nagyon fekszik. Azért remélem, hogy szoros meccs lesz és Karl behúzza az ezredik strigulát a győzelem rovatba!

Tomi_Tanguay 2010.12.08. 16:08:06

megbasszuk őket anyjuk hátán:D

foppa21 2010.12.08. 16:28:52

nah ezt a mai meccset én sem akarom kihagyni!

Tomi_Tanguay 2010.12.08. 19:12:38

a celtics győzelmi sorozatban van szal itt az ideje hogy szopjanak végre:P

foppa21 2010.12.08. 19:45:41

@Tomi_Tanguay: erről van szó. go nuggets!!

Foresz 2010.12.08. 20:14:59

A Boston ellen jók szoktunk lenni,nem szeretik a gyors játékost.tavaly is mi szakítottuk meg a győzelmi sorozatukat,és ennek idén is esélye van.Fekszik nekünk a játékuk,remélem behúzzuk.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.09. 01:14:59

Melo nincs, most épp térd sérülés miatt. Nagyon gyengén kezdtünk. :(

-Zephyr- 2010.12.09. 01:15:41

Ha így toljuk, akkor felmossák velünk a parkettet.

-Zephyr- 2010.12.09. 01:25:35

Eddig nagyon rosszul néz ki nekünk ez a meccs. Nem merünk rámenni Garnettre meg Shaqre, inkább nevetséges flóterekkel próbálkozunk, kintről pedig egyenlőre nem megy a játék.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.09. 01:35:51

21-35 első negyed. Sajnos az első öt percben elmentek tízzel, azóta legalább tartjuk a különbséget. De így nem sok reményünk lehet. :S

Tomi_Tanguay 2010.12.09. 01:48:13

bazmeg agyon vágnak minket:(

-Zephyr- 2010.12.09. 01:52:54

A szünetig jó lenne 10 ponton belülre feljönni!

-Zephyr- 2010.12.09. 01:53:43

JR hármasával már meg is van :D. Akkor egyenlíthetünk is, még sok van addig!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.09. 01:53:55

Na, lassan kezdjük összeszedni magunkat. Jó lenne látótávolságon belülre kerülni még a szünet előtt.

Tomi_Tanguay 2010.12.09. 01:57:52

végre éledezünk:D durva hogy megint JR a clutch ember

-Zephyr- 2010.12.09. 02:05:44

Beindultunk kintről, fel is jöttünk ennek köszönhetően három pontra :). Jó lenne azért a gyűrűre is rámenni néha-néha, és könnyű kosarakat dobni, mert csak hármasokkal nem hiszem, hogy nyerhetünk.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.09. 02:12:54

52-59-re szépítettünk a szünetre. JR és Lawson van különösen elemében, a többiek közt megoszlanak a pontok. Nehéz lesz, de talán nem lehetetlen.

-Zephyr- 2010.12.09. 02:19:08

Lawson jobb Rondo ellen, mint Billups, gyorsaságban felveszi vele a versenyt.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.09. 02:57:23

Nem tudunk közelebb kerülni hozzájuk, sőt a harmadik negyed végén még jobban elléptek, így már 69-80 az állás az utolsó negyed előtt.

-Zephyr- 2010.12.09. 02:59:11

Billups nagyon rosszul játszik, jó lenne, ha a végére összekapná magát. Én látok még így is esélyt, csak jól kell kezdeni az utolsó negyedet.

Tomi_Tanguay 2010.12.09. 03:12:46

szerintem eldőlt:(
sajna erre a meccsre nagyon hiányzott melo

-Zephyr- 2010.12.09. 03:18:35

Régen volt ilyen, hogy Billups kettőből két büntetőt is elrontson...

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.09. 03:21:05

Neki is lehet rosszabb napja, csak kár hogy pont akkor, amikor Melo sincsen. Így ebből nem lehet többet kihozni.

-Zephyr- 2010.12.09. 03:24:22

Csak nekem tűnik úgy, hogy Harrington az utóbbi visszaesett, vagy ti is így látjátok? Most nem csak a statisztikára gondolok, hanem úgy általában a játékára, kapkod, erőlködik, elszórja a labdákat, és a dobásai sem jönnek be.

Tomi_Tanguay 2010.12.09. 03:34:37

tényleg gyengébb mostanában harington

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.09. 03:43:09

89-105 lett a vége. Ez sajnos benne volt, vállalható vereség, L2, de remélem nem jön visszaesés és a Raptors ellen tudunk javítani.

Foresz 2010.12.09. 08:21:53

@-Zephyr-: Sajnos Harrington játékát jellemzi a túlzott labdaszeretet,ezért előfordul hogy többet vállal mint kellene.Lehet hogy most Anthony hiánya is merészebbé tette.

melo15 2010.12.10. 15:46:49

kár hogy buktuk ezt a két meccset, de a torontot verni ell! melo meddig hiányzik?

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.10. 16:39:01

Melo game-time decision lesz mára. Egyébként gyönyörű 30.6-os FG%-a van eddig a decemberi négy meccséről.

melo15 2010.12.10. 18:09:11

@Filip89: az utolsó meccseken nem ment neki, de akkor betegen játszott

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.10. 19:05:44

A ma éjjeli denveri sportprogram:
- 01:00 Toronto Raptors - Denver Nuggets (NBA)
- 01:30 Atlanta Thrashers - Colorado Avalanche (NHL)

College basketball:
- 03:30 Colorado University - Citadel University

Gyertek majd az Online közvetítésbe drukkolni! :)

melo15 2010.12.10. 20:26:15

@Filip89: szerintem jövök éjjel! :)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.11. 04:30:57

123-116-ra vertük őket, ennél simább meccs volt, sokszor 10 felett volt a különbség. Csak félig-meddig láttam a meccset, de Harrington brutális formában játszott, és Billups is nagyon össze kapta magát mára. Illetve Nené keményen harcolt Bargnani-val. És megnyertük, kellett, így nem estünk mélyebbre, vasárnap a Knicks-t is ütni kéne. :P

melo15 2010.12.11. 11:28:40

nagy győzelem volt! gratula karlnak! :)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.11. 18:38:00

A mai egyetemi program:

- 00:00 Denver University - Portland University
- 00:30 Kansas University - Colorado State University
- 03:00 Air Force University - North Carolina Central University

melo15 2010.12.11. 21:07:16

jól látom hogy holnap este 6kor játszunk a knicks ellen??? biztos izgalmas lesz :)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 00:31:16

Igen, remélem Melo-t véletlen ott is hagyjuk NYC-ben. :P

-Zephyr- 2010.12.12. 09:13:45

@Filip89: Ha kapnánk érte rendes ellenértéket, akkor nem lenne semmi akadály.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 17:29:21

Eldőlt, hogy Melo pályára léphet a Knicks ellen. Félóra múlva kezdünk! :)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 17:34:05

Center Nene still leads the NBA in shooting percentage (63.1).

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 18:04:49

atdhe.net/30568/watch-denver-nuggets-vs-new-york-knicks

Fasza, hogy ebben az időpontban még másnaposabb vagyok, mint hajnalonként szoktam lenni. :S

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 18:07:49

ezzel nem mondtál újat:D
verni kell őket még úgyis ha melo az ellenféllel lesz:D

foppa21 2010.12.12. 18:18:49

@Filip89: van másik közvetités? mert ezen még nincs semmi

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 18:30:54

hát elég lazán kezdtük a meccset. így nem lesz könnyű dolgunk

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 18:40:45

24-35 az első negyed végén. Nem ártana védekezni...

-Zephyr- 2010.12.12. 18:41:37

Valami védekezés nem ártana, 1 negyed alatt 34 kapott pont...

foppa21 2010.12.12. 18:44:05

tök szar mindegyik link, pedig végre emberi időben játszunk:-(

-Zephyr- 2010.12.12. 18:44:14

@Filip89: Egyre gondoltunk, igaz nem volt nehéz, ezt látva nem lehet ezt a "védekezést" szó nélkül hagyni. :D
Egy kicsit már tényleg unalmas már, minden bóvli csapat ellen 110 pontot kapunk.

-Zephyr- 2010.12.12. 18:45:48

Jól sikerült ez a komment, úgy látszik, egyszerre nem tudok 3 helyre figyelni. :)

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 18:47:33

nagy az egyetértés a kollégák között:D
remélem ha más nem legalább a második félidőben észrevesszük hogy meccs van és lesz kedvünk játszani, nem szórakozzuk el a mai napot, mert jó lenne ragadni a jazzre és a többiekre

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 18:51:38

@-Zephyr-: Mi a harmadik? Én tanulok a meccs meg a blog közben. :D

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 18:53:13

@Tomi_Tanguay: Mindegy, legközelebb a Magic jön, arra úgyis felpörgünk.

-Zephyr- 2010.12.12. 19:00:30

@Filip89: A női kézilabda válogatottat is próbálom követni közben, most játszanak az eb-n.

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 19:03:58

azért nem kéne leadni ezt a meccset sem.
most végre a pad hozott egy kis lendületet és közelebb zárkóztunk

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 19:10:08

Na igen, végre elkezdtünk rendesen játszani, egyből vezetünk. :)

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 19:16:49

66-65-re ők vezetnek a szünetben, de szépen visszajöttünk, és ha rendesen koncentrálunk, akkor be kell húznunk ezt a meccset. Melo és Nené nagyot játszanak eddig.

foppa21 2010.12.12. 19:22:38

a szokásos kevés pontos meccseink egyike:-D

Dawyd728 2010.12.12. 19:26:38

Jó estét!
Az biztató, h csak 3 TO van eddig a csapat neve mellett.
Knicks nem fog tudni 4 negyeden keresztül ilyen jól lőni kintről.
Ha támadásban és lepattanózásban nem omlunk össze akkor ez még ilyen puha védekezéssel is meglesz.

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 19:44:00

csak huzzunk már bele és rakjuk le őket végre

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 19:47:31

Harrington ma is szépen pakolja a padról a triplákat.

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 19:54:32

bassza meg megint nőtt a különbség:( csak elfogjuk szórakozni ezt a meccset:(

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 19:58:11

89-97 a harmadik negyed után.
Mérges leszek, ha nem tudjuk hozni ezt a meccset, és megverjük magunkat...

foppa21 2010.12.12. 20:02:49

mostanában miért játszunk olyan sokszor ebben a harmadik számú sötét kék mezben?

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 20:06:44

gyerünk már faszom, tekerjük meg a végét:D
talán most ez a JR tripla jelent valamit

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 20:08:29

Lehet, csak ezt csomagoltuk be a túrára. :)

-Zephyr- 2010.12.12. 20:08:43

Elképesztő, ami a pályán zajlik, teljesen feladtuk a védekezést, szinte minden támadás, amit a Knicks vezet kosárral végződik. Egy pozitívuma van ennek a negyednek, Amare 5 faultja.

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 20:13:32

wow visszajöttünk egy pontra hat perccel a vége előtt:D

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 20:14:55

D'Antoni még mindig az egyik legtenyérbemászóbb alak a sportvilágban. A faszt reklamál minden egyes szarért.

-Zephyr- 2010.12.12. 20:17:16

Meglepően feszült a hangulat, nem számítottam ennyire parázs csatára, főleg így vasárnap délben.

Dawyd728 2010.12.12. 20:17:53

Dantoni elmehetne sirató asszonynak is

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 20:18:37

bazzeg de jó kis meccs lett ebből a végére:) nyerjük meg mostmár!

-Zephyr- 2010.12.12. 20:21:04

Köcsög Stoudemire-t fújassuk már ki!

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 20:22:40

Szerintem ezt bukni fogjuk. És ilyen szétszórt játékkal nem is nagyon számíthatunk másra, azért érdekes, hogy a komolyabb ellenfelek ellen úgy ahogy még tudunk védekezni, de az ilyen meccseken totál nulla a defense.

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 20:37:30

ennyi. ezt eléggé elbasztuk. kár érte:(

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.12. 20:42:45

125-129 L, hát ha nincs kedvünk védekezni, annak ez az eredménye. :(
Melo 31 pont és 13 lepattanó, sejtettem, hogy a Knicks ellen éppen jó lesz. Nené megint keményen küzdött, illetve még Lawson és Harrington tetszett nagyon. A többiek nagy része meg elgondolkodhat ezen a produkción.

foppa21 2010.12.12. 20:44:43

azt hittem a végén eldöntjük a meccset, ehelyett a knicks volt jobb az utolsó percekben:-(

Tomi_Tanguay 2010.12.12. 21:16:45

1-3ra zártuk ezt az idegenbeli túrát erre nem lehetünk büszkék. a három simán verhető csapat közül legyőztünk egyet...ennél több fog kelleni ha komoly terveink vannak és nem csak épphgyo beakarunk esni a POba

Foresz 2010.12.13. 11:43:20

Besza...-behu...,mától sűrűbben nézek meccseket végre!Szerény hajlékomba is elért a technikai fejlődés DSL szolgáltatás szintjén.Akik városban laknak,ez nem hír,ott természetes hogy ezer lehetőség van rá.De vidéken más a helyzet,igen sok sakkozás és utánajárás kellett ahhoz hogy ez sikerüljön.Boldog vagyok!!!

Tomi_Tanguay 2010.12.13. 14:00:30

üdv a 21.században:D gyere akkor majd szurkolni a meccsekre:)

Foresz 2010.12.13. 16:34:16

Egyébként a következő meccsünk - az Orlando elleni - sport tv-s meccs lesz.azaz az eredeti élő közvetítésen kívül,másnap,magyar kommentárral is leadja a sport tv.

Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2010.12.13. 19:43:26

@Foresz: Ha esetleg TP lesz, akkor a magyart megnézem. Amúgy hónapok óta be sem kapcsoltam a tv-t, mindent a neten nézek. :)

Foresz 2010.12.14. 14:33:58

TP nagy "szókészlet",szeretem hallgatni a dumáját,meg kifejezetten érdekes a véleménye van Karl-ról.Szereti...
Lényeg az,hogy ne Dávid Kornél legyen,mert meghalok.Az az ember rettenetesen idegesítő.


süti beállítások módosítása