Végre a Denver Broncos 2010-es pokoljárása immár a finiséhez közeledik, s a Vadlovak történetének egyik leggyengébb szezonjából már csak három mérkőzést kell valahogy átveszélnünk, és egyfajta megváltásként, befejeződhet az idény. Most vasárnap éppen egy divízióriválissal találkozunk, amikor a nagy ellenfél Oakland Raiders gárdájához látogatunk, akik idén egyszer már alaposan ellátták a bajunkat, most tulajdonképpen a visszavágásért lépünk pályára, de kétlem, hogy ezúttal túl nagy reményeink lehetnének a fosztogatók birtokán.



Elkerülhetetlen, hogy ne említsük meg a két csapat legutóbbi közös meeting-jét, amikor a Raiders október 24-én történelmi mértékű, megalázó, 59-14-es csapást mért ránk az Invesco Field-en. Gyakorlatilag ez a meccs indította el a lavinát, amely után további vereségeket szenvedtünk el, és rövidesen annyira kilátástalan helyzetbe került az együttes, hogy 3-9-nél, a december 6-i napon lapátra tettük Josh McDaniels vezetőedzőt, a helyére pedig átmenetileg, a szezon végéig a korábbi RB coach Eric Studesville-t neveztük ki. A megbízott edző debütálása nem sikerült túl fényesen, ugyanis a legutóbbi fordulóban a csapatunk 43-13-as fiaskóba szaladt bele a hozzánk hasonlóan, már reményt vesztett Arizona Cardinals elleni meccsen.

Természetesen az elmúlt hét sem telt el eseménytelenül a Broncos háza táján, már ami a játékosmozgásokat illeti, ugyanis kényszerű változás ment végbe az 53-as keretünkben, miután a Cards ellen megsérülő safety Kyle McCarthy-t IR-re kellett raknunk térdszalag-szakadás következtében. Immár a harmadik S-t vesztettük el Dawkins és a kérdőjeles Bruton után, azonban McBath minden bizonnyal ezen a játékhéten visszatérhet, így talán legalább ő játszhat a poszt egyetlen egészséges embere, Hill társaságában. McCarthy helyére a practice squad-ból az elkapó Britt Davis-t emeltük fel a rosterbe, míg az elmúlt héten száműzött falember Stanley Daniels a PS-ba került vissza ezutóbbi pozícióját betöltve. Prater továbbra is harcképtelen, így a közelmúltban igazolt új rúgó, Steven Hauschka újabb mérkőzést tölthet el nálunk, aki múltkor az Arizona ellen háromból két mezőnygól-kísérletét értékesítette.

Még a Cards-meccs kapcsán pénzbüntetéssel sújtották két védőjátékosunkat, miután Kevin Vickerson egy nyakra irányuló szerelés miatt 7500 dollárt volt kénytelen befizetni a ligának, az újonc Syd'Quan Thompson-nak pedig öt ezer dollárja bánta azt a sípszó utáni felesleges belépőjét, amiért a meccs közben is már yardbüntetést kaptunk.

Már az előző mérkőzésünk közben felerősődtek azok a hangok, amelyek a pályára követelik Tim Tebow-t. A még JMD által az idei draft első körében kiválasztott irányító annak idején, egyetemi pályafutása alatt igazi ikon lett, miután a Florida Gators színeiben óriási közönségkedvenccé vált hozzáállásából és tehetségéből fakadóan. A 23. életévében járó újonc 2007-ben és 2009-ben egyaránt nemzeti bajnoki címig vezette csapatát, miközben az utolsó három szezonjában mindannyiszor beválasztották őt a SEC-konferencia legjobbjai közé, és számos egyéni elismerést hódított el college karrierje során, többek között az év játékosának és az év irányítójának is megválasztották. Tebow NFL-be érkezése megosztotta a szakértőket, rengetegen kétkednek benne, hogy képes lesz-e egyedi stílusát eredményesen kamatoztatni a profik között, de ugyanakkor a szurkolók Floridától Colorado-ig töretlenül bíznak benne. Ezidáig valamennyi mérkőzésünkön csak backup QB-ként számoltunk vele, legfeljebb időnként egy-egy játék erejéig küldtük pályára, s ezek során összesen 28 yardot ért el futva, és háromszor jutott be az end zone-ba, míg karrierje eddigi egyetlen NFL-passzjátékából egy 3 yardos TD-passzt adott november 14-én a Kansas City ellen.



Kétségtelenül Orton gyengélkedett az utóbbi fordulókban, sokan vétkesnek tartják őt a négy meccses nyeretlenségi sorozatunk miatt, az egészet túlzás lenne a nyakába varrni, de az nem vitás, hogy a legutolsó két meccse kegyetlenül pocsékul sült el: egyik alkalommal sem jegyzett TD-passzt, ehelyett a Chiefs ellen 46.3-as, a Cards elleni - három interceptiont hozó - találkozón pedig 27.1-es rating-et regisztrált. S mi több, legutóbb borda sérülést is szenvedett, így a hét folyamán jobbára csak limitált edzésmunka végzésére volt képes, és az aktuális állapotok szerint még mindig kérdéses a vasárnapi szerepeltetése, mivel a pénteki tréningen sem tudott dobni, ami egy irányító esetében cseppet aggasztó. Természetesen a fanatikus amerikaiaknak több se kellett, és kis túlzással az egész NFL-társadalom a floridai aranygyerek első kezdő mérkőzését várja már ezen a hétvégén, és bár Studesville a Cards-meccs másnapján hivatalosan is megerősítette Orton pozícióját, a sérülés könnyen lehet, hogy közbe szól és mégis eljöhet TT ideje, akár már kezdőként, akár éppen csereként, ha Orton startolna és esetleg mégsem bírná a terhelést. Normális esetben tehát még biztosan Orton-ra hárulna a feladat, hogy a Raiders félelmetes otthonában megpróbálja kivezetni a gödörből a Broncos-t, azonban így könnyen lehet, hogy Tebow-nak kell vállára venni a feladatot élete első kezdő mérkőzésén, egyébként bizonyára csak az utolsó két forduló hazai meccsein kapná meg a jelölést a kezdőbe. Studesville mester elmondta, hogy kivárja az időt a döntésével, hogy meglássa Orton milyen állapotban lesz vasárnapra, így könnyen lehet, hogy csak közvetlenül a mérkőzés kezdete előtt derülhet fény a csapatunk kezdő irányítójának kilétére.



Soros ellenfelünk, az Oakland Raiders történelmi bemutatására már nagyvonalakban sort kerítettünk a legutóbbi egymás elleni rangadónk alkalmával, így most leginkább az idei aktualitásokat venném górcső alá esetükben. 6-7-es mérlegükkel még ugyan papíron érdekeltek a playoff-versenyben, de egyre kisebb esélyük van rá, hogy behúzhatják a divíziót, és az már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy az AFC West-ből csupán a legjobb végezhet rájátszás-helyen, a Wild Card-ot innen senki nem csípheti el. Hiába veretlenek még a közvetlen riválisokkal szemben, mivel 4-0-s mutatójuk van a divízión belül (kétszer verték a SD-t, egy-egy alkalommal a KC-t és minket), amit rajtuk kívül senki más nem mondhat el a konferenciában, és az egész NFL-mezőnyben is velük együtt mindössze három csapat makulátlan még a legnagyobb "ellenségek" ellen. Már csak ezért is kevés reményünk lehet a győzelemre, bár elképzelhető, hogy a legutóbbi jacksonville-i fiaskó annyira elkedvetlenítette a társaságot, hogy képtelenek kiheverni a Broncos vendégjátékáig. Ha magunkból indulunk ki, akkor az előző meccsen elért sima győzelem is elkényelmesítheti őket, miközben mi abban reménykedünk, hogy abból a szégyenteljes szereplésből erőt merítve, most a revans vágyától fűtve, képesek leszünk megszorongatni a riválist. A Raiders nagy reményekkel kezdett szezonja után tehát lassan visszatérnek a talajra, és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is meg kell barátkozniuk a rájátszás nélküli szezon gondolatával, mégis - velünk ellentétben - büszkék lehetnek csapatuk szereplésére, egyértelmű fejlődés látható a játékukban és az eredményeikben, és még ha az utolsó fordulókban be is csúsznak számukra vereségek, akkor is abszolút papírra vethető mérleggel fogják zárni az évet, és a divízió harmadik helyénél hátrébb sem végezhetnek már, hála a mieink mélyrepülésének.

Természetesen továbbra sem irányító poszton a legerősebbek, főleg hogy a közelmúltban elvesztették Gradkowski-t, de Jason Campbell-lel úgy látszik sikerült befoltozni a legutóbbi Raiders-meccs előtt már alaposan bemutatott JMR okozta sötét foltot, és a másik színesbőrű QB már legalább NFL-szintű statisztikákra képes, idei tíz mérkőzése alatt ugyanis 10 TD-t jegyzett a vállalható 6 INT kíséretében. A támadójátékukat tekintve a hagyományoknak megfelelően inkább a földön tekinthetők erősnek, de ott nagyon. A Raiders futójátéka a harmadik legjobb az egész bajnokságban a meccsenkénti majd' 150 yardos átlagteljesítménynek köszönhetően - ellenben a passzjátékuk csak a 24. helyre hivatott. Darren McFadden és Michael Bush megbízható szereplésének köszönhető a futójáték szárnyalása, mindkét RB hozott már legalább öt touchdown-t, és mindketten 4-es feletti yard/play átlaggal rendelkeznek, kettejük közül előbbinek már csak 7 yard szükségeltetik ahhoz, hogy harmadik szezonjában, karrierje során először átlépje az 1000 yardos mérföldkövet, hacsak nem üt be valami váratlan esemény, alighanem mindezt már az első negyedben letudhatja vasárnap. Ha hozzá vesszük, hogy McFadden futva 7, elkapással pedig további 3 TD-t hajtott már végre az idényben, akkor még inkább sikeresnek minősíthetjük a 2010-es esztendejét, pedig még van hátra három meccs. A legeredményesebb elkapójuk szokás szerint a TE Zach Miller, mind az 549 elkapott yardja, mind pedig a négy darab TD-ja a legjobbnak számít az oaklandi elkapók körében, mellette egyedül a másodéves WR Murphy tudta eddig átlépni az 500 yardot. Eközben a védelmük erősségét talán a legjobban az a tény reprezentálja, hogy már négy emberük is elért fejenként legalább öt darab sack-et, 6.5-lel a DT Tommy Kelly áll a rangsor élén - Orton is sajnos féltheti tőlük a fájós bordáit, és nyilván Tebow-val sem bánnának kesztyűs kézzel. Ebből kifolyólag kiváltképpen a passz elleni védekezésük mondható erősnek, de futás ellen sem rosszak. A defense legnagyobb egyéniségeinek változatlanul a CB Nnamdi Asomugha és a DT Richard Seymour számítanak, mindketten régi "jó" ismerőseink, aligha kell bemutatni őket a Broncos-rajongók számára.

Sérültek: